1795 A |
1795 B |
1796 B |
1802-1804/1805 C |
|---|---|---|---|
Tírzis Laurához.
Ott, hol a’ Patakotska nyájas Habjaival tsereg,
Lauram a’ tsendes Vőlgyben, a’ Viólák köztt szendereg
Nyíltt Szátskája, tsókollya a’ Szűz Liliomokat,
Szedd fel azokat
A’ szép Tsókokat
Szedd fel tsendes Szellet
’S lengvén Laurám mellett
Súgd meg néki, hogy Szám végsőt most lehellett
Laura Tírzishez
Haldokló Pásztor, álly meg! tartóztasd Szádon Lelkedet
Tartóztasd az enyim is tsak a’ tiedtől élledett
Én aludtam, ’s bádjadt Hergésed’ szomorú Szele
Halállal tele
Itt nyögdétsele,
Amor rá fel űle
Melyemre repűle
Feltsiklandott Szívem mindjárt rád hevűle.
| Tirzis Laurahoz.
Ott hól a Patakotska. Nyájas habjaival tsereg,
Lauram a tsendes Völgyben. A Violak közt szendereg
Nyilt szátskája tsókolja a’ szüz Lilomokat
Szedd fel azokat
A szép tsókokat.
Szedd fel tsendes Szellet!
’S Lengvén Lauram mellett
Súgd meg néki: hogy szám végsöt most lehellett.
Laura Tirzishez.
Haldokló Pásztor! ally-meg tartoztasd szádonn Lelkedet.
Tartoztasd; az enyim is tsak a’ tiédtöl éledett
En aludtam, ’s badgyadt Hergésed’ szomorú szele
Halállal tele
Itt nyögdétsele
Ámor rá fel üle
Mellyemre repüle
Fel tsiklandott; ’s szivem mindjárt rád hevüle.
Mind a’ Kettenn
Boldog Pár! melly ülvén a’ Szerelem bibor kötelénn.
Nyugszik az Apolgató Gratziak nyájas kebelén
Szebb már a Nap ’s vidamabb fénnyel mosolyog az Ég.
Hogy szivünkben ég
Eggy forró hüség
Jertek vig esztendök
Örömmel telendök
Ezer jokkal ketsegtetnek a jövendök.
| a’ két első Versit lásd Uránia 3k Köt. a’ 3k Vers pedig így van:
Mind a’ kettenn:
Bóldog Pár! melly űlvénn a’ szerelem’ bíbor kötelénn,
Nyugszik az apólgató Gráciák’ nyájjas kebelénn. –
Szebb már a’ Nap! ’s vídámabb fénnyel mosojog az Eg,
Hogy Szívűnkbenn ég
Eggy forró hűség. –
Jertek víg esztendők!
Örömmel telendők!
Ezer jókkal kecsegtetnek a’ Jövendők! –
| Tirzis.
AMOTT, hol a’ nyájas patak
Követtsin jádszadoz,
Laurám a’ zőld fűzfák alatt
A’ vőlgybe’ sunnyadoz.
Én addig e’ kopár kövön
Panaszlok, jajgatok,
’S a’ déli nagy hévség alatt
Miatta bádgyadok.
Én kértem untalan’
Szívét; da hasz’talan.
Te jöjj most, gyenge szellet!
’S lengvén hajtfürtje mellett,
Súgd néki ezt; hogy Tirzise
Végsőt lehellett. – – –
Laura.
Megálly, haldokló Pásztorom,
Tartóztasd lelkedet!
Tartóztasd! – óh mert Lelkem is
Lelkedre éledett.
Altomba’ éppen, édesem,
Te rólad álmodám,
Midőn zefir keservesen
Nyögvén fuvalla rám.
Ez a’ szintén megholtt
Zefirke lelked volt,
A’ mellyre Ámor űle,
’S Mellyembe bérepűle;
Addig tsikolt, hogy szívem is
Reád hevűle.
|