1799/1800 A |
1802-1804/1805 B |
|---|---|
Hatalmas Igazság! tekints le Papodra
Ki szent borzadással hág fel óltárodra
Itt van a’ jót ’s gonoszt megmérséklő fontod
Itt a’ Pallos mellyel az ember vért ontod.
Te vagy a’ ki birod hazául a’ mennyet
A földön sem vehetsz szűz ortzádra szennyet
Ki elött reszketve álnak a’ vétkesek
Sőt a’ Jámborok is mintegy félelmesek
Még minek előtte a’ halandó néked
Nevet adott volna, áltt Királyi széked.
És hogy a’ gonoszság a’ főldet bé telte
Tsak diadalmadat ’s erődet nevelte
Oh örök valóság engedd hadd tisztellyünk
Néked ma Innepet és Óltárt szentellyünk
Mi ugyan meg botsáss már azt hittük vala
Hogy számki vetve van a’ Törvény angyala
Mivel Szent Templomid főldre döntettenek
Fel dúlt oltáridon meg hültek a’ szenek
Birodalmát a’ bűn bűntetlen tartotta
Az égre pökdösvén neved káromlotta
Ki jött az álnokság virtus lárvájába
Szeliden tsúszott bé Tronusod jussába
Bár a’ Fanatizmust ő mondta hogy űzi
Órrán füstölgött a’ Fanatizmus bűzi
Magát a’ népeknek szívébe bétolta
Az Igazság kardját ’s fontyát bitangolta
Tudod Szent Igazság tudod mit tárgyazok
Igazság vagy magad esmered kik azok
Te jól láttál mindent óh mért veszteglettél
Nállad vólt az erő mért nem segítettél
Oh mért nem keltél ki midőn hozzád nyögtünk
Midőn segitségért sirva könyörögtünk
Midőn kevélly lelke Frantzia országnak
Közönséges hadat izent a’ világnak
És fel kerekedvén a’ népnek sepreje
Egy sok fejű monstrum mellynek még sints feje
Mellynek szabadsága virít száraz fában
És egyenlősége áll veres sapkába
Khimérákon töri mámor lepte fejét
Maskaráson tőlti bolond Esztendejét
Belé vész mindenbe pénzét ki zsarólja
Az Ember ’s Nemzetek jussait gázolja
Imé fel riadnak minden Tartományok
Dulnak a’ magoknak just formált Zsiványok
El ordítja magát a’ szelid tsendesség
Fel reppen fészkéből a’ szunnyadtt békesség
Júss, Törvény, Tisztelet, és jó rend meg szórul
A négy elementum fergetegbe borul
Felhőkig göngyölög a’ meg olthatatlan
Tűz láng és az Ether közönséges Katlan
Minden vizek árka ember vérrel teli
Márs a’ Vén Oceán hátát meg nyergeli
A’ föld is a’ roppant táborok súllyátol
Részegűl a’ népek vére trágyájátol
A’ levegő ezer ordittástol bömböl
A’ bombikra felelt (durrant) ekhokra dörömböl
A’ kősziklát győző Bástyák repedeznek
A’ le lövött várak ’s Tornyok töredeznek
Futnak a’ porrá lett házból a’ lakosok
Tsak kémény erdőkké válván a’ városok
A’ ki prédaltatott ártatlanok nyögnek
A’ Faluk hamvaik között füstölögnek
Itt szalad egy özvegy apró árváival
Jajgatván fejére kuntsolt karjaival
Ott egy halvány Asszony meg ölt férje ’s Attya
Vérbe ’s porba hevert testét mosogattya
Amott az éhhel hólt ház nép a tűz megett
Egymásra bé hullott szemekkel nézeget
Illy szivet fatsaró illy szörnyü látomást
Oh hogy néz hettél el illyen szemlatomást
Im fut a’ föld mives áldott ekéjétöl
Habzik a’ szőlőhegy a’ Vintzlér’ vérétöl
El halgat mühelye a’ mester embernek
Az úton a’ meg lőtt Kalmárok hevernek
Amott a’ Tanátsos gombolygat praktikát
A’ nyavalya töri itt a’ politikát
A’ mott egy faktió rontya a’ másikat
Az erőssebb nyomja itt a’ gyarlóbbikat
A’ főldi földije vérével habozik
Ember az embernek emberrel áldozik.
Im a’ meg tsalt népnek bilintset tsörgetnek
Europa roppant oszlopi reszketnek
A’ Törvények régi gyámjokat keresik
Eljajdul a’ világ és kétségbe esik
Hol valál mig így dúlt a’ bűn inség halál
Hol valál óh örök igazság! holvalál
Talám tsak az égben laksz már tsak az égben
’S minket halandókat itt hagysz a’ kétségben
Oh ha tsak felséges szavad nem ijjeszti
Egymást a’ balgatag halandó el veszti
Ne hagyj Szent valóság dördülly le az égböl
Az Emberiséget vedd ki az inségböl
De mit mondok oh de mit mondok ellened
Élsz még Szent Igazság él még Szent Istened.
Élsz te még bár a bűn ’s bolondság káromlott
Élsz te ’s még mennyei széked lenem bomlott
Eddig is tsak azért vártál illy sokára
Hogy térjen a bűnös elébbi utára
De mivel több vétket tetéztek vétkekre
Itt az idő hogy már hozd öket eszekre.
