1798 A |
1802-1804/1805 B |
|---|---|
O Isis únd Osiris! welche Wonne!
Die Zaúberflőte.
Osiris szántásvetésre
Tanította meg népét,
Mellyért jobbágyi a’ Napban
Ábrázolták ki képét;
Izis pedig, ki ő véle
Volt Népe’ jóltévője,
Hold lett – a’ szegény munkásnak
Édes megenyhítője.
Mind a’ kettő hazájával
Annyiféle jót teve,
Hogy örök hálát érdemlett
Mind kettőnek a’ neve.
És a’ melly oltáron temjént
Ozirisnak égettek,
Azon Feleségének is
Tömjénnel kedveskedtek.
’S ekként Oziris és Izis
Égyiptom két Istene
Az érdem’ útján a’ mennynek
Pitvaráig felmene.
Boldog Pár! a’ melly népének
Hasznáért így fáradott
’S Tisztelt emlékezetével
Bétöltött sok Századot;
Melly nem tsak a’ tengeren túl
Vitte nevét Romába,
Hanem ma is tiszteltetik
A’ böltsek’ Templomába.
Boldog Pár! sokat kerestem
Párodat a’ világba,
’S ím mai nap feltaláltam
Párod’ a’ Somogyságba.
Ozirisra rá esmertem
A’ Napnak tzímeréről,
Izisra meg’ Ozirisról;
’S mind kettőre nevéről.
De főképen meg lehetett
Esmernem mindeniket,
Hallván a’ hazával ’s néppel
Tett sok érdemeiket.
Megesmértem, és az Izis’
Templomába bémentem,
Ha tán e’ szép Istennének
Tetszene Complimentem.
Már ma Izis’ oltárának
Nints ugyan semmi nyoma,
De van a’ bőltsek’ szívében
Izisnak még Temploma.
Ez az, melly egyaránt nézi
A’ Személyt ’s az érdemet,
Ez az, melly papnak fel szokta
Venni mind a’ két Nemet.
E’ Templomba mentem én be
Zengvén innepéneket;
’S ímé – ímé ott találom
A’ Somogyi Szépeket.
Kik rózsákkal koszorúzva
Innepi nagy pompába
Énekeltek a’ Szép-Nemnek
Oltáránál gálába.
Mézes szájokon angyali
Hanggal szólott az ének,
’S Néked, Méltóságos Grófné!
Örömmel inneplének.
Én is tehát, ki idvezlém
Tegnap Fő-Ispányomat,
Így danoltatám nevekbe
Gyengén rezgő lantomat: – – –
* * *
Ím Kegyelmes Grófné! szembe
Lehetünk ismét veled,
Veled, a’ ki a’ Szép-Nembe
A’ koronát viseled.
Te Zendíted meg nevedre
A’ másként néma lantot,
Az ég angyali képedre
Olly mosolygón pillantott.
Te vagy a’ Hold, ki Napunkkal
Újonnan feltetszettél,
’S Izis, ki Ozirisunkkal
Itt oltárt érdemlettél.
Te vagy, a’ ki e’ Megyének
Tündökölsz határába,
Te vagy a’ kiért az Ének
Felhat a’ Menny’ várába.
Idvez-légy! Szép Istenasszon!
Újra Zengem, Idvez-légy!
’S hogy jóvoltod elárasszon,
Kérünk végig vélünk légy.
Úgy is most lettek Somogynak
Legtündöklőbb napjai,
Mert ím soha meg nem fogynak
Fénytadó Tsillagjai:
Oziris szép Izisével
Lám együtt fényeskedik,
A’ Hold a’ Nap’ feljöttével
Lám meg nem setétedik.
Sőt véle jár új fényjébe
A’ Heszperus’ tsillaga,
Melly hazánk’ setét egébe
Bő súgárt adhat maga;
Sőt feltetszett két új fényűnk
E’ kellő Planétában
Kiket nézűnk már reményűnk
Telles Kopiumában
Mind ezeket Te nemzetted
Ditső Csillag minékűnk
Mellyért is meg érdemletted
Hogy tisztellyen vidékűnk
Hálával is fogadtuk el
Egűnkre jövésedet
E’ napot alig vártuk el,
Hogy szemléljűnk Tégedet
Alig vartuk el ’s örvendűnk
Már most hogy köztűnk ragyogsz
Oh te! a’ ki Nemes Rendűnk
Briliántja lenni fogsz
Örvendűnk hogy tőlgy ligetűnk
Meg nyert óh Szűz Diána
Örvendűnk hogy tisztelhetűnk
Festetics Juliána
– –
Ím azért mind le hajolván
Fejet is hajtúnk méllyen
’s Nagyságos kezed csókolván
Kialtúnk GRÓFNÉnk éllyen!!!!!!
| (Szereztetett Nagy Méltóságú Sárvári Felső Vidéki Gróf Szétsényi Ferentzné, született Tolnai Gróf Festetits Juliána Asszonynak Ő Exc. jának udvarlására, a’ fenn említett Instellátzió alatt Jul. 7-dik 1798. ’s bémutattatott ugyanakkor.)
