1811 Aa |
1811 Aa |
1811 Ab |
1811 Ac |
1814/1815 B |
|---|---|---|---|---|
Az a’ rettentő tűz melly Debreczennek
Öt nyolczadát vad lángja alá borítá,
Földiglen égetett-le téged is,
Úgy mondja a’ Hír; ’s a’ Hír ennél nagyobbat
’S hihetlenebbet is mond, mind azoknak
Kik lelkedet, mint én, nem ismerik:
Hogy, jó férj és atya, a’ dühösködő
Lángból kikapván hitvesed’ ’s leányod’,
Olly nyúgalomban nézted a’ csapást
Melly téged érdemessé tehete
Helyt fogni a’ Porticusz’ Bölcsei között;
Hogy Kézírásaid’ gazdag gyűjteményét
’S rakott könyvtárodat prédára eresztvén,
Eggy gondod az volt hogy Clienseidnek
Tartassanak-meg papirosaik.
’S így megmaradtak e’ rongyok: de ah!
Hazánk’ viszontagságainak tanúji,
Az a’ való kincs mellyért éltedet
Méltóbban vethetéd koczkára, hamv lön.
Hamv lőn könyvtárod is, ’s a’ mit neked
Didot, Bodoni ’s Baskerville adának.
Az Encyclopédie Bayleddel a’
Természet’ és Igazság’ férjfijával,
Filangiérival ’s Montesquieuvel,
Raynallal ’s azzal a’ Csufolkodóval
Ki szűntelen’ dúlt ’s békét hirdetett,
Együtt lelék-fel itt azt a’ halált
Mellyre eggy más Debreczen Servétet hányta.
Puszták rezeidtől a’ falak, ’s szemed
Nem fogja már csudálni Socrateszt,
A’ feddhetetlent, ’s még is veszni-készet!
Davídnak szép remekjét; nem csudálja
Berquinnek tiszta mívét Chríonában.
’S midőn Verbőczi megpihenni hágy
’S felold a’ lelket-öldöklő munkából,
Vernétnek bájos tengerszéleit
A’ hold’ szelíd fényében, nem leled,
Nem már Tempéjit Claŭdnak, a’ falon!
’S illy veszteségek, ennyi kár után
Te nem kesergesz, nem hallatsz panaszt?
Ha téged a’ Hír másnak nem kiált
Mint a’ kit önmagadban önmagad lelsz,
Ha nyúgodalmad tiszta nyúgalom,
Ha ment kevély nagyságtól, tettetéstől,
Uralkodásra-lépett Ész’ szava,
Diadalom ’s erő, nem gyengeség:
Csudálom bölcseséged’, ’s szánlak értte.
Jaj annak a’ ki így szenved, ’s elvakítva
Eggy fennen-hangzó névtől, kínjait
Pirúl enyhítő könnyekben kisírni!
Azért adott a’ legkegyesbb anya
Mellyeinkbe szívet hogy tompítsuk-el
’S öldössük édes szent érzéseit?
Azért e könyt a’ felgyuladt szemekbe
Hogy eggy elposhadott Sophista előtt
Ne merjen arczot ’s keblet áztatgatni?
Ah, a’ midőn Természet ’s Bölcseség
Két szent testvérek, meghasonlanak,
Ki fog, ha józan, térni ennek feléhez?
Midőn a’ háramia, kit társainak
Nem-rettegett bukások eldühít
’S most még kegyetlenbb tettekre ingerel,
Leséből éjbe-rejtve tör reám,
’S bosszús örömmel sújt, a’ védtelent,
’S fut, ’s vérben úszva hágy – a’ gyáva gyilkos.
Vagy a’ midőn eggy furfang, vett tanúkkal
Törvénybe idéz, ’s öseimnek birtokát
– A’ szint úgy gyilkos szint úgy gyáva! – elesküszi,
’S gazság ’s erőszak engem bukni hagynak:
Ollyankor én is némán szenvedek;
Tetszem magamnak a’ kínban, ’s nevelni
Bántóm’ diadalmát, kit mélly megvetés
’S útálat illet, retteg büszke lelkem.
