A’ Ditsőség’ Triumfja 1796 |
|---|
MTAK. K 677., 4ab.
A’ Nyugtató Szkírusznak édes
Ölébe’ már Kedvére lankasztotta Ámor
Tetis’ Fiját Rabszíjjainn. És olly nagyonn
Féltvénn ditsö Foglyát ez a’ ravasz
Mint a’ miként kevélykedett vele
Az ő Megörzésére minden
Fortélyjait Munkába vette:
És Déidámiába őneki
Mindenkor új Szépségeket szemléltetett. Azonba
Mindjárt, ha megmozdúlt, ha meg szólalt, vagy épenn
Magát mutatta Neglizsébenn
Szívére Ákillesnek eggy nyilat
Villogtatott annak Szeméből.
Megrakta Lakhelyét belől
Lesekkel: és minden felől az egész Királyi Házba
Tsupánn szerelmes Suttogások,
Sohajtozások, és Beszédek,
Panaszok, Pityergések folyának: És az édes
Titkok’ Barátinak a’ kies
Erdöknek Árnyékába a’ tzitzázó
Szellők legyeskedése:
A’ tsátsogó Madarkák víg Szerelmeteskedése:
A’ Parton a’ kövek között
A’ mormoló Haboknak eltörése:
A’ Főld, az Ég mindenfelé
Szerelmeket leheltt belé.
Igy múlatott itt elfelejtkezvén magáról
A’ megszerelmesűlt Hérós Leányruhába. És már
Nem Fegyverek, nem Táborok
Nem is Tsaták, ’s Triumfusok
Valának Elméjébe. Hanem a’ kőltsönös
Kedveltető Elhívatás,
Bádgyadva tett Kosáradás,
Koldúlva tett Panaszolkodás,
Viszontagolt Igéretek,
Botsánatok, Bosszantatások,
Nyájaskodások, Tzivakodások: És ezer
Hasonló Gyermekeskedések, mellyeket
Úgy néznek a’ Szerelmesek mint érteket.
Én Életem, néhánykor ezt mondotta,
’s Én Reményem, ah tsak te vagy:
’s Utolsó Szavait eggy nagy
Sohajtással egészenn elfojtotta.
Én lankadok, néhánykor ezt mondotta,
Tsak te érted haldokolván,
’s Lankadása’ Okát osztánn
Kebeléhez ájúlva szorította.
MTAK. K 672/I., 21ab
[...]
De hogy hamissann birja ezt a’ Szívet Ámor,
Melly néki vólt ígérve, a’ Ditsőség
Sokáig ezt nem tűrte. Ákillesre ment,
Ott Állapotját mind eszére adta,
’s A’ fegyveres Ulisszest előtte megmutatta.
Láttára, Hívására Ákilles megint
Felébredett: meglátta melly hibás vólt:
Szégyenletébe felpirúlt:
Mérgébe elhalványodott: alávaló Ruhájit
Körös-körűl letépte: Fegyvert kért magának:
És már megindúlt, hogy Hibáit helyre hozza szépenn:
De Déidámia oda méne épenn,
Elhalva, sáppadtann, lehegve,
Kétségbeesvén, mind hijába készűlt
Gyakorta szólni: nem teremthetett
Siralma köztt szót. Ah, szerentsétlen! ha most
Most el nem állott vólna nyelve
Valóba győzött vólna érdekelve.
Méltatlanok, Fejedelem asszony,
(Igy szóla néki) a’ te Kínjaid. Ha engemet
Gyávának óhajtsz, helyre hozhatom
A’ Veszteséget mind: ha Héróssá szeretnéd
Hogy légyek, engedd meg hogy a’ lehessek.
Istenhozzád! te már magadba fogsz maradni.
Mindenkor. – Óh e’ néki szánt Istenveled
Súllyára a’ Szépnek Ereje elfogyott,
Lágy Szíve elszorúlt ’s elájulva lerogyott.
|