1793/94 A |
1794 A |
1794 A |
1795 A |
1796 A |
1802 B |
1802-1803/1805 B |
|---|---|---|---|---|---|---|
1. Sirhalmok! Gyász Temető-Kertek!
Mellyek örökös setéttség; ’s Lelket borzasztó Tsendesség’
Mostoha keblébenn hevertek.
Ti bús Melánkoliának Setétes Vőlgyei!
Hol szomorú Múzsájának Áldozott Hervey.
2. Itt az Érzésnek minden neme
Még az Élőbenn is meg-hal; Füle tsak tsendességet hall,
A’ Semmitől irtódzik szeme
A’ Cyprus a’ Hóld’ fénnyénél Árnyékát mutatja,
Egygy sírból ki-tántorgott szél, Bádgyattann mozgatja.
3. Szörnyű környék! mellyhez a’ Lélek
Fántáziáinn repűlve Irtódzással megy, ’s réműlve,
Fél-hólttann hátrál vissza vélek.
Szörnyű környék! kérkedj bátor bús lantú Jungoddal
Isten hozzád, Gyászos Sátor! Komor Ánglusoddal.
4. Mások irtóztató Énekkel
Bőgessék bús Obojjokat, És szomorú siralmokat
Jajgassák keserves Versekkel;
Keríttse szürke Hesperis Gőzölgő fejeket:
Én nem ohajtom egyszer is követni ezeket.
***
I. Nékem ínkább olly Koszorú kösse fel-kentt fejemet.
Mellynek színe nem szomorú, ’s Múlatja a’ szép Nemet.
Ezt a’ vídámabb Múzsáknak, A’ mosolygó Grátziáknak
Fűzzék öszve rózsa színű újjaik,
Élesztgessék ambróziás tsókjaik.
II. Nem kell Cyprus, mellyel Raszint Tisztelte Melpómene:
Apró Víola, ’s Hiatzint Bár hajamonn fénylene!
Kisded, és kék tőltsérjei Ollyak, mint Szépem szemei,
E’ kell nékem! homlokomat ne érje
Schakspeárnak Akonítos fűzérje.
III. Igy veszem fel víg Lélekkel Gyengénn rezgő Lantomat,
’s Majd Kedvesem egygy Énekkel Lelkesíti húromat.
Míg leng az Estveli Szellő, ’s Szárnyánn egygy Nektárt lehellő
Rózsábann a’ kis Szerelmek meg-szálnak,
És Mennyei Hármóniát tsinálnak
IV. Szívünk’ el-olvadt részeit Élesztjük újj Dallokkal,
’s Pauzák’ unalmas ideit Édesítjük tsókokkal.
Ah! az híves Est-hajnalonn, Igy alszunk-el egygy szép Dalonn
’s Énekünknek végső bádgyatt szózatja
Az andalgó vídéket el-altatja.
| Sírhalmok! Gyász Temető Kertek!
Mellyek örökös Setétség’
’s Szívet borzasztó Tsendesség’
Mostoha keblében hevertek.
Ti bús Melánchóliának
Setétes Vőlgyei!
Hol szomorú Múzsájának
Áldozott Hervey.
Itt az Érzésnek minden neme
Még az Élőbenis meg hal;
Füle tsak tsendességet hall,
A’ semmitől irtózik szeme.
A’ Tziprus a’ Hóld’ fényénél
Árnyékát mutatja,
Eggy sírból ki tántorgott Szél
Bádgyadtan mozgatja.
Szőrnyű Környék! mellyhez a’ Lélek
Fántáziáin repűlve
Irtózással megy, ’s réműlve
Fél hóltan hátrál vissza vélek.
Szőrnyű Környék! kérkedj bátor
Bús lantú Youngoddal:
Isten hozzád, Gyászos Sátor!
Komor Anglusoddal.
