A’ bátortalan Szerelmes 1802 A |
? A |
1802-1803/1805 B |
|---|---|---|
Te éjnek tsendes Királynéja,
Endimion szép barátnéja,
Te, ott a’ fél felhők megett!
Nézz át pillogó szemeddel,
’S Halk[…] nyomd pamut kerekeddel
A’ harmattól nyirkos eget.
Te is Főldünknek férje ’s báttya,
Míg a’ magánosság’ barátja,
Coelusz! te rád bámészkodik,
Tekints le milliom szemeddel,
’S halld meg könyörűlő szíveddel
A’ hűség mint búslakodik!
Ti fájdalmim sokszor hallátok,
Ti álmatlan éjjim’ tudjátok,
Tudjátok mért nem alszom én:
Ti láttátok melly bús lélekkel
Melly bágyadtan, ’s könnyes szemekkel
Kesergettem Eurydicén.
Ah! Eurydicé’ mennyei szíve,
’S Ortzája, a’ Kellemek’ míve,
Megvarázsolta szívemet:
Bár Ámor kohába beszélek
De tüzemről beszéllni félek;
Hogy meg ne vessen engemet.
Pedig tán nemes indúlatja
A’ nemes lángot bészívhatja,
Vagy – óh vagy tán már érez is.
De hátha édes aggodalma
Más boldogabbnak a’ jutalma!
Óh félek is, reménylek is.
Ti álom hintő Istenségek!
Kiknél az éjji jelenségek
Ezer formában lengenek;
Míg Eurydicém szempillái,
Mint a’ tulipánt fátyolkáji,
Testvéresen szendergenek
Kűldjetek egy Képet elébe,
Ki, mint én, szíve kétségébe
Halvány, bágyadt és hű legyen.
És egybegyűltt sohajtásomnak
Ködébe burkolva, kínomnak
Méllységéről vallást tegyen.
Vallya meg könyvező szemekkel,
Rebegő nyelvvel, nyíltt kezekkel:
Hogy ő szép, és én szeretem.
Akkor tán édes nyúgalmában
Részt vévén a’ más fájdalmában
Ezt súgja: én is szeretem!
Óh – – de tán most is álmot látok? –
Óh akkor – akkor példázzátok
Előmbe szép Bálványomat:
Ah mert bár addig sok kín sértett –
E’ Kép, e’ mennyei Kísértet,
Visszaígézi nyúgtomat.
| Te éjnek tsendes Királynéja,
Endimion szép barátnéja,
Te, ott a’ fél felhő megett!
Intsél csendes nárcis-páltzáddal,
’S Halkra nyomd pamut hintócskáddal
A’ harmattól nyirkos eget.
Te is Főldünknek férje ’s báttya,
Míg a’ magánosság’ barátja,
Coelusz! te rád bámészkodik,
Tekints le milliom szemeddel,
’S halld meg könyörűlő szíveddel
A’ hűség mint búslakodik!
Ti fájdalmim’ sokszor hallátok,
Ti álmatlan éjjim’ tudjátok,
Tudjátok mért nem alszom én:
Ti láttátok melly bús lélekkel
Melly bágyadtan, ’s könnyes szemekkel
Kesergettem Lilla nevén.
Ah! a’ Lilla’ mennyei szíve,
’S Ortzája, a’ Kellemek’ míve,
Megvarázsolta szívemet:
ÉS Bár Ámor kohába élek
De tüzemről beszéllni félek;
Hogy meg ne vessen engemet.
Pedig tán nemes indúlatja
A’ nemes lángot bészívhatja,
Vagy – óh vagy tán már érez is.
De hátha édes aggodalma
Más boldogabbnak a’ jutalma!
Óh félek is, reménylek is.
Ti álom hintő Istenségek!
Kiknél az éjji jelenségek
Ezer formában lengenek;
Míg öszvehajlott szempillái,
Mint a’ tulipánt fátyolkáji,
Testvéresen szendergenek:
Kűldjetek egy Képet elébe,
Ki, mint én, szíve kétségébe
Halvány, bágyadt és hű legyen.
És egybegyűltt sohajtásomnak
Ködébe burkolva, kínomnak
Méllységéről vallást tegyen.
Vallya meg könyvező szemekkel,
Rebegő nyelvvel, nyíltt kezekkel:
Hogy ő szép, és én szeretem.
Akkor tán édes nyúgalmában
Részt vévén a’ más fájdalmában
Ezt súgja: én is szeretem!
Óh – – de tán most is álmot látok? –
Óh akkor – akkor példázzátok
Előmbe szép Bálványomat:
Ah mert, bár eddig sok kín sértett –
E’ Kép, e’ mennyei Kísértet,
Visszaígézi nyúgtomat.
| TE csendes éjnek királynéja,
Endímion’ szép barátnéja,
Te, ott a’ fél felhő megett!
Ínts hallgatást nárcispáltzáddal,
’S halkan nyomd pamut hintócskáddal
A’ harmattól nyirkos eget.
Te is Földünknek férje ’s báttya,
Míg a’ magánosság’ barátja,
Coelusz! te rád bámészkodik,
Tekínts le milliom szemeddel,
’S halld meg könyörűlő szíveddel
A’ hűség mint búslakodik.
Ti fájdalmaim’ sokszor hallátok,
Ti aggó éjjelim’ tudjátok,
Tudjátok mért nem alszom én.
Ti láttátok, melly bús lélekkel,
Melly bággyadttan, ’s könnyes szemekkel
Keresgettem LILLA’ nevén.
Ah! a’ LILLA’ mennyei szíve,
Orczája, a’ Kellemek’ míve,
Megvarázsolta szívemet.
És bár Ámor’ kohában élek;
De tüzemről beszéllni félek,
Hogy meg ne vessen engemet.
Pedig tán nemes indúlatja
A’ nemes lángot bészívhatja,
Vagy – óh, vagy tán már érez is.
De hátha édes aggodalma
Más bóldogabbnak a’ jutalma?
Óh félek is – reménylek is –.
Ti álomhintő Istenségek!
Kiknél az éji jelenségek
Ezer formában lengenek,
Míg öszvehajlott szempillái,
Mint a’ tulipánt’ fátyolkái,
Testvéresen szendergenek:
Kűldjetek egy Képet elébe,
Ki, mint én, szíve’ kétségébe’
Halvány, bággyadtt, és hű legyen,
És egybegyűltt sohajtásomnak
Ködjébe burkolva, kínomnak
Méllységéről vallást tegyen.
Vallja meg könnyező szemekkel,
Rebegő nyelvvel, nyíltt kezekkel
Hogy Ő szép, és én szeretem.
Akkor tán édes nyúgalmában
Részt vévén a’ más fájdalmában
Ezt nyögi: Én is szeretem.
Óh – de tán most is álmot látok –
Óh akkor – akkor példázzátok
Előmbe szép Bálványomat:
Ah mert, bár eddig sok kín sértett,
E’ Kép – e’ mennyei Kísértet –
Visszaígézi nyugtomat.
|