1809 A |
1809 B |
1809 B |
1809 B |
1820 C |
|---|---|---|---|---|
Az a’ czakó, melly Afrikából NB. czakó ist der Scherzname des
Vagy honnan, nőinknek hordja a’ gyermekeket, Storchs, wie csacsi der eines Esels.
– Ollykor azoknak is kik édes cseppeketDer Storch, der aus Africa oder
Csak lopva isznak még az Ámor’ poharából –woher sonst immer, unsere
Oh képzeld e’ csudát! hosszú orrábólWeibern Kinder bringt –
Sophiem’ keblébe ma eggy kis fiút teve. manchmal wohl auch denen, die
„Ez még pogány, ’s még nincs neve. aus Amors Kelch die süssen
Papot hamar neki! nem lelni azt Afrikában.” Tropfen nur verstohlen noch nippen –
Igy szolla, ’s klep klep klep! látatlanná leve. O stelle dir des Wunder
vor, legte mit seinem langen
Veszett volna a’ gonosz czakója vad honnjában! Schnabel in den Schoos meiner
Vagy vitte volna másnak! EugenieSophie ein Knäblein nieder. „Es
Szobáimat maga el tudja tölteniist noch Heide, und hat keinen
Fület-repesztő sírásávalNamen noch erhalten. Geschwind
Midőn tipegvén Hannswurtjával, einen Täufer her; in Africa war
Orra bukik, vagy már nem tűrhetikeiner zu haben.” So sagte der
Hogy az a’ rossz Dadó nem étetiStorch, und klap, klap, klap! er
’S elkésik pépjével szakácsom. ward nicht mehr gesehen.
Félre azt a’ másikat! a’ házHätte der böse Geist den
Szűk eggy sírónak is. ’S eggy szó annyi mint száz: verwünschten Storch in seiner
Nekem a’ gyermekben sem hírem sem tanácsom. fatalen Heimath zurückgefallen!
Oder hätte er das Kind einem
Ah mind haszontalan! Sophieandern gegeben! Eugenie füllt
Feltette a’ fejét, ’s ezt a’ veres, fogatlanmeine Zimmer auch ohne einen
Kopasz rívó fiút – a’ gondolatlan! Mitgehülfen mit ihrem
Nem átallja Eugenienk’ öccsének vallani. Ohrenzerreißenden Schrey, da sie
mit ihrem Hannswurst
Legyen, ha úgy akarja! én veleumhertrippelt und rücklings fällt,
Nem perlek. A’ kit így juttatnak ajándékhoz, oder es nicht mehr erwarten
Kaczag, ha van esze, a’ kelletlen játékhoz. kann, daß ihre alte Dadó (Amme)
De te Palim, lelkem’ fele, sie füttre, wann mein Koch ihr
Végy részt barátod’ gyötrelmében, Köchel zu reichen säumt.
Jer, ’s e’ szép atyaság’ becsűletében
– Még híre nem ment-el – osztozzál-meg vele.
etc. etc.
| Az a’ czakó, melly – vélem, Afrikából vélem, nem a’ pronómen, hanem a’ verbum
Szép asszonykáinknak hordja a’ gyermekeket
– Ollykor azoknak is, kik édes cseppeket
Még félve lopdosnak az Ámor’ italából –
Oh képzeld e’ csudát! hosszú orrából
Sophiem’ keblébe ma eggy kis fiút teve.
„Ez még pogány, ’s még nincs neve.
Papot hamar neki!*
neki<,>! nem lelni azt Afrikában.”Így szólla, ’s klep klep klep! látatlanná leve.
Veszett volna a’ gonosz czakója vad honnjában!
Vagy vitte volna másnak! Eugenie
Szobáimat maga el tudja tölteni
Fület-repesztő sírásával,
Midőn, tipegvén Hannswurstjával,
Elsíklik, ’s az ütést ah! nem felejtheti;
Vagy már tovább nem tűrheti
Hogy késik pépjével szakácsom.
Félre azt a’ másikat! a’ ház
Szűk eggy sírónak*
<…nak> sírónak is. ’S eggy szó annyi mint száz:Nekem a’ gyermekben sem hírem, sem tanácsom.
Ah mind haszontalan! Sophie
Feltette a’ fejét, ’s ezt a’ veres, fogatlan,
Kopasz, rívó fiút – a’ gondolatlan!