Nem így midőn az ég’ gerjedt haragja
Lövelli rám nyilait, ’s elvészi tőlem
Vissza a’ mit adni nem tud. Akkor én
Gyermekké lészek, érzem a’ csapást,
’S hogy érzem, vallja kínos jajgatásom.
Fakadnak könnyeim, ’s lángoló sebemre
Írt attól kérnek a’ ki megcsapott;
’S az írrá változtatja a’ könnyeket,
’S a’ lángoló seb orvosolva van!
Oh, hagyd Zenónak azt a’ kérkedést
Hogy néki nem fáj a’ mi fáj, hogy a’ kín
Nem kín, ’s a’ veszteség nem veszteség!
Barátidat ha szánni nem pirúlsz,
Miként pirúlnál szánni önmagad’?
Elég meg nem csüggedni a’ szenvedésben,
Elég a’ terhet gyáván nem viselni.
Gyűjts újra, ’s kedved’ ingerelje károd.
De hogy ne érjen új veszély, keress
Más lakhelyt mellyre a’ tűz’ ádáz Ura
Még nem kiáltá pusztító átkait.
Csak hogy midőn mégy, megtiltsd Asszonyodnak
Hogy a’ legszebb szemet visszá ne vesse,
’S kővé ne váljon karjaid között.
| Az a’ rettentő tűz melly Debreczennek ❘❘ Öt nyolczadát vad lángja alá borítá, ❘❘ Földiglen égetett-le téged is, ❘❘ Ugy mondja a’ Hír; ’s a’ Hír ennél nagyobbat ❘❘ ’S hihetlenebbet is mond, mind azoknak ❘❘ Kik lelkedet, mint én, nem ismerik: ❘❘ Hogy, jó férj*
jó <aty> férj és atya, a’ dühösködő ❘❘ Lángból kikapván hitvesed’ ’s leányod’, ❘❘ Olly nyúgalomban nézted a’ csapást ❘❘ Melly téged érdemessé tehete ❘❘ Helyt fogni a’ Porticus (Stóa) Bölcsei között; ❘❘ Hogy Kézírásaid’ gazdag gyűjteményét ❘❘ S rakott könyvtárodat prédára eresztvén, ❘❘ Eggy (pro eggyetlen) gondod az volt hogy Clienseidnek ❘❘ Tartassanak-meg papirosaik. ❘❘ 'S így megmaradtak e’ rongyok: de ah! ❘❘ Hazánk’ viszontagságainak tanúji ❘❘ Az a’ való kincs mellyért éltedet ❘❘ Méltóbban vethetéd koczkára, hamv lön. ❘❘ Hamv lön könyvtárod is, ’s a’ mit neked ❘❘ Didot, Bodóni ’s Baskerville adának. Editores splendidissimarum editionum.*A lap alján a sorhoz betoldva. ❘❘ Az Encyclopédie Bayleddel, a’ ❘❘ Természet’ és Igazság’ férjfijával Hoc nomen est inditum apud Gallor. eruditus Roussavio)*olytatólagosan a szövegbe írva, a nyitó zárójel hiányzik, pótoltuk. ❘❘ Filangiérival ’s Montesquieuvel ❘❘ Raynallal ’s azzal a’ Csufolkodóval (Voltaire) ❘❘ Ki szűntelen’ dúlt ’s békét hirdetett, ❘❘ Együtt lelék-fel itt azt a’ halált ❘❘ Mellyre eggy más Debreczen Servétet hányta. ❘❘ Puszták rezeidtől a’ falak; ’s szemed ❘❘ Nem fogja már csudálni Socrateszt, ❘❘ A’ feddhetetlent ’s még is veszni-készet! ❘❘ Davíd-nak (Párizsi Festő) szép remekjét; nem csudálja ❘❘ Berquinnek tűjét (az a’ vas, mellyel rézre dolgoznak) a’ két Nyíllövőben. (Chíron és Achilles. Berquinnek csudálást érdemlő scuplturája) ❘❘ ’S midőn Verbőczi megpihenni hágy ❘❘ ’S felold a’ lelket öldöklő dologból, ❘❘ Vernétnek bájos tengerszéleit ❘❘ A’ hold’ szelíd fényében, nem leled, ❘❘ Nem már Tempéjit Claude-nak, a’ falon. ❘❘ ’S illy veszteségek, ennyi kár után ❘❘ Te nem kesergesz, nem hallatsz panaszt?Ha téged a’ Hír másnak nem kiált ❘❘ Mint a’ kit önmagadban önmagad lelsz, ❘❘ Ha nyúgodalmad tiszta nyúgalom, ❘❘ Ha ment kevély nagyságtól, tettetéstől, ❘❘ Uralkodásra-lépett Ész’ szava (Kantnak Kategorischer Imperatívje) ❘❘ ’S diadalom ’s erő, nem gyengeség: ❘❘ Csudálom bölcseséged, ’s szánlak értte.
