1802 előtt A |
1802/1806 B |
1802/1813 C |
|---|---|---|
Szeressetek Leányok
És légyetek Hafíznak
Sírjához tisztelettel,
Ő édes énekéből
Szerelem tsepeg reátok,
’S notáji szíveinkre
Mint a’ nyilak behatnak.
Most nyílnak a’ virágok:
A’ rózsa, mint Királyné,
Űl tarka trónusában,
’S a’ nártzisok körűlte
Fenn állva udvarólnak.
Tulipántok, és kükörtsök,
’S Játzintusok borúlnak
Királyi zsámolyára:
’S a’ szép tavasz felette
Kék kárpitot lebegtet.
Virits betses ligetke,
Virits ezer virággal,
’S felhőzd bé illatodba
A’ jó Hafíz’ halomját!
Ti pedig piros leányok,
Jertek szakasztni rózsát
A’ jó Hafíz’ gyepéről,
Kinek égi lelke nyájas
Mint rozsa, ’s drága híre
Mint ámbra szag kiterjedt
Szívünkre és hazánkra.
A’ zőld bokorba hallom
A’ Filmilét Danolni
Hallgassatok Leánykák!
Most andalogva lejtőz,
Majd felfelé tzikornyáz,
Majd harsog és ledörmög,
Kanyarog, siet, rezeg, nyújt.
Be hathatós! be vídám!
Be gyenge és szerelmes!
Ah Így danolgatott Ő
A’ kellemes poéta
Ki ez halomba nyúgszik.
De lelke e’ dalok köztt
Édes lebádgyadással
Szállott el a’ vidékről
Éden’ leányi közzé:
Miként eme’ madárka,
Melly már alélva húllt le
A’ rózsa’ szép ölébe.
Légy idvez, óh Poéták’,
Bőltsek hazája, Sírász!
Ellepte a’ te híred
A’ napkelet’ vidékét,
’S a’ földövezte tengert.
Mert a’ te kőfaladban
Oltára áll az észnek
És tzitrom erdeidben
Száz verselők danolnak,
Kiknek szavára zengnek
Az Ispaháni tornyok
A’ Tigris és az Indus.
De mellyk’ tud énekelni,
Sirász’ szülötti közzűl,
Ugy mint ez a’ mi Dallónk
Ki ez halomba’ nyugszik?
| Egy.
SIRÁSZI barna Hölgyek,
Kökény szemű Leányok,
Öltözzetek selyembe;
És kebletek’ fejérét
Rózsákkal ékesítvén,
Karikába fontt karokkal
Zengjétek e’ dalocskát
HAFÍZ’ halomja mellett:
„LÉGY IDVEZ, OH HAFÍZNAK
SÍRHALMA, MELLYBE’ NYUGSZIK
A’ RÓZSABOKROK’ ALJÁN
KELET’ ÉDES ÉNEKESSE.”
Mind.
Légy idvez, óh Hafiznak
Sírhalma, mellybe’ nyugszik
A’ Rózsabokrok’ alján
Kelet’ édes énekesse.
Egy.
Tölts bort, Leányka, tölts bort,
Kedvellem a’ piros bort,
Melly a’ Sirászi hegynek
Boldog kövén tenyészik.
Nincs több bor e’ világon,
Nincs több ehez hasonló;
Setét ez és aranyszín, –
Szívem kinyílik ettől,
Öröm pezseg szememben,
Boldog vagyok, ’s alélva
Simúlok édesemnek,
Ölébe, és elalszom.
Felébredek, Leánykák,
Ittam; de még sem érzek
Az én fejembe’ terhet. –
Zengjétek, óh Leánykák
Ez égi bor’ hatalmát,
És töltsetek HAFIZNAK
Sírjára is belőle
A’ tarka rózsa közzé.
Az ő danái vígak,
Örömhozók, erőssek,
Szerelmeket lehellők,
Mint a’ bor, a’ piros bor.
Mind.
Légy idvez, óh HAFIZNAK
Sírhalma, mellybe nyugszik
A’ rózsabokrok alján
Kelet’ édes énekesse.
Egy.
Most nyílnak a’ virágok:
A’ Rózsa, mint Királyné;
Ül tarka trónusában,
’S a’ nartzisok körűlte
Fenn-állva udvarolnak.