Mások irtóztató Énekkel
Bőgessék bús Obojjokat,
És Siralmas Nótájokat
Jajgassák keserves Versekkel;
Kerítse szűrke Hesperis
Gőzölgő fejeket:
Én nem óhajtom eggyszeris
Követni Ezeket.
| 1. Sirhalmok, gyász temető kertek
Mellyek őrőkős setéttség
Szivet borzaszto tsendesség
Mostoha keblében hevertek
Ti bus meláncholianak
Setétes vőlgyei
Hol szomoru Muzsájának
Áldozott Herveÿ.
2. Itt az Érzésnek minden neme
Még az élőben is meg hal
Fűle tsak tsendességet hall
A’ semmitől irtozik szeme
A cyprus a’ hold fénnyénél
Árnyékát mutatya
Edgy sirbol ki tántorgott szél
Bádjattan mozgatja.
3. Szőrnyű kőrnyék! mellyhez a’ lélek
Phántásiáin repűlve
Irtozással megy ’s réműlve
Fél holtan hátrál vissza vélek
Szőrnyű kőrnyék! kérkedj bátor
Bus lantu Joungoddal
Isten hozzád gyászos Sátor
Komor Ánglusoddal.
4. Mások irtoztato énekkel
Bőgessék bus obollyokat,
És siralmas notájokat
Jajgassák keserves versekkel;
Keritse szűrke Hesperis
Gőzőlgő fejeket
Én nem ohajtom edgyszer is
Kővetni ezeket.
––––––––––
Nékem inkább olly Koszoru
Kősse fel kent fejemet;
Mellynek szine nem szomoru
’s Mulattya ’a szebb nemet:
Ezt a’ vidámabb Muzsáknak
A’ mosolygo Grátiáknak;
Fűzzék őssze rozsa szinű ujjai
Élesszék fel ambroziás tsokjai.
Nem kell cyprus mellyel Racynth
Tisztelte Melpomene;
Ápro viola ’s Hyacinth
Bár hajamon fénylene:
Apro és kék tőltsérjei
Ollyak mint szépem szépei;
E’ kell nékem homlokomat ne érje
Schakspeárnak aconitus fűzérje.
Igy veszem fel vig lélekkel
Gyengén rezgő lantomat;
’s Majd kedvesem edgy énekkel
Lelkesiti huromat:
Mig leng az estveli szellő
’s Szárnyán edgy nectárt lehellő;
Roszában, a’ kis szerelmek meg szállnak
És mennyei hármoniát tsinálnak.
Szivűnk el olvadt részeit
Élesztjűk újj dalokkal;
’s Pauzák unalmas idejit
Édesitjűk tsokokkal
Ah! e’ hives est hajnalon
Igy alszunk el edgy szép dalon
’s Énekűnknek végső bádjadt szozatja
Az andalgo vidéket el altatja.
| Sírhalmok! Gyász Temetőkertek!
Mellyek örökös Setéttség’
’S Szívet borzasztó Tsendesség’
Mostoha Keb’lében hevertek,
Ti bús Melánkóliának
Setétes Vőlgyei!
Hol szomorú Mú’sájának
Áldozott Hervey.
Itt az Érzésnek minden Neme,
Még az Élőben is meghal.
Fűle tsak tsendességet hall,
A’ Semmitől írtódzik Szeme,
A’ Tziprus a’ Hóld’ Fénnyénél
Árnyékát mutatja.
Eggy Sírból kitántorgott Szél,
Bádjattan mozgatja.
Szörnyű Környék! mellyhez a’ Lélek
Fantáziáin repűlve,
Írtódzással megy, ’s réműlve
Félhólttan hátrál vissza vélek.
Szörnyű Környék! kérkedj bátor
Bús lantú Youngoddal:
Isten hozzád gyászos Sátor!
Komor Ánglusoddal.
Mások írtóztató Énekkel
Bőgessék bús Obojjokat.
És síralmas Nótájokat
Jajgassák keserves Versekkel;
Keríttse szűrke Hesperis
Gőzölgő Fejeket:
Én nem óhajtom eggyszer is
Követni ezeket.
