1793/1794 A |
1794 A |
1795 B |
1796 C |
1796 C |
1802-1803/1805 D |
|---|---|---|---|---|---|
Ti élet édesét lehellő leányok
A’ Szépség tüzénél olvasztott Bálványok!
Kiket imád sok szív, áhítva reszketvén,
Fel-lobbant óltáránn temjénét égetvén,
O’djátok el rólam hitván kötésteket
Félre! nem imádlak többé benneteket.
Mert minden szépséget, mellyel hódítátok,
Már az én szépembenn egy summában látok.
Jer szépem! mutasd-meg azt kevély nemednek,
A’ miböl ök eggyel alig dítsekednek.
Hadd mondják a’ kiknek van fínomabb ízek,
Te vagy a’ remek kép, azok tsak a’ Skízek.
Léda gyermekinek hűljön-meg a’ vérek.
Szégyenljék a’ Görög Országi Vezérek,
Hogy ők Helenáért vesződtek Trójánál
Holott lehet, ’s van szebb Szeméj Helenánál!
Állj-ki irígy! találj motskot tagjaiba,
Nézd leg-kényesbb izlés! van é benne hiba!
Ha valamelly részét hibásnak lelitek,
Hibáztok, a’ szépet rútnak képzelitek.
Ha kérditek tőlem: Mi Szép? azt felelem,
Én a’ szépet, s’ rútat olly formán képzelem,
Hogy szép mind az, a’ mi ö benne láttatik,
A’ mi benne meg nints, a’ rútnak mondatik,
Nínts hát semmi hiba (mind igy itélhetnek)
Ezenn Remekébenn a’ bölts Természetnek.
De én e’ Remekbenn fogyatkozást látok,
Mellyre ti el-fogott szemek pislogátok.
Hogy ámbár a’ pazér Természet bőv keze
Minden szépségeket ez egyre hímeze:
Még is e’ Remekbenn igen nagy tsonkúlás,
Hogy ö vele is köz a’ végsö el-múlás.
Isten! hát tsak azért mivelsz illy remeket?
Azért árasztassz rá minden Szépségeket,
Hogy eggy Légyen szódat fel-dúló Múljon-nal
Minden szépségeket el-seperj azonnal?
Hová teszed akkor illy ditső mivedet?
A’ milyet még semmi föld pora nem fedett,
Hadd tudjam! – Rósákat sirjára plántálok,
’s Ezt irom rá: Szépek! – –: de e’ szebb vólt nálok.
Jer Szépem! tsak néked lehellek mig élek.
Míg eszemet tudom; tsak Te rád eszmélek.
Ha meg-halsz, ’s még akkor el nem hunyt életem:
Meg merevedtt tested, szívembe temetem.
Ha élet Tenéked még hosszabb adatott:
Szóljál sirom felett tsak vagy fél szózatot.
’s Akkor is szikrái a’ hév szeretetnek,
Fagyos tetemim közt egybe lángot vetnek
| Ti, élet édesét lehellő Leányok!
A’ Szépség’ tüzénél olvasztott bálványok!
Kiket imád sok szív, áhítva reszketvén,
’s Fel lobbant óltárán temjénét égetvén.
Óldjátok le rólam hitvány kötésteket,
Félre! nem imádlak többé benneteket:
Mert minden szépséget, mellyel hódítátok,
Már az én Szépembe’ eggy summába’ látok.
Jer, Szépem! mutasd meg azt kevély Nemednek,
A’ miből ők eggyel alig ditsekednek:
Hadd mondják, a’ kiknek van finomabb ízek:
Te vagy a’ Remek-kép! azok tsak a’ Skízek!
Léda’ Gyermekinek hűljön meg a’ vérek;
Szégyenljék a’ Görög Országi Vezérek,
Hogy ők Helénáért vesződtek Trójánál,
Holott lehet, ’s van szebb Személy Helénánál!
Állj ki, Irígy! találj motskot tagjaiba’;
Nézd, Leg kényesbb Ízlés! van é benne hiba?
Ha valamelly részét hibásnak lelitek:
Hibáztok! a’ szépet rútnak képzelitek.