A bűntetés súllyos pallosát felvevéd
A világ’ nagygyait eszköziddé tevéd
De kiket is tudtál volna e’ mostani
Frigyeseken kivül arra választani
Kik méltóságodhoz jobban illenének
Egy világ dolgában illy reszt vehetnének
Három Nagy Császárja a’ főld őt Részének
Es egy Monarkhája Oceán vizének
Négy fő gyámolai a’ négy fő vallásnak
Hogy ne álhatnának ellent egy romlásnak
Nem látott még a’ főld illyen ellenséget
De nem is látott illy erős szövetséget
Róma szégyenülly meg fényes hatalmaddal
Mikor minden Ország két büszke Fiaddal
A Fársál mezején táborba kiszálla
Es a világ egy pár armadává vála
Már már büntetödnek a’ ma gonosz tévők
Ama’ szép szin alatt fosztó ember evők
Nem késhetett tovább kezdik az Isteni
Büntető Korbátsot hátakon érzeni
Már kezdik hűteni az elébbi hevet
Kezdik már rettegni a Császári nevet
Lelki esméretek belső furdalása
Nékik mint meg annyi bombik ostromlása
Csüggednek mert bennek ujjabb tüzet nem gyújt
A nemes bátorság mellyet a’ virtus nyújt
Látják hogy nints űgyök félénk madárkákkal
El nem ijeszthetik a’ szabadság fákkal
Veres sapka váztól ők meg nem rettennek
Minthogy Igazságnak hartzolnak ’s Istennek
Látják hogy űgyök van gyözhetetlen sassal
Ki hidra fejeket szedi tűzzel vassal
’S hogy nem dühödhetnek többé e’ világon
Le dűl az Úr előtt a’ Párisi Dágon
Ti pedig világunk’ négy Fő Potentáti
Ti a’ sértett jussnak bosszúlló baráti
Fényes Tronustokból menydörögjetek le
’S a’ Kárhozott bűnöst menykövezzétek le.
Győzhetetlen Császár! hazám Fejedelme
Kit lelkesít a’ hit és Törvény szerelme
Kihez annyi nyelvet vallást és nemzetet
Lántzolt a’ köz jóért lángóló szeretet
Kiért sok vitéz nép kardokat köszörűl
A szabad Dunának mind két partya körűl
Ki olly fénnyel ragyogsz Atyáid székébe
Mint a’ mái nap a’ tegnapi hellyébe
Kelly fel és sasoddal tetesd fel végtére
A hármas liliom tzimert a’ Luvrére
Mellyből ki rángatván a’ burbon fiait
Latrok barlangjává tették Szent Falait
Sőt annyi nép’ édes Annyának magzatja
Lett egy dühös népnek tsúfos áldozattya
Kinek vére kiált a’ bosszúért végre
Hozzád, az Istenhez, Bétsbe, és az égre
Indully meg nagy Császár inditsd meg népedet
Néped a’ sírig fog követni tégedet
Hartzra kelnek érted ’s nékik a’ jutalom
Vagy a’ halál lészen vagy a’ Diadalom
Hazámfiai is a’ kardos magyarok
Kikbe még nagy a’ sziv erőssek a’ karok
Eretted még ösi tűzökbe öltöznek
’S a’ halál mezején bátran meg űtköznek
Magyarok Királlya! még a’ nagy lelkűség
Él magyarjaidba él bennek a’ hűség
Bízd meg nemzetemnek ezt a’ két virtusát
Ne féltsd eleidnek örökös Tronusát
Maga adta néked István Koronáját
Örömmel viselte Béts’ szelíd igáját
Örzötte székedet fogja is örizni
Allandó a’ Magyar nem szokott modizni
Ally meg hát Kiralyom! Szent Tronusod megett
’S nézd el a’ melletted hartzóló sereget
Örülly hogy néked fog olly szerentséd lenni
Hogy a’ Burbon nevet nagyá fogod tenni
’S ezt irhatja róllad a’ késő világnak
Ferentz tett eleget minden igazságnak
Addig is kívánom hogy az Úr segéllyen
Hogy az én Királyom Ferentz Császár éllyen.
Es te Pál a’ Muszkák Rettenetes Czárja
Ki előtt térdepel két világ Tatárja
Ki a’ jeges tenger habját igazgatod
’S az északi Pólust páltzádon forgatod
Te ki Svetziának partyaitol fogva
Hol a’ Czobol prémü Peters burg ragyogva
Költsönözi töled téli nap fényedet
Túl terjeszted Bering utján Törvényedet
Te ki Nagy Péternek ülsz most a’ székébe
Tőlle külömbözöl tsak az egy nevébe
Nagy Pál Europát zenditsd fel ’s Asiat
Rettentsd meg Fekete sasoddal Frantziát
Hadd lássa az Óbi partyának lakosa
Hogy sasod a’ pártost mikent le tapossa
Hadd légyen távol is híre az Osztyáknál
Hogy nints átkozottabb nép a’ Frantziáknál
Im a’ fel Dúlt világ néked remenkedik
Szolj, elmegy Suwarow, győzedelmeskedik
Tudják Martynestye szomorú vidéki
Hogy látni és gyözni egyszerre van néki
Tudják a’ Törökök tudják a’ Lengyelek
Hogy tsak Triumfusra szált ki mindég velek
Tsupán hallattára az ö nagy nevének
Az olasz békok is szétt’ töredezének
Igy midön a’ téli szélveszektöl hozott
Hó tsoport a’ bértzek tsutsára tornyozott
Oda pillant a’ Nap a’ havak olvadnak
Es morgó ár vízze válván le szaladnak
Oroszok Tsaszárja! imhol még markodba
Van a’ had menyköve lődd ki haragodba
Verd hadra a’ Nester vistula városit
Ültesd fel a’ Rabló Kaukazus lakosit
’S mutasd meg a’ Fántom forró homállyába
Tebolygó Frantzia népnek valójába
’S melly vitézek azok kik barlangba laknak
’S millyen veszedelem véteni Eszaknak
Néked is kívánom hogy az Úr segéllyen
Kivánom hogy Pál Czár triumfállyon ’s éllyen.
Szelim! ki főldünknek leg szebb közepében
Gyémánt képpen ragyogsz az Ozman’ székében
A’ melynek zsámolyát három világ tartja
Mossa márvány falát hat tengernek partja.
Te ki kúltsát bírod a’ Szent Városoknak
Te ki tisztelője vagy a’ Vallásoknak
Te a’ fél napkelet búsult oroszlánnya
Nagy ur! egy nagy vitéz nemzetnek Zultánnya
Parantsold fel zászlod alá a’ népeket
Tedd gállya bértzekké a’ sik tengereket.
