1803 B |
1803 B |
1803 B |
1803 C |
1803-1804/1805 D |
|---|---|---|---|---|
Szárnyalj le mennyből, Calliope! ’s segítsd
A’ még szokatlan Tárogatón kezem’.
Ím Tháliának gyenge Lantját,
Bár szeretik koszorús Leányink,
E’ rozmaringok’ zőldje alá teszem.
A’ Fenyveseknek görbe gerintzeit
Megmászom, ’s onnan messze nézvén
Kalpagosink’ örömét kifúvom.
Ki az, ki kertté téteti a’ mezőt,
’S termő mezővé a’ sívatag kopárt?
Kit Trítonok’ kürtje ’s Tihannak
Rijjadozó hajadonja lármáz?
Nem látod őt a’ Keszthelyi Indigeszt?
Az ö Nevének Temploma fénylik ott.
Nézd, mint teríti bé Hazánknak
Boldog Egét ragyogó világa.
E’ görbe Szablyát, mellyel az Érdemek’
Tüskés határán útakat írta György,
Hérósi tettekkel Hazánknak
Égre kapott fija is nyomozván.
Bellóna’ markos Báttya tevé ezt
Gyémánt fogasra, ’s bé fedé gondosan
Minden reá fetskendezett vért
Annyi Olympusi pálmaággal.
Ott jobb felőlről tsüng az Egek tömött
Jóvolta Bőség’ Szarva az: és ihol
Szűkebb temérdek öble, mintsem
Megsokasúltt javait befogná.
Pómóna rakott ritka gyümöltsökkel,
Czéres font koszorút sárga kalásziból,
Mellyen piros pipatsvirágok
’S kék Cianák gyönyörűn vegyítnek.
Ő neki sípol szőke gulyáji köztt
Pán a’ furugjának Pannoni ’s Szittya szokás szerént
Bacchussa a’ boldog Szigetnek
Tőltt poharát neki hajtogatja. –
Mélly tisztelettel borzadok! a’ magas
Mennynek Leányit látom az Indigesz’
Várában óh boldog halandó,
A’ ki az Égbe’ lakók’ barátja!
Melly édes érzés játszik az ő komoj
Ortzáikon, ’s mint zengik az Indigeszt,
Tágas mezőt ’s Védőt találván
Szárnya alatt – – – De mi képtelenség,
Márs könyvet olvas! Húga sziláltt haját
Felsímogatván, né! hogy okoskodik,
És czirkalommal mérsekéli
A’ viadal tüzelő piattzát.
Ott kardra termett ujjait egy Huszár
A’ messzelátó csőhöz egyengeti;
Itt eggy erőss Hajdú az Ország’
Rajzolatin figyelemmel andalg.
Mit szólltok erről Hétmogorok? ti kik
Tátur’ havassán tábori abroszok
’S nézőcsövek nélkűl jövétek
E’ Kanaán’ mezejére győzni?
Azonn igyekszik Festetits óh Atyák,
[…] hív Unokáitok
Ésszel ’s okossággal tanúlják
Őrzeni érdemetek jutalmát,
Melly értte hullott véreitek miatt
Zsengés: – Ma már a’ táborokat be fűltt
Szobákba rendelik csatának,
’S penna után viszik ütközetre;
Kiknek nyeregből szabta ki rendjeket
Az üstökös Kund, a’ bajuszos Zobolch.
Most lineán lövik rakásra,
Kit buzogánnyal ütétek agyba.
Hijjába vinnéd, rettenetes Botond!
Menkő csapású bárdodat a’ mai
Byzantium’ falához, annak
Rézbe borúltt kapuját bevágni:
Egy messzelátó cső kitekintené
Szándékod’, egy más cső az egész kaput,
A’ bárdot, a’ vitéz Botondot
Egyszeri pertzbe’ rakásra törné.
Mindég, Vitézek’ Nemzete, volt nevünk
E’ két örökség jegyzi ki még ma is
Rettenthetetlen Szív ,’s Serénység –
Nagyra való fijait Lehelnek.
De ez kevés még egy bizonyos veszélyt
’S halált okádó bombi előtt vezess
Száz Scithának a’ lelkét is kiverné
Holmi suhantzgyerek egy kanóttzal.
