1802 előtt A |
1802-1804/1805 A |
|---|---|
A’ Semmiség’ örök tavába
Ifjú-korod’ javát hijába,
Szép Húgom! óh ne hán’d:
Úgy éld virágát a’ tavasznak,
Hogy majd ha mellyedenn megasznak,
Elveszteket ne bánd.
Ne hidj a’ nyájasonn mosolygó
A’ Grátziák’ kertébe’ bolygó
Lepkéknek, óh ne hidj!
Ezek tsak új rózsákra futnak,
És hirtelen vénségre jutnak;
Ne hidd, nem tart ez így.
Én is neveltem egy virágot,
Kit lopva egy hernyótska rágott
Emésztvén édesen;
De végre Lepke vált belőle,
’S ujabb virág után előle
Eltűnt negédesen.
Óh mennyi bút láttam miatta,
Már lelkem eltsüggedt alatta,
A’ szívem összvetört.
Kedvet haszontalan kerestem
Másutt, mihelyt attól elestem,
Ki édesen gyötört.
A’ szép napok hosszak valának,
Az éjtszakák nem nyugtatának,
Hogy ő máshoz hajolt,
Szétt-néztem, és sehol se láttam
Azt, a’ kit olly hívenn imádtam;
’S egész föld puszta volt.
Most is ha foly könnyhullatásom,
Tsupán ez egy vígasztalásom:
Hogy ő a’ hitszegő!
A’ tiszta szívet meg vetette,
Ki őtet, olly forrón szerette,
’S reám méltatlan ő.
|
A’ SEMMISÉG’ örök tavába
Ifjú-korod’ javát hijába,
Szép Húgom! óh ne hán’d:
Úgy éld virágit a’ tavasznak,
Hogy majd ha mellyeden megasznak,
Elveszteket ne bánd.
Ne hidj a’ nyájason mosolygó,
A’ Grátziák’ kertébe’ bolygó
Lepkéknek, óh ne hidj!
Ezek tsak új rózsákra futnak,
És hirtelen vénségre jutnak;
Ne hidd, nem tart ez így.
Én is neveltem egy virágot,
Kit lopva egy hernyótska rágott
Emésztvén édesen;
De végre Lepke vált belőle,
’S újjabb virág után előle
Eltűnt negédesen.
Óh mennyi bút láttam miatta!
Már lelkem eltsűggedt alatta,
A’ szívem öszvetört;
Kedvet haszontalan’ kerestem
Másutt, mihelytt attól elestem,
Ki édesen gyötört.
A’ szép napok hosszak valának,
Az éjtszakák nem nyugtatának,
Hogy ő máshoz hajolt,
Szétt-néztem, és sohol se láttam
Azt, a’ kit oly hívenn imádtam;
’S egész főld puszta volt.
Most is, ha foly könyhullatásom,
Tsupán ez egy vígasztalásom:
Hogy ő a’ hitszegő!
A’ tiszta szívet megvetette,
Ki őtet olly forrón szerette,
’S reám méltatlan ő.
|