Stambul kő falait rendítsd meg szavaddal
Reszkettesd meg Jaffát Kajrót hatalmaddal
Hadd huljanak artzra a’ Jordán partyain
Kik büszkén gázolnak a’ népek jussain
Hajdan Europa kötött szövetséget
Üldözvén tegedet mint köz ellenséget
Te álj szövetségbe most Europával
Es kelly ki mellette tüzzel és szabjával
Hogy triumfust nyerjél egy olly nemzetségen
Ki nagyobb ellenség mint te valál régen
Te tsak a’ Szent Földet fogád el erővel
Ez minden szentséget tapod déltzeg fővel
Te tsak birodalmad nagyobitására
Ez minden Tronusnak siet rontására
Es hogy könnyebb moddal dulja a’ világot
Vakmerön meg tapod minden barátságot
Es régi Frigyedet most azzal hálálja
Hogy a’ szép Egyiptom térségét prédálja
Tsúf magyarázatot tsinál a’ Koránból,
Hogy Rabot tegyen a’ buzgó Musulmanból
Szedd fel hát az Unna Eufrat vidékén
Szedd fel a’ Suaquem és Skotzim környékén
Szedd fel a’ Pontusi pusztán lovaglókat
’S a’ Pálma fák között sátorba lakókat
Hütsd el napnyugotot az Alla nevére
Es a Damaskusi kardok pengésére
Párisnak Dámái bajnokid’ rettegjék
’S ki sírt szép szemeken a’ köny tseperegjék
Imé Europa sok szerentsét kiván
Ezt kialtya éllyen, Szelim és a’ Diván
Tsüggedhetetlen György! Oceán felelme
Te egy Asbest szivű népnek fejedelme
Te mérész szolgája Istennek és Jussnak
Lelkesebbitője a’ lelkes Anglusnak
Te a’ ki koronás fővel üldözöd a’ Tyrannust
Kiralyi Respublikába vezérled a’ Britannust
Engedd meg nagy Király! hogy ha már tegedet
Nem tudlak le irni irjam le népedet
Mert a’ millyen a’ nép ollyan a’ Királlya
A Királyt a’ világ a’ népbe tsudálja
Es te Ditső Sziget Ki Cézár Korába
Ollyan esmeretlen voltál még Romába
Mint most te előtted György Király Szigete
Vagy a’ Te eneklőd hazája ’s nemzete
Ha téged emlitlek meg ne ítélly engem
Hogy a’ Rómás Thamest Istenesen zengem
Nereus karjain enyelgő szűz Leán
Kit térdeplő habbal tsokolgat Oceán
Kinek Tronust a’ mélly örvényen épite
Jobbágy tseledivel az ősz Amfitrite
Zengd ki én hellyettem saját ditsősséged’
Amaz őt világra a’ melly ural téged
Zengd ki azt az okot miért vagy fegyverbe
Hogy emberi érzést önts minden emberbe
Hogy a’ főld és tenger szódra talpon álljon
A’ három India zászlod alá szálljon
Hogy a’ Parlamentum az erős lelkű Pitt
Kiáltsa légyen tsitt azonnal legyen tsitt
Es az ártatlan vér mellyet a’ bolond ont
Hassa meg az értünk kardoskodó Londont
Oh te Austriának leg hivebb pajtása
Kit nem tántorit meg a’ sors’ változása
Te vallás védője te a’ ki tiszteled
A köz igazságot, kezet fogunk veled,
Leg tisztább barátja ’s hive Austrianak
Ura két Frantz ország ’s Ulimaroának
Rád bizzuk a’ tengert a’ köz igazságot
Tanitsd meg az Anglus szívre a’ világot
Kiáltsa fel velem minden Ember fia
Ellyen György Királlyal együtt Brittannia.
Oh vajha Behemod vajha Leviathan!
Hangal dördűlhetnék végig a’ Főld hátán
Szózatom villámi erövel birhatna
Hogy az egyik sarktol a’ másikig hatna
’S elektrumi szikrát vehetne magának
Mellytől minden népek meg rázattatnának
Erzené ütesem akarmelly szegelet
’S tüzet kapna tőle napnyugot napkelet
De mit mondok! – hova ragadsz indúlatom
A világ négy sarkát mi végre forgatom
Maga kél fel gyözni itt az emberiség
’S talpánál semmivé válik a’ semmiség
Oh te a’ Burbon ház ’s a’ menny ajándéka
Oh negyedik Henrik ditsöült árnyéka
Szálj ki az udvarló Szentek pitvarából
Örök nyugalmad fényes sátorábol
Mond meg nemzetednek hogy mozdithatatlan
Az a’ Tronus, mellyet tart a’ halhatatlan
Mond meg hogy szerentsés vétkébe ne bízzon
’S kárt szűlő ösztövér remennyel ne hizzon
Talám hisznek a’ te Atyai szavadnak
Talám Henrik előtt még sirva fakadnak
’S talám ha szivedet keresztül verték is
Ha most unokádnak nyakát metzették is
Egy szódra fel támad a’ hálá ő bennek
’S le dült oszlopodhoz mellyet verve mennek
Es mint te ugy meg ölt unokád is végre
Páris népe előtt hág a’ Ditsösségre
Ez ugy is nem ujság is a’ Frantziáknál
Több Hérós ölőt is lelni Ravajláknál
De a’ kinek vérét meg bosszúlta népe
El tört koronája ismét fényre lépe
Meg bántott hamvait Jobbágyi tsókolták
’S vérét a’ Tronusra vállaikon tolták
Nemes Lelkü Henrik meg öltek tégedet
De fel nem dönthettek Királyi székedet
Utánnad harmadik a’ ma Nagy Lajos vólt
A kinek nevére minden nép meg hajólt
Lajost is meg ölték szintugy a gyilkosok
Nem a’ nép, nem a’ nép, tsak nemelly pártosok
De a’ melly Kirally lett utánna harmadik
Ki a’ Lajos néven már tizennyoltzadik
Masodik nagy Lajos lessz Europába
’S Ditsőűl országol Burbon Tronusába
Szerentsétlen Lajos! Te szoltál a’ mennyen,
Hogy árva Királyi Kisasszonyod mennyen
Fő örökösödhöz ’s eleid Tronusán
Triumfallyanak ök a’ Brittannok jussán.
