1794 A |
1794 A |
1795 B |
1796 B |
1796 C |
|---|---|---|---|---|
Bár szemét rád a’ sors mosojogva nyissa
Bár feléd fordujjon tarka gojóbissa
Bár nyájas karokkal kivánnyon ölelni
’s Pava módra fénylö szárnyára emelni
Bár jöjjön kintsekkel talpig bé takarva
Nálla hizelkedjen a’ böségnek szarva
Ne hidj neki ne hidj mert sokann meg esnek
Mikor nálla boldog eletet keresnek
Ne higgy mert a’ midön leg jobban ketsegtet
Forrót alád éppen az alatt tsepegtet.
Midön leg nyajasabb karokkal öleled
Akkor rakja tele fulánkal kebeled
Azért repül veled az ég tetejére
Hogy méllyebben vessen a’ pokol méjjere
Ne higgy hát barátom ne higgy mondom neki
Mert halálra tsalnak Syreni éneki
De azért ha bánt is meg ne rezzeny tőle
Bátor szivvel vonnyad fére magad töle
Ö Asszony ’s szerentse minden pontba fordúl
Nem sok akár vigan legyen akár mordúl
Azért hát baratim bar szived rettentse
Meg ne retteny tölle ö Asszony szerentse
Ellene a’ Virtus fog lenni kö bástya
Az ártatlanságnak bé fed szent palastya.
Ez az a’ conductor a’ mellyre menyköve
Mindig haszontalan ropogasal löve
Ez ama Gibráltár ez ama Tzitadell
Mellyre minden bombit haszontalan lövell.
| Bár szemét rád a’ sors mosolyogva nyissa
Bár feléd fordullyon tsalfa golyobissa
Bár nyájas karokkal kivánjon őlelni
’s Páva modra fénylő szárnyakra emelni
Bár jőjjőn kintsekkel talpig bé takarva
Nála hizelkedjen a’ bőségnek szarva
Ne hidj neki ne hidj mert sokan meg esnek
Mikor nála boldog életet keresnek
Ne hidj mert a’ midőn leg jobban ketsegtet
Forrot alád éppen az alatt tsepegtet
Midőn leg nyájosabb karokkal őleled
Akkor rakja tele fulánkal kebeled.
Azért repűl véled az ég tetejére
Hogy méllyebben vessen pokol fenekére
Ne hidj hát barátom ne hidj mondom néki
Mert halálra tsalnak Sireni éneki.
De azért ha bánt is meg ne rezzenj tőle
Bátor szivvel vond el magadat előle.
Ő Asszony – Szerentse minden pontba fordul
Nem sok akár vigan legyen akár mordul
Azért hát Barátom bár szived rettentse
Meg ne rettenj [...] ő Asszony Szerentse
Ellene a’ Virtus fog lenni kő bástya
Az ártatlanságnak bé fed Szent palástya
Ez az a’ Conductor a’ melyre kénkőve
Mindég haszontalan ropogással lőve
Ez az a’ Gibraltár ’s az a’ Citadelle
Mellyre minden bombit hasz’talan lővelle.
| Bár szemét rád a’ sors mosojogva nyissa
Bár feléd fordujjon tsalfa gojóbissa
Bár nyájas karokkal kivánnyon ölelni
’s Pava módra fénylö szárnyára emelni
Bár jöjjön kintsekkel talpig bé takarva
Nálla hizelkedjen a’ böségnek szarva
Ne hidgy neki ne hidgy mert sokann meg esnek
Mikor nálla boldog eletet keresnek
Ne higgy mert a’ midön leg jobban ketsegtet
Forrót alád éppen az alatt tsepegtet.
Midön leg nyajasabb karokkal öleled
Akkor rakja tele fulánkal kebeled
Azért repül veled az ég tetejére
Hogy méllyebben vessen a’ pokol méjjere
Ne higgy hát barátom ne higgy mondom neki
Mert halálra tsalnak Syreni éneki
De azért ha bánt is meg ne rezzeny tőle
Bátor szivvel vonndd el magadat elölle
Ö Asszony ’s szerentse minden pontba fordúl
Nem sok akár vigan legyen akár mordúl
Azért hát baratom bar szived rettentse
Meg ne retteny tölle ö Asszony szerentse
Ellene a’ Virtus fog lenni kö bástya
Az ártatlanságnak bé fed szent palastya.
