1803 A |
1802-1804/1805 B |
1802-1804/1805 C |
|---|---|---|
Mit hízelkedel, óh lengeteg, óh tsalárd
Elmék ingadozó béllyege, Esti szél?
Hát füstfogta Hazámnak
Nem borzasztnak üszögjei?
Víg hangot hazudó Posta! mit únszolod
Pernyében heverő lantomat? A’ katzaj
Boszszantó gyönyörűség
A’ boldogtalanok között.
Zengj a’ kis Balaton’ partja1
: 1) Kis Balatonnak nevezem a’ Fertő’ tavát; mivel ezt a’ nevet nem igen Aestheticához valónak tratom. Ez okból teszek oda alább helyette Nizidert.
) körűl, hol a’Természetnek örök Szűze, ’s az emberi
Mesterség, ez a’ Hérós,
Egy tűkörbe katsonganak.
Tsattogjál aranyos szárnnyal enyészeten,
’S hagyj engem szabadon Dácia’ pallagán
Elnémúlva zokognom
A’ nádlepte fedél alatt.
Hát a’ nyár’ elején2
: 2) Jan. 14-dik napján esett a’ tűz, egy szegény öreg özvegyaszszonynak házáról, Debretzenben.
) nem te valál, ki a’Szikrából eredett lángokat egy szegény
Özvegynek fedeléről
Szórád vad hahoták között?
Látám a’ lakosok jajjait a’ setét
Füstnek gombolyagin mennybe tolongani
A’ Mindent-tehetőnek
Zsámolyszékihez; a’ Kinek
Kor-kíméllte falán3
: 3) Ekkor megégett a’ nagy Templom is, melly 1564 eszt. megégévén, 64 eszt. állott a’ fala pusztán. Ez, egy jeles példája a’ Gottusi építés módjának, és eredete elvész a’ Debretzen és Magyarország históriájában.
) bús diadalmadatTapsoltad. Szomorú dűledezési köztt
Most a’ gyász, ’s a’ halálos
Tsendesség’ fija zsibbadoz.
Szent tömjénit eloltá az Imádkozás:
A’ Zsoltárok’ erős Sérafi4
: 4) Sérafi, job mint Sérafimi. Tudják a’ Zsidó nyelvhez értők.
) zengzete Megnémúlt. Igaz írjét
Vallásába se lelheti
Most a’ megnyomorúltt: Tsak zokog és saját
Házának hamuját hinti fejére már. –
Óh, óh még is örömre
Ingerelsz te katzérozó.
Hogy? Hogy tudjon ezüst hangokat ’s innepi
Víg dalt adni nekem, Calliopé, mikor
Vulcán az Helikonnak5
: 5) Itt a’ népes Ref. Collegium értetődik, melly az említett nagy égésben szintúgy a’ lángok zsákmánya leve.
)
Szent berkét tövig égeté?
Nem lát’d hogy kesereg, nyögve hogy’ öntözi
Elsírtt tsillaginak nedvivel a’ babért?
Nem lát’d sárba keverve
Pernyés köntösinek havát?
Hát én, a’ ki, (miként a’ Capitólium’6
: 6) A’ számkivetett Ovidius háza egybe volt ragasztva a’ Capitoliummal; lásd a’ kesergését, Trist. I. El. 3. v. 29-34. az én hajlékom is közel vólt a’ nagy Templomhoz, és szomszédjéban a’ Collegiumnak.
)
Tőszomszédja, Ovid) hasz’talan éltetém
Itt a’ Mennyeieknek
Környékén bizodalmamat, –
Felvídúlhatok é? Lám oda Tíburom,
Hol víg gondolatim szárnyra repültenek;
És a’ Rózsalugasnak, 7
: 7) Ez a’ Rózsalugas, ez a’ Fülemile, és ez a’ poétizálás nem költeményes gondola, hanem természet után van festve.
)
A’ mellyben Philoméla ’s én
Egymást váltva üténk Pindusi dallokat,
Nints árnyéka tovább. Hagyj nekem esti szél!
Hagyj békét, ’s pitzi Lantom’
Törd ízekre … De mit? de mit
Hallok még is amott? Innepi lármaszót
És SZÉCHÉNYI Nevet hallok a’ Hesperus’
Bíbor pitvara mellől:
Haj! még is tsak örűlni kell.
Még is kell örömet tudni! nem állhatok
Ellent szívem’ erőss duzzadozásinak.
