Non ego te meis
Chartis inornatam silebo.
Mí, kik alig kezdénk népünk’ újúlásánn
Örűlni, bal sorsa’ jobbra-változásánn,
’S alig álmadozánk boldogabb napokról,
Már-is lemondani készűlénk azokról –
Mivelhogy, megvetvén ősink’
*
[...]k’ [Átírással javítva.]
erköltseit,
Nyelvét, öltözetét, ’s nemzeti díszeit,
Feslett szokásinak tündér ösvénnyére
Szépeink’ nagy része megínt viszszatére:
Sohajtással vártuk azon nap’ hajnalát,
Melly még eloszlatná szemeik’ homállyát –
Mellyenn még, valamelly szerentsés órában,
Hazánk’ főbb Leányi’ tündöklő sorában
Ollyan bölts értelmű kalaúz támadna,
Ki vágyódásokra méltóbb tzélt mutatna,
’S valamint elmével másokat haladna,
Úgy józan éltével jó példát-is adna;
’S kinek szívre-ható kegyes intésére,
Térnének az érdem’ igaz ösvénnyére!
De az Ég, ki népünk’ vesztét nem kívánta,
Ebben-is előre rendelt már iránta.
Olly kegyes Oktatót ada Nemzetünknek,
Ki méltán vezére lehet Szép Nemünknek;
És, hogy annál vonszóbb jeles példa lenne,
Minden jobb erköltsöt egygyesítte benne.
TE vagy ez, ô Hazám’ ditső szép Leánya!
Hertzegek’ szerelme, szíveink’ bálvánnya!
Te vagy ez; – ki noha tőlünk
*
[...] [Átírással javítva.]
elköltöztél,
’S érdemid’ szárnyainn égig emelkedtél,
Édes Nemzetedről el nem feledkeztél,
Szépeink’ példája, bölts
*
[...] [Átírással javítva.]
vezére lettél.
Ép vagy Te a’ hivság’ illy bűne’ szennyétől,
Ép minden illy maszlag’ szédíttő mérgétől;
És, bár elszakadtál Hazád’ kebelétől,
’S utánnad sohajtó Rokonid’ ölétől,
Ott-is kimutatod nemes erköltsidben,
Hogy igaz magyar vér forr még ereidben.
Eredgy, ditső
*
[...] [Átírással javítva.]
Lélek! elkezdett útadonn,
Míg több-is indúlhat fényes nyomdokadonn.
Mutasd-meg példáddal a’ Magyar Szép Nemnek,
Mint járhat ösvénnyénn az igaz érdemnek;
Mint juthat eggy jó Hölgy léte’ fő tárgyához, –
Mi kötelessége másokhoz, ’s magához;
Melly sok, melly szent lánttzal van kötve honnyához,
*
Honnyához [Átírással javítva.]
’S annak egész népe’ jó vagy bal sorsához!
Mutasd az Anyáknak nagy hívatallyokat,
’S azzal egygyütt-járó fő méltóságokat.
Intsd, oktasd, – szívekre kötvén mindnyájoknak
*mindnyájoknak <,>
Felséges nagy tzéllyát földi pállyájoknak –
„Mint kell nevelniek édes gyermekeket” –
Adván a’ Hazának jeles embereket,
Köz hasznot szerető derék polgárokat,
’S olly bátor védőket, olly bölts tanátsokat,
Kik jó Királlyokhoz hívek úgy légyenek,
Hogy a’ Népért élni ’s halni ne féllyenek!
Tudván, hogy nem lehet ezeknek megválni,
Sem egygyik’ kárával másiknak használni,
Tanúllyák a’ közép-útat feltalálni,
’S azonn mind a’ kettőt eggyaránt szolgálni!
Így, kiki felvállaltt saját szent tisztére
’S Hazájának nézvén javára, díszére,
Légyenek őseink’ igaz követőji,
’S erköltsink’, szokásink’ hív megőrizőji.
Meglessz majd munkádnak illő jeles bére:
Felhat ditső neved Hazádnak egére,
’S ha majd elérkezel pállyádnak végére,
Áldás fog követni nyúgalmad’ helyére;
Sőt mély tiszteletet ’s buzgó hálát adnak
Még unokájink-is boldog árnyékodnak,
’S híven emlékezvén nagy érdemeidről,
Énekeket zengnek nemes erköltsidről.
Ím! az én Múzsám-is – neved’ tisztelője,
’S szép tulajdonságid bátor hírdetője,
Ki senki’ kedvéért, ha nem érdemlette,
Lantya’ húrjait még soha nem illette –
Ő-is tiszteletét mutatni kívánnya.
Fogadd kegyes szemmel, Ditsősség’ Leánya!
-x-