Tulipántok és kükörcsök,
’S Játzintusok borúlnak
Királyi zsámolyára:
’S a’ szép Tavasz felette
Kék kárpitot lobogtat. –
Viríts becses ligetke,
Viríts ezer virággal,
’S felhőzd bé illatoddal
A’ jó HAFIZ’ halomját! –
Ti pedig piros leányok,
Jertek begyezni rózsát
A’ jó HAFIZ’ gyepéről,
Kinek égi lelke nyájas,
Mint rózsa; ’s drága híre
Mint rózsaszag kiterjedt
Szívünkre és hazánkra.
Mind.
Légy idvez, óh HAFIZNAK
Sírhalma, mellybe nyugszik
A’ rózsabokrok alján
Kelet’ édes énekesse.
Egy.
A’ zőld bokorba’ hallom
A’ Filmilét danolni,
Hallgassatok Leánykák!
Most andalogva lejtőz,
Majd felfelé tzikornyáz,
Majd harsog és ledörmög,
Kanyarog, siet, rezeg, nyújt.
Be hathatós! be vídám!
Be gyenge és szerelmes!
Ah! így danolgatott ő,
A’ kellemes Poéta,
Ki ez halomba’ nyugszik.
De lelke e’ dalok köztt
Édes lebággyadással
Szállott el a’ vidékről
Éden’ leányi közzé:
Miként eme’ madárka,
Melly már alélva hullt le
A’ rózsa’ szép ölébe.
Mind.
Légy idvez, óh HAFIZNAK
Sírhalma, mellybe’ nyugszik
A’ rózsabokrok’ alján
Kelet’ édes énekesse.
Egy.
Légy idvez, óh Poéták’
’S Bölcsek’ hazája, Sírász!
Ellepte a’ te híred
A’ napkelet’ vidékét,
’S a’ főldövezte tengert.
Mert a’ te kőfalad köztt
Oltára áll az Észnek;
És tzitrom erdeidben
Száz verselők danolnak,
Kiknek szavára zengnek
Az Ispaháni tornyok,
A’ Tigris és az Indus.
De mék tud énekelni
Sirász’ szülötti közzűl
Úgy, mint ez a’ mi Dallónk,
Ki ez halomba’ nyugszik? –
Rakjátok óh Poéták,
Koszorútok HAFIZNAK
Sírjára, ’s énekéből
Tanúljatok közöttünk
Danolni és szeretni.
Mind.
Légy idvez, óh Hafiznak
Sírhalma, mellybe’ nyugszik
A’ Rózsabokrok’ alján
Kelet’ édes énekesse.
Egy.
Szép Szűzek ám az Ozman
Anyáknak a’ szülötti:
Még is Georgiának
Karcsú leányit inkább
Veszi ’s becsűli Stambul.
Czirkaszsziát az Észak
Rózsáji ékesítik,
’S a’ barna szép Arabnét
A’ déli Nap csudálja.
Bogárszeműek a’ te
Lyánkáid, óh Szamarkánd!
És rózsaszínnel ékes,
Óh Kásmir, a’ te hölgyed!
De egész Kelet’ határán
Csak Persiába’ nőnek,
’S a’ büszke Persiában
Csak Fárs’ kies vidékén,
’S a’ Fársi tartományban
Csak a’ Sirászi földön
Legszebb szemek, karocskák,
És szájak, artzok, emlők,
Nyájas leányi szívek,
Világcsudálta Szűzek. –
És óh HAFIZ! tenéked
Ím e’ dicső Leányok
Jöttek köszönni dalod’.
Illy ritka főldi Nimfák
Tántzolnak, énekelnek
Sírod halomja mellett,
A’ legdelibb Leányok,
Legszebbek a’ világon!
Mind.
Légy idvez, óh HAFIZNAK
Sírhalma, mellybe’ nyugszik
A’ rózsabokrok alján
Kelet’ édes énekesse.
Egy.
Mit érzek! a’ virágok
Bimbójikon kinéznek,
Habosan terűl az illat,
A’ fellegek szaladnak,
Belőlök a’ szelíd Nap
Mosolyog derűltt egünkre
A’ filmilék zenegnek,
’S egy szellet a’ rozsának
Bimbóiból kilendűl:
Mit – ah mit érzek! – édes
E’ szellet’ ihletése! –
Óh szent öröm! szerelmek! –
Megelégedés’ nyomási! –
Te vagy – te vagy – HAFIZNAK
Árnyéka! csendes Árnyék,
Te lebegteted hajunkat! –
Üljünk le sírja mellett
A’ mirtusos ligetben,
Üljünk le, szép Leányok!
