1796 előtt/? A | Szerelmes bútsú vétel 1796 előtt/1796-1803 A |
1796 előtt /1807-1808 A |
1802 B |
1802-1803/1805 B |
|---|---|---|---|---|
[A vers hiányzó részeiről l. a társszövegforrást.]
[…] ezt a Várost ha lehetne. Ha engemet Rozáliám [...]
[…]lnék töled komor Város. Ha menésem Rozieval lenn[...]
[…] örömtől kell meg fosztatnom Ha nem lehet édesemmel itt […]
[…]a lakom már én ő meg délre. Ha tsokokat raggatnom kele ts[...]
[…]nyú bútsú vétel. Melly két igaz szívet vét el.
[…]ám én ezt a Várost ha lehetne. Ha engemet Rozaliám [...]
[…] sarkantyúmat meg indúlnék. Még e Város felé háttal sem […]
[…]ő szívet hagyni magánosan Melly kivülem beteg lenne halá[…]
[…]gedi a szövettség s a Szerelem. Melly lángoló tüze által hartz[...]
Oh millyen két szörnyű gond főz. Egek! Rozi! oh mellyik győz […]
[…] Itt hagynám én ezt a Várost ha lehetne Ha engemet Rozaliám nem szere[...]
[…]nn tenném fel Lantomat Szekerembe Ha Rozit is ültethetném az [...]
De ki előtt kell danolni már énnekem: Eggy pár édes tsókot kitől nyer énekem?
Ki biztatja Musám édes mosolygással Ki önt lelket belém eggy fél pillantással?
Arva Musa! arva író Oh lessz é eggy bíztató szó?
4. Nem hagyom el ezt a Várost, mert nem lehet. Mert Rozitól szívem butsút nem is vehet
Nem mehetek tartóztatnak szent kötelek Szívem gyengébb mint meg tudna vivni velek
Múljatok hát Szép Szándékok maradjatok. Ha Rózimat el kell hagyni miattatok
Le mondok a ditsősségről bár Szeretem Csak hogy ezen Rozikámat meg vehetem
Isten hozzád hát Mathezis. Ha olly sokba fájhat ez is
5. Hagyd itt Szívem ezt a Várost bár nehezen. Bár szeret is Rozáliád s könnyez ezen
Hagyd itt – Szívem kebeledbe fog gyúladni. A tiednek az enyimbe kell maradni
E hév tsokban mellyet Szádra ragasztottam. Lelkem minden indulattal ki buzgottam
Melitesz Vedd el te is ezt Rozikám kegyes lélek. Csak árnyékom megy el magam benned élek.
Kellemes Szűz (Rozi) Ah kedves hív. (Z.) Ne félj! – neked dobog a Szív.
| Itt hagynám én ezt a’ Várost, ha léhetne
Ha engemet Rozalia nem szeretne
Örömmel megválnék tőled komor Város
Ha menésem Rósikámmal lenne páros
De melly édes örömömtől kell megfosztatnom
Hogy nem lehet Rósikámmal itt mulatnom
Ha északra lakom már én ő meg délre
Ha tsókokat kell raggatnom tsak levélre
Óh iszonyu bútsu vétel
Melly két igaz szívet vét el
Itt hagynám etc. Ha engemet etc.
Öszve űtném sarkanytyúmat ’s elindúlnék
Még a’ város felé vissza se fordúlnék
De olly égő szivet hagyni magánosan
Melly kivülem beteg lenne halálosan
Nem engedi a’ szövettség a’ szerelem
Melly lángoló tüze által hartzol velem
Óh melly igen két szörnyü gond föz
Egek! Rósi a’mellyik gyóz
Itt hagynám etc. Ha engemet etc.
Vigan tenném fel lantomat szekerembe
Ha Rósit is ültethetném az ölembe
De ki elött kell danolni már énnékem
Egy pár édes tsókot kitől nyér énnékem
Ki biztatja szivem édes mosolygással
Ki önt Lelket belém egy fél pillantással
Árva Músa! árva Író!
Óh lesz egy biztató szó.
Nem hagyom el ezt a’ Várost mert nem lehet
Mert Rósitól szívem bucsút nem is vehet
Nem mehetek tartóztatnak sz. kötelek
Szivem gyengébb mint meg tudna vivni velek
Muljatok hát szép szándékok ’s maradjatok
Ha Rósimat el kell hagyni miattatok
Le mondok a’ Ditsősségről bár szeretem
Tsak hogy az én Rósikámat megvehetem
Isten hozzád hát Mathésis
Ha olly sokba fájhat ez is.
