1809 A |
1809 - |
1809 - |
1809 Ba |
1809 - |
?1823–1824 Cb |
1825 D |
|---|---|---|---|---|---|---|
ki
tizenkét eszt. korában, mint Kapitány Segéd-Tisztje az Atyjától függő Közép-Szolnok Vgyei nemes seregnek, Zilajtt, 1809. Febr. 12dikén, I. Ferencz A. Császár és Magyar Király’ születési-innepén, azon nemes seregnek eggyik századát pompásan felvezeté. Még a’ praetexta repdes válladon,
Ambróziát lehell szép üstököd,
’S gyengéd orczádon ’s e’ kis száj körűl
Rózsák virítnak, mint az Ámorén,
Legszebb, legbájosbb Ámor önn-magad!
’S ím a’ gynaeceum’ csendes rejtekéből
Kiszökve, már a’ vérmezőre futsz,
Hogy ott azokhoz csatlhassad magad’,
Kik a’ halálnak mennek ellenébe.
Gyermek, mi ez? ’s te azt hiszed talán,
Hogy itt az a’ harcz vészi kezdetét,
A’ mellyet eggykorújid a’ tavasz’
Virággal-elhintett pázsitjain,
Örömre gyúladozva, indítanak?
Azt véled é, hogy itt elég leszen,
Szeg csődörödnek hátán a’ szerént
Rengetni a’ földet, mint midőn az ifjabb
Caesárt és Armidórt, nemeknek díszeit,
’S a’ görbűlt nyakkal, melly veszélyt hozott
Lédára, most is büszke Júpitert,
’S a’ nagyserényű vén Bucephalust,
Ki még ifjú a’ kedves kis tehernek,
’S Brútust, a’ talpverőt, és Pittet ’s Foxot,
Egymásnak itt is ellenségeit,
A’ stádiumban addig fékezed,
Míg a’ föveny’ porát eloltja a’ tajték,
Melly a’ kifáradt ló’ inán lefoly?
Oh élj korodhoz-illő kényeidnek!
A’ melly munkára itt ezek felűltek,
Az férjfi-lelket kíván, ’s férjfi-kart.
Dicső atyádnak gondos bölcsesége,
És még inkább példája mit tehettek,
’S mit tettek, azt én jól tudom. Te nem
Tanúltad Őkörűltte mint kellessék
Tizenkettődfelet csinálni, ’s a’ pagátot
– Melly ész és melly öröm! – elfogni, hogy
Fogat-csikarva kél-fel titkolója,
’S átkozza az őtet-üldöző szerencsét
És a’ napot melly szűlte, míg a’ kettő
A’ győzedelmesnek paeánt kiált.
Sem a’ mit fényesbb házaink’ gyermeki,
Atlási eggykor honnunknak, legelső
Gonddal tanúlni szoktak, hogy nadrágok
Kaz’mír legyen vagy nankín, és gillétjeken
Két sorral álljon e vagy eggyel a’ gomb?
’S cravátjokat bodorral kell e még is
Vagy már bodor nélkűl megkötniek?
Te nem tanúltad ezt, és nem tudod.
Ez a’ Komornyik’ dolga ’s a’ szabódé.
Ezek helyett én téged a’ Zsibó’
Laráriumában, a’ tűz’ szent fényénél,
Atyád’ beszédit és Vendégiét,
Már messze túl az éjfél’ nyúgalomra-
Szóllító órájin, el nem telhető
Gyönyörködéssel, láttalak, fülelni.
Hijába hinté Morpheus altató*
Morpheus <melly> altató
Mákjait szemedre; nem zsibbadt-meg az.
’S mint hűltem-el, midőn a’ kis fiú,
Ki, atyja’ térdén nyájasan fetrengvén,
Egyedűl lovában látszott élni, mellyet
Tanúlt kezekkel a’ gyertyák’ viasz
Olvadványaiból képze, vádra költ
A’ Consul ellen, a’ ki, megfeledvén
Hogy ő elébb volt atyja gyermekeinek*
gyermekeinek Az ei é-ből javítva.