Izmos Leventák! hogyha reánk maradt
Kemény erőtök: meg nemesíti György
A’ Szcytha testet Brittus ésszel;
’S Gyermekeink Vayak lehetnek.
Ő, a’ ki főldünk’ Pontusa’ habjait
Törvényre húzá, száz lehetetlenen
Tett ’s tesz csudát: ő mér fuvallni
Lelekerőt az inas Magyarba.
Ő új Minervát ugrat elő Zeüsz’
Szent homlokából, és maga nyujt Dsidát
’S halálszemű Aegist kezébe. –
Rhédey van vele és segíti.
Zengj harsogóbbann, Énekem! e’ betses
Két Névre, melly, mint a’ Duna, élni fog,
’S mint a’ világosság kiterjed
És bekerűli egész Világot.
Hanem ki lészen, Hunnia Bárdusi közűl,
Ki a’ sok elmés Pannoni Bajnokot
A’ Nemtudás zsibbasztó vizétől
Trombita szón az egekre hordják?
Méltatlan éjcsend sürgeti sok vitéz
Árpádjainkat. – Félre haszontalan
Kétségek! ím általragyogván
Czenki Napunk a’ homály csoportján,
’S még a’ Jövendők’ pólusit is süti.
Tud már ezentúl tenni is, írni is
Nagy dolgokat Földünk’ Vitézze
’S Lantosa: Calliopém, elég ez:
Elég! – Reked már tárogatóm’ szava,
Lankadnak ingó ujjaim ennyi nagy
Dítséreteknek hírdetésén,
Mellyek eléllt erejit tetézik.
Corvinnak ditsőűlt lelke! tekints alá,
Esmérd egedből lábbadozó Hazád’,
A’ Keszthely’ és Czenk’ istenűlő
Grófjaiban magadat találd fel;
’S érezd hogy a’ Menny’ kedve is eggy igaz
Hérósi szívben megszaporodhatik,
Ha Nemzetét ’s emberbarátját
Virtusibann öröködni látja.
| Szárnyalj le mennyből, Calliope! ’s segítsd
A’ még szokatlan Tárogatón kezem’.
Ím Tháliának gyenge Lantját,
Bár szeretik koszorús Leányink,
E’ rozmaringok’ zőldje alá teszem.
A’ Fenyveseknek görbe gerintzeit
Megmászom, ’s onnan messze nézvén
Kalpagosink’ örömét kifúvom.
Ki az, ki kertté téteti a’ mezőt,
’S termő mezővé a’ sívatag kopárt?
Kit Trítonok’ kürtje ’s Tihannak
Rijjadozó hajadonja hirdet?
Nem látod őt a’ Keszthelyi Indigeszt?
Az ö Nevének Temploma fénylik ott.
Nézd, mint teríti bé Hazánknak
Boldog Egét ragyogó világa.
E’ görbe Szabját, mellyel az Érdemek’
Tüskés határán útakat írta György,
Hérósi tettével Hazánknak
Égre kapott fija is nyomozván.
Bellóna’ markos Báttya tevé ezt
Gyémánt fogasra, ’s bé fedé gondosan
Minden reá fetskendezett vért
Annyi Olympusi pálmaággal.
Ott jobb felőlről tsüng az Egek tömött
Jóvolta Bőség’ Szarva az: és ihol
Szűkebb temérdek öble, mintsem
Megsokasúltt javait befogná.
Pómóna rakott ritka gyümöltsökkel,
Czéres font koszorút sárga kalásziból,
Mellyen piros pipatsvirágok
’S kék Cianák gyönyörűn vegyítnek.
Ő neki sípol szőke gulyáji köztt
Pán a’ furugjának Pannoni ’s Szittya szokás szerént
Bacchussa a’ boldog Szigetnek
Tőltt poharát neki hajtogatja. –
Mélly tisztelettel borzadok! a’ magas
Mennynek Leányit látom az Indigesz’
Várában óh boldog halandó,
A’ ki az Égbe’ lakók’ barátja!
Melly édes érzés játszik az ő komoj
Ortzáikon, ’s mint zengik az Indigeszt,
Tágas mezőt ’s Védőt találván
Szárnya alatt – – – De mi képtelenség,
Márs könyvet olvas! Húga sziláltt haját
Felsímogatván, né! hogy okoskodik,
És czirkalommal mérsekéli
A’ tüzes ütközetek’ piattzát.
