1811 A |
1811 A |
1830–1831 D |
|---|---|---|
Eggy nap’ nem épűlt Róma, ’s századoknak
Kellett lefolyni míg a’ Tíberisz
A’ vályogváros’ alkotmányai köztt
Merész szökéssel látta a’ Pantheon’
Márványait égre kelni partjain;
Méltó lakát a’ Minden-Isteneknek.
De a’ márványváros tudta mit köszönhet
Ökrésztanyáidnak, nagy Alkotó,
’S tisztelte viskód’ döledékeit;
És, míg nálánál szebbet, fényesebbet,
’S nagyobbat a’ Nap nem lát szent egéről,
Tisztelni fogja minden változásban.
Quirínusz én nem voltam, ’s Isteneink
Nekem nem adtak olly szép birtokot.
De bár kicsiny ’s szűk, Az, ki a’ napot
Felhozza ’s újra elrejti, ’s más azon-eggy
Kerűl-elő, nem lát most ékesebbet;
’S, ezt mondják Isteneim! nem fog soha.
De parlagon áll a’ szép foglalás.
Rajta átok fekszik: told-el, ’s lásdd, mi lesz.
Első valék én, a’ ki, mint miveld
A’ parlagot, törvényt ’s példát adék.
Rádaim követte nyomdokom’, ’s utána
Kalmár és Birsi ’s Molnár; ’s eggy időben
Rájnis ’s Baróti; két nagy bajnokok.
És, a’ kit Ganyméd’ helyébe Zeüsz
Olympuszába vitt, Daykám, ’s Virág,
És Berzsenyim, Miklának éneklője.
Bihart Vitézem, szép környét Tokajnak
Nagyom tanítá zengzetem’ csudálni.
Erdélyt Arankám, Zsomborim ’s Buczym;
’S érdemlett párta zöldel fürtjeiken,
’S nem lész idő, melly azt hervadni hagyja.
Híveim’ sorában nem volt még nagyobb,
És oh mikor lesz annyi! mint te voltál,
Pancratiasta férjfi, Révaim!
Akár a’ Téjósz’ és az Umbria’
Költőjivel mertél versent szaladni,
Akár a’ nyelv’ törvényeit szabád-meg,
Akár az álom’ bódúlt kórjait,
Eggy új Prométheusz, látni kénszerítéd.
De a’ Párca sírbe vitt már téged is.
Ki lép ürűlt nyomodba? Nedves arcczal
Eggy délczeg Ifjú hágdos, sírkövedre
Feltenni kosszorúját. Láng lebeg
Szép üstökén, ’s csókdossa homlokát. –
Horvát, te vagy ? Ölellek, érdemes,
Legérdemesbb, legkedveltebb tanítvány!
Menj! fussd a’ pályát! Révaink benned él.
| Eggy nap nem épűlt Róma, ’s századoknak
Kellett lefolyni, míg a’ Tíberisz
A’ vályogváros’ alkotmányai köztt
Merész szökéssel látta a’ Pantheon’
Márványait égre kelni partjain;
Méltó lakát a’ Minden-Isteneknek. Minden szentek’ napjA.
De a’ márványváros tudta mit köszönhet
Ökrésztanyáidnak, nagy Alkotó!
’S tisztelte viskód’ dőledékeit.
És, míg nálánál szebbet, fényesebbet,
Nagyobbat a’ Nap nem lát szent egéről,
Tisztelni fogja minden változásban.
Quirínusz én nem voltam, ’s Istenink
Nekem nem adtak olly szép birtokot.
De bár kicsiny ’s szűk, Az, ki a’ napot
Felhozza ’s újra elrejti, ’s más ’s azon-eggy Horat. Carm. Saecul.
Kerűl-elő, nem lát most ékesebbet,
’S – ezt mondják Istenim – nem fog soha.
De parlagon áll a’ szép foglalás,
Rajta átok fekszik! told-el, ’s lássd, mi lesz.
Első valék én, a’ ki, mint miveld
A’ parlagot, törvényt ’s példát adék.
Rádaym követte nyomdokom’, ’s utána
Kalmár és Birsi ’s Molnár; ’s eggy időben
Rájnis ’s Baróti, két nagy bajnokok.