Mint Consul, őket bárd alá vetette,
’S a’ kínos tisztet másra nem tolá!
Látlak miként lépsz színre, ’s csak kilencz
Esztendős Átilánk, az áltatásnak
Úgy kára nélkűl, mint az Aeschylus’
Színjén a’ férjfimaszk az asszonyrollát,
Mint játszád bámúlást-érdemlő tűzzel
Majd a’ nagy-bajnokot, majd a’ nagy-embert.
Látlak miként szóllítád-meg Zilaj’tt,
Atyád’ megyéje’ gyűlésén, tanácsok’
Elkezdődése előtt, a’ Rendeket,
Hogy ők a’ kisded új Papíriust
Benn lenni tűrjék-el, mint Róma amazt.
’S ím teljesedni látom a’ mit ők
Előadásod’ ígéző hatalma
’S szemérmes bátorságod által el-
Bájolva, tőled örvendéssel vártak.
Szolnoknak, melly atyád’ vezérkarjától*
vezér<kezéto>karjától
Függ mind a’ béke’ mind a’ had’ dolgában,
Te, még öt év után legény, vezérled,
Lélekben bajnokférjfi már, eggy százát.
’S alattvalóid a’ pelyhetlen állú
Kis Tiszttől vesznek bátor férjfilelket.
De bátor férjfilelked lelhet e
Kész teljesítőt a’ még gyermekkarban?
’S elég a’ Tisztnek csak gyúlasztani
A’ tőle-függő serget? vagy példával
Kell inkább éreztetnie, hogy ő
Azért legelső, mert legérdemesbb?
Nagy Őseidnek szent árnyékaik,
Kiket hazánk Véd-Istenségei közzé
Tisztelve vitt, mert készek voltak értte
Letenni lelkeiket, gerjeszthetik
Mellyednek szép tüzét, hogy a’ Dicsőség’
Sziklás ösvényén nyomdokaikba hágj.
De a’ hazáért nem csak veszni szép:
Szép élni is őértte; ’s a’ melly ágat
Minerva tört a’ néki-szentelt fáról
Atyád’ nagylelkű anyja’ homlokára,
Az nem kevésbbé méltó leghevesbb
Óhajtásidra, mint a’ melly Ferencznek
Készűlt zászlójit ékesíteni.
A’ koczka meg van vetve. Menj tehát,
’S vezér-atyádnak bajnokjobbja mellett
Küszdj a’ Dicsőség’ fényes nimbusáért.
’S ha Márs haragra gyúlad ellened,
Hogy véle szembe-kelni mérészlettél,
’S fejedre rántja villám-pallosát,*
<gyilkos> villám-pallosát A villám- az áth. szó fölé írva
Oh, fogjon úgy Cythére véd-ködjébe,
’S ő, a’ ki Párist a’ harcz’ vészeiből
Kikapta, kapjon most ki téged is!
Széphalom, Mart. 4d. Kazinczy Ferencz.
1809.
| A’ koczka meg van vetve. Menj tehát
’S vezératyádnak bajnokkarja mellett
Küszdj a’ dicsőség’ fényes nimbusáért.
’S ha Márs haragra gyúlad ellened,
Hogy véle szembe kelni*
szembe <szall> kelni mérészlettél, ’S fejedre rántja villámpallosát,
Oh fogjon úgy Cythére védködjébe,
’S ő, a’ ki Párist a’ had’ vészeiből
Kikapta, kapjon most ki téged is!
| Még a’ praetexta repdes válladon,
Ambróziát önt ékes*
önt <üstok> ékes üstököd,Gyengéd orczádon ’s e’ kis száj körül
Rózsák virítnak mint az Ámorén –
Legszebb, legbájosbb Ámor önmagad.
’S ím a’ gynaeceum’ csendes rejtekéből
Kiszökve, már a’ vérmezőre*
a’ <verse> vérmezőre futsz,Hogy ott azokhoz csatlhassad magad’
Kik a’ halálnak mennek ellenébe.
