1802 A |
1802-1803/1805 B |
|---|---|
Remény ’s kétség között epesztem
Édes kínok köztt magamat,
Most feltalálom, majd elvesztem
Eurydicét ’s nyúgalmamat.
Ha látom őtet, felhevűlnek
Rabbá esett érzéseim,
Ha el távozik, hanyatt dűlnek
Tornyodzó reménységeim.
Imádandó kegyes képének
Mindennap temjénezhetek,
De egy nyájas Kis Istennének
Tekintetére reszketek.
Erről bátorít, arról ijjeszt
A’ tisztelet ’s a’ szerelem,
Az szív emel, az ész lesijjeszt,
Óh tsiklándozó gyötrelem!
Lelke kegyes; de negédjétől,
Ojjatok irgalmas Egek!
Szava nyájas; de egy Nem-jétől
Mint a’ haláltól rettegek.
Szeme, mint élet’ tsillagzatja
Boldog napra hív engemet,
Még is mint a’ Villám meghatja
És öszverázza szívemet.
Édes méz harmattal ketsegtet
A’ nyiló Rózsa ajjakán
De, hátha még halált tsepegtet
Szívemre, hogyha meg nem szán?
Óh értem teremtett Szép Lélek,
Hogy szívem ki nem önthetem!
Tőlled reménylek, tőled félek;
Te rád van bízva életem.
Piros ortzádnak rózsájára
Ámor, új új petsétet nyom,
’S Hószín kebled’ liliomára
Lehelli az én Fátumom’:
De, kit jegyzett tekintetedre?
Méllyk’ az a’ boldog Valaki?
’S felőlem mit fúvalltt mellyedre –
Halált vagy Életet? – mondd-ki.
De kíméllj, ’s adj erőt szívemnek.
Ah! gyengén szóllj sorsom felől:
Mert akármit végzesz fejemnek
A’ kín, vagy az öröm meg öl.
|
REMÉNY ’s kétség között epesztem
Édes kínok köztt magamat.
Most feltalálom, majd elvesztem
LILLÁT ’s belső nyugalmamat.
Ha látom Őtet, felhevűlnek
Rabbá esett érzéseim;
Ha eltávozik, hanyatt dűlnek
Tornyodzó reménységeim.
Imádandó kegyes képének
Mindennap temjénezhetek:
De egy nyájas kis Istennének
Tekintetére reszketek.
Erről bátorít, arról ijjeszt
A’ tisztelet ’s a’ szerelem;
A’ Szív emel, az Ész lesijjeszt.
Óh csiklándozó gyötrelem! –
Lelke kegyes; de negédjétől
Ójjatok irgalmas Egek!
Szava nyájas, de egy Nem-jétől,
Mint a’ haláltól rettegek.
Szeme, mint élet’ csillagzatja
Boldog napra hív engemet;
Mégis, mint a’ Villám, meghatja,
És öszverázza szívemet.
Édes mézharmattal kecsegtet
A’ nyíló rózsa ajjakán:
De, hátha még halált csepegtet
Szívemre, hogyha meg nem szán? –
Óh érttem teremtett Szép lélek,
Hogy szívem’ ki nem önthetem!
Tőlled reménylek, tőled félek:
Te rád van bízva életem.
Piros orczádnak rózsájára
Ámor új-új pecsétet nyom,
Hószín kebled’ liliomára
Lehellte az én fátumom’:
De, kit béllyegzett ki színedre?
Mék az a’ boldog Valaki?
’S felőlem mit fuvallt mel[l]yedre? –
Halált vagy életet? – mondd ki!
De kíméllj, ’s adj erőt szívemnek.
Ah! gyengén szólj sorsom felől:
Mert, akármit végzesz fejemnek,
A’ kín, vagy az öröm, meg-öl.
|