Ott kardra termett ujjait egy Huszár
A’ messzelátó csőhöz egyengeti;
Itt eggy erőss Hajdú az Ország’
Rajzolatin figyelemmel andalg.
Mit szólltok erről Hétmogorok? ti kik
Tátur’ havassán tábori abroszok
’S nézőcsövek nélkűl jövétek
E’ Kanaán’ mezejére győzni?
Azonn igyekszik Festetitsünk hogy az
Ágyú világbann hív Unokáitok
Ésszel ’s okossággal tanúlják
Őrzeni érdemetek jutalmát,
Melly értte hullott véreitek miatt
Zsengés: – Ma már a’ táborokat be fűltt
Szobákba intézik csatának,
’S penna után viszik ütközetre;
Kiknek nyeregből szabta ki rendjeket
Az üstökös Kund, a’ bajuszos Zobolch.
Most lineán lövik rakásra,
Kit buzogánnyal ütétek agyba.
Hijjába vinnéd, rettenetes Botond!
Menkő csapású bárdodat a’ mai
Byzantium’ várához, annak
Rézbe borúltt kapuját bevágni:
Egy messzelátó cső kitekintené
Szándékod’, egy más cső az egész kaput,
A’ bárdot, a’ vitéz Botondot
Egyszeri pertzbe’ rakásra törné.
Mindég, Vitézek’ Nemzete, volt nevünk
E’ két örökség jegyzi ki még ma is
Rettenthetetlen Szív, ’s Serénység –
Nagyra való fijait Lehelnek.
De ez kevés még egy bizonyos veszélyt
’S halált okádó bombi előtt; ma már
Száz Dentmagyart is porba dűjtne
Holmi suhantzgyerek egy kanóttzal.
Izmos Leventák! hogyha reánk maradt
Kemény erőtök: meg nemesíti György
A’ Szcytha testet Brittus ésszel;
’S Gyermekeink Vayak lehetnek.
Ő, a’ ki főldünk’ Pontusa’ habjait
Törvényre húzá, száz lehetetlenen
Tett ’s tesz csudát: ő mér fuvallni
Lélekerőt az inas Magyarba.
Ő új Minervát ugrat elő Zeüsz’
Szent homlokából, és maga nyujt Dsidát
’S halálszemű Aegist kezébe. –
Rhédey van vele és segíti.
Zengj harsogóbbann, Énekem! e’ betses
Két Névre, melly, mint a’ Duna, élni fog,
’S mint a’ világosság kiterjed
És bekerűli egész Világot.
Hanem ki lészen, Bárdusaink közűl,
Ki a’ sok elmés Hunnia’ Hadnagyit
A’ Léthe’ zsibbasztó vizétől
Trombita szón az egekre hordja?
Méltatlan éjcsend sürgeti sok vitéz
Árpádjainkat. – Félre haszontalan
Kétségek! ím általragyogván
Czenki Napunk a’ homály csoportján,
A’ Múltt’ ’s Jövendők’ Pólusit is süti.
Tud már ezentúl tenni is, írni is
Nagy dolgokat Földünk’ Vitézze
’S Lantosa: Calliopém, elég ez:
Elég! – Reked már tárogatóm’ szava,
Lankadnak ingó ujjaim ennyi nagy
Dítséreteknek hírdetésén,
Mellyek elállt erejit tetézik.
Mátyás’ ditsőűlt Lelke! tekints alá,
Esmérd egedből lábbadozó Hazád’,
A’ Keszthely’ és Czenk’ istenűlő
Grófjaiban magadat találd fel;
’S érezd hogy a’ Menny’ kedve is eggy igaz
Hérósi szívben megszaporodhatik,
Ha Nemzetét ’s emberbarátját
Virtusibann öröködni látja.
| Szárnyalj le mennyből, Calliope! ’s segítsd
A’ még szokatlan Tárogatón kezem’.
Ím Tháliának gyenge Lantját,
Bár szeretik koszorús Leányink,
E’ rozmaringok’ zőldje alá teszem.
A’ Fenyveseknek görbe gerintzeit
Megmászom, ’s onnan messze nézvén
Kalpagosink’ örömét kifúvom.
Ki az, ki kertté téteti a’ mezőt,
’S termő mezővé a’ sívatag kopárt?
Kit Trítonok’ kürtje ’s Tihannak
Rijjadozó hajadonja hirdet?