Nem átallja Eugenienk’ öccsének vallani.
Legyen, ha kell! én nem*
<úgy akarja!> kell! én nem Az áth. szavak fölé írva. perlek vele.A’ kit így juttatnak efféle ajándékhoz,
Kaczag, ha van esze, a’ kelletlen játékhoz.
De te Palim, lelkem’ fele,
Végy részt barátod’ gyötrelmében.
Jer, ’s e’ szép atyaság’ becsűletében
– Még híre nem ment-el – osztozzál-meg vele.
Jer, és Emíl-Trajánt fogadd te is fiadnak!
’S Öreg-atyádnak és Ipadnak
Lehelld belé nagy lelkeket.
’S a’ tennen-magadét! – –
Külömböző, de eggy, ösvényteket
Válassza ő is ösvényének.
Gedeont a’ tudomány’ és ének’
’S a’ csendes virtusok’ dicső munkájiban
Tekintse tisztelt mesterének.
A’ nagy’ példáját lelje Prónayban.
’S mint kell Cátói tisztasággal
A’ vétkesek’ sergét megszégyeníteni,
’S jobb útakra téríteni,
Mint kell Ulysszesi szent álnoksággal
A’ monstrumokkal küszdeni,
És,*
Az És ’S-ből ráírással javítva. meg nem csüggedvén a’ harcz’ dühös vészében,Nem nyúgodalmat csak, de fényt is szerzeni,
Csudálja Ipadnak nagy képében.
Te oktassd arra a’ bölcseségre,
Melly élni tud, a’ jót, a’ szépet szereti,
Azt a’ mi nem az, megveti,
De a’ mi az, szentűl és <híven> követi; készen*
Utólag a sor végén betoldva az áth. szó helyett.
Melly nem vágy csalfa fényességre
Mellynek csak béke kell, ’s kedv, ’s pártás poharát
Józan kénnyel ivó elmés barát,
Jól folyt napok után csillámló társaságok,
Táncz, játék, muzsika, tréfák és nyájasságok,
Kik köztt a’ Bölcseség maga is szédeleg;
’S hol könyvnek, hol másnak szentelt szép éjjelek –
Így élni – ez a’ te mesterséged:
Traján ebben kövessen Téged!
| Az a’ czakó (Storch), melly – vélem Afrikából (wie ich glaube, aus Africa)
Szép asszonykáinknak hordja a’ gyermekeket,
– (Ollykor azoknak is, kik édes cseppeket
Még félve lopdosnak az Ámor’ italából) –
Oh képzeld e’ csudát! hosszú orrából
Sophiem keblébe ma eggy kis fiút teve.
„Ez még pogány, ’s még nincs neve.
Papot hamar neki, nem lelni azt Afrikában.”
Így szólla, ’s klep, klep, klep! láttatlanná leve.
Veszett volna a’ gonosz czakója vad honnjában!
Vagy vitte volna másnak! Eugénie
Szobáimat maga el tudja tölteni
Fületrepesztő*
<Szíve> Fületrepesztő sírásával,Midőn tipegvén Hannswurstjával
Elsiklik, ’s az ütést ah! nem felejtheti;
Vagy a’ midőn immár nem tűrheti
Hogy késik pépjével szakácsom.
Félre azt a’ másikat! a’ ház
Szűk eggy rívónak is; ’s eggy szó annyi mint száz:
Nekem a’ gyermekben sem hírem sem tanácsom!
Ah mind haszontalan! Sophie
Feltette a’ fejét; ’s azt a’ veres, fogatlan,
Kopasz rívó fiút – a’ gondolatlan!
Nem átallja Eugenienk’ öccsének vallani.
Legyen, ha kell! nem perlek én vele.
Az a’ kit így juttatnak ajándékhoz,
Kaczag, ha van esze, a’ kelletlen játékhoz.
De te Palim, lelkem fele,
Végy részt barátod’ gyötrelmében,
Jer ’s e’ szép atyaság’ becsűletében
– Még híre nem ment-el – osztozzál-meg vele.
Jer, és Emíl-Trajánt fogadd te is fiadnak,
’S Öreg-atyádnak és Ipadnak
Lehelld belé nagy lelkeket.