Ha kérditek tőlem: mi Szép? – Azt felelem:
Én a’ szépet ’s rútat olly formán képzelem,
Hogy Szép mind az, a’ mi ő benne láttatik,
A’ mi benne meg nints, az rútnak mondatik.
Nints hát semmi hiba, mind igy ítélgetnek,
Nints e’ Remekében a’ bőlts Természetnek!
De én e’ Remekbe én eggy hibát látok,
Mellyre, ti, el fogott szemek, pislogátok.
Hogy ámbár a’ pazér Természet’ bő keze
Minden szépségeket ez eggyre hímeze:
Mégis e’ remekben ez a’ nagy tsonkúlás:
Hogy ő veleis köz a’ végső el múlás! –
Isten! hát tsak azért mivelsz illy remeket?
Azért árasztasz rá minden Szépségeket?
Hogy eggy Légyen-szódat fel dúló Múljonnal
Minden Szépségeket el törölj azonnal. –
Hová teszed akkor illy Ditső Mívedet,
A’ millyet még semmi főld’ pora nem fedett?
Hadd tudjam! sírjára Rózsákat plántálok,
’s Ezt írom rá: Szépek! –: de Ez szebb vólt nálok! –
Jer, Szépem! tsak Néked lehellek, míg élek:
Míg eszemet tudom, tsak te rád eszmélek.
Ha meg halsz, ’s még akkor el nem húnyt életem:
Meg mered’tt tested szívembe temetem.
Ha élet tenéked még hosszabb adatott:
Szóljál sírom felett tsak eggy fél szózatot;
Akkoris szikrái a’ hév szeretetnek
Fagyos tetemeim között langot vetnek! –
| Ti Élet’ Édessét lehellő Leányok!
A’ Szépség’ Tűzénél olvasztott Bálványok!
Kiket imád sok Szív, áhítva reszketvén,
Fűstölgő Óltárán Temjénét égetvén!
Óldjátok le rólam hitvány Kötésteket,
Félre! nem imádlak többé benneteket.
Mert minden Szépséget, mellyel hódítátok,
Már az én Szépembe’ egy Summába’ látok. –
Jer, Szépem! mutasd’ meg azt kevély Nemednek,
Eggyűtt, a’ mivel ők, eggyenként kérkednek:
Hadd mondgyák, a’ kiknek vagyon tisztább Ízek
Te vagy a’ Remekkép! amazok tsak Skitzek
Léda’ Gyermekinek hűllyön meg a’ Vérek:
Szégyenlyék a’ Görög Országi Vezérek,
Azt hogy Helenáért hartzoltak Trójánál
Holott imé van szebb Asszony Helenánál!
Álly ki Irígy! találly Motskot Tagjaiba’
Nézdd, legkényesbb Ízlés! van é benne Hiba?
Ha valamelly Részét hibásnak lelitek:
Hibáztok, – a’ szépet rútnak képzelitek.
Ha kérditek tőlem: mi szép? azt felelem:
Én a’ Szépet ’s Rútat olly formán képzelem,
Hogy szép mind az, a’ mi ő benne láttatik,
A’ mi benne még nints a’ Rútnak mondatik.
Nints hát semmi Hiba, mind így ítélgetnek,
Ezen Remekébe’ a’ bőlts Természetnek –
De óh e’ Remekben én eggy Hibát látok,
A’ mellyről ti éppen nem gondolkozátok,
Hogy ámbár a’ pazér Természet’ bő Keze
Minden Szépségeket ez eggyre hímeze,
Még is e’ Remekben az a’ nagy Tsonkúlás:
Hogy ő véle is Köz a’ végső Elmúlás.
Isten! hát tsak azért mívelsz illy Remeket,
Azért árasztasz rá minden Szépségeket,
Hogy eggy Légyen! Szódat feldúló Mullyonnal
Minden Szépségeket eltörűlly azonnal.
Hová teszed akkor illy dítső Mívedet
A’ millyet még semmi Főld’ Pora nem fedett,
Hadd tudjam, Sírjára Ró’sákat plántálok,
’S ezt írom rá: Szépek! – de ez szebb vólt nálok.
Ha pedig ő néki több Élet adatott,
Szóllyon Sírom felett tsak eggy fél Szózatot,
Akkor is Szikrái a’ hév’ Szeretetnek
Fagyos Tetemeim között Lángot vetnek.
| Ti, élet édesét lehellő Leányok!