Nem látod őt – a’ Keszthelyi Indigeszt?
Az ö Nevének Temploma fénylik ott.
Nézd, mint teríti bé Hazánknak
Boldog Egét ragyogó világa.
György’ görbe Kardját itt adamás szegen,
Bellóna’ markos Báttya pihenteti,
Zőld pálmaágakkal fedezvén
A’ hüvelyére tapadtt aluttvért.
A’ tarka Bőség csüngeti jobb felől
Horgas türökjét; És sok ezer betses
Áldási nem férvén beléje,
Hervadozó mezeinkre ontja.
Pómóna rak rá ritka gyümöltsöket,
Czéres kötést fon sárga kalásziból,
Mellyet piros pipatsvirágok
’S kék Czianák1
1) Czyana= Buzavirág. De az illyen öszverakott nevek nem jól jövén ki a’ Poétai izléssel; megtartottam a’ Görög Cyanát, ezt a’ Szépen hangzó Szózatot. gyönyörűn vegyítnek.Idvezli Györgyöt szőke gulyáji köztt
Pán a’ furuglyás: ’s Szittya szokás szerént
Bacchussa a’ boldog Szigetnek2
2) Muraköz, ahol teremnek a’ kereskedésben Insulaner név alatt menő igen betses borok.
Tőltt poharát neki hajtogatja. –
Mélly tisztelettel borzadok! a’ magas
Mennynek Leányit látom az Áoni
Keszthelybe’ – óh boldog Halandó,
A’ ki az Égbe’ lakók’ barátja!
Melly édes érzés játszik az ő komoj
Ortzáikon, ’s mint zengik az Indigeszt,
Tágas mezőt ’s Védőt találván
Szárnya alatt – – – De mi képtelenség –
Márs könyvet olvas! Húga sziláltt haját
Felsímogatván, né! hogy okoskodik,
És czirkalommal mérsekéli
A’ tüzes ütközetek’ piattzát.
Ott kardra termett ujjait egy Huszár
A’ messzelátó csőhöz egyengeti;
Itt eggy erőss Hajdú3
3) Hajdúknak nevezték a’ Magyarok átaljában a’ Gyalog katonákat. az Ország’ Rajzolatin figyelemmel andalg.
Mit szólltok erről Hétmogorok?4
4) Kiket Béla Király’ nevetlen Iródeákja így ír, Septem principales Personae qui Hetumoger vocantur. Álmos Vezér, a’ maga 6 fő társaival, a’ kikkel jött vala ki Scythiából, keresztűl a’ Tatur, vagy Karpatus bértzein. ti kikTátur’ havassán tábori abroszok
’S nézőcsövek nélkűl jövétek
E’ Kanaán’ mezejére győzni?
Azonn igyekszik Festetitsünk hogy e’
Kartáts világbann hív Unokáitok
Ésszel ’s okossággal tanúlják
Őrzeni érdemitek’ jutalmát,
Melly értte hullott véreitek miatt
Zsengés: – Ma már a’ táborokat be fűltt
Szobákba’ intézik csatának,
’S penna után viszik ütközetre,
Kiknek nyeregből szabta ki rendjeket
Az üstökös Kund, a’ bajuszos Gyula.
Most lineán lövik rakásra,
Kit buzogánnyal ütétek agyba.
Hijjába vinnéd, rettenetes Botond!5
5) Lásd ezt a’ Botond’ dolgát az említett Iródeák’ historiájában. A’ Mandy Úr’ fordításának [Itt üres rész következik] dik lapján.
Menkő-csapású bárdodat a’ mai
Byzantium’ várához, annak
Rézbe borúltt kapuját bevágni:
Egy messzelátó cső kitekintené
Szándékod’, egy más cső az egész kaput,
A’ bárdot, a’ vitéz Botondot
Egyszeri pertzbe’ darabra törné.
Mindég, Vitézek’ Nemzete, volt nevünk:
E’ két örökség jegyzi ki még ma is –
Rettenthetetlen Szív, ’s Serénység –
Nagyra való fijait Lehelnek.
De ez kevés még egy bizonyos veszélyt
’S halált okádó bombi előtt; ma már
Száz Dentmagyart is porba dűjtne
Holmi suhantzgyerek egy kanóttzal.