’S a’ tennen-magadét! – –
Külömböző de eggy ösvényteket
Válassza ő is ösvényének.
Gedeont a’ tudomány’ és ének’
’S a’ csendes virtusok’ dicső munkájiban
Ismérje tisztelt mesterének.
A’ nagy’ példáját lelje Prónayban.
’S mint kell Kátói tisztasággal
A’ vétkesek’ sergét megszégyeníteni*
megszégyeníteni<,>
’S jobb útakra téríteni,
Mint kell Ulysszesi szent álnoksággal
A’ monstrumokkal küszdeni,
És meg nem csüggedvén a’ harcz’ dühös vészében
Nem nyúgodalmat csak, de fényt is szerzeni,
Csudálja Ipadnak nagy képében.
Te oktassd arra a’ bölcseségre
Melly élni tud; a’ jót, a’ szépet szereti,
Azt, a’ mi nem az, megveti,
De a’ mi az, szentűl és készen követi;
Melly nem vágy csalfa fényességre;
Mellynek csak béke kell ’s kedv, ’s rózsás poharát*
poharát<,>
Józan kénnyel (Wollust) ivó elmés barát,
Jól folyt napok után csillámló társaságok,
Táncz, játék, muzsika, tréfák és nyájasságok,
Kik köztt a’ bölcseség maga is szédeleg, –
’S hol könyvnek, hol másnak szentelt szép éjjelek –
Igy*
<Ez> Igy élni, ez a’ te mesterséged –Traján kövessen ebben téged!
| Az a’ czakó, melly – vélem, (opinor), Afrikából
Szép asszonykáinknak hordja a’ gyermekeket
(Ollykor azoknak is, kik édes cseppeket
Még félve lopdosnak az Ámor’ italából),
Oh képzeld e’ csudát hosszú orrából
Sophiem’ keblébe ma eggy kis fiút teve.
„Ez még pogány, ’s még nincs neve.
Papot hamar neki! nem lelni azt Afrikában.”
Igy szóllt, ’s klep klep klep! látatlanná leve.
Veszett volna a’ gonosz czakója vad honnjában!
Vagy vitte volna másnak! – Eugenie
Szobáimat maga el tudja tölteni
Fület-repesztő sírásával,
Midőn, tipegvén Hanswurstjával,
Elsíklik, ’s az ütést ah! nem felejtheti;
Vagy a’ midőn nem tűrheti
Hogy késik pépjével szakácsom.
Félre azt a’ másikat! a’ ház
Szűk eggy sírónak is. ’S eggy szó annyi mint száz:
Nekem a’ gyermekben sem hírem sem tanácsom.
Ah mind haszontalan! Sophie
Feltette a’ fejét; ’s ezt a’ veres, fogatlan,
Kopasz síró fiút – a’ gondolatlan! –
Nem átallja Eugenienk öcsjének vallani.
Legyen, ha kell! nem perlek én vele.
Az, a’ kit így juttatnak ajándékhoz,
Kaczag, ha van esze, a’ kelletlen játékhoz.
De te Palim, lelkem’ fele,
Végy részt barátod’ gyötrelmében.
Jer, ’s e’ szép atyaság’ becsűletében
– Még híre nem ment-el – osztozzál-meg vele.
Jer, és Emíl-Trajánt fogadd te is fiadnak,
’S öreg-atyádnak és Ipadnak
Lehelld belé nagy lelkeket.
’S a’ tennen-magadét! – –
Gedeont a’ tudomány’ és ének’
’S a’ csendes virtusok’ dicső munkáiban
Ismérje tisztelt mesterének.
A’ nagy’ példáját lelje Prónayban.
’S mint kell Kátói tisztasággal
A’ vétkesek’ sergét megszégyeníteni
’S jobb útakra téríteni,
Mint kell Ulysszesi szent álnoksággal
A’ monstrumokkal küszdeni,
És meg nem csüggedvén a’ harcz dühös vészében,
Nem nyúgodalmat csak, de fényt is szerzeni,
Csudálja Ipadnak nagy képében.
