____
Horret adhuc animus, manifestaque gaudia differt,
Dum stupet, et tanto cunctatur credere voto!
Melly örömtől zengnek Kassának hajléki?
Mitől vídulnak így Hernád’ bús vidéki?
Tán boldogságunknak érkezett postája,
’S felkelend még egyszer Árpád’ unokája?
Úgy van! Tsalatkozott Atyánk ’s Fejedelmünk
Önként helyre hozza számtalan sérelmünk’.
Viszszatér Hazánknak ditső Koronája,
Viszszatér Szent István’ királyi páltzája.
Nyelv, Törvény, Szabadság tellyes erejével,
Mind megtér Ispányunk’ fényes tisztségével;
Ki-is ím! megörűltt Nemzete’ szavára,
Ma ül-fel újjolag régi kormánnyára.
Isten hozott, Napunk’ rég óhajtott fénnye,
Orczi! dőlő Hazánk’ egygyik fő reménnye!
Bús Megyénk’ Egekből szállott ajándéka,
Üdvöz’ légy, nagy Atyák’
*
[…] Atyá[.]’ [Átírással javítva.]
méltó maradéka!
Itt vagy hát? ’s tekíntvén az Ég nyomorgásunk’,
Engedi, hogy közttünk újjolag meglássunk?
Felhatott hozzája gyászos kiáltásunk,
’S nem tartand örökké tőled megválásunk?
Oh!
*
[…]! [Átírással javítva.]
melly öldöklő gond’ ’s búba merítetted
Szívünket, miólta vég bútsúdat vetted!
Miólta e’ kormányt, kötelességedből
Engedned kelletvén, letetted kezedből!
Nem lehetett többé velünk tanátskoznod,
’S mint atya, szerető néped’ oltalmaznod.
Tsak távúlról kellett nézned, mint szenvedtünk,
A’ mérges habokkal miképpen küszködtünk; –
Mert, bár mit tett volna atyai készséged,
Nem használt, sőt több kárt szült volna hívséged!
Mint a’ Hajós, kinek megrakott gállyáját
Rút fergeteg éri, ’s tépi vitorláját,
’S a’ riadó mennykő, tüzes fellegéből
Letsapván, a’ kormányt kiüti kezéből,
’S már az elnyelendő haboknak közötte
Tsak eggy deszkaszálonn függ kínos élete, –
Meszszéről szemléli, hogy’ dőlöng magában
’S verdődik hajója halálnak torkában;
Hijába nyújtya-ki reszkető kezeit,
Nem szabadíthattya kíntsét, kedvesseit!
Hasztalan remélltünk Urunk’ ’s Koronánkban;
Idegenek voltunk tulajdon hazánkban.
Az öröm, kedv, ’s népünk’ szokott nyájassága
Eltünt! mert kötve volt a’ szív’ szabadsága.
Nem bízott az atya saját magzattyában;
Barát, ellenségét vélte baráttyában.
Titokban sírt a’ jó hazafi, ’s hallgatott;
Mert, ha szóllt, pártosnak ’s bolondnak tartatott!
Ősi szabadsága’ emlékezetére
Reszketett, ’s nevét sem vehette nyelvre; –
’S ezernyi bajának elviselésére
Tűrést az Egektől tsak nyögéssel kére;
Mert, bár nálunk nélkűl végeztek-is róllunk,
Igaz űgyünk mellett nem lehetett szóllnunk!
Ám de mit számlálom kitűrtt inséginket?
Minek szaggatom-fel megínt sebeinket?
’S néked-is, kit újra éleszt a’ Szabadság,
Több Nemes Megyékből öszvegyűltt Magyarság!
Minek tartóztatom örömkönyveidet,
Mellyekben lábbagni látom szemeidet?
Örűlly! ’s imádd az ÚR’ atyai végzésit,
Ki ekképp’ váltya-fel népe’ szenvedésit!
Vígadgy! és tsókollyad jóltévő veszszejét,
Mellyel így késérté szívednek erejét.
„Él még, mondád, él a’ Magyarok’ Istene!
Ha Ő nem akarja, ki tehet ellene?..”
’S íme! benne vetett erős bízodalmad
Feltalálta híven keresett oltalmad’.
Jő, kivel virágzó szerentsédet éred,
Jő már rég óhajtott nagy lelkű vezéred;
’S hogy feljuttathasson boldogság’ pontyára,
Ma veszi-fel ismét terhedet vállára.
Így ment rég Kamillus Róma’ védelmére,
Így a’ Nagy Hunyadi Erdélynek szélére,
Ki ottan Hazája’ hív őrző-angyala,
Itthon Nemzetének édes attya vala.
De melly titkos érzés terheli szívemet?
Melly komor gondolat zavarja kedvemet?
Múzsám! ki elmémet az idők’ titkába
Felvivéd, jövendőnk’ kétes homállyába;
Még sem szünhet-e meg Hazámnak insége?
Soha sem lessz-e hát panaszinknak vége?
„Magyar Nép! feljött már Napod valahára,
’S mutattya, mint ülhess szerentséd’ jobbjára.
De vígyázz! ’s az Égnek atyai szándékát
Imádván, használlyad nyújtott ajándékát.
Még nem vagy a’ partonn. Felhevűltt szívedet
Mérsékeld, ’s tartóztasd érzékenységedet, –
Nehogy örömednek gát-szaggató árja
Az óhajtott révből hajódat kizárja,
’S megínt a’ veszélyes tengernek méllyére
Repítvén, botsássa szelek’ tetszésére.
Szemfüles vígyázás kövesse hívséged’,
Hogy el ne ragadgyon régi hevességed!”
Oh Magyar! ki sorsod’ illyen változásánn,
Most méltán örvendesz jobbra-fordúlásánn;
Írd-fel e’ nagy napot jegyző-táblájidra,
Hogy, lejutván híre késő fijaidra,
Boldogabb életek’ ezen kezdetéről
Emlékezzenek-meg Orczi’ nagy nevéről;
Ki, hogy áldást hozzon hazafi-társára,
Örömmel áldozza mindenét számára!
Eredgy már! ’s ígérd-meg igaz hívségedet,
Ígérd vezérednek kész tehetségedet;
’S figyelmezvén mindég okos tanáttsára,
Tégy-meg vele mindent Hazád’ oltalmára!
-x-