Izmos Leventák! hogyha reánk maradt
Kemény erőtök: meg nemesíti György
A’ Szittya testet Brittus ésszel;
’S Gyermekeink Vayak6
6) Jegyzés nélkűl is értheti az Olvasó hogy itt Mélt. Báró Vay Miklós Ő Nagyságára van a’ tzélozás: ki e’ hadi Tudományoknak bővebb tanúlására a’ Felséges Rendelések szerént Frantzia Országot és Angliát öszvelakta. lehetnek.Ő, a’ ki főldünk’ Pontusa’7
7) Ama’ tengeri módú Gályával, melly a’ Balaton zajjait neveti. habjaitTörvényre húzá, száz lehetetlenen
Tett ’s tesz csudát: ő mér fuvallni
Lélekerőt az inas Magyarba.
Ő új Minervát ugrat elő Zeüsz’8
8) Görög neve Jupiternek. – Aegis pedig a’ Minerva’ Medusás paissa.
Szent homlokából, és maga nyujt Dsidát
’S halálszemű Egist kezébe. –
Rhédey van vele és segíti.
Zengj harsogóbbann, Énekem! e’ betses
Két Névre, melly, mint a’ Duna, élni fog,
’S mint a’ világosság kiterjed
És bekerűl az egész Világon.
Hanem ki lészen, Bárdusaink közűl,9
9) Bárdusoknak neveztetnek a’ Celtáknak, Gallusoknak, ’s a’ t. régi Poétáik, kik a’ vitézeket az ütközetekre elkísérték, Eleiknek tetteit ’s egyéb nemzeti dolgokat énekeltek.
Ki a’ sok elmés Hunnia’ Hadnagyit
A’ Léthe’ zsibbasztó vizétől
Trombitaszón az egekre hordja?
Méltatlan éjcsend sürgeti sok vitéz
Árpádjainkat. – Félre haszontalan
Kétségek! ím általragyogván
CZENKI NAPUNK10
10) Czélozás van a’ N. Mélt: Gr. Széchényi Ferentz Ő Exc[ellenciá]ja által fundáltatott Nemzeti Könyvtárra. Ebből az okból jön elő alábban a’ Mátyás Király’ emlékezete is. a’ homály csoportján,A’ Múltt’ ’s Jövendő’ Pólusit is süti.
Tud már ezentúl tenni is, írni is
Nagy dolgokat Földünk’ Vitézze
’S Lantosa: Calliopém, elég ez:
Elég! – Reked már tárogatóm’ szava,
Lankadnak ingó ujjaim ennyi nagy
Dítséreteknek hírdetésén,
Mellyek elálltt erejim’ tetézik.
Mátyás’ ditsőűltt Lelke! tekints alá,
Esmérd egedből lábbadozó Hazád’,
A’ Keszthely’ és Czenk’ istenűlő
Grófjaiban magadat találd fel;
’S érezd, hogy a’ Menny’ kedve is eggy igaz
Hérósi szívben megszaporodhatik,
Ha Nemzetét ’s emberbarátját
Virtusibann öröködni látja.
|
Szárnyalj le mennyből, Calliópe! ’s segítsd
A’ még szokatlan Tárogatón kezem’.
Ím Tháliának gyenge lantját,
Bár szeretik koszorús Leányink,
E’ rozmaringok’ zőldje alá teszem,
A’ fenyveseknek görbe gerintzeit
Megmászom, ’s onnan meszsze nézvén
Kalpagosink örömét kifúvom. –
Ki az, ki kertté téteti a’ mezőt
’S termő mezővé a’ sivatag kopárt,
Kit Trítonok kürtje ’s Tihannak
Rijjadozó hajadonja hirdet?
Nem látod Öt – a’ Keszthelyi Indigeszt?1
1) A’ kik valamelly tartománnyal jól tettek, annak Indigesz (vagy is honnyi) Istenévé lettek, mint Osiris, Faunus, Aeneas, ’s a’ t. Lásd Virg. Aen. L. XII. v. 794, 795.
)
Az Ö Nevének Temploma fénylik ott.
Nézd mint teríti bé Hazánknak
Boldog Egét ragyogó Világa.
Bellóna’ markos Báttya pihenteti
GYÖRGY’ görbe kardját húsz adamás szegen,
Zőld pálmaágakkal takarván
A’ hüvelyére tapadt aludt vér[t].
