1798 A |
1802-1804/1805 B |
|---|---|
Kedves Test! hát itt szemléllek
A’ holtak között!
Belőled ama’ Nagy Lélek
Már kiköltözött.
A’ keskeny emberformába
Minthogy meg nem fért;
Eredeti hazájába
Innen visszatért.
Tőle megfosztattunk,
Tsak sírni maradtunk.
Oh Halál!
Hogy valál
Illyen kegyetlen.
*
A’ ki esztendők’ sokságát
Élni méltó volt,
Alig érte ifjúságát,
Véletlen megholt.
Életének tavasszára
Alig juthatott,
A’ jó lelkek fájdalmára
Elragadtatott.
Engemet ’s árváját,
Barátit, hazáját
Illy korán
Szaporán
Bánatra hagyott.
*
Lehet é Szívnek keserve
Olly mint az enyím,
Midőn itt látom heverve
Kedves Czinderym?
Nevem nem Mária lészen
Hanem Mára már,
Mert keservvel fojt egészen
Nékem e’ pohár.
Elfelejthetetlen
Szerelmes Egyetlen,
’S hív Pár volt,
Kit e’ bolt
Örökre elzárt.
*
Lelkem sűrű sohajtását
Égig emelem;
De szívem’ vígasztalását
Sehol nem lelem.
Áztatom könyhullatással
Kintsem’ fejkövét
’S kiáltom bús zokogással
Czinderym’ nevét:
De nagyobb kínomra,
Ennyi sok jajomra
Ah sem Ő,
Sem e’ kő
Nem felel vissza.
*
Így kell é tehát nevelnem
Új kint kínomon?
’S Gerlitzeként nyögdétselnem
Árva-voltomon?
Nints a’ kibe feltaláljam
Veszteségemet,
Nints enyhítőm, hogy kiálljam
E’ gyötrelmemet.
Ha már elvesztettem,
Kit híven szerettem:
Tsupa jaj,
Kín meg baj
Lesz az életem.
*
Ditső Lélek! te elvetted
Méltó sorsodat;
Ne felejtsd el ha szeretted
Hív Galambodat.
Ne felejtsd el örömednek
Közepette is,
Hogy híve voltam Szívednek,
’S kedveltél Te is.
A’ menny’ pitvarába
Több Hérók’ sorába
Vígadjál
Kedves PÁL!
Örök hazádba.
*
Én pedig e’ Sírnak halmát
Meglátogatom,
’S gyakorta Szívem’ fájdalmát
Itt lejajgatom.
Mind ide temettem,
Valamit szerettem
Óh remek
Tetemek!
Istenhozzátok!
*
Alig várom, hogy érhessem
Kimúlásomat,
Hogy ismét megölelhessem
Kedves Páromat.
Amaz Elfelejthetetlen
Miolta felszállt,
Nékem e’ Világ kietlen
Pusztasággá vált.
Óh Egek’ hajléki!
Sirhalmok’ árnyéki!
Lelkemet,
Testemet
Fogadjátok bé!!
A’ Mennyeiek’ Karja így vígasztalja az Özvegyet.
Kegyes Özvegy! vegyél bútsút keservedtől,
Szűnj meg, óh bús Gerlitzepár, nyögésedtől!
Ő a’ Mennynek pitvara körűl
A’ Ditsőség’ trónusába űl,
Halhatatlanság’ kelyhének örömnedvét issza:
A’ nyomorúlt földiekhez hogy vágyna hát vissza?
*
Fényes Napod’ lenyugvását mért Siratod?
Tündöklik ő, azérthogy te nem láthatod.
Már kérkedik, már ragyog vele
Az Alvilág’ hosszas éjjele.
A’ téli nap, bár futása rövid és sugári,
Hamar múlnak, színt’ olly ditső, mint a’ hosszú nyári.
*
Az alatsony Világ meg nem érdemlette,
Hogy illy ditső Lélek fényjen közepette,
’S hogy egy böltset zaklasson ma is.
Nagy szerentse, hogy tsak látta is!
Az illy Hérós született tsak boldogabb időkre,
Felhoztuk hát, hogy jutalmát elvegye örökre.
*
Nyerjen újra vígasztalást áldott szíved
Halhatatlan életet él a’ te híved.
Halál ’s irígy porba nem temet
Egy Czinderyt ’s annyi érdemet.
Már temjénnel tiszteli őt virtusa ’s hazája,
Fején ragyog a’ betsűlet’ örök koronája.
*
Vígasztalódj, Szép érzékeny! már itt néked
Hív Szívedért virtusidért kész a’ Széked.