R. Hagyd itt szivem ezt a’ Várost bár nehezen
Bár szeret is Rozáliád ’s könyvez ezen
Roz. Hagyd itt szivem kebeledbe fog gyúladni
Az enyémnek a tiédbe kell maradni
Ez hév tsókba mellyet szádra ragasztottam
Lelkem minden indúlattal kibuzgottam
Mel. Vedd el te is ezt Rósikám kegyes Lélek
Tsak árnyékom megy el magam benned élek
Kellemetes Szűz Róz a’ kegyes hiv
Mind a’ kett. Ne féj néked dobog e’ sziv.
| 1, Itt hagynám én ezt a’ Várost, ha lehetne,
Ha engemet Rósáliám nem szeretne :/:
Örömmel meg válnék tőlled komor Város
Ha menésem Rósálimmal lenne páros
De melly édes örömtől kell meg fosztatnom
Ha nem lehet Rósikámmal itt mulatnom
Ha Északra lakik ő már, én meg Délre
Ha tsokokat kell raggátnom tsak levélre
Óh iszonyu bútsu vétel,
Melly két igaz szivet vét el.
2, Itt hagynám én ezt a’ Várost ha lehetne
Ha engemet Rósáliám nem szeretne :/:
Öszve űtném sarkantyúmat, ’s elindúlnék
Még a’ Város felé hátra se fordúlnék
De olly égő szivet hagyni magánosann
Melly kivűlem beteg lenne halálosann
Nem engedi a’ szővetség, ’s a’ szerelem :/:
Melly lángoló tűze által hartzol velem
Oh millyen két szörnyű gond főz
Egek! Rósi? áh mejik győz.
3, Itt hagynám én ezt a’ Várost ha lehetne,
Ha engemet Rósáliám nem szeretne :/:
Vigan tenném-fel lantomat szekerembe
Ha Rósi[t] is űltethetném az őlembe
De ki előtt kell danolni már énnékem
Egy pár édes tsokot kitől nyér énekem :/:
Ki biztattya Músám Édes mosolygással,
Ki önt belém Lelket egy fél pillantással
Arva Músa! Arva Iró!
Ah leszsz e’ egy biztató szó.
4, Nem hagyom el ezt a’ Várost mert nem lehet,
Mert Rósimtól szívem bútsút nem is vehet,
Nem mehetek, tartoztatnak Szent Kötelek
Szivem gyengébb mint megtudna vivni velek
Muljatok hát szép szándékok, ’s maradjatok,
Ha Rósimat el kell hagyni miattatok,
Le mondok a’ ditsősségről bár szeretem
Tsak hogy az én Rósikámat nem vihetem
Isten hozzád hát Mathesis
Ha illy sokba fojhat ez is.
5, Hagyd itt szivem ezt a’ Várost bár nehezen
Bár szeret is Rósáliád, ’s könnyez ezenn,
Hagyd itt szivem kebelembe fog maradni,
Az enyimnek a’ tiédbe hejt kell adni,
Egy hev tsókba mellyet szádra ragasztottam,
Lelkem minden indúlattyát ki buzgottam,
Ifju Vedd el te is Rósikam kegyes Lélek
Tsak árnyékom marad, magam benned élek
Kellemetes Szűz (Rósi) áh drága hiv
(edgyűtt) Ne félly, néked dobog e’ sziv. –
|
Itt hagynám én ezt a’ Várost, ha lehetne,
Ha engemet az én Lillám nem szeretne.
Örömmel megválnék tőled, komor város,
Ha menésem az övével lenne páros.
De melly édes örömtől kell megfosztatnom;
Ha nem lehet szép hívemmel itt múlatnom,
Ha Északra lakik már Ő, én meg’ Délre,
Ha csókokat raggatnom kell csak levélre.
Óh iszonyú Búcsúvétel,
Melly egy áldott szívtől vét el!
Itt hagynám én ezt a’ Várost, ha lehetne,
Ha engemet az én Lillám nem szeretne.
Öszveütném sarkantyúmat, megindúlnék,
Még e’ város felé háttal sem fordúlnék.
De egy égő szívet hagyni magánosan,
Melly kivűlem beteg lenne halálosan,
Nem engedi a’ szövetség, ’s a’ szerelem,
Melly lángoló tüze által harczol velem.
Óh millyen két szörnyű Gond főz!
Egek! Lilla! Ah, mellyik győz?
Itt hagynám én ezt a’ Várost, ha lehetne,
Ha engemet az én Lillám nem szeretne.