És a’ kit Ganyméd’ helyébe Zeüsz
Olympuszába vitt, Daykám, ’s Virág,
És Berzsenyim, Miklának éneklője.
Bihart Vitézem, a’ Tokaj’ vidékeit
Nagyom taníták zengzetem’ csudálni,
Erdélyt Arankám, Zsomborim ’s Buczim.
’S érdemlett párta zöldel fürtjeiken,
’S nem lész idő, melly azt hervadni hagyja.
Híveim’ sorában nem volt még nagyobb
És oh mikor lesz annyi mint te voltál,
Pancratiasta férjfi, Révaim!
Akár a’ Téjosz és az Umbria’
Költőjivel mertél versent szaladni,
Akár a’ nyelv’ törvényeit szabád,
Akár az álom’ bódúlt kórjait,
Eggy új Prometheusz, látni kénszerítéd,
De a’ Párca sírbe vitt már téged is! –
Ki lép ürűlt nyomodba? – Nedves arcczal
Eggy délczeg Ifjú hágdos, sírkövedre
Feltenni kosszorúját. Láng lebeg
Szép üstökén, ’s csókdossa homlokát. Aeneid. II. v. 682.
Horvát, te vagy? Ölellek, érdemes,
Legérdemesbb, legkedveltebb Tanítvány!
Menj, fussd a’ pályát! Révaink benned él.
| Eggy nap nem épűlt Róma, s századoknak
Kellett lefolyni, míg a’ Tiberisz
A’ vályogváros’ alkotmányi közt
Merész szökéssel látta a’ Pantheon
Márványit égre kelni partjain,
Méltó lakát a’ Minden-Isteneknek.
De a’ márványváros tudta mit köszönhet
Ökrésztanyáidnak, nagy Alkotó,
S tisztelte viskód’ dőledékeit;
És míg nálánál szebbet, fényesebbet,
S nagyobbat a’ nap nem lát szent egéről
Tisztelni fogja minden változásban.*
A szakasz utáni üres sorban német nyelvű szedési utasítás.
Quirínusz én nem voltam, s Istenink
Nekem nem adtak olly szép birtokot.
De bár kicsíny s szűk, Az, ki a’ napot
Felhozza s újra elrejti, s más s azon-eggy*
s azon-eggy Az s sor fölötti betoldás.
Kerűl-elő, nem lát most ékesebbet,
S ugy mondják Istenim, nem fog soha.
De parlagon áll a’ szép foglalat;
Rajta átok fekszik. Told-el, s lássd mi lesz.
Első valék én, a’ ki mint müveld
A’ parlagot törvényt s példát adék.
Nyomom’ követte Rádaym, Szilágyi,
Kalmár és Birsi s Molnár; s eggy üdőben
Rájnis s Baróti, két nagy bajnokok.
És a’ kit Ganyméd’ helyébe Zeüsz
Olympuszába vitt, Daykám; s Virág,
És Berzsenyim, Miklának éneklője.
Bihart Vitézem, szép környét Tokajnak
Lantom’ csudálni Vályi-Nagy tanítá,
Erdélyt Aranka, Zsombori és Buczym.
S érdemlett parta zöldell fürtjökön,
S nem lész üdő melly elhervadni hagyja.
Híveim’ sorában nem volt még nagyobb,
És oh mikor lesz annyi! mint te voltál
Pancratiasta férfi, Révaim!
Akár a’ Téjosz’ és az Umbria’
Költőjivel mertél versenyt szaladni;
Akár a’ nyelv’ törvényeit szabád;
Akár az álom’ bódúlt kórjait,
Eggy új Prometheusz, látni kényszerítéd.
De Clotho sírbe tolt már téged is.
Ki lép ürűlt nyomodba?*
Az üresen hagyott sorban német nyelvű szedési utasítás.
Nedves arcczal
Eggy délczeg ifju hágdas, sírkövedre
Feltenni kosszorúját. Láng lebeg
Szép üstökén s csókdossa homlokát.
Horvát, te vagy? – Oszolnak gondjaim.
Menj fussd a’ pályát! Révaink benned él.
|