1801 A |
1801 B |
1801 C |
1802-1804/1805 D |
|---|---|---|---|
Még mindég tsak setét búkkal
Rántzolván homlokodat
Embervesztő háborúkkal
Erőltetted lantodat
Vagy a’ pompás természetnek
Andalogván útjain
Néha a’ szűz szeretetnek
Pihentél meg karjain.
De most, Múzsám! békességnek
Innepit kell zengened
És a’ Császári Felségnek
Nevét dítsőítened.
Ki a’ véres diadalmat
Népéért feláldozá
És a’ hószín nyúgodalmat
Hazánkba visszahozá.
Trónusát mellyet sokáig
Tűzes felhő fedezett
Melly a’ világ négy sarkáig
Dörgött, ölt, mennykövezett,
Most feljövő nappá tette,
Melly fényt és életet ád. –
Óh ditső Király érette
Örök hála szálljon rád.
Im egy korona a’ mellyet
Készit néked minden hív,
Mellyen Brilliántok helyett
Van egy egy jó Magyar szív.
Nintsenek itt Indiának
Néger vesztő gyöngyei,
Hanem milliom Anyának
Megvígasztaltt könyvei
A’ felvidúlt mezők kertek
Tzifrázzák kerűletét
Mellyek elhagyva hevertek
Lakos nélkűl szerteszétt.
A’ népnek megkíméltt vére
Bibor béllést ád alá,
’S fénnye önnön érdemednek
Aranyalmát függeszt rá.
Jer tedd fel óh, Haza Attya,
Itt nagy Lelkednek jele,
Melly kevés Király mondhatja
Hogy ő illyet visele!
És te Múzsám olaj fával
Kerítvén homlokodat
Vedd fel innepi pompával
Philanthropus lantodat.
Jer velem a’ Békességnek
Ujjúló tornátziba,
Mellynek száz lámpások égnek
Bokros omladékiba.
A’ népek’ köz vigságára
Készíts éneket velem,
Mert meggyőzte utoljára
Magát a’ győzödelem!
Jer ’s keljünk túl a’ Hágónak
Meredek tsapásain,
Adj Concertet az Ekhónak
Hazám boros halmain
Édes születte földemnek
Fő városát járjuk meg
Hol sok Magyar fejdelemnek
Hamvain szent éj lebeg.
Nézd, mint tapsol a’ Nemesség
A’ paraszt mint örvendez!
Mit nem tsinál a’ békesség! –
De – de mit hallok? – mi ez? –
Kolonits’ nagy Templomába
Éneklő leány kar zeng
A’ lágy Szellőknek fúttába
Rám kellemes ekhó leng.
A’ harangok’ kondúltára
Öröm trombita ropog
Tíz húsz hegedű trillára
Öt hat dob’ botja kopog.
A’ muzsikák’ szent királya
Ezer sippal sír, zeng, bong
És pompás simfoniája
A’ temjén-füstbe zsibong.
Múzsám mert szent borzadástól
Eltelvén nem nézhetem
A’ sok hangtól és lámpástól
Elalél fülem, szemem
Nézd Azt ki bíbor ruhába
Az oltár megett
Arany páltzát tart jóbbjába
Fején Papi süveget.
Óh melly kellemes méltóság
A’ Melly tekintetén űl!
Melly mennyei világosság
Súgároz feje körűl.
Nézd jobbról balról mellette
A’ Hir ’s haza Angyalát
Óh melly két szent Követ vette
Körűl az ő oldalát!
Zsámolyának gráditsára
Egy egy Tudomány le űl,
Óh illy férjfit bizonyára
Menny, Haza és Ész betsűl:
Tán Kondé ő! – „Ő!” egy égi
Szózat ekként felele,
Vagy talám itt a’ hegységi
Ekhó szóllalt meg vele.
Elég hogy én egybeszedtem
Azonnal a’ húrokat,
És Muzsámmal kisérttettem
Élő hangonn azokat.
Készűltem hogy szent Péterhez
Hasonlítom őtet én
Vagy a’ legfőbb szent emberhez
A’ ki űlt Péter-székén.
| Még mindég tsak setét búkkal
Rántzolván homlokodat,
Emberölő háborúkkal
Erőltetted lantodat,
Vagy a’ pompás Természetnek
Andalogván útjain,
Néha a’ szűz Szeretetnek
Pihentél meg karjain:
De most, Múzsám! békességnek
Innepit kell zengened,
És a’ Császári Felségnek
Nevét ditsőítened.