Jaj annak a’ ki így szenved, ’s elvakítva ❘❘ Eggy fennen-hangzó névtől, kínjait ❘❘ Pirúl enyhítő könnyekben kisírni! ❘❘ Azért adott a’ legkegyesbb anya ❘❘ Mellyeinkbe szívet hogy tompítsuk-el ❘❘ ’S öldössük édes szent érzéseit? ❘❘ Azért e könyt a’ felgyuladt szemekbe ❘❘ Hogy eggy elposhadott Sophista előtt ❘❘ Ne merjen arczot ’s keblet áztatgatni? ❘❘ Ah, a’ midőn Természet ’s Bölcseség, ❘❘ Két szent testvérek, meghasonlanak, ❘❘ Ki fog, ha józan, térni ennek feléhez?
Midőn a’ haramja (az az haramia) kit társainak ❘❘ Nem-rettegett bukások eldühít*
<meg> eldühít ❘❘ ’S most még kegyetlenbb tettekre ingerel, ❘❘ Leséből éjbe-rejtve tör reám, ❘❘ ’S bosszús örömmel sujt, a’ védtelent, ❘❘ ’S fut, ’s vérben úszva hágy – a’ gyáva gyilkos! ❘❘ Vagy a’ midőn eggy furfang, vett tanúkkal ❘❘ Törvénybe idéz, ’s öseimnek birtokát – ❘❘ A’ szint úgy gyilkos, ’s szint úgy gyáva! – elesküszi, ❘❘ ’S gazság ’s erőszak engem bukni hagynak: ❘❘ Ollyankor én is némán szenvedek ❘❘ Tetszem magamnak a’ kínban, ’s nevelni ❘❘ Bántóm’ diadalmát, kit mély megvetés ❘❘ ’S útálat illet, retteg büszke lelkem. (retteg poetice pro átall, szégyenel, nem akar.) ❘❘ – Nem így midőn az ég’ gerjedt haragja ❘❘ Lövelli rám nyilait, ’s elvészi tőlem ❘❘ Vissza a’ mit adni nem tud. Akkor én ❘❘ Gyermekké lészek; érzem a’ csapást ❘❘ ’S hogy érzem, vallja kínos jajgatásom. ❘❘ Fakadnak könnyeim, ’s lángoló sebemre ❘❘ Írt Attól kérnek a’ ki megcsapott; ❘❘ ’S Az írrá változtatja a’ könnyeket ❘❘ ’S a’ lángoló seb orvosolva van.Oh hagyd Zenónak azt a’ kérkedést ❘❘ Hogy néki nem fáj a’ mi fáj, hogy a’ kín ❘❘ Nem kín, ’s a’ veszteség nem veszteség. ❘❘ Barátidat ha szánni nem pirúlsz, ❘❘ Miként pirúlhatnál szánni ön magad’? ❘❘ Elég meg nem csüggedni a’ szenvedésben, ❘❘ Elég a’ terhet gyáván nem viselni. ❘❘ Gyűjts újra, ’s károd ingerelje kedved’. ❘❘ De hogy ne érjen új veszély, keress ❘❘ Más lakhelyt, mellyre a’ tűz’ ádáz Ura (Vulcanus) ❘❘ Még nem kiálta pusztító átkokat. ❘❘ Csak hogy midőn futsz, megtiltsd Asszonyodnak ❘❘ Hogy a’ legszebb szemet*
legszebb <pár> szemet A tárgyrag utólag toldva a szóhoz. vissza ne vesse*<nézzen> vesse Az áth. szó fölé írva. ❘❘ ’S kővé ne váljon karjaid között. | Ha téged a’ Hír másnak nem kiált
Mint a’ mit önmagadban önmagad lelsz,
Ha nyúgodalmad tiszta nyúgalom,
Ha ment kevély nagyságtól, tettetéstől,
Uralkodásra-lépett Ész’ szava,*
A sorok ötsoronként megszámozva, e sor mellett az első: 45.