Oziris szántásvetésre
Tanította meg népét,
Mellyért jobbágyi a’ Napban
Ábrázolták ki képét;
Ízis pedig, ki ő vele
Volt népe’ jóltévője,
Hold lett – a’ szegény munkásnak
Édes megenyhítője.
Mind a’ kettő hazájával
Annyiféle jót teve,
Hogy örök hálát érdemlett
Mind kettőnek a’ neve:
És a’ melly oltáron tömjént
Ozirisnak égettek,
Azon a’ Jó Ízisnek is
Tömjénnel kedveskedtek.
’S ekként Oziris és Ízis,
Égyiptom’ két Istene,
Az érdem’ útján a’ Mennynek
Pitvaráig felmene.
Boldog Pár! a’ melly népének
Hasznáért így fáradott,
’S tiszteltt emlékezetével
Bétőltött sok Századot,
Melly nem tsak a’ tengeren túl
Vitte nevét Rómába,
Hanem ma is tiszteltetik
A’ Bőltsek’ templomába’. –
Boldog Pár! sokat kerestem
Párodat a’ világban,
’S ím mai nap feltaláltam
Mássod’ a’ Somogyságban.
Ozirisra rá esmértem
A’ Napnak tzímeréről,
Ízisre meg’ Ozirisról,
’S mind kettőre nevéről.
De főképpen meg lehetett
Esmérnem mindeniket,
Hallván a’ hazával ’s néppel
Tett sok érdemeiket.
Megesmértem és az Ízis’
Templomába bémentem,
Ha tán e’ szép Istennének
Tetszenék Complimentem.
Már ma Ízis’ Templomának
Nints ugyan semmi nyoma,
De van a’ Bőltsek’ szívében
Ízisnek még temploma:
Ez az; melly eggyaránt nézi
A’ személyt ’s az érdemet,
Ez az, melly papnak fel szokta
Venni mind a’ két Nemet.
E’ Templomba mentem én be
Zengvén innepéneket;
’S ímé-ímé ott találom
A’ Somogyi Szépeket,
Kik rózsákkal koszorúzva
Kiválasztott pompában,
Énekeltek a’ Szépnemnek
Oltáránál sorjában.
Mézes szájokon angyali
Hanggal tsengett az ének,
’S Néked, Méltóságos Grófné,
Örömmel inneplének.
Én is tehát, ki idvezlém
Előbb Főispányomat,
Így rebegtetém nevekben
Gyengén rezgő Lantomat: –
***
Ím, kegyelmes Grófné! szemben
Lehetünk ismét Veled,
Veled, a’ ki a’ Szépnemben
A’ koronát viseled.
Te zendíted meg Nevedre
A’ másként néma lantot,
Az ég angyali képedre
Olly mosolygón pillantott.
Te vagy a’ Hóld, ki Napunkkal
Újonnan feltetszettél,
’S Ízis, ki Ozirisunkkal
Itt oltárt érdemlettél.
Te vagy a’ ki e’ Megyének
Tűndökölsz határába,
Te vagy a’ kiért az ének
Felhat a’ Menny’ várába.
Idvez-légy Szép Istenasszon!
Újra zengem, Idvez-légy!
’S hogy jóvoltod elárasszon,
Kérünk, végig vélünk légy.
Úgyis most lettek Somogynak
Legtűndöklőbb napjai,
Mert ím soha meg nem fogynak
Fénytadó Tsillagjai.
Oziris szép Ízisével
Lám együtt fényeskedik,
A’ Hold a’ Nap’ feljöttével
Lám meg nem setétedik.
Sőt véle jár új fényjében
A’ Hesperus’ tsillaga,
Melly Hazánk’ setét egében
Bő súgárt hinthet maga.
Sőt feltetszett két új fényünk
E’ kellő plánétával,
Kiket nézünk már reményünk’
Teleskópiumával.
Mind ezeket Te szerzetted,
Ég’ asszonya! minékünk,
Mellyért is megérdemletted
Hogy tiszteljen Vidékünk.
Hálával is fogadjuk el
Egünkre jövésedet,
E’ napot alig vártuk el
Hogy láthassunk Tégedet.
Alig vártuk el, ’s örvendünk
Már most, hogy köztünk ragyogsz,
Oh te, a’ ki Nemes Rendünk’
Brilliántja lenni fogsz.
Örvendjük, hogy Bikkligetünk
Megnyert, óh Szűz Diána!
Örvendjük hogy tisztelhetünk
FESTETITS JULIÁNA!
Ím azért mind lehajolván
Fejet is hajtunk méllyen,
’S Nagyságos kezed’ tsókolván
Kiáltjuk: GRÓFNÉNK Éljen!
|