Gyermek, mi ez? ’S te azt hiszed talán
Hogy itt az a’ harcz vészi kezdetét,
A’ mellyet eggykorújid a’ tavasz’
Virággal elhintett pázsítjain
Örömre gyúladozva indítanak?
Azt véled e, hogy itt elég leszen
Szeg csődörödnek hátán a’ szerént
Rengetni a’ főldet, mint midőn az ifjabb
Caesárt és Armidórt, nemeknek díszeit,
’S a’ görbe nyakkal, melly veszélyt hoza
Lédára, most is büszke Júpitert,
’S a’ nagyserényű vén Bucephalust
Melly még ifjú a’ könnyű kis tehernek,
’S Brutust a’ talpverőt, és Pittet, Foxot, (Succussornak hívták
Egymásnak itt is ellenségeit, Rómában a’ kengyelt verő lovat.)
A’ Stádiumban addig fékezed,
Míg a’ kelő port a’ tajték eloltja,
Melly a’ kifáradt ló inán csorog.
Oh élj korodhoz illő kényeidnek,
A’ melly munkára itt ezek felűltek,
Az férfilelket kíván ’s férjfikart.*
’s <férjfikart> férjfikart [Az áthúzott szóban javítások, mellé írva a letisztázott alak.]
– – – – – – – – – – – – – –
– – – – – – – – – – – – – –
A’ koczka meg van vetve. Menj tehát,
’S vezératyádnak bajnokjobbja mellett
Küszdj a’ dicsőség fényes nimbusáért.
’S ha Márs haragra gyúlad ellened
Hogy véle szembe kelni mérészlettél,
’S fejedre rántja villámpallosát,*
rántja <villámfegyverét> villámpallosát
Oh, fogjon úgy Cythére védködjébe,
’S ő, a’ ki Párist a’ harcz’ vészeiből (Iliad III.)
Kikapta, kapjon most ki téged is.
| MIDŐN,
TIZENHARMADIK ESZTENDEJÉBE BELÉPVÉN, A’ KÖZÉP-SZOLNOK VÁRM. FELKÖLTEK KÖZÖTT, MINT KAPITÁNY SEGÉDTISZTJE AZ ATYJÁNAK, SZOLGÁLNI KEZDETT, ’S SZÁZADJÁT MART. 23d. 1809. NAGY-KÁROLYBAN NÁDOR-ISPÁN Ő CS. KIR. FENNSÉGE ELŐTT A’ FEGYVERBEN GYAKORLATTA. –––––––––––– LÁSSD A’ HAZAI TUDÓSITÁSOK I. FÉLESZT. XXXII. DARABJÁT. ––––––––––– B U D Á N, NYOMTATTATOTT A’ KIR. MAGYAR UNIVER. BETŰIVEL. ––––––––––––––––––––––––––––– Még a’ praetexta repdes válladon,
Ambróziát lehell szép üstököd,
’S gyengéd orczádon ’s e’ kis száj körűl
Rózsák virítnak, mint az Ámorén –
Legszebb, legbájosbb Ámor önmagad:
’S ím a’ gynaeceum’ csendes rejtekéből
Kiszökve, már a’ vérmezőre futsz,
Hogy ott azok köztt léphess-fel, kik az
Ádáz halálnak mennek ellenébe.
Gyermek, mi ez? ’S te azt hiszed talán,
Hogy itt az a’ harcz vészi kezdetét,
A’ mellyet eggykorúid, a’ tavasz’
Virággal elhintett pázsitjain,
Örömre gyúladozva indítanak?
Te azt hiszed talán, hogy itt elég lesz
Szeg csődörödnek hátán a’ szerént
Rengetni a’ földet, mint midőn az ifjabb
Caesárt és Armidórt, nemeknek díszeit,
’S a’ hattyunyakkal, melly veszélyt hozott volt
Laedára, most is büszke Júpitert, Lédára*
Tollal átjavítva.
