1788 A |
1789 B |
1791 C |
|---|---|---|
Lágy álom! édes enyhítője a’
Meg-fáradtt Természetnek – jaj ez is
Tsak ahhoz tér (mint a’ romlott Világ)
Kit a’ szerentse kedvell! a’ nyögés
Elől gyors szárnyakon tovább repűl;
’S olly szem-hajakra száll-le, mellyeket
Az inség könnye meg nem áztatott.
Most (mint egyébkor) téplődő ’s rövíd
Álomból ébredek-fel. – Bóldogok
Kik többé fel nem ébrednek! – De még
Ez a’ sohajtás is haszontalan
Ha álmok bolygatják a’ Sírokat.
Fel ébredek, ’s az álomnak dühös
Ügyéből1
a’fekete ügy Pontus Eux. apud Bartsai térek-vissza, hol aléltt’S el-tsüggedtt Lelkem el-vesztvén az Ész
Kormányját, képzellett inségi közt
Eggy habról újjabb habra tévedett.
Megint meg-kapta most azt. – Ah, de ez
Tsak gyötrelem’ tseréje, (bús tsere!)
Sullyossokért nyert még sullyosbbakat.
Győtrődésemre a’ Nappal rövid;
’S az éj, setétes Zénithjébe’ is,
Sorsom’ színéhez képest Nap-Világ.
A’ kormos Isten Éj, ébénusi
Magass székéről ólom vesszejét
A’ mélj álomba dűltt világra most
Fényetlen méltósággal nyújtja-ki
Minő halotti tsendesség! minő
Vastag homály ez! – Tárgyat sem szemem
Sem a’ figyelmetes fűl nem talál.
Im’ minden alszik; ’s nem tsalódom é?
Az élet pertzentése meg-rekedt
’S a’ bomlott Természet pausát teszen.
Rémítő pausa melly véget jelent. –
Hagyd tellyesedni a’ mit ő jelent
’S ereszd-le Végezés! a’ Kárpitot
Ereszd! – én többet már nem veszthetek.
Tsendesség és Setétség – ∪ ∪
Testvérek, a’ vén Éjnek ikrei *) Gemini; vox non satis usitata.*
Utólag toldva a sor mellé.
Ti, a’ kiknél a’ kisded gondolat
Értelmmé serdűl; és a’ kik ezen
Határozott el-szánást építetek!
(Az ember Méltósága’ oszlopát)
Ti légyetek Segédim! én ezért
Országotokban, a’ sírben, adok
Tinéktek hálát. Testem ott koros
Oltártok’ zsákmányjára dűljön-el.
De mik vagytok ti? – – – O TE, a’ ki az
Első setétség ködjét el-veré
Midőn a’ kelni kezdő Földet a’
Vígan őrvendő reggel’ tsillagi
Sikóltva idvezlették; TE, kinek
Igéje azt a’ szikrát, a’ Napot,
Vastag setétségből ütötte-ki!
Lobbants bőltsességet Lelkembe, melly
Hozzád Partjához, ’s kintséhez repűl,
Mint a’ tömött aranyhoz a’ fukar
Míg mások gondok nélkűl nyugszanak.
Ezenn a’ Lélek ’s Természet setét
Ködén, ezen a’ kettős éjtszakán
Keresztűl kűldjél kérlek eggy kegyes
Súgárt fényt vetni ’s meg-vídítani etc. etc.
| LÁGY álom! édes enyhítője, az
El-fáradtt Természetnek!a) – Jajj! ez is
Tsak ahhoz tér, mint a’ romlott Világ,
Kit a’ Szerentse kedvell; a’ nyögés
Elől gyors szárnyakon tovább repűl,
’S olly szem-hajakra száll-le, mellyeket
Az inség’ könnye meg nem áztatott.
Most, mint egyébkor, téplődő ’s rövíd
Álomból ébredek-fel. Bóldogok
Kik többé fel nem ébrednek! De még
Ez a’ kívánság is haszontalan.
Ha álmok bolygatják a’ sírokat.
Fel-ébredek, ’s az álomnak dühöss
Ügyébőlb) térek-viszsza, hol aléltt
’S el-tsüggedtt lelkem, el-vesztvén az Ész’
Kormányját képzellett inségi közt
Eggy habról újjabb habra tévedett
Megint meg-kapta most azt; – ah! de az
Tsak gyötrelem’ tseréje – bús tsere!
Sullyossokért nyert még sullyosbbakat.