Te oktassd arra a’ bölcseségre
Melly élni tud, a’ jót a’ szépet szereti,
A’ mi nem az, azt megveti,
De a’ mi az, szentűl és készen követi;
Melly nem vágy csalfa fényességre;
Mellynek csak béke kell ’s kedv, ’s rózsás poharát
Józan kénnyel (voluptas) ivó elmés barát;
Jól folyt napok után csillámló társaságok,
Táncz, játék, muzsika, ’s tréfák és nyájasságok –
Kik köztt a’ Bölcseség maga is szédeleg –
’S hol könyvnek, hol másnak szentelt szép éjjelek,
Igy élni – ez a’ Te mesterséged.
Traján kövessen ebben téged!
| Czakó ist der Scherz-Name eines Stroches.
Az a’ czakó, mely – vélem, Africából vélem, verbum, ich meine.
Szép asszonykáinknak hordja a’ gyermekeket –
Hord néha azoknak is, kik édességeket
Ámornak titkos vannuszából
Csak lopva szednek még – hosszú orrából
Sophiem’ keblébe ma eggy kis leányt*
kis <fiút teve> leányt teve.Ez még pogány, ’s még nincs neve,
Papot hamar neki! nem lelni azt Africában,
Igy szólla, ’s klep, klep, klep, látatlanná leve.
Veszett volna a’ gonosz*
<gyerek> gonosz czakója vad honjában,Vagy vitte volna másnak! Eugénie
Szobáimat maga eltudja tölteni
Fület repesztő sírásával,
Midőn tipegvén, pantinjával
Elsiklik, ’s az ütést el nem feledheti.
Vagy a’ midőn tovább nem türheti,
Hogy késik pépjével szakácsom.
Félre azt a’ másikat! A’ ház
Szük eggy rívónak is; s eggy szó mint száz:
Nekem a’ gyermekben sem hírem sem tanácsom.
Ah mind haszontalan! Sophie
Feltette a’ fejét, ’s ezt a’ veres fogatlan
Visító gyermeket – a’ gondolatlan! –
Nem átallja Eugéniem’ öccsének vallani.
Legyen, ha kell! nem perlek én vele
Az, a’ kit így juttatnak ajándékhoz,
Kaczag, ha van esze a’ kelletlen játékhoz.
Ó Ráday, lelkem fele!
Végy részt barátod’ gyötrelmében,
Jer, ’s a’ szép atyaság’ becsületében,
Még híre nem ment-el, osztozzál-meg vele!
Jer, és a’ kis Thaliet tedd szép Ninynk’ karjára,
’S adassd rá véle áldásait,
Hadd nyomja csókját homlokára,
Fuvallja keblemet arczára,
’S lelkébe lelke’ bájait.
Dieses muss nun weiter ausgeführt werden. Der Beschluss ist: da nun jedes Mädchen nichts besseres zu wünschen weiss, als einen Jüngling, so suche du ihr einen, und
Öreg atyádnak és ipadnak
Lehelld belé nagy lelkeket,
’S a’ tennen-magadét. –
Különböző de eggy ösvényteket
Válassza ő is ösvényének:
Gedeont a’ tudomány ’s az ének
’S a’ csendes érdemek’ dicső munkájiban
Ismerje tisztelt Mesterének.
A’ nagy’ munkáját lelje Prónayban;
’S mint kell Cátói tisztasággal
A’ vétkesek’ sergét megszégyeníteni
’S jobb útakra téríteni,
Mint kell Ulysszesi szent álnoksággal
A’ Monstrumokkal küzdeni,
És, meg nem csüggedvén a’ harcz’ dühös vészében,
Nem nyúgodalmat csak, de fényt is szerzeni,
Csudálja Ipadnak nagy képében.
Te oktassd arra a’ bölcseségre,
Melly élni tud, a’ Jót, a’ Szépet szereti,
Azt, a’ mi nem az, megveti,
De a’ mi az, szentűl és készen*
és <híven szereti> készen követi;Melly nem vágy csalfa fényességre,
Mellynek csak béke kell, kedv, ’s pártás poharát
Józan kénnyel ivó elmés barát,
Jól folyt napok után csillámló társaságok,
Táncz, játék, muzsika, tréfák és nyájasságok,
Kik közt a’ Bölcseség maga is szédeleg.
’S hol könyvnek, hol másnak szentelt szép éjjelek;
Igy élni, ez a’ te bölcseséged,
Vőm majd kövessen ebben téged.
|