Nékem inkább olly Koszorú
Kösse felkennt Fejemet,
Mellynek Színe nem szomorú,
’S múlattya a’ szebb Nemet:
Ezt a’ vídámabb Mú’sáknak,
A’ mosolygó Grátziáknak
Fűzzék öszve ró’saszínű Újjai,
Élesszék fel ambróziás Tsókjai.
Nem kell Tziprus, mellyel Racint
Tisztelte Melpómene
Apró Vióla, ’s Hiatzint,
Bár Hajamon fénylene:
Apró, és kék Tőltsérjei
Ollyak, mint Szépem’ Szemei.
Ez kell nekem – Homlokomat ne érje,
Shakspeárnak akónitos Fűzérje.
Így veszem fel víg Lélekkel,
Gyengén rezgő Lantomat.
’S majd Kedvesem eggy Énekkel
Lelkesíti Húromat.
Míg leng az estveli Szellő’
Szárnyán, eggy Nektárt lehellő
Ró’sában, a’ kis Szerelmek megszállnak
És mennyei Harmóniát tsinálnak.
Szívünk elolvadtt Részeit
Élesztjük újj Dalokkal.
Pauzák’ únalmas Idejét
Édesíttyük Tsókokkal.
Áh! a’ híves Esthajnalonn,
Így alszunk el eggy szép Dalonn,
’S Énekünknek végső bádjadtt Szózattya
Az andalgó Vidéket elaltattya.
| Sir halmok! Gyász temetö Kertek!
Mellyek örökös setétség’
’S szivet borzaszto csendesség’.
Mostoha kebeleben hevertek.
Ti bús Melancholianak
Setétes vőlgyei
Hol szomoru Muzsájanak
Aldozott Hervey
Itt az erzesnek minden neme.
Meg az élőben is meg hal;
Füle csak csendesseget hall.
A semmitöl irtozik szeme.
A cziprus a hold fénnyénel
Arnyekat mutogatja.
Egy sirból ki tántorgott szél
Badjattan mozgatja.
Szörnyü környék! melyhez a’ Lélek
Fántáziain repülve.
Irtozással megy ’s réműlve.
Fél holtan hátrál vissza vélek
Szörnyü Környék! kérkedj bátor.
Bus lantu Joungoddal:
Isten hozzád, gyászos Sátor!
Komor Anglusoddal.
Mások irtoztato enekkel.
Bőgessék bus Obojjokat.
És siralmas notájokat.
Jajgassák keserves versekkel.
Keritse szürke Hesperis
Gözölgö fejeket
Én nem ohajtom egyszer is
Követni ezeket.
| Sirhalmok kellemetlen Kertek!
Te szívet borzasztó homály
[…]lnak ablaki
’S ti holtak a’ kik itt hevertek!
Ti az Halál’ vak birtokának
Setétes völgyei,
A’ Hol petétses fántomának
Bóbiskolt Hervey.
Gyász hely! mellytől lelkünk irtódzik
Hol minden érzésünk meghal
Fülünk tsak tsendességet hall
A’ semmitől szemünk kaprodzik.
Tsak a’ Kupressz’ árnyéka látszik
A’ Hóldnak fényinél,
Mellyel lassú-susogva játszik
Egy sír mellyéki szél.
Szörnyű Környék! hová a’ Lélek
Ha ólom szárnyakon repűl,
Réműlve jár, ájúl, elhűl,
’S félholtan hátrál vissza vélek.
Szörnyű Környék! kérkedj Jungoddal
Ki hantodon ragyog,
Isten veled, ’s mord Ánglusoddal
Én Ánglus nem vagyok.
Mások siralmas énekekkel
Bőgettessék a’ Húboát,
És holmi gyász Trenódiát
Sikoltsanak jajos versekkel;
Én illy hagymázos embereknek
Nem lészek eggyike:
Legyen jutalma bár ezeknek
A’ kedves estike.
Nékem inkább olly bokréta
Kösse felkent képemet
Mellyet […]g Poéta
Múlatván a’ szebb Nemet.
