Hogy-hogy’? én adgyak-e vígasztalást néked,
Hogy el ne tsüggesszen tsoportos inséged? –
Én! ki gyengűltt testtel ’s bádgyadott elmével
Már alig küszködöm bánatom’ terhével;
Én nyújtsak-e néked segélytő kezeket,
Hogy birhasd bajaid’ le-nyomó terheket? –
A’ Sánta légyen-e vezére Bénnának,
Gyáva enyhíttője szomorú sorsának? –
Avagy Világtalan vezesse a’ Vakot? – –
Ah! nem
*
n[.]m [Átírással javítva.]
látok én már soha több víg Napot!
*
napot [Átírással javítva.]
Régen el-távozott örömem’ egéről, –
Alig emlékezem hajdani fénnyéről! –
Ma-holnap azt hallod eggy Éjszaki széltől,
Melly Gajához téved Hernád’ vidékétől,
Hogy, kinek Múzsáját olly szívesen látod,
Már nints többé, ’s tsak vólt, néhai barátod;
Ama’ társad, kinek lantya’ zengésére
Örömmel siettél Helikon’ hegyére;
’S kit most elébb siratsz tziprussa’ tövében,
Hogy-sem ismérhettél vólna személlyében. –
Úgy van! nem sokára el-múlik insége, –
Érzi,
*Ér[.]i [Átírással javítva.]
hogy közelítt pállyájának vége;
Nem soká vissza-tér régi lak-helyébe
A’ bús semmiségnek iszonyú keblébe! –
Igaz: hogy nem jutott ki-szegzett tárgyához,
Bár híven meg-tette, a’ mit magával hoz
Emberi ’s polgári szent kötelessége,
A’
*
M [Átírással javítva.]
melynek tüzétől lángadozva ége. –
Tsak azt mutathatta, hajdan mire menne,
Hogy-ha végezése nem gátolná benne! –
De ki állhat ellent Halál’ hatalmának?
Nints határazattya bús birodalmának! –
Valakik e főldön valaha
*[Az első „a” fölött lehúzott ékezet.]
valának,
Ámbátor részei Természet’ Urának;
*
Participatio Divinimatio. A’ Stoikusok szerént.
Valakik valaha ez élet’ terhére
Születendők, kínos létek’
*kínos <...> létek’
érzésére:
Mind el kell menniek Setétség helyére,
A’ honnan még soha senki meg nem tére.
*– – – – – – Iter tenebricosum Illud, unde regant redire quenquam. Catullus.
Nem használ itt senki’ bajnoki ereje,
Sem a’ gyenge Szűznek nyíló esztendeje;
Sem a’ tüzes Ifjú’ virágzó ideje,
Sem a’ jó-erkőltsű Ősznek tisztes feje.
Ama’ Király, ki ma koronákon sétál,
Holnap porban fekszik Jobbággya’ poránál. –
Nintsen könyörűlet nálla: egyre kaszál
Mindent, valamikor valakit hol talál. –
Bóldog, ki napjait olly-képp’ rekesztheti,
Hogy őt fellyűl-éli jó emlékezeti.
De bánatra-méltó, ki alig kezdhette
Úttyát, már el-esik annak közepette! –
Nézd ama’ nevendék Alma-fát. Le-dőle!
Most, mikor gyümőltsöt várhatsz vala tőle!
Eddig tsak virágzott! tsak azt mutatta még,
Mi lenne belőlle, ha engedné az ég. –
El-jött rendelése: ’s időnek-előtte
Ime, gyökeréből a’ szél ki-döntötte! –
Szerentsés! mert a’ ki elébb ápolgatta,
Kedves Nevelője mostan meg-siratta. –
De vallyon! ki-múlván, lessz-e, ki szívében
Fenn-tartson engemet emlékezetében?
Lessz-e, ki eggy könyvet ejtsen sír-halmomra,
’S egy szent áldást mondgyon el-tüntt árnyékomra? –
Most, bár érdemeim még nem-is olly nagyok,
A’ kaján Irígység’ ki-tett tárgya vagyok! –
Ez a’ Kevélységnek fertelmes leánya,
Az alatson Lelkek’ lappangó bálvánnya;
Melly tsak szurdékokban kezdi öld[...]klését,
Míg tovább űzheti fene vérengzését:
Irtózatos fejét már fellyebb emeli,
’S sebhedésem’ módgyát nyilvábban kémleli. –
Ah! ez-e tehát a’ kilentz Szűz’ óltalma?
Ez-e hívségemnek érdemlett jutalma? –
De talán, ha egyszer e’ testtől meg-válok,
Hogy-ha majd Stiksz’ komor vizén által-szállok;
Hogy-ha a’ bóldogság’ mezején sétálok,
’S Ányosom’ lelkével fel ’s alá járkálok:
Tán akkor, tekéntvén szíves barátimra,
Nem önti-ki mérgét hideg hamvaimra! –
Ha mind-azon-által dühös fúlánkjával
Ott-is tsúfot űzne barátod’ porával:
Ne hagyd háborgatni ekkor árnyékának
Nyúgalmát! Fogj lantot, ’s mondd-meg a’ Hazának:
Ezt: Hogy a’ Jók ellen én soha nem szólltam;
’S Hazámnak hív fija, jó polgárja vóltam! –
Hanem, oh bús Képzés! távozzál előllem;
Más vígasztalást vár most Virág én-tőllem. –
Víg hír, oh Barátom! örvendgy bízvást néki,
Tünnyenek-el borúltt homlokod’ árnyéki:
„Nem sokára Híved, ennyi gyötrelmétől
Meg-szabadúl, ’s el-vál főldi életétől.” –
Lehet-e még nagyobb vígasztalás ennél?
De, hogy-ha ezzel is meg-nem elégednél,
Tudgyad: hogy, ha majdan ama’ határ-idő,
Mellyet Élte Ura néki szabott, el-jő;
’S e’ tsalfa Világtól végső bútsút vészen:
Te szívedhez szíve akkor-is hív lészen!