1794 A |
1794 A |
1795 B |
1796 B |
1796 C |
|---|---|---|---|---|
A’ Napnak hanyatlik tűndőklő hintaja
Nyitva várja a’ szép enyészet ajtaja
Haldokló sugari halavánnyá lésznek
Pirult hórizonunk alatt el-enyésznek
Az aranyos felhők tetején le festve
Mosojog a’ hives szárnyon járó Estve
Mellynek ujj élettel biztato harmattya
Gyöngy tsepjeit a’ nyilt roságba hullattya
A madarkák meg hűlt fészkeik szélein
Zengenek bútsuzó notájok rengyein
A vadak ’s Farkasok űlnek szenderedve
Barlangjaba mordul bőmből a’ bús medve
Szomorún hangitsál fészkén a’ patsirta:
Fejjebb tsak a’ danló Fülemüle birta
Ah ti tsendes szellők fúvallati jertek!
Jertek füleimbe ti édes Concertek
Mártsátok örömbe szomorú lelkemet
A ti nyájasságtok minden bút el temet
Lengjetek oh nyájas Zefirkék lengjetek
Lankadt kebelembe életet ontsetek
Mig érzek mig szollok egy kis nyájas szellet
Rám gyengén mennyei illatot lehellet.
Suhogo szárnyain a’ fák árnyékinál
Egy fű szerszámozott Theatrumot tsinál
Mellybe a’ Gratiák őrőmmel repűlnek
A kellemességek lágy karjain űlnek
A’ tsendes berkeknek barna rajzolattya
Magát az hold rezgő fényénél ingattya
Egy szóval, e tsendes melankholiának
Kedves rejtekei örömre nyílának
Késs mélly borzaztó ejj komor oráiddal
Ne fedd bé kedvünket hideg szárnyaiddal.
| 1. A’ Napnak hanyatlik tűndőklő hintaja,
Nyitva várja a’ szép Enyészet ajtaja
2. Haldoklo sugári halavannyá lésznek,
Pirult Horizonunk alatt el Enyésznek,
3. Az aranyos felhők tetején le festve
Mosolyog a’ hives Szárnyon járo Estve.
4. Mellynek ujj élettel biztato harmatja
Győngy tsepjeit a’ nyilt roszákban hullatja.
5. A’ madarkák meg hűlt fészkeknek szélein
Zengenek butsuzo notájok rendjein.
6. A’ vadak farkasok űlnek szenderedve
Barlangjában mordul bőmből a’ bus medve
7. Szomorun hangitsál fészkén a’ patsirta
Fellyebb tsak a’ dallo filemile birta
8. ah ti tsendes szellő fuvallati jertek!
Jertek fűleimben Ti Édes Concertek!
9. Mártsátok őrőmben szomoru lelkemet
A’ ti nyájasságtok minden but el temet
10. Lengjetek oh! nyájas Zephirkék lengjetek
Lankadt kebelemben életet őntsetek! –
11. Mit érzek? – mig szollok edgy kis nyájas szellet
Rám gyengén mennyei illatott lehellett
12. Suhogo szárnyain a’ fák árnyékinál
Edgy fűszerszámozott theátrumot tsinál,
13. Mellyben a’ Grátiák őrőmmel repűlnek
A’ kellemességek lágy karjain űlnek,
14. A’ tsendes berkeknek barna rajzolatja
Magát az hold rezgő fénnyénél ingatja.
15. Edgy szoval e tsendes meláncholiának
Kedves rejtekei őrőmre nyilának
16. Késs még borzaszto Éj komor oráiddal
Ne fedd bé kedvűnket hideg szárnyaiddal!
| A’ Napnak hanyatlik tűndőklő hintaja
Nyitva várja a’ szép Enyészet ajtaja
Haldokló sugari halavánnyá lésznek
Pirult hórizonunk alatt el-enyésznek
Az aranyos felhők tetején le festve
Mosojog a’ hives szárnyon járó Estve
Mellynek ujj élettel biztato harmattya
Gyöngy tsepjeit a’ nyilt roságba hullattya
A madarkák meg hűlt fészkeik szélein
Szunnyadnak bútsúzó notájok rengyein
Szomorún hangitsál fészkén a’ patsirta:
Fejjebb tsak a’ dalló Fülemüle birta
A vadak ’s Farkasok űlnek szenderedve
Barlangjaba mordul bőmből a’ bús Medve
Ah ti tsendes szellők fúvallati jertek!
