1794/? A |
1794 A |
1794 A |
1796 B |
1802–1804/1805 C |
|---|---|---|---|---|
Ki Poëta nevet érdemel
Annak ollyan oszlopot emel
Foebus a’ Poëták Attya
Hogy betüi azon oszlopnak
Semmi veszéj kőzt el nem kopnak
Még az idö sem bánthattya
Honorral ennek közepében
Örőkké-valóság keblében
A’ Századokat számlállya.
Mellyek kedve mellett sietve
Huhánnak és ök fel mettzetve
Nevét azokon talállya.
Ha hát én reám tekintene
Nyájas szemekkel Melpomene
’S Ha éneklöje lehetnék
Mind a’ halált mind más veszéllyt ’s kárt
Melly a’ legg nagyobaknak is árt
Egy bátor szivvel nevetnék.
| 6. Jer magunknak fűzzűnk szárnyakat
Hogy ama márvány kőszálakat,
Meg tetézhessűk azokkal;
Láthassuk várát a’ Honornak
Hol a’ Muzsák edgy nagy tábornak,
Fejét fűzik Laurusokkal.
7. A’ halhatatlanság felette
Őrők templomát épitette,
A’ mellybe meg holt az halál:
Itt ki szerette a’ Muzsákat,
Nevével kérkedő táblákat
Vastag gyémántokbol talál.
8. A’ Ditsősségnek trombitája,
Nevét harsogva praedicálja
Mindenűtt a’ Nemzeteknek;
Ezt a’ Hir fel vévén szárnyára
Viszi a’ világ két sarkára,
Hogy altal adja ezeknek.
9 . Őrőmmel tapsolnak ő néki
A’ Gángesnek gazdag Kőrnyéki,
Vissza echozik Iberus;
Népei a’ fagyos Éjszaknak
’s Kik a’ forro nap alatt laknak,
Hirdetik: Ki volt Homerus!
10. Seculumi az el mulásnak
Által adják őtet edgymásnak
És meg őrizik hüséggel;
És midőn sirjára mutatnak:
Őrőmnek kőnnyeit hullatnak,
Koronázván ditsősséggel.
11. Ki Poëta nevet érdemel
Annak ollyan oszlopot emel,
Phoebus a’ Poëták Attya;
Hogy betűi ezen oszlopnak
Semmi veszélly kőzt el nem kopnak,
’S Még az Idő se bánthattya.
12. Ha hát én reám tekintene
Nyájas szemekkel Melpomene
’S Ha éneklője lehetnék:
Mind a’ halált mind más veszéllyt kárt
Melly a’ leg nagyobbaknak is árt
Edgy bátor szivvel nevetnék.
|
1. A’ ditsősségnek trombitája
Nevét harsogva praedicálja,
Mindenűtt a’ Nemzeteknek:
Ezt a’ hir fel vévén szárnyára
Viszi a’ világ két sarkára,
Hogy által adja ezeknek.
2. Őrőmmel tapsolnak ő néki
Gángesnek gazdag kőrnyéki,
vissza echozik Iberus!
Népei a’ fagyos Északnak,
’s Kik a’ forro nap alatt laknak
Hirdetik. Ki volt Homérus?
3. Seculumi az el mulásnak
Által adják őtet edgy másnak,
És meg őrizik hűséggel:
És mikor sirjára mutatnak
Őrőmnek kőnnyeit hullatnak,
Koronázván ditsőséggel.
4. Ki Poëta nevet érdemel
Annak ollyan oszlopot emel,
Phoebus a’ Poëták Attya:
Hogy betűi azon oszlopnak
Semmi veszélly kőzt el nem kopnak,
’s Még az idö sem bánthattya.
5. Homérral ennek kőzepében
Őrőkké valoság keblében,
A’ századokat számlálja:
Mellyek kedve mellett sietve
Suhannak el ’s ő fel mettzetve,
Nevét azokon találja.
6. Ha hát én reám tekintene
Nyájas szemekkel Melpomene,
’s Ha éneklője lehetnék:
Mind a’ halált mind más veszély[t] kárt
Melly a’ leg nagyobbaknak is árt,
Edgy bátor szivvel nevetnék.
|
Jer! magunknak fűzzünk szárnyakat,
Hogy ama’ bértzes kőszálakat
Meg tetézhessük azokkal;
Láthassuk várát a’ Hónornak,
Hol a’ Múzsák eggy nagy tábornak
Fejét fűzik laurusokkal.
A’ halhatatlanság felette
Örök templomát építette,
A’ mellybe meg hólt a’ halál.
Itt, ki szerette a’ múzsákat,
Nevével kérkedő táblákat
Merő gyémántokból talál.
A’ ditsőségnek trombitája
Nevét harsogva prédikálja
Mindenütt a’ nemzeteknek,
Ezt a’ hír fel vévén szárnyára,
Viszi a’ világ négy sarkára,
Hogy által adja ezeknek.
Székulumi az elmúlásnak
Által adják őtet eggymásnak,
És meg őrizik hűséggel;
És mikor sírjára mutatnak,
Örömnek könnyeit hullatnak,
Koronázván ditsőséggel.
Népei a’ fagyos északnak,
’S kik a’ forró nap alatt laknak,
Hírdetik, ki vólt Homérus!
Örömmel tapsolnak ő néki
A’ Gángesnek gazdag környéki,
Vissza ekhózik Ibérus.
Vajha én reám tekíntene
Nyájas szemekkel Melpómene,
És éneklője lehetnék!
Úgy mind halált, mind más veszélyt ’s kárt,
Melly a’ leg nagyobbaknak is árt,
Bátor lélekkel nevetnék.
|
JER! magunknak fűzzünk szárnyakat,
Hogy ama’ bértzes kőszálakat
Megtetézhessük azokkal,
Láthassuk várát az Ízlésnek,
Hol a’ Múzsák a’ sok elmésnek
Fejét fűzik babérokkal.
A’ Halhatatlanság felette
Öröm templomát építette,
A’ mellyben meghólt a’ halál.
Itt, ki szerette a’ Múzsákat,
Nevével kérkedő táblákat
Merő gyémántokból talál.
A’ Ditsőségnek trombitája
Érdemét harsogva fúkálja
Mindenütt a’ nemzeteknek;
Ezt a’ hír felvévén szárnyára,
Viszi a’ világ’ négy sarkára,
’S fülébe zengi ezeknek.
Századjai az elmúlásnak,
Általadják őtet egymásnak,
És megőrizik hűséggel;
És mikor sírjára mutatnak,
Örömnek könnyeit hullatnak,
Koronázván ditsősséggel.
Népei a’ fagyos északnak,
’S kik a’ forró Nap alatt laknak,
Hirdetik, ki vólt Homérus!
Örömmel tapsolnak őnéki
A’ Gángesnek gazdag környéki,
Visszaekhózik Ibérus. –
Vajha én reám tekíntene
Nyájas szemekkel Melpómene,
És éneklője lehetnék!
Úgy mind halált, mind más veszélyt ’s kárt,
Melly a’ legnagyobbaknak is árt,
Bátor lélekkel nevetnék.
|