Ez az a’ conductor a’ mellyre menyköve
Mindég haszontalan ropogasal löve
Ez ama Gibráltár ’s ama Tzitadelle
Mellyre minden bombit hasztalan lövelle.
Barátom, kitsiny az, kit vagy elfelejtett
Szúrni a’ Szerentse, vagy kétségbe ejtett.
Rajta Vitéz Szívvel! ez által lettenek
Herkulestől fogva minden fél Istenek.
Tudod e’ Világbann minden nagy test forog,
Tsekély mind az a’ mi nyugszik vagy tántorog
Hát a’ Napnak disze már azért elmúla
Hogy tsekély főldünknek alája borúla.
Nem! mert maga szerzi főldünk ábrázatja
Hogy fele lakossa e’ Fényt nem láthatja.
A’ mi Világunknak szintúgy van spherája,
Ha felette űltünk, fordúlunk alája.
’S Még is a’ mi fényünk épenn ollyan lészen,
Tsak hogy a’ vak Világ nem láthat egészen.
Ha A’ nyugvó Virtus az élet rózája:
Arany Virtus, melly a’ tüzetis ki állja.
Nyomorúlt Ember az, kinek homlokábann
Látszik szerentséje mint tükör formábann.
Te, ha Órtzád épenn más színre vonitod,
A’ játszi szerentsét öszve tébolyítod.
Ha ő mosolyogva ketsegtet tégedet
Szedd komor rántzokra Stóikus képedet.
Ha ő Gorgon hanggal agyarkodik te rád
Nevesd el magadat ’s azonnal hátat ád.
Bolond a’ Szerentse hidd el azt Barátom,
Én a’ bőlts észt tsupánn a’ bőlts észbe látom.
| Bár szemét rad a sors mosojogva nyissa.
Bár feléd fordujjon csalfa golyobissa.
Bár nyájas karokkal kivannyon ölelni
Páva modra fenylö szárnyára emelni.
Bár jöjjön kintsekkel talpig be takarva.
Nálla hizelkedjen a’ böségnek szarva.
Ne hidgy neki ne hidgy mert sokan megesnek.
Mikor nálla boldog eletet keresnek.
Ne hidgy mert a midon leg jobban ketsegtet.
Forrot alád eppen az alatt csepegtet.
Midőn leg nyájasabb karokkal öleled.
Akkor rakja tele fulánkal kebeled.
Azért repűl veled az eg tetejére.
Hogy méjjebben vessen a pokol méjjére.
Ne hidgy hat Baratom ne hidgy mondom néki.
Mert halálra csalnak Siréni eneki.
De azert ha bánt is meg ne rezzenj tőlle.
Bator szivvel vond el magadat elölle.
Ö asszony szerentse minden pontba fordul.
Nem sok akár vígan legyen akár mordul.
Azért hát barátom bár szived rettentse.
Meg ne rettenj tölle ö asszony szerentse.
Ellene a virtus fog lenni kö bástya.
Az ártatlanságnak be fed Szent palástya.
Ez az a Conductor a melyre meny köve.
Mindeg haszontalan ropogással löve.
Ez ama Gibráltar, ama Czitadelle.
Melyre minden bombit hasztalan lövelle.
Barátom kitsiny az, kit vagy el felejtett.
Szúrni a szerentse, vagy kétségbe ejtett.
Rajta vitéz szivvel! ez által lettenek.
Herkulestől fogva minden fél Istenek.
Tudod e világban minden nagy test forog.
Csekely mind […] a mi nyugszik vagy tántorog.
Hát a napnak disze már azért el múla
Hogy csekély földünknek alája borula.
Nem mert maga szerzi foldünk ábrázatja.