A’ tarka Bőség tsüngeti jobb felől
Horgas Türökjét; és sok ezer betses
Áldási nem férvén beléje,
Hervadozo mezeinkre ontja.
Pómóna rak rá ritka gyümőltsöket,
Czéres kőtést fon sárga kalásziból;
Mellyet piros pipatsvirágok
’S kék Czianák2
2) Cyana, Búzavirág. De az illyen öszverakott nevek nem jól jövén ki a’ Poétai ízléssel; megtartottam a’ gyönyörűen hangzó Görög szózatot.
) gyönyörűn vegyítnekGYÖRGYről danolgat szőke gulyái köztt
Pán, a’ furuglyás; ’s régi szokás szerént
Bachussa a’ bóldog Szigetnek3
3) Értem a’ Muraközt, ahol teremnek a’ kereskedésben Insulaner név alatt menő igen betses borok.
)
Töltt poharát Neki hajtogatja.
Mély tisztelettel borzadok! a’ magas
Mennynek Leányit látom az Áoni
Keszthelybe’ – óh bóldog Halandó,
A’ ki az égbe’ lakók’ barátja!
Melly édes érzés játszik az ő komoj
Ortzáikon, mint zengik az Indigeszt,
Tágas mezőt, ’s Védőt találván
Szárnya alatt… De mi képtelenség –
Márs könyvet olvas! Húga, sziláltt haját
Felsímogatván, né! hogy okoskodik,
És tzirkalommal mérsekéli
A’ tüzes ütközetek piattzát.
Ott kardra termett ujjait egy Huszár
A’ meszszelátó tsőhöz egyengeti;
Itt egy erős Hajdú4
4) Hajdúknak nevezték a’ Magyarok átallyában a’ gyalog katonákat.
) az Ország’ Rajzolatin figyelemmel andalg.
Mit szólltok erről, Hétmogorok, ti kik5
5) Béla’nevetlen Iródeákjánál; Septem principales personae, qui HETUMOGER vocantur. Álmos Vezér a’ maga 6 fő társaival, a’ kikkel jött vala ki Scythiából, a’ Tátur, vagy Karpatus’ bértzein keresztül, Permontes Hovos.
)
Tátur’ havassán tábori abroszok
’S nézőtsővek nélkűl jövétek
E’ Kanaán’ mezejére győzni.
Azonn igyekszik FESTETITSÜNK, hogy e’
Kartáts-világban hív Unokáitok
Észszel ’s okossággal tanúlják
Örzeni érdemetek jutalmát,
Melly értte húllott véreitek miatt
Zsengés. – Ma már a’ táborokat béfűltt
Szobákba rendelik tsatának,
’S penna után viszik ütközetre,
Kiknek nyeregből szabta ki rendjeket
Az üstökös Kund, a’ bajuszos Gyula.
Most líneán lövik rakásra,
Kit buzogánnyal ütétek agyba.
Hijába vinnéd, rettenetes Botond!6
6) Láthatni ezt a’ Botond históriáját az említett Iródeák’ Könyvében, a’ Mándi Ur’ fordításában.
)
Menkő tsapású bárdodat a’ mai
Byzantium’ falához, annak
Rézbe borúltt kapuját bevágni:
Egy meszszelátó tső kitekintené
Szándékod’, egy más tső az egész kaput,
A’ bárdot, a’ Vitéz Botondot
Egyszeri pertzbe rakásra törné. –
Mindég, Vitézek’ Nemzete, vólt nevünk:
E’ két örökség jegyzi ki még ma is –
Rettenthetetlen Szív! Serénység!
Nagyra való fijait Lehelnek.
De ez kevés még egy bizonyos veszélyt
’S halált okádó bombi előtt ma már
Száz Dentmagyart is főldre dúlna
Holmi suhantz gyerek egy kanóttzal.
Izmos Leventák! Hogyha reánk maradt
Kemény erőtök: megnemesíti GYÖRGY,
A’ Scytha testet Brittus észszel;
’S gyermekeink VAYak lehetnek.7
7) Jegyzés nélkül is érthetni, hogy itt M. Báró Vay Miklós Ő Nagyságára van a’ tzélozás; ki a’ hadi Tudományoknak bövebb tanúlására a’ Fels. Rendelésekhez képest Frantzia Országot és Angliát öszvelakta.
