1794 A |
1794/1795-1800 A |
|---|---|
[A vers eleje hiányzik, l. a társszövegforrást.]
[...]
El vezetvén újabb ellenség’ hadára,
Méltóztatja újabb ’s duplás Koronára.
Most is Belgrád alatt új koszorút fonnak
Vitéz homlokára az Öreg Laudonnak.
Meg iffjúlt általa Kettős Sasunk; bár óh!
Meg iffiodhatna maga is E’ Báró!
| A’ szerentsét, ’s Virtust egy hellyen múlatni
Illy szép egyezéssel nem könnyen láthatni.
Emlitnek sok híres, ’s derék Vitézeket.
De több ’s nagyobb reszről Szerentsétleneket
A’ kiket a’ Virtus midőn felpótzola.
Az irigy Szerentse még méjjebre tola.
Ha Az kötött nekik borostyán ágokat.
Emez ősz fejekről le-tépte azokat.
A’ ditső Virtusnak illyen ellensége.
A’ változó sorsnak egyenetlensége
A’ honnan ama Nagy Róma félelméről
Az igaz Virtusnak eleven képéről
Azt irják: hogy midőn haza fordúltára
Borostyán agakat füzvén homlokára
Meg győzetett vólna Scipiótól hada.
Illy bosszús, de méltó panaszra fakada:
Szerentse töbnyire a’ kurvát követi
Mely a’ vént meg vetvén, az Ifjat szereti.
Méltán is: Jobb részént a’ szerént találták
Valakik e’ Világ dolgait visgálták.
De e’ törvényére mostan nem vígyáza.
És ellene imé, mely nyilván hibáza!
Mert a’ miként látjuk ezárva Hazának
Fő Virtussal ékes Generalissanak
Mind e’ mái napig mellette marada
Egész vénségéig még el nem szakada.
Valamerre mene, mindég vele jára.
Vigyázván szüntelen népére ’s magára.
Kézen fogva vitte hajdan Csehországba.
Most is ö vezette a’ vad Pogányságra.
És a’ mely koszorút akkor ott kötözött
Azt meg újjitotta a’ Törökök között.
El-vezetvén újjabb ellenség hadára
Méltóztattya újjabb, ’s duplás koronára.
Most is Belgrád alatt az öreg Laudonnak
Vitéz homlokára újj koszorút fonnak.
Meg Ifjúlt általa kettős Sasunk; bár oh!
Meg Ifiodhatna maga is e’ Báró!
|