Vígan tenném fel lantomat szekerembe,
Ha Őtet is űltethetném az ölembe.
De ki előtt kell danolni már énnekem?
Egy pár édes Csókot kitől nyér énekem?
Ki bíztatja Múzsám’ édes mosolygással?
Ki önt belém lelket egy fél pillantással?
Árva Múzsa! árva Író!
Óh, lesz é egy bíztató szó?
Nem hagyom itt ezt a’ Várost, mert nem lehet,
Mert Lillától szívem bucsút nem is vehet.
Nem mehetek; tartóztatnak szent kötelek.
Szívem gyengébb, mint meg tudna víni velek.
Múljatok hát, szép szándékok! maradjatok,
Ha Lillát is el kell hagynom miattatok.
Lemondok a’ dicsőségről, bár szeretem,
Csakhogy ezen gyöngy Kincsemet megvehetem.
Ő értte megvetem mind azt,
A’ mi tőle külön szakaszt.
(Lilla.)
Hagyd itt, Hívem! ezt a’ Várost, bár nehezen,
Bár szeret is szegényLillád, ’s könnyez ezen.
Hagyd itt! Szívem kebeledben fog gyúladni,
A’ tiédnek az enyimben kell maradni.
E’ hév Csókban, mellyet szádra ragasztottam,
Lelkem’ minden indúlattal kibuzgottam. –
VITÉZ.
Vedd el te is ezt én tőlem, kegyes Lélek!
Csak árnyékom megy el; magam benned élek. –
Kellemes Szűz! – (Lil.) Ah, kedves Hív! –
(Ketten.) Ne félj: néked dobog e’ Szív!!
|
Itt hagynám én ezt a’ Várost, ha lehetne,
Ha engemet az én Lillám nem szeretne.
Örömmel megválnék tőled, komor város,
Ha menésem az övével lenne páros.
De melly édes örömtől kell megfosztatnom,
Ha nem lehet szép hívemmel itt múlatnom,
Ha Északra lakik már Ő, én meg’ Délre,
Ha csókokat raggatnom kell csak levélre.
Óh iszonyú Búcsúvétel,
Melly egy áldott szívtől vét el!
Itt hagynám én ezt a’ Várost, ha lehetne,
Ha engemet az én Lillámnem szeretne.
Öszveütném sarkantyúmat, megindúlnék,
Még e’ város felé háttal sem fordúlnék.
De egy égő szívet hagyni magánosan,
Melly kívűlem beteg lenne halálosan,
Nem engedi a’ szövetség, ’s a’ szerelem,
Melly lángoló tüze által harczol velem.
Óh millyen két szörnyű Gond főz!
Egek! LILLA! Ah, mellyik győz?
Itt hagynám én ezt a’ Várost, ha lehetne,
Ha engemet az én LILLÁM nem szeretne.
Vígan tenném fel lantomat szekerembe,
Ha Őtet is űltethetném az ölembe.
De ki előtt kell danolni már énnekem?
Egy pár édes Csókot kitől nyér énekem?
Ki bíztatja Múzsám’ édes mosolygással?
Ki önt belém lelket egy fél pillantással?
Árva Múzsa! árva Író!
Óh, lesz é egy bíztató szó?
Nem hagyom itt ezt a’ Várost, mert nem lehet,
Mert LILLÁTÓL szívem búcsút nem is vehet.
Nem mehetek; tartóztatnak szent kötelek.
Szívem gyengébb, mint meg tudna víni velek.
Múljatok hát, szép szándékok! maradjatok,
Ha LILLÁT is el kell hagynom miattatok.
Lemondok a’ dicsőségről, bár szeretem,
Csakhogy ezen gyöngy Kincsemet megvehetem.
Ő értte megvetem mind azt,
A’ mi tőle külön szakaszt.
LILLA.
Hagyd itt, Hívem! ezt a’ Várost, bár nehezen,
Bár szeret is szegény LILLÁD, ’s könnyez ezen.
Hagyd itt! Szívem kebeledben fog gyúladni,
A’ tiédnek az enyimben kell maradni.
E’ hév Csókban, mellyet szádra ragasztottam,
Lelkem’ minden indúlattal kibuzgottam. –
VITÉZ.
Vedd el te is ezt én tőlem, kegyes Lélek!
Csak árnyékom megy el; magam benned élek. –
Kellemes Szűz! – (LIL.) Ah, kedves Hív! –
(KETTEN) Ne félj: néked dobog e’ Szív!!
|