1798-1799 B |
1802 előtt C |
1802 D |
1802-1803/1805 D |
|---|---|---|---|
Óh Tihannak rijjadó leánya!
Szállj ki Szent hegyed közűl:
Egy, kit a’ Sors eddig annyit hánya,
Partod’ ellenébe űl.
Itt a’ halvány holdnak fényjén
Jajgat elpusztúlt reményjén
Egy magános árva Szív. :/:
Míg azok, kik búkat nem szenvednek
A’ boldogság’ karjain,
Vígadoznak a’ kies Fürednek
Kútfején és partjain;
Addig én itt sírva sírok,
És te, a’ mit el nem bírok,
Verd ki zengő bértzeden. :/:
Zordon erdők! durva bértzek! szirtok!
Harsogjátok jajjaim’!
Tik talám több érezéssel bírtok,
Mint sem embertársaim.
Kik keblekből számkivetnek,
És magok közt tsúfra emlegetnek
Egy szegény boldogtalant. :/:
A’ kik régen jó barátim voltak,
Még felköltek ellenem,
Üldözőim’ pártjához hajoltak:
Óh miket kell érzenem,
A’ midőn már ők is végre
Úgy rohannak rám mint ellenségre;
Bár hozzájok hív valék. :/:
Nintsen a’ ki lelkem vígasztalja,
Olly barátim nintsenek,
Vállat rándít a’ ki sorsom’ hallja,
Már elhagytak mindenek.
Nintsen szív az emberekbe:
Hadd öntsem ki hát vas kebletekbe
Szívem’ bús panasszait. :/:
Rózsim, a’ ki sorvadó ügyemnek
Még egy élesztője volt,
Rózim is jaj gyászos életemnek
Fájdalmára már megholt.
Már te nyugszol boldog Lélek!
Én pedig még elhagyatva élek
Ennyi zaj baj jaj között. :/:
Oh van é még eggy erémi szállás,
Régi barlang, szent fedél,
Mellybe egy bölts tsendes nyugtot hálást
E’ setét hegyekbe lél?
Hol tsak egy kő lenne párna,
Hol sem ember sem madár nem járna
Melly megháborítana. :/:
Abba tán a’ földes-Úri jussal
Ellenkedni nem fogok,
Hogyha én egy megvetett virtussal
Itt egy kőbe helyt fogok.
’S e’ Szigetnek egy Szögébe
Mintegy Russzó Ermenonvillébe
Ember és polgár leszek. :/:
Itt tanúlom rejtek érdememmel
Ébresztgetni lelkemet,
A’ Természet majd az Értelemmel
Böltsebbé tesz engemet.
Távol itt egy Másvilágba
Egy nem esmért szent magánosságba
Könyvezem le napjaim’. :/:
Itt halok meg: e’ setét erdőbe
A’ szomszéd Pór eltemet
Majd talám a’ boldogabb időbe
Fellelik Sírhellyemet;
’S a’ melly fának oldalába
Áll egyűgyű Sirhalmom magába,
Szent lesz tisztelt hamvamért. :/:
| Óh Tihannak rijjadó leánya!
Szállj ki Szent hegyed közűl:
Egy, kit a’ Sors eddig annyit hánya,
Partod’ ellenébe űl.
Itt a’ halvány holdnak fényjén
Jajgat és sír elpusztúlt reményjén
Egy magános árva Szív. :/:
Míg azok, kik bút bajt nem szenvednek
A’ boldogság’ karjain,
Vígadoznak a’ kies Fürednek
Kútfején és partjain;
Addig én itt sírva sírok,
És te, Nimfa! a’ mit én nem bírok,
Verd ki zengő bértzeden. :/:
Zordon erdők! durva bértzek! szirtok!
Harsogjátok jajjaim’!
Tik talám több érezéssel bírtok,
Mint sem embertársaim.
Kik keblekből számkivetnek,
És magok közt tsúfra emlegetnek
Egy szegény boldogtalant. :/:
A’ kik régen jó barátim voltak,
Még felköltek ellenem,
Üldözőim’ pártjához hajoltak:
Óh miket kell érzenem,
A’ midőn már ők is végre
Úgy rohannak rám mint ellenségre;
Bár hozzájok hív valék. :/:
Nintsen a’ ki lelkem vígasztalja,
Olly barátim nintsenek,
Vállat rándít a’ ki sorsom’ hallja,
Már elhagytak mindenek.
Nintsen szív az emberekbe:
Hadd öntsem ki hát vas kebletekbe
Szívem’ bús panasszait. :/:
Lilla, is, ki bennem a’ reménynek
Még egy élesztője volt,
Jaj Lillám is a’ tiran törvénynek,
’S a’ szokásnak meghódolt.
Hogy vagy most te, áldott Lélek!
Én ugyan már elhagyatva élek
A’ tenger kínok között. :/:
Oh van é még eggy erémi szállás,
Régi barlang, szent fedél,
Mellybe egy bölts tsendes nyugtot hálást
E’ setét hegyekbe lél?