Kants kategorischer Imperativ.Diadalom ’s erő, nem gyengeség:
Csudálom bölcseséged, ’s szánlak értte.
Jaj annak a’ ki így szenved, ’s elvakítva
Eggy fennen-hangzó névtől, kínjait
Pirúl enyhítő könnyekben kisírni!
Azért adott a’ legkegyesbb anya
Mellyeinkbe szívet hogy tompítsuk-el
’S öldössük édes szent érzéseit?
Azért e könyt a’ felgyuladt szemekbe
Hogy eggy elposhadott Sophista előtt
Ne merjen arczot ’s keblet áztatgatni?
Ah, a’ midőn Természet ’s Bölcseség,
Két szent testvérek, meghasonlanak,
Ki fog, ha józan, térni ennek feléhez?
Midőn a’ haramia, kit társainak
Nem-rettegett bukások eldühít*
eldühít<,>
’S most még kegyetlenbb tettekre ingerel,
Leséből éjbe-rejtve tör reám
’S bosszús örömmel sújtja a’ védtelent,
’S fut, ’s vérben úszva hágy – a’ gyáva gyilkos
Vagy a’ midőn eggy furfang, vett tanúkkal
Törvénybe idéz, ’s öseimnek birtokát
– A’ szint úgy gyilkos, szint úgy gyáva! elesküszi,
’S gazság ’s erőszak engem bukni hagynak:
Olyankor én is*
én<sem> is némán szenvedek;Tetszem magamnak a’ kínban,*
<kínjai köztt> a’ kínban Az áth. rész fölé írva. ’s nevelniBántóm’ diadalmát, retteg büszke lelkem. retteg poetice
pro vonak[…]*
A sor mellé írva, a kötés miatt nehezen olvasható betűk.
Nem így, midőn az ég’ gerjedt haragja
Lövelli rám nyilait, ’s elvészi tőlem
Vissza a’ mit adni nem tud. Akkor én
Gyermekké lészek; érzem a’ csapást,
’S hogy érzem, vallja kínos jajgatásom.
Fakadnak könyveim ’s lángoló*
<ego>’s lángoló sebemreÍrt attól kérnek*
<…> kérnek Olvashatatlan szóból ráírással javítva. a’ ki megcsapott,’S az írrá változtatja a’ könnyeket,*
< a’ könny> a’ könnyeket ’S a’ lángoló seb orvosolva van.
Oh, hagyd Zenónak azt a’ kérkedést
Hogy néki nem fáj a’ mi fáj, hogy a’ kín
Nem kín, ’s a’ veszteség nem veszteség.
<Barátidat ha szánni nem pirúlsz,
Miként*
Miként Olvashatatlan szóból ráírással javítva. pirúlhatnál szánni önmagad’?Elég meg nem csüggedni a’ szenvedésben,
Elég a’ terhet férjfisan viselni.
Gyűjts újra, ’s kedved’ ingerelje károd’.
<De hogy ne érjen új veszély, szaladj>
<Hagyd ott>
’S hogy új veszély ne <érjen,> érhessen, szaladj
Olly hellyre, mellyet Vulkan elkerűlget.
De majd midőn mégy, tiltsd szép hitvesednek
Visszá ne nézzen,
*k, nem akar>*
Ez a lejegyzés közben is javítgatott rész áthúzva, s alatta újrakezdve
–––––––––––––––––––––––––
Barátidat ha szánni nem pirúlsz,
Miként pirúlhatnál szánni önmagad’?
Elég meg nem csüggedni a’ szenvedésben,
Elég a’ terhet gyáván nem*
<férjfisan> gyáván nem Az áth. szó fölé írva. viselni.Gyűjts újra, ’s kedved ingerelje károd.
<De hogy ne érjen új veszély, <szaladj> keress*
Az áth. szó fölé írva.