Mennyei házasság a’ mellyet magához
Hasonlítok a’ két sas házasságahoz
A’ mellybe Hazánknak a Nádor Ispánnya
Es az egész Eszak fényes ragyogvánnya
A két Tsászárságot Atyafivá tették
’S a’ századok’ méhét megterhesitették
Nagy dolog valóba ’s bámulhatni rajta
A’ mit senki sem várt és minden ohajta
Midön két hatalom fon ollyan kötelet
Mellyböl egy korbátsá lessz észak ’s napkelet
Igazán többet tesz Amor kis puzdrája
Mint az embertelen Marsnak a’ Dárdája
Ki a’ míg nyugoton gyilkol ’s agyarkodik
Amor itt itt szeliden mindenhatoskodik
Édes gondolatim agybeli magzatok
Ha lehet meg annyi Pallássá váljatok
Vegyétek hozzátok a’ három gratziát,
Az Isten ujjain jatzó harmoniát
Mondjatok Eneket ama két mátkának
Kiktől ujj hajnala lett Buda várának
Mellynek tsak azt mondták puszta romladéki
Voltak de nintsenek Arpád’ maradéki
Tsak bajnoki sir kő vólt roskadtt teteje
Es vitéz testének koronátlan feje
Mert benne Királyok vérségi nem laktak
Miolta Mohátson hazánknak sírt raktak
Zendűlj meg hát lantom! mert zeng Buda vára
Ne pókhállózzon bé a’ Kupa határa
Hová, bár hazámba leg tulsó sarkalat
A Budai öröm vivátja el haladtt
Dalra gyenge Lantom! tolmátsa lelkemnek
Végy részt örömébe egész nemzetemnek
Melly örvend hogy az ő Nádorja és feje
A’ legfőbb Császárok Fia öttse ’s veje
Igaz nagy tisztelet a’ magyar hazának
Midőn mátkát az ő nador Ispánnyának
Ajánl a’ Világnak legfőbb birtokossa
Es néki sogora lessz Buda városa
De talám neki sem lessz kissebségére
Hogy nádor Ispányné lett itt az ő vére
’S hogy egy nagy Császár ság illy kisded országgal
Fogott mostan kezet egy ujj házassággal
Ugy van kisded ország e’ haza de nemes
Ha szegény is de sok virtussal érdemes
Igy a’ statusok köztt leg nagyobb Goliát
Baráttá fogadta Jesse zömök fiát
De szünny meg hát lantom tsitt a Császárokról
El szakad a’ húrod ne szolly nagy dolgokról
Elég éljen Lajos Lajos’ leányával
Josef nador Ispány felséges párjával.
Most most Muzsám ha van benned annyi erő
Most ragadj trombitát légy ollyan vakmerő
Hogy Hérósi hangót adván gyenge szádnak
Egy nagy Magyar vitezt zengedezz hazádnak
Báró Krayt a’ kit a’ meg tsufolt bekesség
Bosszullójának szűlt a’ vitéz Szepesség
Ki magyar Hazankbol ment Olasz országra
Olasz országbol a’ halhatatlanságra
A’ hol meg mutatta hogy hazánk határa
Nem jutott még ma is a’ Hérók fogytára
’S hogy Mantua vára nem meg győzhetetlen
Mikor az ostromló megrettenthetetlen
De erőtlen Musa halkal beszélj erről
A’ főbb Poëtákhoz illő nagy Emberről
Kinek a’ hir légyen örökös postája
Es Virgiliussa a’ Virgil’ Hazája
Te pedig Trombitád függeszd fel füsz fára
És szálly le ujjannan a’ Pindus allyára
Horvátot illet ez vagy pedig Mattyásit
Hogy zengjék a’ Magyar Hérók bajvivásit
Kik most nagy nevekkel az Alpest bétöltik
’S elhunyt öseinket magokban felköltik
Es kik a’ Kiralyhoz viselt hüségjeket
Vérrel petsetelvén hágják az egeket
El nyomott Olaszok ujjra éledjetek
A’ Kraj kezébe van eltört bilintsetek
Tsokolván térdeit örvendő dobszoval
Allítsatok néki oszlopot a’ Ponál
Ti is segitségért esdeklö nemzetek
A Magyar nemzethez háláadók legyetek
Melly nem tsak napkelet ellen oltalmaza
Midőn vérbe ferdett a’ két Magyar haza
Es több századokig népe és Királlya
A Keresztyén ségnek volt élő bástyája
Hanem most is imé fel kél hazájábol
Ki ugrik a’ Jambor bekesség ágyábol
Es napnyugot felöl oltalmaz titeket
’S Terem számatokra bátor vitezeket
Én halgatok rolla ti jol esmértétek
Kitsodák a’ kiknek ezt köszönhetitek
Ti láttátok kardra termett sereginket
’S Apáinkrol maradtt vitéz tüzeinket
Ha hát meg szorúlunk ti is mutassátok
Azt a’ jót a’ mellyel mi voltunk hozzátok
En pedig nem tudván zengeni háborút
Le tészem fejemről ezt a’ zőld koszorút
Kraynak és a’ többi Magyar Vitézeknek
Szentelven, ezer jót kivánok ezeknek.
| (Irattatott Szept. 24-dik napjára. 1799. a’ Mántua’ visszavételének Örömnapjára.)
Igazság! ki bírod hazáúl a’ Mennyet,
’S a’ főldön sem vehetsz szűz ortzádra szennyet,
Ki előtt reszketve állnak a’ vétkesek,
Sőt a’ jámborok is mintegy félelmesek!