’S a’ nagyserényű vén Bucephalust,
Ki még ifjú a’ kedves kis tehernek,
’S Brútust, a’ talpverőt, és Pittet ’s Foxot,
Egymásnak itt is ellenségeit,
A’ stádiumban addig fékezed,
Míg a’ kelő port a’ tajték eloltja,
Melly a’ kifáradt ló’ inán lefoly?
Oh élj korodhoz illő kényeidnek!
A’ melly dologra társaid felálltak,
Az férjfilelket kíván, ’s férjfikart.
Dicső atyádnak gondos bölcsesége
’S példája benned mit tehettek ’s tettek,
Azt én igen jól értem. Nem tanúltad
Te őkörűltte, mint kell Halberzwölfét
’S pácsit csinálni, ’s a’ bohó pagátot –
Oh melly öröm! ’s melly ész! – elfogni, hogy
Fogát-csikarva kél-fel titkolója,
’S átkozza az őtet-üldöző szerencsét
És a’ napot melly szűlte, míg a’ kettő
A’ győzedelmesnek paeánt kiált.
Sem a’ mit a’ nagy házak’ magzati,
Atlási eggykor honnunknak, legelső
Gonddal tanúlnak, hogy gillétjeken
Két sorban álljon é, vagy eggyben, a’ gomb,
’S nankín legyen, vagy bársony, a’ nadrágok,
’S cravátjokat bodorral kell e még is,
Vagy már bodor nélkűl, megkötniek.
Te nem tanúltad ezt, és nem tudod:
Ez a’ komornyik gondja, ’s a’ szabódé.
Ezek helyett én téged a’ Zsibó’
Laráriumában, a’ szent tűzhely mellett,
Atyád’ beszédit és vendégiét,
Már messze túl az éjfél’ nyúgalomra-
Szóllító órájin, el nem telhető
Gyönyörködéssel, láttalak, fülelni.
Hijába hinté Morpheus altató
Mákját szemedre: nem zsibbadt-meg az
’S mint hültem-el, midőn a’ kis fiú,
Ki, atyja’ térdén nyájasan fetrengvén,
Egyedűl lovában látszott élni, mellyet
Tanúlt kezekkel a’ gyertyák’ viasz
Olvadványaiból képze, lángra gyúladt
A’ Consul ellen, a’ ki, megfeledvén
Hogy ő elébb volt atyja gyermekeinek
Mint Consul, őket bárd alá vetette,
’S társára nem tolta a’ bírói tisztet!
Vagy akkor, a’ midőn még csak kilencz
Esztendős Átilánk, – az áltatásnak
Úgy kára nélkűl, mint az Aeschylus’
Színjén a’ férjfimaszk az asszonyrollát –
Csudálkozásra méltó tűzzel játszád
Most a’ nagy bajnokot, majd a’ nagy embert!
’S ím teljesedni látom a’ mit akkor,
Előadásod’ ígéző hatalma
’S szemérmes bátorságod által el-
Bájolva, tőled örvendéssel vártam.
Te, a’ ki még öt év előtt remegve
Kéréd Zilajnak felgyűlt Rendeit,
Hogy ők a’ kisded új Papíriust
Benn a’ Tanácsban lenni szenvedjék-meg,
Mint Róma szenvedé-meg a’ magáét, –
Most, még öt év után legény, vezérled,
Lélekben bátor férjfi már, eggy százát;
’S alattvalóid a’ pelyhetlen-állú
Kis Tiszttől vesznek bátor férjfilelket.
De bátor férjfilelked, szóllj, talál-é*
talál-e’ Sajtóhiba, em.
Kész teljesítőt a’ még gyermekkarban?
Elég a’ Tisztnek csak gyúlasztani
A’ tőle függő serget? vagy példával
Kell inkább éreztetnie, hogy ő
Azért legelső mert legérdemesbb.