Jertek füleimbe ti édes Concertek
Mártsátok örömbe szomorú lelkemet
A ti nyájasságtok mindenbút el temet
Lengjetek oh nyájas Zefirkék lengjetek
Lankadt kebelembe életet ontsetek
Mig érzek mig szollok egy kis nyájas szellet
Rám gyengén mennyei illatot lehellet.
Suhogo szárnyain a’ fák árnyékinál
Egy fű szerszámozott Theatrumot tsinál
Mellyben a’ Gratiák őrőmmel repűlnek
A gyönyörüségnek lágy karjain űlnek
A’ tsendes bereknek barna rajzolattya
Magát a Hold rezgő fényénél ingattya
Egy szóval, e tsendes melankholiának
Kies rejtekei örömre nyílának
Késs még borzaztó éjj komor oráiddal
Ne fedd bé kedvemet hideg szárnyaiddal.
Úgyis e’ Világba semmi részem nintsen
Melly bádgyadtt Lelkemre megnyúgovást híntsen.
Mikor a’ Világnak Lármáját sokallom,
Kevélynek, fösvénynek tsörtetését hallom.
Mikor az Emberek körűltem sibongnak,
’S Kényjektől részegenn, eggymásba tolongnak.
Bódúlt emberi Nem! hát szabad Létedre
Mért vertél Zárbékót tulajdon Kezedre.
Tiéd vólt ez a’ Főld tiéd vólt egészenn,
Mellyből most a’ Kevély ’s fösvény Dézsmát vészen.
Mért szabtál hát Határt önn fiaid között,
Ládd é, már eggymástól mind megkülönözött.
Az enyím a’ tiéd mennyi lármát szűle,
Miólta a’ miénk nevezet elűle.
Hajdan a’ termő Főld, míg bírtokká nem vált,
Per és lárma nélkűl annyi embert táplált.
’S többet; mert még akkor a’ Had és Veszettség
Mérgétől nem veszett annyi sok Nemzetség.
Nem vólt még koldússa akkor a’ Törvénynek,
Nem született senki gazdagnak Szegénynek,
Az igazságtévő Határkő és Halom,
A’ másét bántani nem hagyó Tilalom,
Nem adott még okot annyi sok Lármára
Mert az Elégség vólt mindennek határa.
Nem állott vólt még ki a’ kevély Uraság,
Hogy törvényt hallgasson tőle a’ Szolgaság.
’S rozskenyérhéjjból is Karátsonyja legyen,
Hogy az Úr Tortátát ’s Pástétomot egyen.
Nem bírt még a’ Király 20, 30 milliót,
Nem tsikart ki tőlök dézsmát és portziót,
Mellyből boldogokká tudja őket tenni,
Az az, – Tonkin Fészket legyen miből venni.
Nem bújt el a’ Fösvény több Embertársától,
Hogy mentt legyen pénze a’ Haramiától,
A’ kit tán Tolvajjá a’ tolvaj Világ tett,
Mert gonosz Erkőlttsel senki sem született.
Nem is Tsuda! mert már a’ Rétek árkolva,
És a’ Mezők körűl vagynak barázdolva.
Az erdők tílalmas Korlát köztt állanak,
Hogy bennek az Urak Vadai lakjanak.
A’ Vizek a’ szegény Emberekre nézve
Tőlök munkált fákkal elvagynak pétzézve.
Te vagy még egyedűl, óh arany Hóldvilág!
Mellyre Donátziót nem hozott a’ Világ.
Te vagy még, Éltető Levegő! a’ mellyenn,
Indsenéri Duktus nem járt semmi hellyenn.
