1797 A |
1798 A |
1802 B |
1802-1803/1805 B |
|---|---|---|---|
Illyen dorgálást barátom
Tőled már sokszor hallék,
Hogy magam úgy el botsátom
Holott vídor fi valék.
Most henye vagyok és gyáva
Pedig másszor mint egy páva
Vóltam a’ fel őltözött
Víg Gavallérok között.
Azt is hányod a’ szememre
Hogy most bús komor vagyok
És ifjú legény létemre
Magammal is fel hagyok.
Én ki másszor a’ Lyánkákat
És egész Compániákat
Vígságra élesztettem:
Úgy van! Rózsim szerettem.
Most pedig már keservébe
Ortzám halaványodik
Öltözöm tsak neglizsébe
Szívem is bosszankodik
Nem kell neki sem Compania
Sem Lyány sem semmi grátzia
Ne tsudáld, mert ah meg holt
A’ ki kedvem tárgya volt.
| Illyen dorgálást barátom
Tőled már sokszor hallék.
Hogy magam miért botsátom
Úgy el; bár vídor valék.
Mért vagyok most ollyan gyáva
A’ ki másszor mint egy páva
Vóltam a’ fel őltözött
Víg Gavallérok között,
Azt is hányod a’ szememre
Hogy most bús komor vagyok
És hogy ifjú lételemre
Mindennel fel hagyok.
Én ki másszor a’ Nimfákat
’S a’ telyes Compániákat
Kedveltetni jól tudnám
Úgy van! Rózsim éle ám!
Most pedig már bús kedvébe
Két Ortzám halványodik
Öltözöm tsak neglizsébe
Szívem tsak szomorkodik
Nem kedvellek társaságot
Sem Leányt sem múlatságot,
Ugy van, mert Rózsim meg holt
A’ ki kedvem tárgya volt.
|
Illyen dorgálást, barátom,
Tőled már sokszor hallék,
Hogy magam miért bocsátom
Úgy el, bár vidor valék?
Mért vagyok most ollyan gyáva,
A’ ki másszor, mint egy páva
Voltam a’ felőltözött
Víg Gavallérok között?
Azt is hányod a’ szememre,
Hogy most bús, komor vagyok,
És hogy már ifjú-létemre
Mindenemmel felhagyok,
Én, ki másszor a’ lyánykákat,
És egész kompániákat,
Kedveltetni jól tudám. –
Úgy van: LILLÁT bírtam ám.
Most pedig már bús kedvébe’
Szívem csak szomorkodik,
Őltözöm csak neglizsébe,
Két orczám halványodik;
Nem kedvellek társaságot,
Sem leányt, sem tzifraságot. –
Úgy van: LILLÁT fájlalom. – –
Óh te, eltűntt Angyalom!
|
Illyen dorgálást, barátom,
Tőled már sokszor hallék,
Hogy magam miért bocsátom
Úgy el, bár vidor valék?
Mért vagyok most ollyan gyáva,
A’ ki másszor, mint egy páva
Voltam a’ felőltözött
Víg Gavallérok között?
Azt is hányod a’ szememre,
Hogy most bús, komor vagyok,
És hogy már ifjú-létemre
Mindenemmel felhagyok,
Én, ki másszor a’ lyánykákat,
És egész kompániákat,
Kedveltetni jól tudám. –
Úgy van: LILLÁT bírtam ám.
Most pedig már bús kedvébe’
Szívem csak szomorkodik,
Őltözöm csak neglizsébe,
Két orczám halványodik;
Nem kedvellek társaságot,
Sem leányt, sem tzifraságot. –
Úgy van: LILLÁT fájlalom – –
Oh te, eltűntt Angyalom!
|