Triumfálsz az élet’ bajain:
’S a’ Kellemek’ arany szárnyain
Felemelkedsz megditsőűlt Kedvesed’ ölébe
Vígadni a’ Heroinák’ örök innepébe.
| (Készűlt 1798-ban T. N. Tolnai Festetits Mária Asszonyságnak udvarlására)
Kedves test! hát itt szemléllek
A’ holttak között –
Belőled ama’ nagy Lélek
Már ki kőltözött –
A’ keskeny emberformába’
Minthogy meg nem fért:
Eredeti hazájába
Innen vissza tért.
Tőle megfoszttattunk,
Tsak sírni maradtunk.
Oh Halál!
Hogy valál
Illyen kegyetlen?
A’ ki esztendők’ sokságát
Élni méltó volt,
Alig érte ifjúságát,
Véletlen megholt.
Életének tavaszára
Alig juthatott,
A’ jó lelkek’ fájdalmára
Elragadtatott.
Engemet ’s árváját,
Barátit, hazáját
Ílly korán,
Szaporán
Bánatra hagyá.
Lehet e’ szívnek keserve
Olly mint az enyim,
Midőn itt látom heverve
Kedves Czinderym?
Nevem nem MÁRIA lészen
Hanem Mára már,
Mert keservvel folyt egészen
Nékem e’ pohár.
Elfelejthetetlen
Szerelmes Egyetlen,
’S hív pár volt,
Kit e’ bólt
Örökre elzárt.
Lelkem’ sűrű sohajtását
Égig emelem;
De szívem’ vígasztalását
Sehol nem lelem.
Áztatom könyhullatással
Kintsem’ fejkövét,
Kiáltom bús zokogással
Czinderym’ nevét:
De nagyobb kínomra
Ennyi sok jajomra
Ah sem ő,
Sem e’ kő
Nem felel vissza.
Így kell é tehát nevelnem
Új kínt kínomon?
’S gerlitzeként nyögdétselnem
Árva voltomon?
Nints a’ kiben feltaláljam
Veszteségemet,
Nints enyhítőm, hogy kiálljam
E’ gyötrelmemet.
Ha már elvesztettem,
Kit híven szerettem:
Tsupa jaj,
Kín, meg baj
Lész az életem.
Ditső Lélek! te elvetted
Méltó sorsodat:
Ne felejtsd el, ha szeretted
Hív galambodat,
Ne felejtsd el örömednek
Közepette is,
Hogy híve voltam szívednek,
’S kedveltél te is.
A’ menny’ pitvarában
Több hérók’ sorában
Vígadjál,
Kedves PÁL!
Örök hazádban.
Én pedig ez úntt világban
Még itt maradok,
Míg e’ gyászos árvaságban
Majd elhervadok.
Addig is e’ sírnak halmát
Meglátogatom,
’S gyakorta szívem’ fájdalmát
Itt lejajgatom.
Mind ide temettem
Valamit szerettem:
Óh remek
Tetemek!
Isten hozzátok!
Alig várom, hogy érhessem
Kimúlásomat,
Hogy ismét megölelhessem
Kedves Pálomat.
Amaz elfelejthetetlen
Miolta felszállt,
Nékem e’ világ kietlen
Pusztasággá vált.
Óh egek’ hajléki!
Sírhalmok’ árnyéki!
Lelkemet,
Testemet
Fogadjátok bé !!
VIII.
A’ MENNYEIEK’ KARJA
így vígasztalja az Özvegyet
Kegyes Özvegy vegyél bútsút keservedtől,
Szűnj meg, óh bús Gerlitzepár! nyögésedtől.
Ő a’ mennynek pitvara körűl
A’ Ditsőség’ trónusában űl,
Halhatatlanság kelyhének örömnedvét issza:
A’ nyomorúltt főldiekhez hogy vágyna hát vissza?
Fényes Napod’ lenyugvását mért siratod?
Tűndöklik ő, azérthogy te nem láthatod.
Már kérkedik, már ragyog vele
Az alvilág’ hosszas éjjele.
A’ téli nap, bár futása rövid, és sugári
Hamar húnynak, színt’ olly ditső, mint a’ hosszú nyári.
Az alatsony világ meg nem érdemlette,
Hogy illy ditső Lélek lakjék közepette,
’S hogy egy Bőltset zaklasson ma is.
Nagy szerentse, hogy tsak látta is
Az illy Hérós született tsak boldogabb időkre:
Felhoztuk hát, hogy jutalmát elvegye örökre.
Nyerjen újra vígasztalást árva szíved.
Halhatatlan életet él a’ te híved.
Halál ’s irígy porba nem temet
Egy Czinderyt ’s annyi érdemet.
Már temjénnel tiszteli őt virtusa ’s hazája,
Fején lebeg a’ ditsőség’ örök koronája.
Vígasztalódj szép Érzékeny! már itt néked
Hív szívedért, virtusidért kész a’ széked.
Triumfálsz az élet bajain;
’S a’ Kellemek’ arany szárnyain
Felemelkedsz megditsőűltt Kedvesed’ őlébe
Vígadni a’ Heroínák’ örök innepébe’.
|