Gyötrődésemre a’ Nappal rövíd;
’S az Éj, setétes Zénithjébe’ is,
Sorsom’ színéhez képest Nap-világ.
A’ kormos Isten Éjc) ebénusi
Magass székeről ólom veszszejét
A’ mélj álomba dűltt Világra most
Fényetlen méltósággal nyújtja-ki.
Minő halotti tsendesség! minő
Vastag homály ez! tárgyat sem szemem
Sem a’ figyelmetes fül nem talál.
Im’ minden alszik! ’s nem tsalódom é?
Az élet’ pertzentése meg-rekedt,
’S a’ bomlott Természet pausát teszen.
Rémítő pausa! ez véget jelent.
Hagyd tellyesedni a’ mit ez jelent
’S ereszd-le Végezés a’ kárpitot
Ereszd! – én többet már nem veszthetek.
Tsendesség és Homály! elmélkedő
Testvérek! a’ vén Éjnek ikrei!
Ti, a’ kiknél a’ kisded gondolat
Értelmmé serdűl, és a’ kik ezen
Határzott el-szánást építetek,
(Az ember’ méltósága’ oszlopát)d)
Ti légyetek Segédim! Én ezért
Országotokban, a’ sírban, adok
Hálát tinéktek; testem ott koros
Óltártok’ zsákmányjára dűljön-el!
De mik vagytok ti? – –
– – – O TE, a’ ki az
Első setétség’ ködjét el-veréd,
Midőn a’ kelni kezdő főldet a’
Vígan örvendő Reggel’ tsillagi
Sikóltva idvezlették; – TE, kinek
Igéje azt a’ szikrát, a’ Napot,
Vastag setéttségből ütötte-ki!
Lobbants bőltsességet Lelkembe, melly
Hozzád partjához ’s kintséhez repűl,
Mint a’ tömött aranyhoz a’ fukar,
Míg mások gondok nélkűl nyugszanak.
Ezenn a’ Lélek’ ’s Természet’ setét
Ködjén, ezenn a’ kettős éjtszakán
Keresztűl, kűldj-le, kérlek, eggy kegyes
Súgárt fényt vetni ’s fel-vídítani.
Vezesd elmémet, (kész ő jajjai
Mellöl messzére térni) – ó vezesd
Az élet’ és halál’ külömböző
Vidéki közt, ’s illessed köztök a’
Leg-fényesebb igazságokkal azt.
De illesd szívem’ is, ne tsak dalom’;
Sőtt leg-jobbik értelmemet tegyed
Értelmessé;e) leg-jobbik kedvemet
Tanítsd választást tenni; ’s adj erőt
Erőss szándékomnak; majd így magam
A’ bőltsességhez kaptsolván, haladtt
Adóját végre meg-fizethetem.
Ne hagyd bosszúd’ tsészéjét ömleni
Bóldogtalan fejemre hasztalan’.
Az óra eggyet üt. – Mi az időt
Múlásán vesszük-észre. Jó tehát
Az ember annak nyelvet hogy tsinált.
Úgy hallom mintha Angyal szóllana
Rezzentt ütését. Hogy-ha értem azt
Halotti kondúlása el-repűltt
Óráimnak. Hol vannak most azok?
A’ víz-özönnek agg esztendei
Mellett vannak már. Arra int ez, hogy
Sietve készűljűnk, mert menni kell. – – –
– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –
– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –
– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –
| Lágy Álom, édes enyhítője a’
Meg-fáradtt Természetnek! – Jajj! ez is
Tsak ahhoz tér, mint a’ romlott Világ,
Kit a’ Szerentse kedvell; a’ nyögés
Elől gyors szárnyakon tovább repűl,*
Innentől kezdve a sorok elé utólag beszúrva öt soronként sorszám.
’S olly szem-hajakra száll-le, mellyeket
Az inség’ könnye meg nem áztatott!
Most, mint egyébkor, téplődő ’s rövíd
Álomból ébredek-fel; – Bóldogok
A’ kik már fel nem ébrednek! – De még
Ez a’ kívánság is haszontalan,
Ha álmok bolygatják a’ Sírokat.
Fel-ébredek, ’s az álomnak dühöss
Ügyéből1
Ügy, tó tenger. – A’ fekete ügytől, az az a’ Pontus Eurinustól; BARTSAI a’ BÁRÓTZI Marmonteljében. térek-vissza, hol aléltt[Utólag, más színű tintával hozzáfűzve:] Különös megtévedés! – Erdélynek eggy folyamját hívják Fekete-ügynek. És így a verset meg kellene változtatni, ha megérdemlené. Ér-Semlyén 3. Febr. 1803. Kazinczy Fer. ’S el-tsüggedtt lelkem, el-vesztvén az ész
Kormányát, képzellett inségi közt
Eggy habról újjabb habra tévedett.