’S tégedet, óh legszebb hangú Szimfónia!
Ingyenn hallgathat még minden ember’ fia.
’S titeket, oh édes Kontzerti Hangzások,
Hallhatnak a’ szegény Pásztorok ’s Munkások:
Mikor a’ Mesterség’ gyáva Hangjainál
A’ részeg nagy világ fárasztó Bált tsinál.
óh áldott Természet! óh tsak vagy te nékem
Az a’ te tőled nyert bírtokom ’s Vidékem,
Mellynek én örökös főldes Ura lettem,
Mihelyt te általad embernek születtem.
| A’ napnak hanyatlik tündöklö hintaja
Nyitva várja a’ szép enyészet ajtaja.
Haldoklo sugári halovánnyá lésznek;
Pirult horizonunk alatt el enyésznek.
Az aranyos felhök tetején le festve.
Mosolyog a hives szárnyan járo estve.
Melynek uj élettel biztato harmattya.
Gyöngy csepjeit a nyilt roságba hullatja.
A madárkák meg hült feszkeik szelein.
Szunyadnak butsuzo notájok rendjein.
Szomorun hangitsál fészkén a patsirta
Fejjebb csak a danlo fülemüle birta.
A vadak, farkasok ülnek szenderedve.
Barlangjaba mordul bomből a bus medve.
Ah ti csendes szellök fuvallati jertek!
Jertek füleimbe ti édes Concertek.
Mártsátok örömbe szomoru lelkemet.
A ti nyájjasságtok minden but el temet.
Lengjetek oh nyajjas Zefirek lengjetek!
Lankadt kebelembe életet öntsetek.
Míg érzek – míg szollok – egy kis nyájas szellet
Rám gyengén mennyei illatot lehellet.
Suhogo szárnyain a fák árnyekinal
Egy fü szerszámozott theatrumot csinál.
Melyben a grátiák örömmel repülnek.
A gyönyörüségnek lágy karjain ülnek.
A csendes bereknek barna rajzolatja
Magát a hold rezgö fennyenel ingatja
Egy szoval e csendes melancholiának.
Kies rejtekei örömre nyilának.
Késs még borzazto éjj komor oráiddal.
Ne fedd bé kedvemet hideg szárnyaiddal.
Ugy is a Világba semmi reszem nintsen.
Mely badgyatt lelkemre meg nyugovást hintsen.
Mikor a világnak lármáját sokallom
Kevélynek, fösvénynek csörtetését hallom.
Mikor az emberek körültem ’sibongnak
S Kényektöl reszegenn egy másba tolongnak
Bodult emberi nem! hát szabad létedre
Mért vértél zár bekot tulajdon kezedre
Tied volt ez a föld, tied volt egészen
Mellyből most a kevéj ’s fősvény dezsmát vészen.
Mért szabtál hát határt önn fiaid között
Ládd e már egy mastol mind meg különözött.
Az enyim, a tied mennyi lármát szüle
Miolta a miénk nevezet el üle.
Hajdan a termö föld mig birtokká nem vált
Per és larma nelkül annyi embert táplált
’S többet; mert meg akkor a Had és veszetség.
Mérgétől nem veszett annyi sok nemzetség.
Nem volt még Koldussa akkor a Törvénynek
Nem született senki gazdagnak szegénynek.
Az igasság tevö határ kö hatalom
A másét bantani nem hagyo tilalom.
Nem adott még okot annyi sok lármára
Mert az elégség volt mindennek határa.
Nem allott volt meg ki a kevej Uraság.
Hogy törvényt halgasson tölle a gazdaság.
’S Rozs kenyer héjjből is Karatsonja légyen.
Hogy az Ur Tortátát pastetomot egyen.
Nem birt még a Király 20, 30 milliot.
Nem csikart ki töllök Dézsmát és portiot.
Melyből boldogokká tudja öket tenni.
Az az – Tonkin Fészket légyen miből venni.
Nem bujt el [a] Fősvény több ember társától
Hogy ment legyen penze a haramiátol.