)
Ő, a’ ki főldünk’ Pontusa8
8) Ama’ tengeri módú Gályával, melly a’ Balaton zajjait neveti.
) habjaitTörvényre húzá, száz lehetetlenen
Tett ’s tesz tsudát; ő mér fuvallni
Lélekerőt az inas Magyarba.
Ő új Minervát ugrat elő Zeüsz’9
9) Görög neve Jupiternek. Aegis pedig a’ Minerva Medusás paissa, mellyre a’ ki nézett, kővé változott.
)
Szent homlokából, és maga nyújt dsidát
’S halálszemű Aegist kezébe. –
RHÉDEY van vele, és segíti.
Zengj harsogóbbann, Énekem, e’ betses
Két Névre, melly, mint a’ Duna, élni fog,
’S mint a’ világosság, kiterjed,
És bekerűli egész Világot. –
Hanem; ki lészen Bárdusaink közül,10
10) A’ Bárdusok valának a’ Celta, Gallus ’s a’ t. népeknek Poétáik, kik Istenjeikről, Eleiknek vitéz tetteikről, ’s egyéb nemzeti dolgokról énekeltek.
)
Ki a’ sok elmés Hunnia’ Hadnagyit
A’ Léthe’ zsibbasztó vizétől
Trombitaszón az egekre hordja?
Méltatlan éj-tsend sürgeti sok vitéz
Árpádjainkat. – Fére haszontalan
Kétségek! ím általragyogván
Czenki Napunk11
11) Tzélozás van a’ N. M. Gróf Széchényi Ferentz Ö Excell. által fundáltatott Nemzeti Könyvtárra. ebből az okból jön elő oda alább a’ Mátyás Király’ emlékezete is. a’ homály tsoportján.A’ Múltt’ ’s Jövendő’ pólusit is süti,
Tud már ezentúl tenni is írni is
Nagy dolgokat Főldünk’ Vitézze’
’S Lantosa: Calliopém, elég ez.
Elég! – Reked már Tárogatóm’ szava,
Lankadnak ingó ujjaim ennyi nagy
Dítséreteknek hirdetésén,
Mellyek eláltt erejim tetézik.
Mátyás’ ditsőűltt Lelke, tekints alá,
Esmérd egedből lábbadozó Hazád’,
’S a’ Keszthely’ és Czenk’ istenűlő
Attyaiban magadat találdfel;
’S érezd, hogy a’ Menny’ kedve is egy igaz
Hérósi szívben megszapodhatik,
Ha Nemzetét ’s emberbarátját
Virtusibann öröködni látja.
|
SZÁRNYALJ le Mennyből Calliopé! ’s segítsd
A’ még szokatlan Tárogatón kezem’.
Im Tháliának gyenge Lantját,
Bár szeretik koszorús Leányink,
E’ rozmaringok’ zőldje alá teszem;
A’ fenyveseknek görbe gerintzeit
Megmászom, ’s onnan messze nézvén,
Kalpagosink’ örömét kifúvom. –
Ki az, ki kertté téteti a’ mezőt
’S termő mezővé a’ sivatag kopárt?
Kit Trítonok’ kürtje ’s Tihannak
Ríjjadozó hajadonja hírdet?
Nem látod őt – a’ Keszthelyi Indigeszt?
Az Ő Nevének Temploma fénylik ott.
Nézd mint teríti bé Hazánknak
Bóldog Egét ragyogó világa.
Bellóna’ markos Báttya pihenteti
GYÖRGY’ görbe kardját húsz adamás szegen,
Zőld pálmaágakkal takarván
A’ hüvelyére tapadtt aludttvért.
A’ tarka Bőség csűngeti jobb felől
Horgas türökjét; és sok ezer betses
Áldási nem férvén beléje
Hervadozó mezeinkre ontja.
Pómóna rak rá ritka gyümőltsöket;
Czéres kötést fon sárga kalássziból,
Mellyet piros pipatsvirágok
’S kék Czianák gyönyörűn vegyítnek.
Idvezli GYÖRGYÖT szőke gulyáji köztt
Pán, a’ furuglyás; ’s Szittya szokás szerént
Bacchussa a’ bóldog Szigetnek
Tőltt poharát neki hajtogatja. –
Mély tisztelettel borzadok! a’ magas
Mennynek Leányit látom az Áoni
Keszthelybe’ – óh bóldog halandó
A’ ki az Égbe lakók’ barátja!
