1794 A |
? A |
1795 A |
1802 előtt B |
1802-1803/1805. B |
|---|---|---|---|---|
[A vers hiányzó részéről l. a társszövegforrást.]
[…]
Az én Lelkem’ sóhajtásitól
Reszket a’ fáknak levele,
Mellyeket itt mélly panaszitól
Lassú zúgással emele. – ..
Nézd, – a’ fűvek’ özön harmatja,
Nézd, még mostan sem száradt fel;
Bár a’ forró Nap szárogatja
Mind úntalan hév tüzével.
Ezek az én olvadt szívemnek
Vízzé vált párázatjai,
Ezek e’ két ki száradt szemnek
Könnytseppé váltt harmatjai.
A’ többit a’ Virágtőltsérek
Fel szívták a’ múlt Napokban:
Hogy a’ Virágok illy kövérek,
Ah, Nékem az be’ sokba’ van! –
| No! ki értünk már valahára
A’ Város unalmi közzül
Hol az én bús Lelkemnek, Klára!
Hidd el minden unalmat szűl.
Itt a’ Liget: hűs árnyékába
Melynek tsak azért hivtalak
Hogy e’ fákkal ezen órába
Téged szembe állittsalak.
Ők tanúim; ök keseredett
Szivem’ siralmit hallották
Ök panaszim, ’s a’ te Nevedet
Gyakorta vissza hangzották
Halgasd óh szép! ha! – mi bús szellö
Suhog a’ gyenge ágokon
Mint reszketnek, nézd! – a’ zöldellő
Levélkék tőle azokon.
Az én Lelkem sohajtásitól
Reszket a’ fáknak levele
Mellyeket itt mélly panaszitól
Lassú zúgással emele –
Nézd! – a’ füvek lutskos harmattya
Nézd, még mostan se száratt fel
Bár a’ forró Nap szárogattya
Mind úntalan hév tüzével
Ezek az én olvadt szivemnek
Vizzé vált párázattyai.
Ezek e’ két ki száradt szemnek
Könytseppé vált harmattyai.
A’ tobbit a’ Virágtőltsérek
Fel szivták a’ múlt Napokban
Hogy a’ Virágok illy kövérek
Ah! nekem az be sokba van!
| Itt a’ Liget! – hűs’ Árnyékába
Mellynek, tsak azért hívtalak,
Hogy e’ Fákkal ezen Órába’
Téged’ Szemben állítsalak.
Ők Tanúim, ők’ keseredett
Szívem’ Síralmit hallották
Ők Panaszim, ’s a’ te Nevedet
Gyakorta visszahangzották.
Halgassd, óh szép! – ha! – mi bús Szellő
Suhog a’ gyenge Ágakon, –
Mint reszketnek, nézd, – a’ zőldellő
Levélkék tőle azokon!
Az én Lelkem’ Sohajtásitól
Reszket a’ Fáknak Levele,
Mellyeket itt mély Panaszitól
Lassú Zúgással emele. –
Nézd – a’ Fűvek’ nedves Harmattya,
Nézd még mostan sem száradtt fel,
Bár a’ forró Nap szárogattya
Mind úntalan hév’ Tűzével.
Ezek az én olvadtt Szívemnek
Vízzé váltt Párázattyai!
Ezek e’ két kiszáradtt Szemnek
Könnytseppé váltt Harmattyai!
A’ többit a’ Virágtőltsérek
Felszívták a’ múltt Napokban:
Hogy a’ Virágok illy kövérek
Áh, nékem az be sokba’ van!
| Itt a’ Liget! Zöld rejtekébe
Lillám a’ végre híttalak
Hogy e’ tserfák’ setét enyhébe
Vélek szemközt állítsalak.
Ezek tanúk! ezek hallották
Szerelmem gyász keserveit
Gyakorta vissza is hangzották
Búsonn a’ Lilla szép nevét.
Halld tsak Lilim, mi bágyadt szellő
Sohajtoz fenn az ágokon,
Nézd mint ingatja a’ zöldellő
Levélt a’ gyenge lombokon.
Mind, ah, Az én sohajtozásim,
Kik ott a’ fákon lengenek:
’S Kiket gyakor panaszkodásim
Belőlem fel leheltenek.
Nézd, nézd e’ gyepnek bő harmatja,
Még mostanság sem száradt fel,
Bár reggel olta szárogatja
A’ nyári Nap hévségivel.
Ezen magános rejtekemnek
Mindennapos harmatjai
Az én kiszáradt két szememnek
Saját könnyhullatásai.
Ezekkel e’ virág töltsérek
Megtelve vannak úntalan.
Hogy e’ virágok illy kövérek
Ah nékem az be’ sokba van!
|
ITT a’ Liget. – Zöld rejtekébe,
LILLÁM, a’ végre hívtalak,
Hogy e’ cserfák’ setét enyhébe’
Velek szemköztt állítsalak.
Ezek tanúk, ezek hallották
Szerelmem’ gyászos énekét,
Gyakorta vissza is hangzották
Búsonn a’ LILLA’ szép Nevét.
Halld csak, LILLÁM! mi bággyadtt szellő
Sohajtoz fenn az ágakon,
Nézd, mint ingatja a’ zőldellő
Levélt a’ gyenge lombokon:
Mind – mind az én sohajtozásim,
Kik ott a’ fákon lengenek,
Kiket gyakor panaszkodásim
Mel[l]yemből feltekertenek. –
Nézd – nézd, a’ rétnek bő harmatja
Még mostanság sem szikkadt fel,
Bár reggel olta szárogatja
A’ nyári Nap hévségivel:
Ezen magános rejtekemnek
Mindennapos harmatjai
Az én kiszáradtt két szememnek
Saját könnyhullatásai.
Ezekkel e’ virágtöltsérek
Megtelve vagynak úntalan.
Hogy e’ virágok illy kövérek,
Ah, nékem az be sokba van!
|