A’ Szépség’ tüzénél olvasztott bálványok!
Kiket imád sok szív, áhítva reszketvén,
’s Fel lobbant óltárán temjénét égetvén,
Óldjátok le rólam hitvány kötésteket,
Félre! nem imádlak többé benneteket:
Mert minden szépséget, mellyel hódítátok,
Már az én Szépembe’ eggy summába’ látok.
Jer, Szépem! mutasd meg azt kevély Nemednek,
A’ miből ők eggyel alig ditsekednek:
Hadd mondják, a’ kiknek van finomabb ízek:
Te vagy a’ Remek-kép! azok tsak a’ Skízek!
Léda’ Gyermekinek hűljön meg a’ vérek;
Szégyenljék a’ Görög Országi Vezérek,
Hogy ők Helénáért vesződtek Trójánál,
Holott lehet, ’s van szebb Személy Helénánál!
Állj ki, Irígy! találj motskot tagjaiba’;
Nézd, Leg kényesbb Ízlés! van é benne hiba?
Ha valamelly részét hibásnak lelitek:
Hibáztok! a’ szépet rútnak képzelitek.
Ha kérditek tőlem: mi Szép? – Azt felelem:
Én a’ szépet ’s rútat olly formán képzelem,
Hogy Szép mind az, a’ mi ő benne láttatik,
A’ mi benne meg nints, az rútnak mondatik.
Nints hát semmi hiba, mind igy ítélgetnek,
Nints e’ Remekében a’ bőlts Természetnek!
De Rozáliámba én eggy hibát látok,
Mellyet, ti, Róziba nemis gyanítátok.
Hogy ámbár a’ pazér Természet’ bő keze
Minden szépségeket ez eggyre hímeze:
Mégis e’ remekben ez a’ nagy tsonkúlás:
Hogy ő veleis köz a’ végső el múlás! –
Isten! hát tsak azért mivelsz illy remeket?
Azért árasztasz rá minden Szépségeket?
Hogy eggy Légyen-szódat fel dúló Múljonnal
Minden Szépségeket el törölj azonnal. –
Hová teszed akkor illy Ditső Mívedet,
A’ millyet még semmi főld’ pora nem fedett?
Hadd tudjam! sírjára Rózsákat plántálok,
’s Ezt írom rá: Szépek! –: de Ez szebb vólt nálok! –
Jer, Rózim! tsak Néked lehellek, míg élek:
Míg eszemet tudom, tsak te rád eszmélek.
Sőt ha majd a’ Halál engem valahára
Kebledből ragad vak Tartományára
Mikor már véretlen porrá változtatott:
Szóljál sírom felett tsak eggy fél szózatot;
Akkoris szikrái a’ hév szeretetnek
Fagyos tetemim köztt eggybe langot vetnek! –
| Ti, Elet Edesét lehellő Leányok,
A’ Szépség tüzénél olvasztott Bálványok?
Kiket imád sok Sziv ahitva reszketvén,
Fel lobbant óltaránn Temjénét egedvén.
Óldjátok le róllam hitvány kötésteket,
Soha nem imádlak többé benneteket
Mert minden Szép séget, mellyel hodítátok,
Már Rozaliámba egyesitve látok.
Jer, Szépem! mutasd meg azt kevelly Nevednek
Együtt amivel ők tsak külön kérdetnek
Hadd mondják, a Kiknek vagyon tísztább izék,
Te vagy a remek kép, ők pedig csak skizek.
Léda Gyermekinek hüllyönn meg a Vérek
Szégyenjek a Gőrög Országi Vezérek
Hogy ők Helenaért veszodtek Trójánál,
Holott lehet ’s van szebb szemelly Helenanál,
Ally ki, irigy! talaly motskot Tagaidban,
Nézd leg kényesebb izlés! Vané benne Hiba?
Ha valamelyik Részét Hibásnak lelitek
Hibáztok a rutat, szépnek kébzelitek.
Ha kerditek töllem: Mi Szép? azt felelem.
Én a szépet ’s Rutat egy formán kepzelem
Hogy Szép mind az ami öbenne láttatik,
A mi kívüle van, az rutnak mondatik.
