(Sz. György’ hav. 16-dik napj. 1790.)
Horret adhuc animus, manifestaque gaudia differt,
Dum stupet, et tanto cunctatur credere voto.
________
Melly örömtől zengnek Kassának hajléki?
Mitől vídúlnak így Hernád’ bús vidéki?
Tán boldogságunknak érkezett postája,
’S felkelend még eggyszer Árpád’ unokája?
Úgy van! Tsalatkozott atyánk ’s fejedelmünk
Halállal pótolta számtalan sérelmünk’.
Viszszatér az Ország’ ditső koronája,
Viszszatér Szent István’ királyi páltzája.
Nyelv, törvény, szabadság tellyes erejével,
Mind megtér Ispányunk’ fényes tisztségével;
Ki-is ím! megörűltt nemzete’ szavára
Ma ül-fel újjolag régi kormánnyára.
Isten hozott, napunk’ rég-ohajtott
*[...]vántt [Átírással javítva.]
fénnye,
Orczi! dőlő hazánk’ eggyik fő reménnye!
Bús megyénk’ Egekből szállott ajándéka,
Üdvöz’ légy, bölts atyád’ méltó maradéka!
Itt vagy hát? ’s tekíntvén az Ég nyomorgásunk’,
Engedi, hogy közttünk e’ helyenn meglássunk?
Felhatott hozzája gyászos kiáltásunk,
’S nem tartand örökké tőlled elválásunk?
Oh! melly öldöklő gond’ ’s búba merítetted
Szívünket, miólta vég bútsúdat vetted –
Miólta e’ kormányt, kötelességedből
Engedned kelletvén, letetted kezedből!
Nem lehetett többé velünk tanátskoznod,
’S híven igazgatva néped’ oltalmaznod.
Tsak távúlról kellett nézned, mint szenvedtünk,
A’ mérges habokkal miképpen küszködtünk;
Mert, bár mit tesz vala atyai készséged,
Nem használt, sőt több kárt szült volna hívséged!
Mint a’ Hajós – kinek megrakott gállyáját
Rút fergeteg éri, ’s tépi vitorláját,
’S a’ riadó mennykő, tüzes fellegéből
Letsapván, a’ kormányt kiüti kezéből,
’S már az elnyelendő mélységnek felette
Tsak eggy deszkaszálonn függ kínos élete –
Meszszéről szemléli, hogy’ dőlöng magában
’S verdődik hajója halálnak torkában;
Hijába nyújtya-ki reszkető kezeit,
Nem szabadítthattya kíntsét ’s kedvesseit!
Hasztalan’ remélltünk urunk’ ’s koronánkban;
Idegenek voltunk tulajdon hazánkban.
Az öröm, kedv, ’s népünk’ szokott nyájassága
Eltünt! mert kötve volt a’ szív’ szabadsága.
Nem bízott az atya saját magzattyában;
Barát, ellenségét vélte baráttyában.
Titokban sírt a’ jó hazafi, ’s hallgatott;
Mert, ha szóllt, pártosnak ’s bolondnak tartatott!
Az alku’ ’s a’ törvény’ emlékezetére
Reszketett, ’s nevét sem vehette
*vehet[..] [Átírással javítva.]
nyelvre.
*[A pont vesszőből javítva.]
Ezernyi
*
<’S> Ezernyi [A nagy kezdőbetű kicsiből javítva.]
bajának elviselésére
Tűrést az Egektől tsak nyögéssel kére.
Mert,
*<…> |Mert| [Sor fölötti javítás.]
bármit végeztek ’s rendeltek-is róllunk,
Igaz űgyünk mellett nem lehetett szóllnunk!
*[Ez s az előző sor zárójelbe téve állt, a zárójelek kitörölve.]
Ám de mit számlálom kitűrtt inséginket?
Minek szaggatom-fel
*[...]om-fel [Átírással javítva.]
újra sebeinket?
’S Néked-is,
*
néked [Átírással javítva.]
kit most így éleszt a’ szabadság,
Olly számos megyékből öszve-gyűltt Magyarság!
Minek tartóztatom örömkönyveidet,
Mellyekben lábbogni látom szemeidet?
Örűlly! ’s imádd az ÚR’ atyai végzésit,
Ki ekképp’
*e’ képp’ [Átírással javítva.]
váltya-fel népe’ szenvedésit.
Vígadgy! és tsókollyad jóltévő veszszejét,
Mellyel így késérté hitednek erejét.
„Él még, mondád, él a’ Magyarok’ Istene!
Ha Ő nem akarja – ki tehet ellene?”
’S íme! Benne vetett erős bízodalmad
Feltalálta híven-keresett oltalmad’.
Jő, kivel virágzó szerentsédet éred,
Jő már, ohajtva vártt
*
<rég> ohajott |vártt| [Átírással javítva. Sor fölötti javítás.]
nagylelkű vezéred,
’S hogy feljuttathasson boldogság’ pontyára,
Ma veszi-fel ismét terhedet vállára,
Így ment rég Camillus Róma’ védelmére,
Így a’ Nagy Hunyadi Erdélynek szélére,
Ki, ott hazájának
*
ott<an> hazája’ [Az aposztróf ékezetté alakítva, a „-nak” toldalék a szóhoz kapcsolva.]
hív őrző-angyala,
Itthon
*
<’S> itthon [A mondatkezdő betű kisbetűből(?) javítva.]
nemzetének édes attya vala.
De melly titkos érzés terheli szívemet?
Melly komor gondolat zavarja kedvemet?
Múzsa! ki elmémet az idők’ titkába
Felvivéd, jövendőnk’ kétes
*<...> |kétes| [Sor fölötti javítás.]
homállyába,
Még sem szünhet-e meg hazánknak
*hazámnak [Átírással javítva.]
insége?
Soha sem lessz-e hát panaszinknak vége?..
„Magyar Nép! feljött már napod valahára,
’S mutattya, mint ülhess szerentséd’ jobbjára:
De vígyázz! ’s az Égnek atyai szándékát
Imádván, használlyad nyújtott ajándékát.
Még nem vagy a’ partonn! Felhevűltt szívedet
Mérsékeld, ’s tartóztasd érzékenységedet,
Nehogy örömednek gátszaggató árja
Az ohajtott révből hajódat kizárja,
’S megínt a’ háborgó
*<veszélyes> |háborgó| [Sor fölötti javítás.]
tengernek méllyére
Repítvén, botsássa szelek’ tetszésére.
Szemfüles vígyázás kövesse hívséged’,
Hogy el ne ragadgyon régi hevességed!”
*[Innen a lap alján a korábban lezárt vers továbbírása, apróbb betűkkel ráírva a verset lezáró jelre.]
Oh Magyar! ki sorsod’ illyen változásánn
Most méltán örvendesz jobbra-fordúlásánn,
Írd-fel e’ nagy napot jegyző-táblájidra,
Hogy, lejutván híre késő fijaidra,
Boldogabb életünk’ ezen kezdetéről
Emlekezzenek-meg Orczi’ nagy nevéről,
Ki, hogy áldást hozzon hazafi-társára,
Örömmel aldozza mindenét számára.
Eredgy már, ’s ígérd-meg igaz hűségedet,
Ígérd vezérednek kész tehetségedet,
’S figyelmezvén mindég okos tanáttsára,
Tégy-meg vele mindent hazád’ közjavára.
*
<oltalmára.> |köz javára.| [Ceruzával lehúzva, sor alatti javítás.]