1798 A |
1802-1804/1805 B |
|---|---|
Biz én nem is törődöm, már
Akárki mit beszélljen
Gyakran Rugást ejt a’ szamár
Betsűletes személlyen.
És jámbor is jár ott, ahol
Egy két irígy kuvasz tsahol.
Akárki mit felőlem mond,
Mind szél után botsátom.
Volt mindenkor, ’s lesz is bolond;
De volt, ’s lesz is barátom.
Bézárom hát fülem’ szemem’,
Érzem tulajdon érdemem’.
De másra mért is hallgatok?
Szándékomból ki zár-ki?
A’ mint vagyok, maradhatok
Olly ember, mint akárki.
Ebnél külömb sok tzímeres;
Akár setét akár veres.
Ha kell, kedvem szerént eszem
Kotyfityra nem szorúlok.
Helyén van még az én eszem;
Ollytól nem is tanúlok,
Kinek kobakja korpavár,
’S a’ tzinke is tart tőle már.
Érzem sajkó jószívemet,
Más embernek nem vétek.
Még is, ti Tzenkek! engemet
Szitokra fel vevétek.
Ha néha én botlottam is:
De a’ ti lelketek hamis.
Más az hibába’ torkig űl;
Még is darál felőlem,
Bár engem a’ jámbor betsűl,
Tsijést teszen belőlem.
Kurvannya hadd fetsegjen ő
Hold-tőltre tán eszére jő.
Külömben, a’ kit már elért
Az illy bolondos gomba,
Híjába küld az orvosért
Bohó marad ’s goromba.
Nohát, ki azt fel is veszi,
Magát bolondabbá teszi.
Szelid ’s nemes szívű vagyok,
Mit gondolok paraszttal?
Ha másnak én békét hagyok
Önnön hitem magasztal.
Igy éltem én: így élek is,
Ha több bajonn átmégyek is.
|
Biz’ én nem is törődöm már,
Akár-ki mit beszélljen.
Gyakran rúgást ejt a’ Szamár
Betsűletes személlyen,
És jámbor is jár ott, ahol
Egy két irígy kuvasz tsahol.
Akárki mit felőlem mond,
Mind szél után botsátom.
Volt mindenkor, ’s lessz is bolond;
De volt, ’s lessz is barátom.
Béhúnyom hát fülem’ szemem’,
Érzem tulajdon érdemem’.
De másra mért is hallgatok?
Szándékomból ki zár ki?
A’ mint vagyok, maradhatok
Olly ember, mint akárki;
Ebnél külömb sok tzímeres;
Akár setét, akár veres.
Ha kell, kedvem szerént eszem,
Kottyfittyre nem szorúlok.
Hellyén van még az én eszem;
Ollytól nem is tanúlok,
Kinek kobakja korpavár,
’S a’ tzinke is tart tőle már.
Érzem saját jó szívemet,
Más embernek nem vétek.
Még-is, ti Tzenkek! engemet
Szitokra felvevétek.
Ha néha én botlottam is:
De a’ ti lelketek hamis.
Más az hibában torkig űl;
Még is darál felőlem:
Bár engem’ a’ jámbor betsűl,
Tsijést teszen belőlem.
Kurvannya! hadd fetsegjen ő,
Hóld-tőltre tán eszére jő.
|