Te, tzifra kis Madár!
Miért hagyád-el már
Elmét-ketsegtető
’S a’ búban elmerűltt szívet
Veszélyes andalgásiból
Édesdeden serkentgető
Érzékeny éneked’? –
Vagy-is – mivel köszönnyem én neked,
Hogy bús magánosságomban meglátogatsz?
’S hogy (a’ mit embertől szívem hijába vár!)
Vígasztalást és kedvet adsz? –
Ékes-szavú, szép-tollú, drága kis madár!
Mivel köszönnyem én meg ezt neked?
Fel-felrepűlsz rostélyos ablakomra;
Bízvást előmbe állsz,
’S úgy kandikálsz
Majd bévasaltt szűk rejtekembe,
Majd elfogyó halvány ábrázatomra,
’S vígasztalásidért
Halált mosolygó bánatos szemembe! –
De nem sokára
Tőlem megínt elválsz!
’S a’ búnak e’ felhőkig-értt
Boldogtalan lakó-helyéről
Szárnyadra kelvén, újjolag leszállsz
A’ vár’ fokára,
Vagy még tovább ama’
Sebess folyónak zúgó parttyainn
Büszkénn uralkodó bokros halomra;
’S onnan, szokott örvendezésed’
Kellős, verő-fényes hegyéről,
Onnan tekéntgetsz-fel homályos ablakomra, –
Ott hangzik újra kedves éneked,
A’ fenyvesek’ tollas polgárinak
Víg, és az ártatlanság’ elnyomójinak
Szemet-tsaló kevély hivságinál
Százszorta boldogabb, szebb, ’s méltóbb életéről!
Ott hangzik édes éneked,
Az e’ kerek föld’ birtokánál,
A’ széles e’ világ’
Minden javánál
Kívánatosb áldott Szabadság’
Meg nem betsűlhető nagy érdeméről!...
Boldog kis állat! ártatlan, szabad
Lakossa e’ magas hegyek’ homállyinak!
Víg hírdetője,
Szíves magasztalója
Nagy Alkotód’ jóságinak!...
Te szép, te kedves kis madár!
Édes enyhíttője,
Egygyetlen egy vígasztalója
*
[..]gasztalója [Átírással javítva.]
Elbádgyadott lelkem’ fájdalminak!
Mivel, mivel köszönnyem én neked
Elmémet-ébresztő gyöngy éneked’? – – –
De íme! már meg’ itt hagyott!..
Meg’ viszsza-tére
Az esti szellők’ gyenge
*<szárnyainn> gyenge szárnyainn
szárnyainn
Előbbi múlató-helyére,
Túl a’ folyónak parttyainn
Ama’ bokros halomra; ’s ott,
A’ nyári díszekből kivetkező
Kis fáknak özvegy ágainn,
Ott áldgya, ott
Köszönti
A’ nyúgalomra költöző
Arany-hajú szelíd Napot!
Ott önti
Gyönyörködésre kísztő mennyei
Kis
*
[.]is [Átírással javítva.]
torka, fodros énekit;
’S hangokra-olvadott vídám érzései
Meszszére hajtanak minden bút, bánatot. –
Tornyunkra felható édes lehelletit
Enyhűlve szíják-bé sokat-tűrtt szíveink, –
’S dobogva hajlanak-le víg dombjának a’
Völgyből felénk koválygó lágy szellőjikhez!
És, felfohászkodván
Megilletődött lelkeink
A’ szenvedők
El nem feledkező Attyoknak székihez,
Keblünkbe húllanak-le könyveink!...
Elhallgatott. Fülelve néz mindenfelé,
’S kérdezni látszatik:
„Ha tetszik-e?
’S kitől miként hallgattatik?” –
Zengj még tovább!
Zengj, o kegyes
Kis Énekes!
Enyhíttsed árva szívemet!
Enyhíttsed ah! ’s feledtesd-el velem
Titkon gyötrő keservemet! – –
És íme zeng!.. De melly szokatlan,
Melly új erővel hangzik ezüst-szava?
Mint éled ah! ’s melly ellen-állhatatlan
Vígságnak indúl minden a’ zajos Inn körűl!
Miként örűl,
Miként süvítt az ő
Hatalmas énekének
Hegy, völgy, mező!
Melly víg örömre gerjedének,
’S miként felelgetnek mindenfelől neki
A’ szirtos-oldalú hegyek’
Láttatlanúl enyelgő gyermeki!...
Téged’, Szabadság! tégedet énekel!
Nints szíved, Ember! hogyha nem érdekel;
Ha fel nem indítthatnak édes
Hangjai zengedező szavának, –
Megbájoló kedves szavának,
Melly által új
Életet ád az egész tanyának! –
Áldás reád,
O édes
Kis énekes!
Áldás reád!
Ne ártsanak neked soha
E’ vad vidéknek éhes ölyvei!
Ah! el ne érjenek téged’ soha