Nagy őseidnek szent árnyékaik,
Kiket hazánk védistenségei közzé
Tisztelve vitt, mert készek voltak értte
Letenni lelkeiket, gerjeszthetik
Mellyednek szép tüzét, hogy a’ Dicsőség’
Sziklás ösvényén nyomdokaikba hágj.
De a’ hazáért nem csak veszni szép:
Szép élni is őértte; ’s a’ melly ágat
Minerva tört a’ néki-szentelt fáról
Atyád’ nagylelkű anyja’ homlokára,
Az nem kevésbbé méltó leghevesbb
Kívánatidra, mint a’ melly Ferencznek
Készűlt zászlóit ékesíteni.
A’ koczka meg van vetve. Menj tehát,
’S vezératyádnak bajnokjobbja mellett
Küszdj a’ Dicsőség’ fényes nimbusáért.
’S ha Márs haragra gyúlad ellened,
Hogy véle szembe kelni mérészlettél,
’S fejedre rántja villámpallosát,
Oh, fogjon Aphrodíte védködjébe!
’S ő, a’ ki Párist a’ harcz’ vészeiből
Kikapta, kapjon most ki téged is!
| A’ koczka meg van vetve. Menj tehát,
’S vezératyádnak bajnokjobbja mellett
Küszdj a’ dicsőség’ fényes nimbusáért.
’S ha Márs haragra gyúlad ellened,
Hogy véle szembe kelni mérészlettél,
’S fejedre rántja villámpallosát,
Oh, fogjon Aphrodíta védködjébe!
’S ő, a’ ki Párist a’ harcz’ vészeiből
Kikapta, kapjon most ki Téged is!
| Még a’ praetexta lebdes válladon,
Ambróziát önt fürtös üstöked,
’S gyöngéd orczádon ’s e’ kis száj körül
Rózsák virítnak, mint az Ámoréin,
Legszebb, legbájosbb Ámor önmagad.
’S íme a’ gynaeceum’ csöndes rejtekéből
Kiszökve, már a’ vérmezőre futsz,
Hogy ott azok köztt léphess-fel, kik az
Ádáz halálnak mennek ellenébe.
Gyermek, mi ez? ’S te azt hiszed talán,
Hogy itt az a’ harcz vészi kezdetét,
A’ mellyet eggykorúid, a’ tavasz’
Virággal elborított hantjain,
Örömre gyúladozva indítanak?
Te úgy hiszed talán, hogy itt elég lesz
Szeg csődörödnek hátán a’ szerint
Rengetni a’ földet, mint midőn az ifjabb
Caesárt és Ármidórt, nemek’ fő díszeit,
’S a’ hattyunyakkal, melly veszélyt hozott
Lédára, most is büszke Júpitert,
’S a’ nagyserényű vén Bucéphaluszt,
Ki még is ifju az édes kis tehernek,
’S Brútuszt, a’ talpverőt, és Pittet, Foxot,
Egymásnak itt is ellenségeiket,
A’ Hippodrómban addig fékezed,
Míg a’ kelő port a’ tajték eloltja,
Melly a’ kifáradt ló’ inán lefoly?
Oh! élj korodhoz illő kényeidnek!
A’ melly dologra kelnek társaid,
Az férjfilelket kíván, ’s férjfikart.
Dicső atyádnak gondos bölcsesége
’S példája benned mit tettek ’s tehettek,
Azt én igen jól értem. Nem tanultad
Te őkörűle, <mint kell Halberzwölfét> Tízet ’s másfelet*
Az áth. rész mögé betoldva.
’S Pácsit <csinálni,> ’s a’ bohó Pagátot – miként tégy*
Az áth. szó alá betoldva. A sorban a két P p-ből javítva.
Oh, melly öröm, ’s melly ész! elfogni, hogy
Fogát csikarva kél-fel titkolója,
’S átkozza az őtet üldöző Szerencsét,
És a’ napot melly szűlte, míg köre
A’ győzedelmesnek paeánt kiált.*
kiált<oz>. Utána, a következő sor előtt rövid vonás.