Még minekelőtte a’ halandó néked
Nevet adott vólna, állt Királyi széked;
És hogy a’ gonoszság a’ főldet eltelte,
Tsak diadalmadat ’s erődet nevelte.
Óh örök valóság! engedd hadd tiszteljünk,
’S néked ma innepet és oltárt szenteljünk.
Mi ugyan, megbotsáss, már azt hittük vala,
Hogy számkivetve van a’ Törvény’ angyala;
Mivel szent Templomid főldre döntettenek,
Feldúltt oltáridon meghűltek a’ szenek,
Birodalmát a’ bűn bűntetlen’ tartotta
Az égre pökdösvén neved’ káromlotta.
Kijött az álnokság virtus’ lárvájába’
’S szelíden tsúszott bé trónusod’ jussába;
Bár a’ Fanatismust ő mondta hogy űzi,
Orrán füstölgött a’ Fanatismus’ bűzi.
Magát a’ népeknek szívébe bétolta,
Az Igazság’ kardját, fontját bitangolta.
Tudod, szent Igazság! tudod mit tárgyazok,
Igazság vagy: magad esméred, kik azok.
Te jól láttál mindent; óh, mért veszteglettél?
Nálad volt az erő: mért nem segítettél?
Óh, mért nem keltél ki, midőn hozzád nyögtünk,
Midőn segítségért sírva könyörögtünk?
Midőn kevély lelke Frantzia-országnak
Közönséges hadat izent a’ világnak.
És felkeveredvén a’ népnek sepreje –
Egy sokfejű Monstrum, mellynek még sints feje,
Mellynek szabadsága virít száraz fában,
És egyenlősége áll veres sapkában,
Chimérákon töri mámor-lepte fejét,
Maskaráson tőlti bolond esztendejét –
Más népeket rablott, pénzét kizsarolta,
Az ember’ ’s nemzetek’ jussait gázolta.
Ím-ím felriadnak minden tartományok,
Dúlnak a’ magoknak just formáltt Zsiványok;
Elordítja magát a’ szelíd tsendesség,
Felreppen fészkéből a’ szunnyadtt békesség;
Jus, Törvény, Tisztelet és jó rend megszorúl,
A’ négy elementum fergetegbe borúl.
Felhőkig göngyölög a’ megolthatatlan
Tűzláng, és az aether közönséges katlan:
Minden vizek’ árka embervérrel teli,
Márs a’ vén Ótzeán’ hátát megnyergeli:
A’ főld nyög a’ roppantt táborok’ súllyától,
S részegűl a’ népek’ vérének árjától:
A’ levegő ezer ordítástól bömböl,
A’ bombikra durrantt ekhókra dörömböl.
A’ kősziklát győző bástyák repedeznek,
A’ lelövött várak, tornyok töredeznek.
Futnak a’ porrá lett házból a’ lakosok,
Tsak kémény-erdőkké válnak a’ városok;
A’ kiraboltatott ártatlanok nyögnek.
A’ faluk hamvaik között füstölögnek. –
Itt szalad egy özvegy apró árváival,
Jajgatván fejére kútsoltt karjaival:
Ott egy halvány asszony megöltt férje’ ’s attya’
Vérbe, porba kevertt testét mosogatja:
Amott az éhhel holtt háznép a’ tűz megett
Egymásra béhullott szemekkel nézeget.
Illy szívet borzasztó, illy szörnyű Látomást
Oh hogy nézhettél el illyen szemlátomástt?
Ím fut a’ főldmíves áldott ekéjétől,
Habzik a’ szőlőhegy a’ munkás’ vérétől,
Elhallgat műhelye a’ mesterembernek,
Az úton a’ meglött kalmárok hevernek.
Amott a’ Tanátsos gombolygat praktikát
A’ nyavalya töri itt a’ Politikát,
Amott egy Factio rontja a’ másikat,
Az erőssebb nyomja itt a’ gyarlóbbikat
A’ főldi főldije’ vérétől habozik,
Ember az embernek emberrel áldozik!
Ím a’ megtsaltt népek bilintset tsörgetnek,
Europa’ roskadtt oszlopi reszketnek,
A’ törvények régi gyámjokat keresik:
Eljajdúl a’ Világ és kétségbe esik. – –
Hol valál, míg így dúlt a’ bűn, ínség, halál?
Hol valál, óh örök Igazság? hol valál?
Talám tsak az égben laksz már, tsak az égben,
’S minket halandókat itt hagysz a’ kétségben?
Óh, ha tsak felséges szavad nem ijeszti,
Egymást a’ balgatag halandó elveszti.
Ne hagyj szent Igazság, dördűlj le az égből,
’S az emberiséget vedd ki az inségből. –
De mit mondok ? óh de mit mondok ellened?
Élsz még szent Igazság; él még szent Istened.
Élsz te még, bár a’ bűn ’s bolondság káromlott;
Élsz te, ’s még mennyei széked le nem romlott.
Eddig is tsak azért vártál illy sokára,
Hogy térjen a’ bűnös előbbi útára:
De mivel több vétket tetéztek vétkekre,
Itt az idő hogy már hozd őket eszekre. –
Megvan! a’ bűntetés’ pallosát felvevéd,
A’ világ’ Nagyjait eszköziddé tevéd! –
De kiket is tudtál volna e’ mostani
Frígyeseken kívűl arra választani?
Három nagy Tsászárja a’ főld’ öt részének,
És egy Monárkája Ótzeán’ vizének,
Négy fő gyámolai a’ négy fő Vallásnak,
Hogy ne állhatnának ellent egy romlásnak?
Nem látott még a’ főld illyen ellenséget?
De nem is látott illy erős szövetséget:
Róma! szégyenűlj meg fényes hatalmaddal,
Mikor minden ország két büszke Fiaddal
A’ Farzal’ mezejinn táborba kiszálla,
’S az ó-világ egy pár ármádává vála.