Lantot, Pieri!8
: 8) Pieri, az az, Muzsa, Horatius után:
) lantot! O testudinis aureae
Dulcem quae strepitum, Pieri! temperas.
Száz víg hang veri nyúgotot.
Mennyegzőt mutató innepi lárma é?
Vagy más boldog öröm’ zengedezése az?
Jertek, Gángesi szellők,9
: 9) Gangesi, az az, Napkeleti nyájas szellők, a’ mellyek a’ Sz. Mihály nyarát olly édessé teszik; a’ mikor ez az Óda is készült. - - Veszta a’ fold, vagy a’ természet.
)
Mellyek Veszta’ ölének értt
Almáit gyönyörűn lengetitek, puha
Szárnyakkal vigyetek, jertek, emeljetek
Túl a’ fellegeken, túl, –
Már, már szárnyra emelkedem.
Látom tornyosodó szent hegyedet, Buda!
Hol Korvin ragyogott, ’s hajdani Nemzetem,
Látom már Nizidernek
Tsendes tűkribe képemet,
Itt minden halait Czenkre sietteti
Thétis; túl az öreg Pán teli tulkait
A’ kastélyba behajtja;
És Czéres maga tölti meg
A’ Bőség’ szaruját: Sopronyi halmain
Tombol Liber Atyánk10
: 10) Az az bacchus. Liber pater. - - Ikva Czenk alatt foly.
), ’s víg adományival Kínálgatja az Ikvát.
Ikvának szeme ég, ragyog.
Ím, ím a’ koszorús Pásztorok11
: 11) Tzélozás van a’ Tzenki Bíró köszöntésére a’ nép nevében. Lásd a’ M. Hírmondó Nro 38. Told.
) és velekA’ szomszéd Ligetek’ Hőlgyei (óh kegyes
Látás!) dalra fakadnak:
Haj! hogy zeng az egész Vidék.
„Jóltévő Oziris, életadó Atyánk!
„Ízis, nyájas Anyánk! éljetek! éljetek!
„És a’ boldog Arany kort
„Óh kezdjétek elől megint!!”
Így éneklenek ők. – Vénus Uránia12
: 12) Az Uránia, vagy Mennyei Vénus a’ lelkek és elmék szeretetének volt Istenaszszonya, minden testi gerjedezés nélkül: az Amathusi pedig a’ két Nem között való testi, de még is törvényes Szerelemnek, A’ Páfusi Vénusnak a’ fajtalanok áldoztak.
)
A’ boldog szeretet kellemes aszszonya,
Szennyetlen viseletben
Hoz két égi szövétneket.
’S ím a’ főldmívelő Keszthelyi Indigesz’
Húgával jön az én Calliopém’ kegyes13
: 13) Én ezt a’ tiszteletet ollyan jussal adhatom, mint Horatius a’ magáét. L. I. Ód. 1. v. 2. és L. II. Od. 17. v. 2. 3.
)
Dísze ’s gyámola; szívén
Hogy’ tsillognak az érdemek!
„Hószínű szeretők! már huszonöt tavasz’
„Rózsáját kötözém rátok. Az égi Tűz –
„A’ vídám, a’ hibátlan –
„Lángolt bennetek, Édesim!
„Fél századra fogom nyújtani lántzotok’,
„Hívlelkűk! Nemesek! majd unokáitok
„Fogják ősz korotokban
„Számosbítni ez innepet.”
Ezt mondá az Egek’ tiszta lakója, ’s ím
Szép Testvéri, ama’ rózsatekíntetű,
A’ szellős Amatuntról
Hattyúinn ide jön, ’s felel:
„Így fényljék ezután a’ ti LAJOStokon,14
: 14) Említem a’ M. Gróf Széchényi Lajos, és Battyáni Miklós Ő Nagyságok menyegzőit.
„’S BATTYÁNINN Amatunt rózsa kötése majd:
„És néktek liliomszál
„Légyen béretek, és babér!”
Így áldottanak ők: mennyei hangjokat
Vígan viszszonozák Istenek, emberek.
És én, pallagi dallos,
Bort és kedvet ivám velek.
|
MIT hízelkedel, óh lengeteg, óh tsalárd
Elmék’ ingadozó béllyege, esti szél?
Hát füstfogta Hazámnak
Nem borzasztnak üszögjei?