Ti barna kondor Ifjak!
Kik a’ narancs-berekből
Most szálltok ez halomhoz!
Óh, jó időbe jöttök!
Megnyílva olvadoznak
Hő szíveink reátok.
„’S te Útazó! ki a’ szép
Váras felé igyekszel,
Ne térj odább HAFIZNAK
Fűlepte sírja mellől!”
| Egy.
Sirászi barna Hölgyek,
Kökény szemű Leányok,
Öltözzetek selyembe;
És kebletekʼ fejérét
Rózsákkal ékesítvén,
Karikába fontt karokkal
Zengjétek e’ dalotskát
HAFÍZ’ halomja mellett:
„LÉGY IDVEZ, OH HAFÍZNAK
SÍRHALMA, MELLYBEʼ NYUGSZIK
A’ RÓZSABOKROKʼ ALJÁN
KELET’ ÉDES ÉNEKESSE.”
Mind.
Légy idvez, óh Hafiznak
Sírhalma, mellybe’ nyugszik
A’ Rózsabokrokʼ alján
Keletʼ édes énekesse.
Egy.
Tölts bort, Leányka, tölts bort,
Kedvellem a’ piros bort,
Melly a’ Sirászi hegynek
Boldog kövén tenyészik.
Nints több bor e’ világon,
Nints több ehez hasonló;
Setét ez és aranyszín, –
Szivem kinyílik ettől,
Öröm pezseg szememben,
Boldog vagyok, ’s alélva
Simúlok édesemnek,
Aʼ szeghajú legénynek,
Ölébe, és elalszom.
Felébredek, Leánykák,
Ittam, de még sem érzek
Az én fejembe’ terhet. –
Zengjétek, óh Leánykák
Ez égi bor’ hatalmát,
És töltsetek HAFIZNAK
Sirjára is belőle
A’ tarka rózsa közzé.
Az ő danái vígak,
Örömhozók, erőssek,
Szerelmeket lehellők,
Mint a’ bor, a’ piros bor.
Mind.
Légy idvez, óh HAFIZNAK
Sírhalma, mellybe nyugszik
A’ rózsabokrok alján
Kelet’ édes énekesse.
Egy.
Édes dolog szeretni,
Édes dolog, Leánykák!
És égi sors az Ifjúʼ,
Aʼ barna fürtös Ifjúʼ
Lágy karjain szeretni.
Ha bort iszom, Leánykák,
Új lángra kap szerelmem:
ʼS ha lángra kap szerelmem,
Óh millyen édes a’ bor!
Látám az álnok Ámort
Aʼ rozmaring-ligetben.
Látám magát alunni:
Megszántam, és ölembe
Ringattam a’ kis alvót.
Óh mint aludt! – s azolta
Azt a’ szeg Ifjat én is
Óh mint tudom szeretni! –
Szeressetek Leányok,
És légyetek HAFÍZnak
Sírjáhoʼ tisztelettel:
Mert édes énekéből
Szerelem csepeg reátok,
’S nótáji szíveinkre
Mint a’ nyilak behatnak.
Mind.
Légy idvez, óh HAFIZnak
Sírhalma, mellybeʼ nyugszik
A’ rózsabokrok alján
Kelet édes énekesse.
Egy.
Most nyilnak a’ virágok:
A’ Rózsa, mint Királyné;
Űl tarka trónusában,
’S a’ nártzisok körülte
Fenn-állva udvarolnak.
Tulipántok és kükörtsök,
ʼS Játzintusok borúlnak
Királyi zsámolyára:
’S a’ szép Tavasz felette
Kék kárpitot lobogtat. –
Viríts betses ligetke,
Viríts ezer virággal,
’S felhőzd bé illatoddal
A’ jó HAFIZ’ halomját! –
Ti pedig piros leányok,
Jertek begyezni rózsát
A’ jó HAFIZ’ gyepéről,
Kinek égi lelke nyájas,
Mint rózsa; ’s drága híre
Mint rózsaszag kiterjedt
Szívünkre és hazánkra.
Mind.