Sem a’ mit a’ nagy házak’ gyermeki,
Atlászai eggykor honnunknak, legelső
Gonddal tanulnak, hogy zsiléjeken
Két sorban álljon é, vagy eggyben, a’ gomb,
’S nankín legyen most, bársony majd nadrágok;
’S kravátjokat bodorral kell e még,
Vagy már bodor nélkül, megkötniek.
Te nem tanultad ezt, és nem tudod:
Ez a’ Komornyik’ gondja, ’s a’ Szabódé.
Ezek helyett én tégedet Zsibónak
Laráriumában, tűzpadod körül,
Atyád’ beszédét, ’s a’ kedvelt Vendégét,
Már messze túl az éjfél’ nyúgalomra-
Szóllító órájin, el nem telhető
Gyönyörködéssel láttalak, fülelni.
Hijába hinté Morpheusz altató
Mákját szemedre; meg nem zsibbadott az.
’S mint hűltem-el, midőn a’ kis fiu,
Ki atyja’ térdein nyájasan fetrengve,
Egyedül lovában látszott élni, mellyet
Tanult kezekkel a’ gyertyák’ viasz-
Csordúlataiból képze, lángba költ
A’ Consul ellen, a’ ki megfeledvén
Hogy ő elébb volt atyja gyermekeinek
Mint Consul, őket bárd alá vetette,
’S társára nem tolta a’ Bírói tisztet.
Ím teljesedni látom a’ mit akkor,
A’ gyermekférjfitól örvendve vártam:
Te, még öt év után legény, atyád’
Megyéje’ harczolójit már vezérled,
’S tanítod, mint kell veszni szép halállal.
Elhunyt öseidnek szent árnyékaik,
Kiket hazánk Védistenségei közzé
Tisztelve vitt, mert készek voltak értte
Letenni lelkeiket, gerjeszthetik
Keblednek szép tüzét, hogy a’ Dicsőség’
Sziklás ösvényén nyomdokaikba hágj.
De a’ hazáért nem csak veszni szép:
Szép élni is öértte; ’s a’ melly ágat
Minerva tört a’ néki-szentelt fáról
Atyád’ nagylelkü anyja’ homlokára,
Az nem kevésbbé méltó leghevesbb
Esdekletidre,*
Esdeklet<e>idre, A lejegyzéssel egyidejű javítás. mint a’ melly FerencznekKészűlt zászlójit ékesíteni.
A’ koczka meg van vetve. Menj tehát,
’S Vezératyádnak bajnokjobbja mellett
Küszdj a’ Dicsőség’ fényes nimbuszáért.
’S ha Mársz haragra gyúlad ellened,
Hogy véle szembe kelni bátorodtál,
’S fejedre rántja villámpallosát:
Oh, fogjon Aphrodíte védködébe!
’S ő, a’ ki Páriszt a’ harcz’ vésze közzűl
Elkapta, kapjon-el most téged is!
| Még a’ praetexta lebdes válladon,
Ambróziát önt fürtös üstöked,
’S gyöngéd orczádon ’s e’ kis száj körül
Rózsák virítnak, mint az Ámoréin,
Legszebb, legbájosbb Ámor önmagad.
’S íme a’ gynaeceum’ csöndes rejtekéből
Kiszökve, már a’ vérmezőre futsz,
Hogy ott azok köztt léphess-fel, kik az
Ádáz halálnak mennek ellenébe.
Gyermek, mi ez? ’S te azt hiszed talán,
Hogy itt az a’ harcz vészi kezdetét,
A’ mellyet eggykorúid, a’ tavasz’
Virággal elborított hantjain,
Örömre gyúladozva indítanak?