Ki a’ véres diadalmat
Népiért feláldozá,
És a’ hószín Nyúgodalmat
Hazánkba visszahozá.
Trónusát, (mellyet sokáig
Tűzes felhő fedezett,
Melly a’ Világ négy sarkáig
Dörgött, ölt, mennykövezett,)
Most olly áldott Nappá tette,
Melly fényt és életet ád. –
Óh kegyes Király érette
Örök hálá szálljon rád!
Ím egy Korona; a’ mellyet
Készít néked minden Hív,
Mellyen Brilliántok helyett
Van egy-egy Jó Magyar Szív;
Nintsenek rajt’ Indiának
Négervesztő gyöngyei,
Hanem million Anyának
Megvígasztaltt Könnyei.
A’ felvídúltt mezők, kertek,
Tzifrázzák kerűletét,
Mellyek elhagyva hevertek
Lakos nélkűl szerte-szétt.
A’ Népnek megkíméltt vére
Bíbor béllést ád alá,
’S Fényje Önnön érdemednek
Aranyalmát függeszt rá.
Jer, tedd fel, óh, Haza Atyja!
Itt nagy Lelkednek jele. –
Melly kevés Király mondhatja
Hogy ő illyet visele!
És te Múzsám! olaj fával
Kerítvén homlokodat,
Vedd-fel innepi pompával
Érdem zengő lantodat.
Jer vélem a’ Békességnek
Újúló tornátziba,
Mellynek száz oltárok égnek
Bodzás omladékiba’.
A’ népek’ köz vígságára
Készíts éneket velem:
Mert meggyőzte utóljára
Magát a’ győzedelem!
Jer ’s kéljünk túl a’ Hágónak1
(Debretzenből az én Hazámból a’ Hágó meredek hegyén menni a’ N. Váradi Gyűlésekre)
Meredek tsapásain,
Adj kontzertet az Ekhónak
Hazám’ boros halmain.
Édes születte-főldemnek
Fővárosát járjuk meg,
Hol sok Magyar Fej’delemnek
Hamvain szent Éj lebeg.
Nézd mint tapsol a’ Nemesség,
Nézd a’ Nép mint örvendez.
Óh mit nem tesz a’ Békesség! –
De – de mit hallok? – – mi ez?
Kolonits’ Nagy Templomába
Éneklő Leány-Kar zeng
A’ lágy Szellőknek fújtába2
(Itt a’ Muzsikai Szerszámok’ természeti hangját akartam követni ’s a’ Magyar Nyelv hármonicusságát megmutatni)
Róla kedves Ekhó leng.
A’ harangok’ kondúltára
Öröm-trombita ropog,
Tíz húsz hegedű’ trillára
Öt hat dob’ botja kopog.
A’ Muzsikák’ szent Királya3
(az Orgona)
Ezer síppal sír, zeng, bong,
És pompás Symphoniája
A’ temjén füstbe zsibong.
Muzsám! (: Mert szent borzadástól
Eltelvén, nem nézhetem,
A’ sok hangtól és lámpástól
Elalélt fülem szemem :)
Nézd AZT, Ki bíbor ruhába
Űl a’ Fő Oltár megett,
Arany páltzát tart jobbjába
Fején Papi süveget.
Óh melly kellemes Méltóság,
A’ melly tekintetén űl!
Melly mennyei világosság
Súgároz Feje körűl!
Nézd jobbról balról mellette
A’ Hir’ ’s Haza Angyalát:
Óh mi két Szent Követ vette
Körűl az Ő oldalát!
Zsámolyának gráditsára
Egy-egy Tudomány le űl:
Óh illy Férjfit bizonyára
Menny – Haza – Ész – betsűl!
Tán KONDE Ő?... „Ő!” egy égi
Szózat ekként felele,
Vagy hogy itten a’ hegységi
Ekhó szólalt meg vele.
Elég hogy én rendbe szedtem
Azonnal a’ húrokat,
És Múzsámmal kísérttettem
Élő hangon azokat.