Már már büntetődnek ama’ gonosztevők,
Ama’ szép szín alatt fosztó emberevők.
Nem késhetett tovább; kezdik az isteni
Bűntető korbátsot hátakonn érzeni.
Már kezdik hűteni az előbbi hevet,
Kezdik már rettegni a’ Tsászári nevet.
Lelkiesméretek’ belső furdalása
Nékik mint megannyi bombik’ ostromlása.
Tsüggednek, mert bennek újabb tüzet nem gyújt
A’ nemes bátorság, mellyet a’ virtus nyújt.
Látják hogy nints űgyök félénk madarkákkal,
’S el nem ijeszthetik a’ Szabadságfákkal,
Veres sapka váztól ők meg nem rettennek;
Minthogy igazságnak hartzolnak ’s Istennek.
Látják, vívniok kell győzhetetlen Sassal,
Ki hidra-fejeket szedi tűzzel, vassal;
’S hogy nem dühödhetnek többé a’ világon,
’S ledűl az Úr előtt a’ Párisi Dágon.
Ti pedig, Világunk’ négy fő Potentáti!
Ti a’ sértett jusnak bosszúlló baráti!
Fényes trónustokból mendörögjetek le,
’S a’ kárhozott bűnöst menkövezzétek le. –
***
Győzhetetlen Tsászár! Hazám’ Fejedelme,
Kit lelkesít a’ Hit’ és Törvény’ szerelme,
Kihez annyi népet, vallást, és nemzetet
Lántzolt a’ közjóért lángoló szeretet,
Kiért sok vitéz nép kardokat köszörűl
A’ szabad Dunának mind két partja körűl,
Ki olly fénnyel ragyogsz Atyáid’ székében,
Mint a’ mái nap a’ tegnapi helyében, –
Kelj fel és Sasoddal tétesd fel végtére
A’ hármas liliom tzímert a’ Luvrére,
Mellyből kirángatván a’ Burbon’ fijait,
Latrok’ barlangjává tették szent falait;
Sőt annyi nép’ édes Annyának magzatja
Lett egy dühös népnek tsúfos áldozatja,
Kinek vére kiált a’ bosszúért végre
Hozzád ’s az Istenhez, Bétsbe és az égre.
Indúlj meg nagy Tsászár! indítsd meg népedet;
Néped a’ sírig fog követni tégedet,
Hartzra kél éretted, ’s néki a’ jutalom
Vagy a’ halál lészen, vagy a’ diadalom.
Hazámfijai is, a’ kardos Magyarok,
Kikben még nagy a’ szív, ’s erőssek a’ karok
Éretted őseik’ lelkébe őltöznek,
’S a’ halál’ pázsitján bátran megütköznek.
Magyarok’ Királya! még a’ nagylelkűség
Él magyarjaidban, él bennek a’ hűség:
Bízd meg nemzetemnek ezt a’ két virtusát,
’S ne féltsd Eleidnek örökös trónusát.
Maga adta néked István’ koronáját
Örömmel viselte Béts szelíd igáját,
Őrzötte székedet, fogja is őrizni:
Állandó a’ Magyar, nem szokott módizni. –
Vagy állj meg Királyom szent trónusod megett,
’S nézd el a’ melletted hartzoló sereget;
’S örűlj, hogy néked fog olly szerentséd lenni,
Hogy a’ Burbon nevet fényre fogod tenni,
’S ezt írhatjuk rólad a’ késő világnak:
„Ferentz tett eleget minden igazságnak.”
***
És te PÁL, a’ Muszkák’ rettenetes Tzárja,
Ki előtt térdepel két világ’ Tatárja;
Ki a’ jeges Tenger’ habját igazgatod,
Az északi Pólust páltzádon forgatod;
Te ki Svétziának partjaitól fogva –
Hol a’ tzobol-prémű Pétervár ragyogva
Költsönözi tőled téli napfényedet –
Túl terjeszted Beering’ útján törvényedet;
Te ki nagy Péternek űlsz most a’ székében,
’S tőle külömbözöl tsak az egy nevében,
Nagy Pál! Europát zendítsd fel ’s Ázsiát,
Rettentsd meg dsidázó népeddel Galliát:
Hadd lássa az Óbi’ partjának lakossa,
Hogy Sasod a’ pártost miként letapossa;
Hadd légyen távol is híre az Osztyáknál,
Hogy nints átkozottabb nép a’ Frantziáknál. –
Ím a’ feldúltt Világ néked reménykedik:
Szólj, elmegy Szuvarov ’s győzödelmeskedik.
Tudják Martinestye’ szomorú vidéki,
Hogy látni és győzni egyszerre van néki;
Tudják a’ Törökök, tudják a’ Lengyelek,
Hogy tsak triumfusra szállt ki mindég velek.
Tsupán hallattára az ő nagy nevének
Az olasz békók is széttöredezének:
Így midőn a’ téli szélveszektől hozott
Hótsoport a’ bértzek tsúttsára tornyozott,
Oda pillant a’ Nap, a’ havak olvadnak,
És morgó árvízzé válván leszaladnak. –
Oroszok’ Tsászárja! ímhol még markodban
Van e’ had menköve, lődd ki haragodban.
Verd hadra a’ Neszter’ ’s Visztula’ városit,
Űltesd fel a’ rabló Caucasus’ lakosit;
’S mutasd meg a’ képzés’ forró hagymázzában
Tébolygó Frantzia népnek valójában,
Melly vitézek azok, kik barlangban laknak,
’S millyen veszedelem véteni északnak.
***
Szelim! ki főldünknek legszebb közepében
Gyémántképpen ragyogsz az Ozman’ székében,
A’ mellynek Zsámolyát három világ tartja,
Mossa márvány talpát hat tengernek partja,
Te ki kultsát bírod a’ szent Városoknak,
Te ki tisztelője vagy a’ Vallásoknak,
Te a’ fél Napkelet’ búsúltt oroszlányja,
Nagy Úr! egy nagy vitéz nemzetnek Zultánja!