Ezt a’ vídámabb lelkeknek,
A’ mosolygó Kellemeknek
Fűzögessék rozsa színű ujjai,
Élesztgessék borba ferdett tsókjai.
Nem kell Tziprus, mellyel Rátzint
Tisztelé Melpómene,
Egy kis Rózsa egy kis Játzint
Nékem jobban illene.
Mert ez Lillám’ szép szemével
Az pedig tekíntetével
Eggyez és mindenkor lészen tüköröm
’S tőle mindég dalra késztet új öröm.
Így veszem fel víg kezekkel
Gyenge rezgő lantomat
’S majd Lillám új énekekkel
Lelkesíti húromat;
Mígtsak leng az esti szellő,
’S véle egy nárdust lehellő
Rozsa szálra szállnak a’ kis Istenek
És Mennybéli Concertetskét zengenek.
Lelkünkből e’ víg hangokkal
Minden únalom ki vész,
Mert megédesítjük tsókkal
Ott hol tartós pausa lész.
Énekünk’ véghangozatja
A’ mezőt elszunnyadtatja,
’s Addig andalgunk az esti hajnalon,
Míg egymás ölébe hullunk a’ dalon.
|
SÍRHALMOK, óh köd-lepte kertek!
Te szívborzasztó éjtszaka!
Te alvilág’ vak ablaka!
Ti holtak, a’ kik itt hevertek!
Ti múlandóság’ birtokának
Setétes vőlgyei,
Ahol petécses fántomának
Bóbiskolt Hervey!
Gyászhely! mellytől lelkünk irtódzik,
Hol minden érzésünk elhal,
Fülünk csak csendességet hall,
Szemünk a’ semmitől kaprodzik,
Csak Kupressz’ árnyékát láthatja
A’ hóldnak fényinél,
Midőn azt bággyadttann ingatja
Egy sír-fuvallta szél.
Szörnyű Környék! hová a’ Lélek
Ha ólom-szárnyakon repűl,
Réműlve jár, alél, elhűl,
’S félholttan hátrál vissza vélek.
Szörnyű Környék! kérkedj Yungoddal,
Ki hantodon ragyog;
Istenveled, ’s mord Ánglusoddal!
Én Ánglus nem vagyok.
Mások siralmas énekekkel
Bőgettessék az Óboát,
És holmi gyász Trenódiát
Ríkassanak jajos versekkel.
Én illy kedvetlen embereknek
Nem lészek eggyike,
Legyen jutalma bár ezeknek
A’ kedves Estike.
––––––––––
Nékem inkább olly bokréta
Árnyékozza képemet,
Mellyet nyer a’ víg Poéta
Mulatván a’ Szép nemet.
Ezt a’ vídámabb Múzsáknak,
’S a’ mosolygó Grátziáknak
Fűzzék öszve rózsa színű újjai,
Élesztgessék borba ferdett csókjai.
Nem kell Kupressz, mellyel Racint
Tisztelé Melpómene.
Egy kis rózsa, egy kis játzint
Nékem jobban illene.
Mert ez LILLÁM’ szép szemével,
Az pedig tekintetével
Eggyezvén, mindenkor lészen tűköröm;
’S így mindég új dalra késztet új öröm.
Így veszem fel víg lélekkel
Gyengén rezgő Lantomat;
’S majd LILLÁM’ új énekekkel
Lelkesíti húromat,
Míg leng a’ friss esti szellő,
’S szárnyán egy nárdust lehellő
Rózsában megszállnak a’ kis Istenek,
És mennybéli Concertetskét zengenek.
Lelkünkből e’ víg hangokkal
Minden únalom kivész,
Mert megédesítjük csókkal
Ott, hol tartós pauza lész.
Bággyadtt nótánk’ vég-szózatja
A’ szép Tájt elszunnyadtatja;
’S addig andalgunk az esti hajnalon,
Még egymás’ ölébe hullunk a’ dalon.
|