Légy idvez, óh HAFIZNAK
Sírhalma, mellybeʼ nyugszik
A’ rózsabokrok alján
Kelet’ édes énekesse.
Egy.
A’ zőld bokorba’ hallom
A’ Filmilét danolni,
Hallgassatok Leánykák!
Most andalogva lejtőz,
Majd felfelé tzikornyáz,
Majd harsog és ledörmög,
Kanyarog, siet, rezeg, nyújt.
Be hathatós! Be vídám!
Be gyenge és szerelmes!
Ah! igy danolgatott ő,
A’ kellemes Poéta,
Ki ez halombaʼ nyugszik.
De lelke e’ dalok köztt
Édes lebágyadással
Szállott el a’ vidékről
Éden’ leányi közzé:
Miként eme’ madárka,
Melly már alélva hullt le
A’ rózsa’ szép ölébe.
Mind.
Légy idvez, óh HAFIZNAK
Sirhalma, mellybe’ nyugszik
A’ rózsabokrok’ alján
Kelet’ édes énekesse.
Egy.
Légy idvez, óh Poéták’
’S Böltsek’ hazája, Sírász!
Ellepte a’ te híred
A’ napkelet’ vidékét,
’S a’ főldövezte tengert.
Mert a’ te kőfalad köztt
Oltára áll az Észnek;
És tzitrom erdeidben
Száz verselők danolnak,
Kiknek szavára zengnek
Az Ispaháni tornyok,
A’ Tigris és az Indus.
De melyʼk tud énekelni
Sirász’ szülötti közzűl
Úgy, mint ez a’ mi Dallónk,
Ki ez halomba’ nyugszik? –
Rakjátok óh Poéták,
Koszorútokat HAFIZNAK
Sírjára, ’s énekéből
Tanúljatok közöttünk
Danolni és szeretni.
Mind.
Légy idvez, óh Hafiznak
Sírhalma, mellybe’ nyugszik
A’ Rózsabokrok’ alján
Kelet’ édes énekesse.
Egy.
Szép Szűzek ám az Ozman
Anyáknak a’ szülötti:
Még is Georgiának
Kartsú leányit inkább
Veszi ’s betsűli Stambul
Csirkaszsziát az Északʼ
Rózsáji ékesítik,
’S aʼ barna szép Arabnét
A’ déli Nap tsudálja.
Bogárszeműek a’ te
Lyánkáid, óh Szamarkánd!
És rózsaszínnel ékes,
Óh Kásmír, a’ te hölgyed!
De egész Kelet’ határán
Csak Persiábaʼ nőnek,
’S a’ büszke Persiában
Csak Fársʼ kies vidékén,
’S a’ Fársi tartományban
Tsak a’ Sirászi földön
Legszebb szemek, karotskák,
És szájak, artzok, emlők,
Nyájas leányi szívek,
Világtsudálta Szűzek. –
És óh HAFIZ! tenéked
Im e’ ditső Leányok
Jöttek köszönni dallod’.
Illy ritka főldi Nimfák
Tántzolnak, énekelnek
Sírod halomja mellett,
A’ legdelibb Leányok,
Legszebbek a’ világon!
Mind.
Légy idvez, óh HAFIZNAK
Sírhalma, mellybe’ nyugszik
A’ rózsabokrok’ alján
Kelet’ édes énekesse.
Egy.
Mit érzek! A’ virágok
Bimbójikon kinéznek,
Habosan terűl az illat,
A’ fellegek szaladnak,
Belőlök a’ szelíd Nap
Mosolyog derűltt egünkre
A’ filmilék zenegnek,
’S egy szellet a’ rozsának
Bimbóiból kilendűl:
Mit – áh mit érzek! – édes
E’ szellet’ ihletése! –
Óh szent öröm! szerelmek! –
Megelégedés’ nyomási! –
Te vagy – te vagy – HAFIZNAK
Árnyéka! tsendes Árnyék,
Te lebegteted hajunkat! –
Üljünk le sírja mellett
A’ mirtusos ligetben,
Üljünk le, szép Leányok!
Ti barna kondor Ifjak!
Kik a’ narants-berekből
Most szálltok ez halomhoz!
Óh, jó időbe jöttök!
Megnyílva olvadoznak
Hő szíveink reátok.
„’S te Útazó! ki a’ szép
Város felé igyekszel,
Ne térj odább HAFIZNAK
Fűlepte sírja mellől!”
|