Nagy, ’s megmérhetetlen az elme’ hatalma,
Minden erőt meggyőz ereje ’s oltalma;
’S bár néha lassúnak látszik diadalma,
Nints határ, mellyen túl nem jut birodalma.
Ím! napok, esztendők, századok elmúlnak,
Oszlopok, királyi-székek felfordúlnak,
Dús, fényes várasok hamvokba borúlnak,
Nemzetek országok eltünnek, pusztúlnak:
A’ mit egy nagy Lélek, szebb alkotmánnyában,
(Bízván a’ Jók’ viszont hajlandóságában
’S azon egy fő tárgyra törő szándékában)
Áldozatúl letesz Pallás’ templomában,
Fennmarad! ’s nem enged az Idő’ fogának,
Sem tűz’ erejének, sem vizek’ árjának,
Sem az ál tzimborák’ dühös haragjának,
Sem a’ Világgyőzők’ kevély hatalmának!
’s a’ t.
NB. Ez a’ 8dik Ének imezen strófákon végződik:
(mellyeket a’ XIdik ének’ világosabb értelmére ide kell írnom.)
Nem múlandók a’ Te kezed’ alkotmányi,
Örökkétartandók elméd’ találmányi;
Mellyekért míg Téged’ Helikon’ Leányi
Szebbel tisztelnének – ezt kűldi Batsányi;
Ama’ külföldeken bújdosó barátod,
Kinek szíve régen ’s örökre sajátod,
’S kiért most – jól tudván, hogy többé nem látod, –
Néha sohajtásod’ az Égre botsáttod!
-x-