Te úgy hiszed talán, hogy itt elég lesz
Szeg csődörödnek hátán a’ szerint
Rengetni a’ földet, mint midőn az ifjabb
Caesárt és Armidórt, nemek’ fő díszeit,
’S a’ hattyunyakkal, melly veszélyt hozott
Lédára, most is büszke Júpitert,
’S a’ nagyserényű vén Bucéphaluszt,
Ki még is ifju az édes kis tehernek,
’S Brútuszt, a’ talpverőt, és Pittet, Foxot,
Egymásnak itt is ellenségeiket,
A’ Hippodrómban addig fékezed,
Míg a’ kelő port a’ tajték eloltja,
Melly a’ kifáradt ló’ inán lefoly?
Oh! élj korodhoz illő kényeidnek!
A’ melly dologra kelnek társaid,
Az férjfilelket kíván ’s férjfikart.
Dicső atyádnak gondos bölcsesége
’S példája benned mit tettek ’s tehettek,
Azt én igen jól értem. Nem tanultad
Te őkörűle, Tízet ’s másfelet
’S Pácsit miként tégy, ’s a’ bohó Pagátot –
Oh, melly öröm, ’s melly ész! elfogni, hogy
Fogát csikarva kél-fel titkolója,
’S átkozza az őtet üldöző Szerencsét,
És a’ napot melly szűlte, míg köre
A’ győzedelmesnek paeánt kiált.
Sem a’ mit a’ nagy házak’ gyermeki,
Atlászai eggykor honnunknak! legelső
Gonddal tanulnak, hogy zsilléjeken
Két sorban álljon é, vagy eggyben, a’ gomb,
’S nankín legyen most, bársony majd nadrágok;
’S kravátjokat bodorral kell e még,
Vagy már bodor nélkül, megkötniek.
Te nem tanultad ezt, és nem tudod:
Ez a’ Komornyik’ gondja, ’s a’ Szabódé.
Ezek helyett én tégedet Zsibónak
Laráriumában, tűzpadod körül,
Atyád’ beszédét, ’s a’ kedvelt Vendégét,
Már messze túl az éjfél’ nyúgalomra-
Szóllító órájin, el nem telhető
Gyönyörködéssel láttalak, fülelni.
Hijába hinté Morpheusz altató
Mákját szemedre; meg nem zsibbadott az.
’S mint hűltem-el, midőn a’ kis fiu,
Ki atyja’ térdein nyájasan fetrengve,
Egyedül lovában látszott élni, mellyet
Tanult kezekkel a’ gyertyák’ viasz-
Csordúlataiból képze, lángba költ
A’ Consul ellen, a’ ki megfeledvén
Hogy ő elébb volt atyja gyermekeinek
Mint Consul, őket bárd alá vetette,
’S társára nem tolta a’ Bírói tisztet.
Ím teljesedni látom a’ mit akkor,
A’ gyermekférjfitól örvendve vártam:
Te, még öt év után legény, atyád’
Megyéje’ harczolójit már vezérled,
’S tanítod, mint kell veszni szép halállal.
Elhunyt öseidnek szent árnyékaik,
Kiket hazánk Védistenségei közzé
Tisztelve vitt, mert készek voltak értte
Letenni lelkeiket, gerjeszthetik
Keblednek szép tüzét, hogy a’ Dicsőség’
Sziklás ösvényén nyomdokaikba hágj.
De a’ hazáért nem csak veszni szép:
Szép élni is öértte; ’s a’ melly ágat
Minerva tört a’ néki-szentelt fáról
Atyád’ nagylelkü anyja’ homlokára,
Az nem kevésbbé méltó leghevesbb
Esdekletidre, mint a’ melly Ferencznek
Készűlt zászlójit ékesíteni.
A’ koczka meg van vetve. Menj tehát,
’S Vezér atyádnak bajnokjobbja mellett
Küszdj a’ Dicsőség’ fényes nimbuszáért.
’S ha Mársz haragra gyúlad ellened,
Hogy véle szembe kelni bátorodtál,
’S fejedre rántja villámpallosát:
Oh, fogjon Aphrodite védködébe!
’S ő, a’ ki Páriszt a’ harcz’ vésze közzűl
Elkapta, kapjon-el most téged is!
|