Más hely<re>t,*
Ráírással jav. a’ melly<et>re*Ráírással jav., az a’ sor fölötti betoldás. a’ tűz’ vad*vad Sor fölötti betoldás. IsteneKi nem kiáltá pusztító átkait.*
E sor folytatólagosan az azt megelőző mellé írva, annak javításaival egyidőben, az alatta lévő sorok lejegyzése után.
<Tárgyává nem választa*
Eredetileg: választ<ott>, ebből ráírással jav.: választa. A szórend eredetileg: Tárgyává nem választott, a cserét jel mutatja, a kezdőbetűk változatlanul maradtak, em. vad dühének.>Csak hogy midőn mégy, megtiltsd*
Eredetileg: tiltsd meg hitvesednekHogy a’ legszebb*
<gyönyörű> a’ legszebb Az áth. szó fölé írva. szemet*szemet A t d-ből jav. ráírással. visszá ne vesse,’S kővé ne váljon*
váljon A második szótag olvashatatlan betűkből jav. karjaid között.>*Leírás közben, majd az első három sor egy következő fázisban is javítgatva, utóbb az egész áthúzgálva ferde vonalakkal, s alá letisztázva újra
De hogy ne érjen új veszély,*
<csapás> veszély Az áth. szó fölé írva. keressMás lakhelyt, mellyre a’ tűz ádáz Ura
Még nem kiáltá pusztító átkait.
Csak hogy midőn futsz, megtiltsd Asszonyodnak
Hogy a’ legszebb szemet visszá ne vesse,
’S kővé ne váljon karjaid között.
| Az a’ rettentő tűz melly Debreczennek
Öt nyolczadát vad lángja alá borítá
Földiglen égetett-le téged is,
Ugy mondja a’ Hír, ’s a’ Hír ennél nagyobbat
’S hihetlenebbet is mond, mind azoknak
Kik lelkedet, mint én, nem ismerik:
Hogy, jó férj és atya, a’ dühösködő
Lángból kikapván hitvesed’ ’s leányod’,
Olly nyúgalomban nézted a’ csapást
Melly téged érdemessé tehete
Helyt fogni a’ Porticus Bölcsei között;
Hogy Kézírásaid’ gazdag gyűjteményét
’S rakott könyvtáradat predára eresztvén
Eggy gondod az volt hogy Clienseidnek
Tartassanak-meg papirosaik.
’S így megmaradtak e’ rongyok, de ah!
Hazánk’ viszontagságainak tanúji,
Az a’ való (wahr) kincs mellyért éltedet
Méltóbban vethetéd koczkára hamv lőn.
Hamv lőn könyvtarod is, ’s a’ mit belé
Didót, Bodóni ’s Baskerville adának.
Az Encyclopedie Bayleddel, a’
Természet és Igazság férjfijával
’S Filangierival ’s Montesquieuvel
Raynallal ’s azzal a’ Csufolkodóval
Ki szűntelen dúlt békét predikálván
Együtt lelék fel itt azt a’ halált
Mellyre eggy más Debreczen Servétet hányta.
(Kalvin ließ zu Genf den armen Teufel Servet, der von den Personen in der Gottheit nichts wissen wollte, lebendig verbrennen.)
Puszták rezeidtől a’ falak, ’s szemed
Nem fogja már csudálni Socrateszt,
A’ feddhetetlent ’s vészni még is készet,
Davídnak szép remekjét; nem csudálja
Berquinnek tűjét a’ két Nyillövőben (Chiron u. Achill.)
’S midőn Verbőczi megpihenni hágy
’S felold a’ lelket öldöklő munkából
Vernetnek bájos tengerszéleit
A’ hold szelíd fényében, nem leled
Nem már Tempéjit Claude-nak, a falon. (Claude Lorrain.)
’S illy veszteségek ’s ennyi kár után
Te nem kesergesz, nem hallatsz panaszt?
Ha téged a’ Hír másnak*
<job> másnak nem kiáltMint a’ kit önmagadban önmagad lelsz,
Ha nyúgodalmad tiszta nyúgalom
Ha ment kevély nagyságtól, tettetéstől,
Uralkodásra lépett Ész’ szava kategorischer Imperativ
Diadalom ’s erő, nem gyengeség:
Csudálom bölcseséged ’s szánlak értte.