Parantsold fel zászlód alá a’ népeket,
Tedd gályabértzekké a’ sík tengereket;
Stambul’ kőfalait rendítsd meg szavaddal,
Reszkettesd meg Jaffát ’s Kajrót hatalmaddal:
Hadd hullyanak artzra a’ Jordán’ partjain,
Kik büszkén gázolnak a’ népek’ jussain.
Hajdan Europa kötött szövetséget,
Üldözvén tégedet mint köz-ellenséget:
Te állj szövetségbe most Europával,
És kelj ki mellette tűzzel és szablyával;
Hogy triumfust nyerjél egy olly nemzetségen,
Ki nagyobb ellenség mint te valál régen.
Te tsak a’ Szent főldet fogád el erővel,
Ez minden szentséget rongál déltzeg fővel;
Te tsak birodalmad’ nagyobbítására,
Ez minden trónusnak siet rontására;
És hogy könnyebb móddal dúlja a’ világot,
Vakmerőn megtapod minden barátságot,
Régi frígyedet is most azzal hálálja,
Hogy a’ szép Egyiptom’ térségét prédálja,
Tsúf magyarázatot tsinál a’ Koránból,
Hogy rabot tégyen a’ buzgó Muzulmánból. –
Szedd fel hát az Unna’ ’s Eufrát’ vidékén,
Szedd fel a’ Szuákem’ és Kótzim’ környékén,
Szedd fel a’ Pontusi pusztán lovaglókat,
’S a’ pálmafák között sátorban lakókat:
Hűtsd el Napnyúgotot az Alla’ nevére
És a’ Damaskusi kardok’ pengésére,
Hogy Páris’ dámáji bajnokid’ rettegjék,
’S kisírtt szép szemeken a’ könny tseperegjék.
***
Tsüggedhetetlen GYÖRGY! Ótzeán’ félelme,
Te egy ásbest-szívű népnek Fejedelme,
Te mérész szolgája Istennek és Jusnak,
Lelkesebbítője a’ lelkes Ánglusnak,
Te ki koronáson űzöd a’ tirannust,
’S Lord-respublikában tartod a’ britannust,
Engedd meg nagy Király! hogy, ha már tégedet
Nem tudlak leírni, írjam le népedet;
Mert a’ millyen a’ nép ollyan a’ Királya,
A’ Királyt a’ világ a’ népben tsudálja. – –
És te ditső Sziget! (ki Tzézár’ korában
Ollyan esméretlen voltál még Romában,
Mint most te előtted György Király’ Szigete,
Vagy a’ te éneklőd’ hazája ’s nemzete.)
Ha téged említlek; meg ne ítélj engem’,
Hogy a’ Rómás Tameszt Iszteresen zengem. –
Néreus’ karjain enyelgő szűz leán!
Kit térdeplő habbal tsókolgat Otzeán,
Kinek trónust a’ mélly örvényen építe
Jobbágy tselédivel az ősz Ámfitríte, –
Zengd ki én helyettem saját ditsőséged’
Amaz öt világnak, a’ melly ural téged;
Zengd ki azt az okot, miért vagy fegyverbe’,
Hogy emberi érzést önts minden emberbe,
Hogy a’ főld és tenger szódra talpon álljon,
A’ három India zászlód alá szálljon,
És az ártatlan vér, mellyet a’ bolond ont,
Hassa meg az érted kardoskodó Londont. –
Óh te a’ Királyok’ leghívebb pajtása.
Kit nem tántorít meg a’ sors’ változása,
Te Vallás’ védője! Te a’ ki tiszteled
A’ köz igazságot, kezet fogunk veled,
Legtisztább barátja ’s híve Ausztriának,
Ura két Frantzország’ ’s Ulimaroának!
Rád bízzuk a’ Tengert, a’ köz-igazságot
Tanítsd meg az Ánglus szívre a’ világot.
***
Óh vajha Behemot, vajha Leviáthán
Hanggal dördűlhetnék végig a’ főld’ hátán,
Szózatom villámi erővel birhatna,
Hogy az egyik sarktól a’ másikig hatna,
Elektrumi szikrát vehetne magának,
Mellytől minden népek megrázattatnának,
Érzené ütésem’ akármelly szegelet,
’S tüzet kapna tőle napnyúgot, napkelet!! –
De mit mondok? hová ragadsz indúlatom?
A’ világ’ négy sarkát mi végre zaklatom?
Maga kél fel győzni itt az emberiség,
’S talp’ alatt semmivé válik a’ semmiség. –
Ímé a’ Burbonház’ ’s a’ Menny’ ajándéka,
A’ negyedik Henrik’ ditsőűltt árnyéka
Kiszáll az udvarló Szentek’ pitvarából,
Örök nyugalmának fényes sátorából,
’S megmondja népének, hogy mozdíthatatlan
Az a’ trónus, mellyet véd a’ Halhatatlan;
Inti, hogy szerentsés bűnébe ne bízzon,
Kárt szűlő ösztövér reménnyel ne hízzon.
Óh Henrik! előtted tám sírva fakadnak,
Talám hisznek a’ te atyai szavadnak.
’S talám, ha szívedet keresztűl verték is,
Ha most Unokádnak nyakát metszették is:
Egy szódra feléled a’ hálá ő bennek,
’S ledűltt oszlopodhoz mellyet-verve mennek;
És mint te, úgy megöltt Unokád is végre
Páris’ népe előtt hág a’ ditsőségre.
Lám a’ Henrik’ népét megbosszúlta népe,
Eltörtt koronája ismét fényre lépe,
Megbántott hamvait jobbágyi tsókolták,
’S vérét a’ trónusra vállaikon tolták.
Nemes lelkű Henrik! megöltek tégedet,
De szétt nem törhették királyi székedet:
Utánnad harmadik ama’ Nagy Lajos volt,
A’ kinek nevére minden nép meghajolt.