Víg hangot hazudó Pósta! mit únszolod
Pernyében heverő lantomat? A’ katzaj
Bosszantó gyönyörűség
A’ bóldogtalanok között.
Zengj a’ kis Balaton’ partja körűl, hol a’
Természetnek örök Szűze ’s az emberi
Mesterség, ez a’ Hérós,
Egy tűkörbe katsonganak.
Tsattogjál aranyos szárn[n]yal enyészeten,
’S hagyj engem’ szabadon Dácia’ pallagán
Elnémúlva zokognom
A’ Nád-lepte fedél alatt.
Hát a’ nyár’ elején nem te valál, ki a’
Szikrából eredett lángokat egy szegény
Özvegynek fedeléről
Szórád vad hahoták között?
Látám a’ Lakosok’ jajjait a’ setét
Füstnek gombolyagin mennybe tolongani
A’ Mindent-tehetőnek
Zsámolyszékihez, a’ kinek
Kor-kéméltte falán bús diadalmadat
Tapsoltad. Szomorú dűledezési köztt
Most a’ gyász ’s a’ halálos
Csendesség’ fija zsibbadoz.
Szent tömjénit elóltá az Imádkozás,
’S a’ Zsoltárok’ erős Sérafi’ zengzete
Megnémúlt. Igaz írét
Vallásába se lelheti
Mostann a’ nyomorúlt; tsak zokog, és maga
Házának hamuját hinti fejére már.
Óh, óh még is örömre
Ingerelsz, te katzérozó!
Hogy? Hogy tudjon ezüst hangokat ’s innepi
Víg dalt adni nekem Calliopé, mikor
Vulkán az Helikonnak
Szent berkét tövig égeté?
Nem lát’d hogy’ kesereg, nyögve hogy’ öntözi
Elsírtt tsillaginak könnyivel a’ babért?
Nem lát’d sárba keverve
Pernyés köntösinek havát?
Hát én a’ ki (miként a’ Capitolium’
Tőszomszédja, Ovid) hasz’talan éltetém
Itt a’ Mennyeieknek
Környékén bizodalmamat,
Felvídúlhatok é? Lám oda Tíburom,
Hol víg gondolatim szárnyra repűltenek,
És a’ rózsa lugasnak
A’ mellyben Philoméla ’s én
Egymást váltva üténk Pindusi dallokat,
Nints árnyéka tovább. Hagyj nekem, esti Szél!
Hagyj békét, ’s pitzi lantom’
Törd ízekre … De mit, de mit
Hallok még is amott? innepi lármaszót
És SZÉCHÉNYI nevet hallok a’ Heszperus’
Bíbor pitvara mellől –
Haj, még is tsak örűlni kell!
Még is kell örömöt tudni! nem állhatok
Ellent szívem’ erős duzzadozásinak:
Lantot, Píeri, lantot!
Száz víg hang veri nyúgotot.
Mennyegzőt mutató Innepi lárma e’?
Vagy más boldog öröm’ zengedezése az?
Jertek, Gángesi Szellők,
Mellyek Veszta’ ölének értt
Almáit gyönyörűn lengetitek puha
Szárnyakkal, vigyetek, jertek, emeljetek
Túl a’ fellegeken túl –
Már, már szárnyra emelkedem,
Látom tornyosodó szent hegyedet, Buda!
Hol Corvín ragyogott ’s hajdani nemzetem,
Látom már Nizidernek
Tsendes tűkribe’ képemet.
Itt minden halait Czenkre sietteti
Tétis, túl az öreg Pán teli tulkait
A’ kastélyba behajtja,
És Céres maga tőlti meg
A’ bőség’ szaruját. Sopronyi halmain
Tombol Liber Atyánk, ’s víg adományival
Kínálgatja az Ikvát:
Ikvának szeme ég, ragyog
Ím, ím a’ koszorús Pásztorok, és velek
A’ szomszéd Ligetek’ Hőlgyei (óh kegyes
Látás!) dalra fakadnak:
Haj! hogy’ zeng az egész Vidék.
„Jóltévő Osziris! élet-adó Atyánk!
„Izis nyájas Anyánk! éljetek! éljetek!
„És a’ boldog Arany Kort
„Óh kezdjétek elől megint!”
Így éneklenek ők. – Vénusz - Uránia,
A’ boldog szeretet’ kellemes Asszonya,
Szennyetlen viseletben
Hoz két égi szövétneket.