Megint meg-kapta most azt;*
azt<!>; ah! de azTsak gyötrelem’ tseréje – bús tsere! –
Súlyossokért nyert még súlyosbbakat! –
Gyötrődésemre a’ Nappal rövíd;
’S az Éj, setétes Zenithjébe’ is,
Sorsom’ színéhez képest Nap-világ!
Az Isten-asszony Éj, ebénusi
Magass székéről ólom vesszejét
A’ mély álomba dűltt Világra most
Fényetlen méltósággal nyújtja-ki.
Minő halotti tsendesség! minő
Vastag homály ez! Tárgyat sem szemem
Sem a’ figyelmetes fül nem talál.
Im, minden alszik! ’s nem tsalódom é?
Az élet’ pertzentése meg-rekedt,
’S a’ bomlott Természet pausát teszen! –
Rémítő Pausa! – Ez véget jelent.
Hagyd tellyesedni a’ mit ez jelent,
’S ereszd-le, Végezés, a’ kárpitot,
Ereszd! – én többet már nem veszthetek.
Tsendesség és Homály! álmélkodó
Testvérek! a’ vén Éjnek ikrei!*
Iker, gemini. Innen ikra, mivel eggy tojással egynél több tojattatik.
Ti, a’ kiknél a’ kisded gondolat
Ertel’mmé serdűl, és a’ kik ezen
Határzott el-szánást építetek,
(Az ember’ méltósága’ oszlopát)
Ti légyetek Segédim! Én ezért
Országotokban, a’ sírben, adok
Hálát tinéktek. Testem ott koros
Óltártok zsákmányjáúl dőljön-el.
De – mik vagytok Ti?
O TE, a’ ki az
Első Setétség’ ködjét el-veréd,
Midőn a’ kelni kezdő főldet a’
Vígan örvendő Reggel’ tsillagi
Sikoltva idvezlették; TE, kinek
Igéje azt a’ szikrát, a’ Napot,
Vastag setétségből ütötte-ki,
Lobbants bőltsességet Lelkembe, melly
Hozzád partjához ’s kintséhez repűl,
Mint a’ tömött aranyhoz a’ fukar,
Míg mások gondok nélkűl alszanak.*
<nyugsz> alszanak
Ezen a’ Lélek ’s Természet setét
Ködjén, ezen a’ kettős éjszakán
Keresztűl kűldj-le, kérlek, eggy kegyes
Súgárt fényt vetni ’s fel-vídítani.
Vezessd elmémet (kész ő jajjai
Mellől messzére térni) ó vezessd
Az élet’ és halál’ külömböző
Környéki közt, és illessd köztök a’
Leg-fényesebb igazságokkal azt.
De illessd szívem’ is, ne tsak dalom’;
Sőt leg-jobbik értelmemet tegyed
Értelmessé; leg-jobbik kedvemet
Tanítsd választást tenni; ’s adj erőt
Erős szándékomnak: majd így magam’
A’ Bőltsességhez kaptsolván, haladtt
Adómat végre meg-fizethetem. – –
Ne hagyd bosszúd’ tsészéjét ömleni
Bóldogtalan fejemre hasztalan’!
Eggy! – – – Már eggy? Úgy van! – Ah mi az időt
Tsak múlttán vesszük észre. Jó tehát
Az ember annak nyelvet hogy tsinált.
Úgy hallom, mintha Angyal szóllana
Rezzentt ütését. Hogyha értem azt
Halotti kondúlása el-repűltt
Óráimnak. – – Hol vannak most azok? –
A’ víz-özönnek vég’ esztendei
Mellett vannak már. – Arra int ez, hogy
Sietve készűljünk; mert menni kell.
De ó be sok dolgom van hátra még!
Reményem ’s el-haladtt készűletim
Fel-ríadnak, ’s alá tekintenek
Az élet’ keskeny párkányán. – ’S hová?
Fenéktelen mélységbe! Végtelen
Örök-lételbe, melly tulajdonom.
Bizonnyal az! De, ah! hogy vólna az
Örökké-létel annak bírtoka,
Ki eggy serényen el-tűnő rövíd
Orátska’ jóvoltából éldegél? – – – –
|