Jaj annak a’ ki így szenved, ’s elvakítva
Eggy fennen hangzó névtől, kínjait
Pirúl enyhítő könnyekben kisírni!
Azért adott a’ legkegyesbb anya
Mellyeinkbe szívet hogy tompítsuk-el
’S öldössük édes szent érzéseit?
Azért e könyt a’ felgyuladt szemekbe
Hogy eggy elposhadott Sophista előtt
Ne merjen arczot ’s keblet áztatgatni?
Ah, a’ midőn Természet ’s Bölcseség (Unterricht),
Két szent testvérek, meghasonlanak,
Ki fog, ha józan, térni ennek feléhez?
Midőn a’ haramia, kit társainak
Nem rettegett bukások eldühít,
’S most még kegyetlenbb tettekre ingerel,
Leséből éjbe-rejtve tör reám,
’S bosszús örömmel sújt, a’ védtelent,
’S fut, ’s vérben úszva hágy, a’ gyáva gyilkos!
Vagy a’ midőn eggy furfang vett tanúkkal
Törvénybe idéz, ’s öseimnek birtokát
A’ szint úgy gyilkos ’s szint úgy gyáva elesküszi,
’S gazság ’s erőszak engem bukni hagynak,
Oh akkor én is némán szenvedek,
Tetszem magamnak a’ kínban, ’s nevelni
Bántóm diadalmát retteg büszke lelkem.
Nem így midőn az ég’ gerjedt haragja
Lövelli rám nyilait, ’s elvészi tőlem
Vissza a’ mit adni nem tud. Akkor én
Gyermekké lészek, érzem a’ csapást
’S hogy érzem, vallja kínos nyögdelésem.
Fakadnak könnyeim, ’s lángoló sebemre
Írt attól kérnek, a’ ki megcsapott
’S az írrá változtatja a’ könnyeket
’S a’ lángoló seb orvosolva van.
Oh, hagyd Zenónak azt a’ kérkedést
Hogy néki nem fáj a’ mi fáj, hogy a’ kín
Nem kín, ’s a’ veszteség nem veszteség!
Barátidat ha szánni nem pirúlsz
Miért pirúlnál szánni tenmagad’?
Elég meg nem csüggedni a’ szenvedésben,
Elég, a’ terhet gyáván nem viselni.
Gyűjts újra, ’s kedved’ ingerelje károd.
De hogy ne érjen új veszély, keress
Más lakhelyt, mellyre a’ tűz’ ádáz Ura
Még nem kiáltá pusztító átkait.
Csak hogy midőn futsz, megtiltsd Asszonyodnak
Hogy a’ legszebb szemet vissza ne vesse
’S kővé ne váljon karjaid között.
| Az a’ rettentő tűz melly Debreczennek
Öt nyolczadát vad lángja alá borítá
Földiglen égetett-le téged is.
Ugy mondja a’ Hír. ’S a’ Hír ennél nagyobbat
’S hihetlenebbet is mond mind azoknak
Kik lelkedet, mint én, nem ismerik.
Hogy, jó férj és atya, a’ dühösködő
Lángból kikapván hitvesed’ ’s leányod’,
Olly nyúgalomban nézted a’ csapást
Melly téged érdemessé tehete
Helyt fogni a’ Porticusz’ Bölcsei között;
Hogy Kézírásaid’ gazdag Gyűjteményét
’S rakott könyvtárodat prédára eresztvén
Eggy gondod az volt hogy Clienszeidnek
Tartassanak-meg papirosaik.
’S így megmaradtak e’ rongyok, de ah!
Hazánk’ viszontagságainak tanúji,
Az a’ való kincs, mellyért éltedet
Méltóbban vethetéd koczkára, hamv lőn.
Hamv lőn könyvtárod is, ’s a’ mit belé
Didot, Bodoni ’s Baskerville adának.
Az Encyclopaedie Bayleddel, a’
Természet’ és való’ nagy férjfijával,
Filangiérival ’s Montesquieuvel
Raynallal ’s azzal a’ csufolkodóval
Ki szűntelen’ dúlt, békét predikálván
Együtt lelék-fel itt azt a’ halált
Mellyre eggy más Debreczen Servétet hányta.