’S ím a’ főldmivelő Keszthelyi Indigesz’
Húgával jön az én Calliopém’ kegyes
Dísze ’s gyámola; szívén
Hogy tsillognak az érdemek! –
„Hószínű szeretők! már huszonöt tavasz’
„Rózsáját kötözém rátok. Az égi tűz,
„A’ vídám, a’ hibátlan,
„Lángolt bennetek, Édesim!
„Félszázadra fogom nyújtani lántzotok’,
„Hív lelkek, Nemesek: majd unokáitok
„Fogják ősz korotokban
„Számosbítni ez innepet.”
Ezt mondá az egek tiszta lakója, ’s ím
Szép testvére, ama’ rózsatekíntetű
A’ szellős Amatusról
Hattyújinn ide jön, ’s felel:
„Igy fényljék ezután a’ ti LAJOStokon,
„’S BATTYÁNINN Amatus’ rózsakötése majd;
„És néktek liliomszál
„Légyen béretek, és babér.”
Igy áldottanak ők: mennyei hangjokat
Vígan visszonozák istenek, emberek.
És én – pallagi dallos, –
Bort és kedvet ivám velek.
| Mit hízelkedel, óh lengeteg, óh tsalárd
Elmék’ ingadozó béllyege, Esti szél?
Hát füstfogta Hazámnak
Nem borzasztanak üszögjei?
Víg hangot hazudó Posta! mit únszolod
Pernyébenn heverő Lantomat? A’ katzaj
Bosszantó gyönyörűség
A’ boldogtalanok között.
Zengj a’ kis-Balaton’ partja körűl hol a’1
Kis-Balaton, a’ Fertő Tava, melly alább Nizidernek neveztetik; minthogy a’ Fertő név nem igen aestheticus nevezet. Ennek partja mellyékét a’ Természet kiessé, a’ Mesterség pompássá tette.
Természetnek örök Szűze, ’s az emberi
Mesterség (ez a’ Hérós)
Egy tükörbe katsonganak.
Csattogjál aranyos szárnyal enyészeten,
’S hagyj engem szabadonn Dácia’ pallagánn
Elnémúlva zokognom
A’ nád-lepte fedél alatt.
Hát a’ Nyár’ elején nem te valál, ki a’
Szikrából eredett lángokat egy szegény
Özvegynek fedeléről2
A’ Junius 14d. Napján történtt Nagy Égés Debreczenben kezdődött egy szegény Özvegy Asszony’ házán.
Szórád vad hahoták között?
Látám a’ lakosok’ jajjait a’ setét
Füstnek gombojagin Mennybe tolongani
A’ Mindent-tehetőnek
Zsámolyszékihez, a’ Kinek3
A’ mostani Tűzben megégett Nagy Templomnak historiája el vész a’ Városnak, sőt Nemzetűnknek történet-Könyveiben. Jeles peldája vólt ez a’ Gotthica épités modjának. A’ XVIId. Században 64 esztendeig állott az égés után puszta kőfalakkal.
Kor-kímélltte falán bús diadalmadat
Tapsoltad. Szomorú dűledezési köztt
Most a’ Gyász, ’s a’ halálos
Csendesség’ fija zsibbadoz.
Szent tömjénit eloltá az Imádkozás,
’S a’ Zsoltárok’ erőss Séraphi zengzete
Megnémúlt. Igaz írjét
Vallásába’ se lelheti
Mostann a’ nyomorúlt. Csak zokog, és saját
Házának hamuját hinti fejére már.
Óh, óh mégis örömre
Ingerlesz, te kaczérozó?
Hogy? hogy’ tudjon ezüst hangokat ’s innepi
Vig dalt adni nekem Calliopé, mikor
Vulcán az Hélikonnak4
A’ régi Népes Ref. Collégium is össze égett.
Szent berkét tövig égeté?
Nem lát’d hogy kesereg? nyögve hogy öntözi
Elsírtt csillaginak könnyivel a’ babért?
Nem lát’d sárba keverve
Pernyés köntösinek havát?
Hát én, a’ ki, (miként a’ Capitolium’5
Az én lakozásom is mellette volt az említett Nagy Templomnak, és Collégiumnak; mint a’ számkivetett Ovidiusé a’ Capitoliumnak. Vid. Trist. Lib. I. Eleg. 3.