Készűltem hogy szent Péterhez
Hasonlítom Őtet én,
Vagy a’ legfőbb Szent Emberhez
A’ ki űlt Péter’ Székén;
’S Hetedik Pius’ Nevével
Vetem egybe Nagy Nevét,
Ki bétölté érdemével
A’ Világ’ ürűltt helyét; 4
(Mint Ez a’ Váradit)
Vagy legalább a’ Hazának
Első Térítőjihez,
’S e’ Váradi Cathedrának
Mérem főbb Díszeihez: –
De gyarló Lantom tsak zörgött
Pengető ujjom alatt,
Húrja alélttan nyöszörgött,
Hol szakadt hol leszaladt.
Illy nemes Tárgy’ Nagy voltával
Nem bírván, félrevetem,
’S készűlök, hogy tsak prosával
Ejtem meg tiszteletem’;
Hogy majd sok jó-kívánással
Idvezlem e’ Főpapot,
’S kívánok Néki áldással
Rakott sok ezer Napot;
„’S hogy miképpen a’ Hazának
„Eddig oszlopa vala,
„Úgy most az Ekklésiának
„Légyen Őrző-angyala;
„És hogy midőn e’ sárházi
„Életből mennybe megyen,
„A’ Battyány’ ’s Eszterházy’
„Ditsőűltt Társa legyen:”
Midőn
| Megzendűl egy[...]öm-lármával az Ekhó
Pest’ palotáji között, a’ népnek tenger[e] zúgbúg,
Hempelyeg, és muselin habokat tol az Ujpiatz’ öblén.
A’ Gyulay Grófnak seregéből Szittya vitézink
Innepi pompával fogtak helyet; óh deli látás!
Szív-emelő jelénés! a’ lelkes tarka Spalirok
A’ bajuszos statuák, melly szép hadi rendbe’ ragyognak.
Jámbor zörgéssel tsördűl azonegy minutában
A’ puskapromenád: a’ trombita’ tűrtt reze tördeltt
Hangra ropog, közzé zendűlnek az erdei kürtök,
’S a’ buta réz dobokon fabotok repedeztetik a’ bőrt.
Sír a’ lágy Klarinét, dobog a’ dobok’ apja’ gorombán,
’S a’ tsörgök’ nesze köztt fenekét veri, döngeti tölgy-gomb;
Akkordál öblös hangonn a’ tompa Fagótnak
Réz nyaka. Most egyedűl ábrándozik egy vagy két hang,
Majd pedig egybezavarva zsibonganak, ’s a’ megeresztett
Trombita-dob-sípszó harsog, kopog, énekel, ordít,
’S a’ tsengő tányért némítja a’ tábori Tambour’.
Az Újságra bámultt Pest’ Buda’, ’s a’ bátor
Vitézek’ közepén áll egy pompás Sátor.
Felibe az örök Ditsőség fényben száll,
’S lebegő szárnyakon fenn függve trombitál,
Egyik kürtjét tartja Pestnek és Keletnek,
Másikat Budának vagy Napenyészetnek.
Az ősz Duna vígan duplázza hartzait,
’S megtanitja rájok tomboló habjait.
Le Küldi vivátját a’ Pontus’ torkáig
A’ Magyar Vitézség’ régi határáig;
Vedrének feneke vígan veri vissza,
M[...] de tiszta vizét a’ Sváb issza.
Ama’ kegyes Püspök’ meredek oltára
Százszeresen dobja Buda’ kőszálára;
Szétt zúzik az Ekhó a’ kemény szirtokon
’S El terűl a’ hangpor a’ Pesti homokon. –
| (Ezt a Töredéket dolgoztam Pesten 1801-dik eszt. mikor az oda való nagy Piatzon Nádorispány Ő Hertzegsége a’ Terézia Vitézi rendének keresztjeit az érdemes Hadi tiszteknek Nagy-pomával kiosztotta.)
Még mindég tsak setét búkkal
Rántzolván homlokodat,
Emberölő háborúkkal
Erőltetted lantodat,
Vagy a’ Pompás Természetnek
Andalogván útjain
Néha a’ szűz szeretetnek
Pihentél meg karjain:
De most, Múzsám! békességnek
Innepit kell zengened,
És a’ Császári Felségnek
Nevét ditsőítened.