Puszták rezeidtől a’ falak, ’s szemed
Nem fogja már csudálni Socrateszt,1
Sócratesznek halála, David által festve, ’s Massard által metszve. – Chiron és Achillesz, [Berquin’]*
B e r v i e n e k Sajtóhiba, em. igen szép metszése. – Vernet nagy Mester a’ vizi-darabokban, ’s Claude Gelée, vagy közönségesen Lorrain, a’ legtiszteltebb Tájfestő.A’ feddtelent, ’s veszni még is készet,
D a v i d n a k szép remekjét; nem csudálja
B e r [q u i n] n e k*
B e r v i e n e k Sajtóhiba, em.
tűjét a’ két Nyíllövőben,
’S midőn Verbőczi megpihenni hagy,
’S felold a’ lelket-öldöső dologból,
V e r n é t n e k bájos tengerszéleit
A’ hold’ szelíd fényében, nem találod.
Nem már Tempéjit C l a u d e -nak a’ falon.
’S illy veszteségek, ennyi kár után
Te nem kesergesz? nem hallatsz panaszt?
Ha téged a’ Hír másnak nem kiált
Mint a’ mit önn-magadban önn-magad lelsz,
Ha nyúgodalmad tiszta nyúgalom,
Ha ment kevély nagyságtól, tettetéstől,
Uralkodásra-lépett Ész’ szava,
’S diadal és erő ’s nem gyengeség:
Csudálom bölcseséged’ ’s szánlak értte.
Jaj annak a’ ki így szenved, ’s elvakítva
Eggy fennen-hangzó névtől, kínjait
Pirúl enyhítő könnyekben kisirni!
Azért adott a’ legkegyesbb anya
Mellyeinkbe szivet, hogy tompítsuk-el
’S öldössük édes szent érzéseit?
Azért e könnyet a’ gyuladt szemeknek
Hogy eggy elposhadott Sophista előtt
Ne merjen arczot ’s keblet áztatgatni?
Ah, a’ midőn Természet ’s Bölcseség
Két szent testvérek, meghasonlanak,
Ki fog, ha józan, térni ennek feléhez?
Midőn a’ haramia, kit társainak
Nem rettegett bukások eldühít,
’S most még kegyetlenbb tettekre ingerel,
’S bosszús örömmel sujtja a’ védtelent,
’S fut, ’s vérben úszva hágy a’ gyáva gyilkos.
Vagy a’ midőn eggy furfang, vett tanúkkal
Törvénybe idéz, ’s öseimnek birtokát,
A’ szint úgy gyilkos ’s szint úgy gyáva, eleski,
’S gazság ’s erőszak engem bukni hagynak:
Oh! akkor én is némán szenvedek;
Tetszem magamnak a’ kínban, ’s nevelni
Bántóm’ diadalmát retteg büszke lelkem.
Nem így midőn az ég’ gerjedt haragja
Lövelli rám nyilait, ’s elvészi tőlem
Vissza a’ mit adni nem tud. Akkor én
Gyermekké lészek, érzem a’ csapást,
’S hogy érzem, vallja kínos nyögdelésem.
Fakadnak könnyeim, ’s lángoló szememre
Írt attól kérnek a’ ki megcsapott,
’S az írrá változtatja a’ könnyeket
’S a’ lángoló seb orvasolva van.
Oh! hagyd Zenónak azt a’ kérkedést
Hogy néki nem fáj a’ mi fáj, hogy a’ kín
Nem kín, ’s a’ veszteség nem veszteség.
Barátidat ha szánni nem pirúlsz,
Miért pirulnál szánni tenn-magad’?
Elég meg nem csüggedni a’ szenvedésben,
Elég a’ terhet gyáván nem viselni.
Gyűjts újra ’s kedved’ ingerelje károd.
De hogy ne érjen új veszély, keress
Más lakhelyt, mellyre a’ tűz’ ádáz ura
Még nem kiálta pusztító átkokat.
Csak hogy, midőn futsz, megtiltsd asszonyodnak,
Hogy a’ legszebb szemet visszá ne vesse,
’S kővé ne váljon karjaid között.
|