Melly édes érzés játszik az ő komoj
Ortzáikon, ’s mint zengik az Indigeszt,
Tágas mezőt ’s Védőt találván
Szárnya alatt - - - De mi képtelenség –
Márs könyvet olvas! Húga sziláltt haját
Felsímogatván, né! hogy okoskodik,
És czirkalommal mérsekélli
A’ tüzes ütközetek’ piattzát.
Ott kardra termett ujjait egy Huszár
A’ messzelátó csőhöz egyengeti;
Itt egy erőss Hajdú az Ország’
Rajzolatin figyelemmel andalg.
Mit szóltok erről Hétmogorok? ti kik
Tátur’ havassán tábori abroszok
’S nézőtsövek nélkűl jövétek
E’ Kanaán’ mezejére győzni?
Azonn igyekszik FESTETITSÜNK, hogy e’
Kartáts-világban hív unokáitok
Ésszel ’s okossággal tanúlják
Őrzeni érdemitek’ jutalmát,
Melly értte hullott véreitek miatt
Zsengés. – Ma már a’ táborokat befűltt
Szobákba’ intézik tsatának;
’S penna után viszik ütközetre,
Kiknek nyeregből szabta ki rendjeket
Az üstökös Kund, a’ bajuszos Gyula.
Most líneán lövik rakásra,
Kit buzogánnyal ütétek agyba.
Hijjába vinnéd, rettenetes Botond!
Mennykőtsapású bárdodat a’ mai
Bizántzium’ várához, annak
Rézbeborúltt kapuját bevágni:
Egy messzelátó Cső kitekintené
Szándékod’, egy más Cső az egész kaput,
A’ Bárdot, a’ vitéz Botondot
Egyszeri pertzbe’ darabra törné.
Mindég „vitézek’ Nemzete” volt nevünk:
E’ két örökség jegyzi ki még ma is –
„Rettenthetetlen Szív ’s Serénység!” –
Nagyraváló fijait Lehelnek.
De ez kevés még egy bizonyos veszélyt
’S halált okádó bombi előtt; ma már
Száz Dentmagyart is porba dűjtne
Holmi suhantz gyerek egy kanóttzal.
Izmos Leventák! hogy ha reánk maradt
Kemény erőtök: megnemesíti GYÖRGY,
A’ Szittya testet Brittus ésszel;
’S gyermekeink VAYAK lehetnek.
Ő, a’ ki főldünk’ Pontusa’ habjait
Törvényre húzá, száz lehetetlenen
Tett, ’s tesz csudát: ő mér fuvallni
Lélekerőt az inas Magyarba.
Ő új Minervát ugrat elő Zeüsz’
Szent homlokából, és maga nyújt dsidát
’S halálszemű Égist kezébe. –
RHÉDEI van vele, és segíti.
Zengj harsogóbbann, Énekem! e’ betses
Két névre, melly, mint a’ Duna, élni fog,
’S mint a’ világosság, kiterjed,
És bekerűl az egész Világon.
Hanem ki lészen, Bárdusaink közűl,
Ki a’ sok elmés Hunnia’ Hadnagyit
A’ Léthe’ zsibbasztó vizétől
Trombitaszón az Egekre hordja?
Méltatlan éjtsend sürgeti sok vitéz
Árpádjainkat. – Félre haszontalan
Kétségek! – ím általragyogván
CZENKI NAPUNK a’ homály tsoportján,
A’ múltt’ ’s jövendő’ Pólusit is süti.
Tud már ezentúl tenni is, írni is
Nagy dólgokat főldünk’ vitézze
’S Lantosa: Calliopém! elég ez. –
Elég! – Reked már tárogatóm’ szava,
Lankadnak ingó ujjaim ennyi nagy
Dítséreteknek hírdetésén,
Mellyek elállt erejim’ tetézik.
Mátyás’ ditsőűltt Lelke! tekínts alá,
Esmérd egedből lábbadozó Hazád,
A’ Keszthely’ és Czenk’ istenűlő
Grófjaiban magadat találd fel;
’S érezd hogy a’ Meny’ kedve is eggy igaz
Hérósi szívben megszapodhatik,
Ha Nemzetét ’s emberbarátját
Virtusibann öröködni látja.
|