Ki a’ véres diadalmat
Népiért feláldozá,
És a’ hószín nyúgodalmat
Hazánkba visszahozá.
Trónusát, (mellyet sokáig
Tüzes felhő fedezett,
Melly a’ világ’ négy sarkáig
Dörgött, őlt, menykövezett,)
Most olly áldott nappá tette,
Melly fényt és életet ád. –
Óh kegyes Király érette
Örök hálá szálljon rád!
Im egy korona; a’ mellyet
Készít néked minden Hív,
Mellyen Brilliántok helyett
Van egy egy jó Magyar szív;
Nintsenek rajt’ Indiának
Néger vesztő gyöngyei,
Hanem miliom anyának
Megvígasztalt könnyei.
A’ felvídúlt mezők; kertek
Tzifrázzák kerűletét,
Mellyek elhagyva hevertek
Lakos nélkűl szerteszétt.
A’ népnek megkímélt vére
Bíbor béllést ád alá,
’S fényje önnön érdemidnek
Arany almát függeszt rá.
Jer, tedd fel óh, Haza’ Attya!
Itt nagy Lelkednek jele. –
Melly kevés Király mondhatja
Hogy ő illyet visele!
És te Múzsám! olaj fával
Kerítvén homlokodat,
Vedd fel innepi pompával
Érdemzengő lantodat.
Jer velem a’ békességnek
Újúló tornátziba,
Mellynek száz óltárok égnek
Bodzás omladékiba’.
A’ népek köz vígságára
Készítts éneket velem:
Mert meggyőzte utóljára
Magát a’ győzedelem!
Jer, ’s keljünk túl a’ Hágónak
Meredek tsapásain,
Adj kontzertet az Ekhónak
Hazám’ boros halmain.
Édes születtefőldemnek
Fővárosát járjuk meg,
Hol sok Magyar Fej’delemnek
Hamvain szent Éj lebeg.
Nézd mint tapsol a’ Nemesség,
Nézd a’ nép mint örvendez.
Óh mit nem tesz a’ Békesség! –
De – de mit hallok? – – mi ez?
Megzendűl egyszerre örömlármával az Ekhó
Pest palotáji között a’ népnek tengere zúgbúg
Hempelyeg, és muselin habokat tol az újpiatz’ öblén
A’ Gyulay Grófnak seregéből Szittya vitézink
Innepi pompával fogtak helyet; óh deli látás!
Szívemelő jelenés! a’ lelkes tarka Spalírok
A’ bajuszos statuák melly szép hadi rendbe ragyognak.
Jámbor zörgéssel tsördűl azon egy minutában
A’ puskapromenád: a’ Trombita türtt reze tördeltt
Hangra ropog, közzé zendűlnek az erdei kürtök
’S a’ buta rézdobokon fabotok repedeztetik a’ bőrt
Sír a’ lágy Klarinét dobog a’ dobok’ apja’ gorombán
’S a’ tsörgők nesze köztt fenekét veri döngeti tölgygomb;
A’ Kordál öblös hangon a’ tompa Fagótnak
Réz nyaka. Most egyedűl ábrándozik egy vagy két hang,
Majd pedig egybezavarva zsibonganak ’s a’ megeresztett
Trombita-dob-sípszó harsog, kopog, énekel, ordít,
’S a’ tsengő tányért némítja a’ tábori Tambur.
Az újságra bámúlt Pest’ Buda’ ’s a’ bátor
Vitézek’ közepén áll egy pompás Sátor
Felibe az örök Ditsősség fényben száll,
’S lebegő szárnyakon fenfügve trombitál,
Edgyik kürtjét tartja Pestnek és Keletnek
Másikat Budának vagy Napenyészetnek,
Az ősz Duna vígan duplázta harsait
’S megtanítja rájok tomboló habjait,
Leküldi vívátját a’ pontus’ torkáig
A’ Magyar’ vitézség’ régi határáig;
Vedrének feneke vígan veri vissza,
Mellynek szűk de tiszta vizét a’ Sváb issza,
Ama kegyes Püspök’ meredék óltára’
Százszeresen dobja Buda’ kőszálára,
Szétt zúzik az Ekhó a’ kemény szirtokon
’S elterűl a’ hangpor a’ Pesti homokon.
|