Hogy fele lakossa a Fényt nem láthatja.
A mi vilagunknak szintugy van Svaerája.
Ha felette ültünk fordulunk alája.
’S Még is a’ mi Fenyünk eppen ollyan lészen.
Csak hogy a vak világ nem láthat egésszen.
Ha a nyugvo virtus az élet rozsája.
Arany virtus mely a tüzet is ki álya:
Nyomorult ember az kinek homlokában.
Láttzik szerentséje mint tükör formában.
Te ha ortzád épenn más szinre vonitod.
A játtzi szerentsét öszve tébolyitod.
Ha mosojogva ketsegtet tegedet
Szedd komor rantzokra te akkor képedet
Ha ö Gorgon hangal agyarkodik te rád.
Nevesd el magadat ’s azonnal hátat ád.
Bolond a szerentse hidd el azt barátom.
En a bölts eszt csupan a bölts eszbe látom.
|
Bár szemét rád a’ sors mosolyogva nyissa,
Bár feléd fordúljon tsalfa golyóbissa,
Bár nyájas karokkal kívánjon ölelni,
’S páva módra fénylő szárnyakra emelni,
Bár jöjjön kintsekkel talpig bé takarva,
Nála hízelkedjen a’ Bőségnek szarva:
Ne hidj néki, ne hidj; mert sokan meg esnek,
Mikor nála boldog életet keresnek.
Ne hidj; mert a’ midőn legjobban ketsegtet,
Forrót alád épen az alatt tsepegtet.
Midőn legnyájasabb karokkal öleled,
Akkor rakja tele fúlánkkal kebeled’;
Akkor repűl véled az ég’ tetejére,
Hogy méllyebben vessen pokol’ fenekére.
Ne hidj hát, barátom! ne hidj mondom neki,
Mert halálra tsalnak szíreni éneki.
De azért ha bánt is; meg ne rettenj tőle,
Bátor szívvel vond el magadat előle.
Ő aszszony ’s szerentse; minden pontba fordúl
Nem sok, akár vígan légyen, akár mordúl.
Azért hát, barátom! bár szíved’ rettentse,
Meg ne rettenj tőle; ő aszszony ’s szerentse.
Ellene a’ virtus fog lenni kő-bástya,
Az ártatlanságnak bé fed szent palástja.
Ez az a’ conductor, a’ mellytől mennyköve
Semmi igaz bőltset soha meg nem löve.
Ez az a’ Gibráltár, ez az a’ Tzitadell,
Mellyre minden bombit haszontalan lövell. –
Barátom! kitsiny az, kit vagy el felejtett
Szúrni a’ szerentse, vagy kétségbe ejtett.
Rajta vitéz szívvel! ez által lettenek
Herkulestől fogva minden Félistenek.
Tudod e’ világban minden nagy test forog,
Tsekély mind az, a’ mi nyugszik, vagy tántorog:
Hát a’ Napnak dísze már azért el múla,
Hogy tsekély főldünknek alája borúla?
Nem: mert maga szerzi főldünk’ ábrázatja,
Hogy fele lakossa e’ fényt nem láthatja.
A’ mi világunknak szintúgy van sférája;
Ha felette űltünk, borúlunk alája:
Még is a’ mi fényünk épen tsak a’ lészen,
Tsak hogy a’ vak világ nem láthat egészen.
Ha a’ nyugvó virtus az élet’ rózsája:
Arany virtus, melly a’ tüzet is ki állja.
’S nyomorúlt ember az, kinek homlokában
Látszik szerentséje, mint tűkörformában.
Te, ha ortzád’ épen más színre vonítod,
A’ játszi szerentsét öszve tébolyítod.
Ha ő mosolyogva ketsegtet tégedet:
Szedd komor rántzokra stóikus képedet.
Ha ő gorgonhanggal agyarkodik te rád:
Nevesd el magadat; ’s azonnal hátat ád.
Bolond a’ szerentse, hidd el azt barátom!
Én a’ bőlts észt tsupán a’ bőlts észbe látom.
|