A’ kit tán tolvajjá a tolvaj világ tett.
Mert gonosz erköltsel senki sem született.
Nem is csuda! mert már a rétek árkolva.
Es a mezök körül vagynak barazdolva.
Az erdök tilalmas Korlát közt állanak.
Hogy benne az Urak Vadai lakjanak.
A vizek a szegény emberekre nézve.
Töllök munkált fákkal el vagynak pétzézve.
Te vagy még egyedül oh Arany hold-vilag!
Melyre Donátziot nem hozott a Világ.
Te vagy még eltetö Levegő! a melyen
Indseneri ductus nem járt semmi helyen.
’S tégedet oh leg szebb hangu szimfonia
Ingyen halgathat még minden ember fia
’S titeket oh édes Concerti hangzások.
Halhatnak a szegény pasztorok munkások.
Mikor a mesterség gyáva hangjainál.
A részeg nagy világ fáraszto bált csinál.
Oh aldott természet! oh csak te vagy nékem
Az a te tölled nyert birtokom ’s videkem
Melynek én örökös Földes Ura lettem
Mihelyt te általad embernek születtem.
|
A’ napnak hanyatlik tündöklő hintaja,
Nyitva várja a’ szép enyészet’ ajtaja.
Haldokló súgári halavánnyá lésznek,
Pirúlt horizonunk alatt el enyésznek.
Az aranyos felhők tetején le festve
Mosolyog a’ híves szárnyan járó estve;
Mellynek új balzsammal bíztató harmatja
Tseppetskéjit a’ nyílt rózsákba hullatja.
A’ madarkák meghűlt fészkeknek szélein
Szunnyadnak bútsúzó nótájok rendjein.
A kis filemile míg magát ki sírta,
Szomorún hangitsált fészkén a’ patsírta.
A’ vadak farkasok űlnek szenderedve,
Barlangjába belől bömböl a’ mord medve. –
Ah! ti tsendes Szellők fúvallati jertek,
Jertek füleimbe ti édes concertek;
Mártsátok örömbe szomorú lelkemet;
A’ ti nyájasságtok minden bút el temet.
Lengjetek óh kellő zefirek, lengjetek,
Lankadt kebelembe életet öntsetek!
Mit érzek? míg szólok, eggy kis nyájas szellet
Rám gyengén mennyei illatot lehellett.
Suhogó szárnyával a’ fák’ árnyékinál
Eggy fűszerszámozott teátromot tsinál
Mellybe a’ grátziák örömmel repűlnek,
A gyönyörűségnek lágy karjain űlnek
Hol a’ tsendes berek barna rajzolatja
Magát a’ hóld’ rezgő fényénél ingatja.
Eggy szóval, e’ vídám melancholiának
Kies szállásai örömre nyílának.
Késsél még setét éj komor óráiddal,
Ne fedd bé kedvemet hideg szárnyaiddal:
Úgy is e’ világba semmi részem nintsen,
Melly bádgyadt lelkemre megnyúgovást hintsen
Mikor a’ világnak lármáját sokallom,
Kevélynek, fösvénynek tsörtetését hallom,
Mikor az emberek körűltem zsibongnak,
’S kényjektől részegen eggymásra tolongnak.
Te vagy még egyedűl, óh arany hóldvilág,
Mellyet árendába nem ád még a’ világ.
Te vagy még, éltető levegő! a’ mellyen
Indsenéri duktus nem járt semmi hellyen.
Téged még, óh legszebb hangú szinfónia,
Ingyen is hallgathat minden ember’ fia
’S titeket, óh édes erdei hangzások,
Hallhatnak a’ szegény pásztorok ’s munkások:
Mikor a’ mesterség’ gyáva hangjainál
A’ kényes nagy világ fárasztó Bált tsinál. –
Óh áldott természet! óh tsak te vagy nékem
Az a’ te tőled nyert Birtokom ’s Vidékem,
Mellynek én örökös főldes ura lettem,
Mihelyt te általad embernek születtem.
|