Tőszomszédja Ovid) hasztalan éltetém
Itt a’ Mennyeieknek
Környékén bizodalmamat,
Felvídúlhatok é? Lám oda Tíburom,
Hol víg gondolatim szárnyra repűltenek;
És a’ rózsa-Lugasnak6
A’ rózsa-Lugas és a’ benne lévő Fülemüle nem költeményes képzelődések; hanem valóság, és természet után való festések.
A’ mellyben Philoméla ’s én
Egymást váltva üténk Pindusi dallokat,
Nints árnyéka tovább. Hagyj nekem esti szél!
Hagyj békét: ’s pieri Lantom’
Törd ízekre … De mit, de mit
Hallok még is amott? Innepi lárma-szót
És SZÉCHÉNYI nevet hallok a’ Heszperus’
Bíbor pitvara mellől:
Haj! még is tsak örűlni kell.
Még is kell örömöt tudni! nem állhatok
Ellent szívem erős duzzadozásinak:
Lantot, Pieri, lantot!7
Pieri: az az Músa. Horátius után.
Száz víg hang veri nyúgotot.
Menyegzőt mutató Innepi lárma é?
Vagy más bóldog öröm’ zengedezése az?
Jertek, Gángesi Szellők,8
Gángesi: az az Napkeleti szellők. – Vesta a’ főldet és természetet képezi. –
Mellyek Veszta’ ölének értt
Almáit gyönyörűn lengetitek puha
Szárnyakkal, vigyetek, jertek, emeljetek
Túl a’ fellegeken, túl!
Már, már szárnyra emelkedem.
Látom tornyosodó Szent hegyedet, Buda!
Hol Corvín ragyogott, ’s hajdani Nemzetem,
Látom már Nizidernek
Csendes tükribe képemet.
Itt minden halait Czenkre sietteti
Thétis, túl az öreg Pán teli tulkait
A’ Kastélyba be-hajtja,
És Céres maga tölti meg
A’ Bőség’ szaruját. Sopronyi halmain
Tombol Liber Atyánk, ’s víg adományival
Kínálgatja az Ikvát.
Ikvának szeme ég, ragyog.
Ím, ím a’ koszorús Pásztorok, és velek
A’ szomszéd ligetek’ Hölgyei (óh kegyes
Látás) dalra fakadnak:
Haj! hogy zeng az egész Vidék.
„Jóltévő Osíris! élet adó Atyánk!
Isis! nyájas Anyánk! éljetek! éljetek!
És’ a’ bóldog Arany Kort,
Oh, kezdjétek elől megint!”
Igy éneklenek ők. – Vénusz-Uránia,9
A’ Czenki Verselő Nép után megjelenik az Urániai vagy is az Égi Vénus, ki a’ Lelkek tiszta szeretetének Isten-Asszonya; valamint az Amathusi Vénus a’ Nembéli de vétek nélkül való Szerelemé. Páfusban vólt Temploma a’ buja, és fajtalan Szerelmek Asszonyának.
A’ bóldog szeretet’ kellemes Asszonya,
Szennyetlen viseletben
Hoz két égi Szövétneket
’S ím’ a’ főldmívelő Keszthelyi Indigesz’10
A’ melly Héros a’ maga Tartományának jóltévője vólt azt annak a’ földnek Indiges Istenévé tette a’ háládatos Nép: mint Osirist, Éneást, s. a. t.
Húgával jön az én Calliopém kegyes
Dísze ’s gyámola; szívén
Hogy csillognak az Érdemek!
„Hószínű Szeretők, már huszonöt tavasz’
Rózsáját kötözém rátok. Az égi tüz –
A’ vidám, a’ hibátlan –
Lángolt bennetek, Édesim!
Fél Századra fogom nyujtani lánczotok’
Hív Lelkek, Nemesek; majd unokáitok
Fogják Ősz korotokbann
Számosbítni ez Innepet.”
Ezt mondá az Egek’ tiszta lakója, ’s ím
Szép Testvére – a’ma rózstekintetű –
A’ szellős Amathusról
Hattyujinn ide jön, ’s felel:
„Igy fényjék ezután a’ Ti LAJOStokon
’S BATTHIÁNYN Amathus’ ró’sakötése majd:
És néktek Liliomszál
Légyen béretek, és babér.”
Igy áldottanak ők: Mennyei hangjokat
Vígan visszonozák Istenek, emberek.
És én, pallagi dallos
Bort, és kedvet iván vélek.
|