Nints már semmi hiba mind igy itélhetnek,
Nints e remekébe a szép Természetnek.
De én ez Remekbe egy nagy Hibát látok,
Mellyet ti imádo szemek nem lattátok.
Mert ámbár a pazér Természet böv keze,
Minden szép segeket ö reá himeze.
Még is illy remek ben tsak ez nagy csonkulás,
Hogy ö vele is köz az elsö el mulas. –
Isten! Hát csak azért mivelsz illy remeket,
Azért áráztaszsz rá minden szép segedet.
Hogy egy Legyen szódat el rontó Mulyonnal
Minden Szep segeket el törölly azonnal.
Hová tészed akkor illy ditsö Muvedet,
A mellyet még semmi Föld Pora nem fedett
Hadol tudom sirjára Rózákat plántálok
Ezt irom rá: Szepek, de ez szebb vólt Nállok
Jer Rozim tsak neked lehellek mind addig mig élek
Mig’ eszemet tudom tsak te rád eszmelek.
Söt ha majd az halál engem valahára
Kebeledből ragad vak Tartománnyára,
Mikor már veretlen porrá változtatott;
Szólyál sirom felett tsak egyfél szózatott
Akkor is szikrái a hiv szeretetnek
Fagyos Tetemim kőzt egybe lángot vetnek.
|
TI, élet’ balzsamát lehellő Leányok,
A’ szépség’ tüzénél olvasztott bálványok,
Kiket imád sok szív, áhítva reszketvén,
’S fellobbantt oltárán a’ temjént égetvén, –
Óldjátok le rólam gyarló kötésteket!
Nem tudlak imádni többé benneteket;
Mert minden szépséget, mellyel hódítátok,
Már az egy LILLÁBAN bésummálva látok.
Jer, Szépem! mutasd meg azt kevély Nemednek
Együtt, a’ mivel ők csak külön kérkednek:
Hadd mondják, a’ kiknek van fínomabb ízek,
„Te vagy a’ remekkép, ők pedig a’ Skízek.”
Léda’ gyermekinek hűljön meg a’ vérek.
Szégyenljék magok köztt a’ Görög vezérek,
Hogy ők Helenáért vesződtek Trójánál;
Holott lehet, ’s van is, szebb személy nálánál. –
Állj ki, Irígy! találj mocskot tagjaiba’.
Nézd, legkényesbb Ízlés! van é benne hiba?
Ha valamelly’k részét hibásnak mondjátok:
Hibáztok. A’ szépet rútnak gondoljátok. –
Ha tőlem kérditek; „Mi Szép? azt felelem:
Én a’ Szépet ’s Rútat olly formán képzelem,
Hogy szép mind az, a’mi ő benne láttatik,
A’ mi benne meg-nincs, az rútnak mondatik.
Tökélletes tehát, mind így ítélhetnek,
E’ pompás munkája a’ szép Természetnek:
De én e’ Remekben egy nagy hibát látok,
Mellyet ti, elfogott Szemek, nem látátok.
Mert ámbár a’ pazér természet’ bő keze
Minden kellemeket ő reá hímeze:
Mégis illy főmívben ez egy nagy csonkúlás,
Hogy ő véle is köz a’ vénség ’s elmúlás.
Isten! hát csak azért formálsz illy Remeket,
Azért árasztasz rá minden szépségeket,
Hogy egy Légyen-szódat elrontó Múljonnal
Minden grátziákat eltörűlj azonnal?
Hová tészed akkor illy dicső Mívedet,
A’ millyent még semmi főld’ pora nem fedett?
Hadd tudjam! Sírjára rózsákat plántálok,
’S ezt írom fel: Szépek: de ez szebb volt nálok. –
Jer, LILLÁM! csak néked lehellek, míg élek;
Míg eszemet tudom, csak te rád eszmélek.
Sőt, ha majd a’ Halál engem valahára
Kebeledből ragad vak tartományára,
Mikor már lelketlen porrá változtatott;
Szóljál sírom felett csak egy fél szózatot:
Akkor is szikráji a’ hév Szeretetnek
Fagyos tetemim köztt egybe lángot vetnek.
|