1802 A |
1802 B |
|---|---|
––––
Sed non haec mihi vis; nec TIBI talium
Res est, aut animus, divitiarum egens.
Gaudes carminibus: carmina possumus
Donare, et pretium dicere muneri.
Horat. L. IV. Od. VIII. v. 9.
––––
Nagyságodnak kárpitokkal,
Keresztekkel, tsillagokkal
Ez Napon udvarlanék;
Udvarlanék kösöntyűkkel, 1
*)Kösöntyű = Monile, Torques, Armband, Halsband. Aranylántz, Karkötő, Nyakbavaló. – Régi Magyar Szó. És reá smaragd betűkkel
JULIÁNÁT metszenék;
Concertekkel ekhóztatnám,
És ágyúkkal durrogtatnám
A’ Dunának partjait;
Pompáznám Örömportákkal,
’S tűndöklő Tűzi-munkákkal
Buda’ és Pest’ falait;
Sőt még többet is mivelnék.
De sem tőlem ki nem telnék
Illyen pompa, illyen kints:
Sem NAGYSÁGOD’ Grófi telke,
Kintstárja, és Nemes Lelke
Illyeknek hijjával nints.
Én bővölködöm versekben;
NAGYSÁGOD pedig ezekben
Mindég nemes kedvet lél.
Méltán is; mert kit lantjára
Vesz a’ Múzsa, Nap’ módjára
Fénylik az, ’s mindenha él.
A’ gyémánt jelek elvesztek,
Léthét úszszák sok keresztek,
Sok oszlop a’ porba űl;
Ellobban Stuver’ remekje,
ÉS Hayden’ bájos énekje
A’ szellőkön elrepűl:
De a’ Múzsáknak szózatja
A’ sírt is megrázkódtatja,
’S életet fúvall belé;
A’ Virtus’ nevét felfogja,
Örök trombitán harsogja
A’ főldről az ég felé.
Kit a’ hartzok’ laurusával,
Kit a’ polgári tserfával
Jegyez ki a’ Tisztelet,
Hogy az Érdem’ Templomában
Tűndököljenek sorjában
Feltördeltt sírjok felett.
Nagyságod Kegyelmes Férje,
És Méltóságos Testvérje,
Kik Hazánk’ Múzsáinak
Oltárokat építtettek,
Polgárivá ekképp lettek
Olympus’ tornátzinak. –
Hogy pedig e’ ditső tájon
Az Ő Húgok is sort álljon
A’ Héroinák között:
NAGYSÁGOD’ tiszteltt Fejére
A’ Clio’ egyik testvérje
Egész TAVASZT kötözött,
Kinn az ősz a’ kikelettel
A’ morál a’ képzelettel
Atyafias lántzot von;
Mint ágán a’ Narantsfának,
És képén a’ Grátziának,
Vagy pedig –– NAGYSÁGODON.
| Komáromban. Febr. 16d. Napj.
1802.
Sed non haec mihi vis; nec TIBI talium
Res est aut animus divitiarum egens.
Gaudes carminibus: carmina possumus
Donare, et pretium dicere muneri.
Horatius.
Carm. Lib. IV. Od. VIII. v. 9. sqq.
NAGYSÁGODNAK kárpitokkal,
Keresztekkel, csillagokkal
Ez Napon udvarlanék,
Tisztelkedném kösöntyűkkel,
És reá smaragd betűkkel
JULIÁNÁT metszenék;
Concertekkel ekhóztatnám,
És ágyúkkal durrogtatnám
A’ Dunának partjait;
Pompáznám örömportákkal
’S tündöklő tűzi-munkákkal
Buda’ ’s Pest’ piattzait:
Söt még többet is mivelnék!
De sem tőlem ki nem telnék
Illyen pompa, illyen kints;
Sem NAGYSÁGOD’ Grófi telke,
Kintstárja, és Nemes Lelke
Illyeknek hijjával nints.
Én bővölködöm versekben;
NAGYSÁGOD pedig ezekben
Mindég nemes kedvét lél.
Méltán is; mert kit lantjára
Clió vészen, Nap’ módjára
Fénylik az ’s mindenha él.
Sok gyémánt jelek elvesztek,
Léthét ússzák sok keresztek,
Sok oszlop a’ porba űl;
Ellobban Stuver’ remekje
’S a’ Hájden’ bájos énekje
A’ szellőkön elrepűl.
De a’ Múzsáknak szózatja
A’ sírt is megrázkodtatja,
’S életet fúvall belé:
A’ Virtus’ nevét felfogja,
’S örök trombitán harsogja
A’ Nap’ két háza felé.
Kit Bellóna’ babérjával,
Kit a’ polgári tserfával
Jegyez ki a’ Tisztelet,
Hogy az Érdem’ templomában
Tündököljenek sorjában
Feltördeltt sírjok felett.
NAGYSÁGOD’ Kegyelmes Férje,
És Méltóságos Testvérje,
Kik Hazánk’ Múzsáinak
Oltárokat építettek,
Részesivé ekképp’ lettek
Olympus’ tornátzinak.
Hogy pedig e’ ditső Tájon
Az ő Húgok is sort álljon
A’ Héroinák között,
NAGYSÁGOD’ tiszteltt Fejére
A’ Clio’ egyik testvére
Egész TAVASZT kötözött.
Kinn az Ősz a’ Kikelettel,
A’ Morál a’ szép Képzettel
Atyafias lántzot von;
Mint ágán a’ Narantsfának,
És képén a’ Grátziának,
Vagy pedig – NAGYSÁGODON.
|