Hol tsak egy kő lenne párna,
Hol sem ember sem madár nem járna
Melly megháborítana. :/:
Abba tán a’ földes-Úri jussal
Ellenkedni nem fogok,
Hogyha én egy megvetett virtussal
Itt egy kőbe helyt fogok.
’S e’ Szigetnek egy Szögébe
Mintegy Russzó Ermenonvillébe
Ember és polgár leszek. :/:
Itt tanúlom rejtek érdememmel
Ébresztgetni lelkemet,
A’ Természet majd az Értelemmel
Böltsebbé tesz engemet.
Távol itt egy Másvilágba
Egy nem esmért szent magánosságba
Könyvezem le napjaim’. :/:
Itt halok meg: e’ setét erdőbe
A’ szomszéd Pór eltemet
Majd talám a’ boldogabb időbe
Fellelik Sírhellyemet;
’S a’ melly fának sátorába
Áll egyűgyű Sirhalmom magába,
Szent lesz tisztelt hamvamért. :/:
|
Óh Tihannak ríjjadó Leánya!
Szállj ki szent hegyed közűl.
Ím, kit a’ sors eddig annyit hánya,
Partod’ ellenébe űl.
Itt a’ halvány Holdnak fényén
Jajgat és sír elpusztúltt reményén
Egy magános árva szív. :|:
Míg azok, kik bút, bajt nem szenvednek
A’ boldogság’ karjain,
Vígadoznak a’ kies Fürednek
Kútfején és partjain;
Addig én itt sírva sírok.
És te, Nimfa! a’ mit én nem bírok
Verd ki zengő bértzeden. :|:
Zordon erdők, durva bérczek, szirtok!
Harsogjátok jajjaim!
Tik talám több érezéssel bírtok,
Mintsem embertársaim,
|
Óh Tihannak ríjjadó Leánya!
Szállj ki szent hegyed közűl.
Ím, kit a’ sors eddig annyit hánya,
Partod’ ellenébe űl.
Itt a’ halvány Holdnak fényén
Jajgat és sír elpusztúltt reményén
Egy magános árva szív. :|:
Míg azok, kik bút, bajt nem szenvednek
A’ boldogság’ karjain,
Vígadoznak a’ kies Fürednek
Kútfején és partjain;
Addig én itt sírva sírok.
És te, Nimfa! a’ mit én nem bírok,
Verd ki zengő bértzeden. :|:
Zordon erdők, durva bérczek, szirtok!
Harsogjátok jajjaim!
Tik talám több érezéssel bírtok,
Mintsem embertársaim,
Kik keblekből számkivetnek,
És magok köztt csúfra emlegetnek
Egy szegény boldogtalant :/:
A’ kik hajdan jó barátim voltak
Még felkőltek ellenem,
Űldözőim pártjához hajoltak:
Óh! miket kell érzenem,
A’ midőn már ők is végre
Úgy rohannak rám, mint ellenségre,
Bár hozzájok hív valék. :/:
Nincsen, a’ ki lelkem’ vígasztalja,
Olly barátim nincsenek;
Vállat rándít, a’ ki sorsom’ hallja;
Már elhagytak mindenek.
Nincsen szív az emberekbe’:
Hadd öntsem ki hát vas kebletekbe
Szívem’ bús panasszait. :/:
LILLA is, ki bennem a’ reménynek
Még egy élesztője volt,
Jaj, LILLÁM is a’ tiran törvénynek
’S a’ szokásnak meghódolt.
Hogy vagy most te, áldott Lélek?
Én ugyan már elhagyatva élek
A’ tenger kínok között. :/:
Oh, van é még eggy erémi szállás,
Régi barlang, szent fedél,
Mellyben egy bőlcs csendes nyugtot, hálást
E’ setét hegyekbe lél?
Hol csak egy kő lenne párna,
Hol sem ember, sem madár nem járna,
Melly megháborítana. :/:
Abban, gondolom, hogy semmi jussal
Ellenkezni nem fogok,
Hogyha én egy megvetett virtussal
Itt egy kőben helyt fogok.
’S e’ szigetnek egy szögében,
Mint egy Russzó Ermenonvillében,
Ember és polgár leszek. :/:
Itt tanúlom rejtek-érdememmel
Ébresztgetni lelkemet,
A’ Természet majd az Értelemmel
Bőlcsebbé tesz engemet.
Távol itt, egy Másvilágban,
Egy nem esmértt szent magánosságban
Könnyezem le napjaim. :/:
Itt halok meg. E’ setét erdőben
A’ szomszéd Pór eltemet.
Majd talám a’ boldogabb időben
Fellelik sírhellyemet:
’S a’ melly Fának sátorában
Áll egyűgyű sírhalmom magában,
Szent lesz tiszteltt hamvamért. :/:
|