Lajost is megölték szintúgy a’ gyilkosok;
(Nem a’ nép, nem a’ nép, tsak némelly pártosok)
De a’ melly Király lett utánna harmadik,
Ki a’ Lajos néven már tizennyoltzadik,
Második nagy Lajos lesz Europában,
’S ditsőűl országol Burbon’ trónusában.
Szerentsétlen Lajos! te szóltál a’ Mennyen,
Hogy árva Királyi Kisasszonyod menjen
Fő örökösödhöz, ’s elejik’ trónussán
Triumfáljanak ők a’ bitangok’ jussán. –
Mennyei Házasság! a’ mellyet magához
Hasonlítok a’ két Sas’ házasságához,
A’ mellyben hazánknak a’ Nadorispányja
És az egész Észak’ fényes ragyogványja
A’ két Tsászárságot atyafivá tették,
’S a’ századok’ méhét megterhesítették. –
Nagy dolog valóban, ’s bámúlhatni rajta,
A’ mit senki sem várt, és minden óhajta,
Midőn két Hatalom fon ollyan kötelet,
Mellyből egy korbáttsá lesz Észak ’s napkelet.
Igazán! többet tesz Ámor’ kis puzdrája,
Mint az embertelen Mársnak a’ dárdája,
Ki a’ míg nyúgoton gyilkol ’s agyarkodik,
Ámor itt szelíden mindenhatóskodik –
Édes gondolatim! agybéli magzatok!
Ha lehet megannyi Pallássá váljatok,
Vegyétek hozzátok a’ három Grátziát,
’S az Isten’ ujjain játszó Hármóniát:
Mondjatok éneket ama’ két Mátkának,
Kiktől új hajnala lett Buda’ várának,
Mellynek tsak azt mondták puszta dűledéki:
„Voltak, de nintsenek Árpád’ maradéki!”
Tsak bajnoki sírkő volt roskadtt teteje,
’S egy Vitéz’ testének koronátlan feje;
Mert benne Királyok’ vérségi nem laktak,
Miolta Mohátson hazámnak sírt raktak.
Zendűlj meg hát Lantom! mert zeng Buda’ vára,
Bé ne pókhálózzon e’ Kupa’ határa,
Hová, bár hazámban legtúlsó sarkalat,
A’ Budai öröm’ vivátja elhaladt.
Dalra gyenge Lantom! tolmátsa lelkemnek!
Végy részt örömébe egész nemzetemnek,
Melly örvend hogy az ő Nádorja és Feje
A’ legfőbb Tsászárok’ fija, öttse, veje. –
Igaz; nagy tisztelet a’ Magyar hazának,
Midőn mátkát az ő Nadorispányjának
Ajánl a’ Világnak legfőbb birtokossa,
És Néki sógora lesz Buda’ várossa:
De talán néki sem lesz kissebbségére,
Hogy Nádorispányné lett itt az ő Vére,
’S hogy egy nagy Tsászárság illy kisded országgal
Fogott mostan kezet ez új házassággal.
Úgy van; kisded ország e’ Haza, de nemes,
Ha szegény is de sok virtussal érdemes.
Nem tsuda hát, hogy Pál méltónak ítélte
Annak lakására, kit leginkább félte;
’S hogy a’ Státusok köztt legnagyobb Góliát
Fiává fogadta Jesse’ zömök fiját. – –
Most, most, Múzsám! ha van benned annyi erő,
Most ragadj trombitát; ’s légy ollyan vakmerő,
Hogy hérósi hangot adván gyenge szádnak,
Egy nagy magyar vitézt zengedezz hazádnak,
Báró KRAYT – a’ kit a’ megtsúfoltt békesség’
Bosszúllójának szűlt a’ vitéz Szepesség,
Ki magyar Hazánkból ment Olaszországra,
Olaszországból a’ halhatatlanságra.
A’ ki megmutatta, hogy hazánk’ határa
Nem jutott még ma is a’ hérók’ fogytára;
’S hogy Mántua’ vára nem megvehetetlen,
Mikor az ostromló megrettenthetetlen.
De erőtlen Múzsa! halkal beszéllj erről
A’ főbb Poétákhoz méltó Nagy emberről,
Kinek a’ hír légyen örökös postája,
És Virgiliussa a’ Virgil’ hazája. –
Te pedig trombitád’ függeszd fel fűzfára,
És szállj le újonnan a’ Pindus’ aljára:
Horvátot illet az, vagy pedig Mátyásit
Hogy zengjék a’ magyar Hérók’ tsatázásit,
Kik most nagy nevekkel az Álpest bétőltik,
’S elhúnytt őseinket magokban felkőltik,
És kik a’ Királyhoz viseltt hűségjeket
Vérrel petsételvén hágják az egeket. –
Elnyomott Olaszok! újra éledjetek,
A’ Kray’ kezében már eltörtt bilintsetek.
Tsókolván fegyverit örvendő dobszónál,
Állítsatok néki oszlopot a’ Pónál.
Ti is segítségért esdeklő nemzetek!
A’ Magyar nemzethez háládók légyetek,
Melly nem tsak napkelet ellen oltalmaza
Mikor vérbe ferdett a’ két Magyar haza,
És több századokig népe és Királya
A’ Keresztyénségnek volt előbástyája;
Hanem most is ímé felkél hazájából
Kiugrik a’ szelíd békeség’ ágyából,
És napnyúgot felől oltalmaz titeket
’S terem számatokra bátor Vitézeket.
Én hallgatok rólok, ti jól esméritek
Kitsodák a’ kiknek ezt köszönhetitek.
Ti láttátok kardra termett sereginket
’S apáinkról maradtt vitéz tüzeinket:
Ha hát megszorúlunk ti is mutassátok
Azt a’ jót, a’ mellyel mi voltunk hozzátok.
Én pedig nem tudván zengeni háborút,
Letészem fejemről ezt a’ zőld koszorút;
KRAYnak és a’ többi Magyar Vitézeknek
Szentelvén, ezer jót kívánok ezeknek!
|