Első Ének.
Eltávozott a’ Tél háborgó szelével,
Éjszakra költözvén havával, jegével.
Eljött a’ víg Tavasz a’ lágy Zefirkével,
’S mindent új életre hoz leheletével.
Maradgy már, te hivság’ városi pompája,
Kevély nyomorúság’ fényes rabigája!
Maradgy már, tettetés’ tsalárd oskolája,
’S ezernyi rút vétek’ számtalan példája.
Jer, Múzsa! jer velem a’ szabad mezőre,
Siessünk a’ tiszta tsendes levegőre;
’S új menedékhelyet keresvén előre,
Verjünk távúl innen szállást jövendőre.
Mennyünk a’ Természet’ hív anyakeblébe,
Hol minden mosolyg már a’ Néző’ szemébe,
’S mindenütt új tsudák tünvén elméjébe,
Mindenfelől „Isten! Isten!” zeng fülébe.
Ott a’ jámbor élet’ ’s józan ész’ hazája,
Ott az áldott béke’ ’s víg öröm’ tanyája;
Ott könnyebbűl a’ szív’ terhes nyavalyája,
’S ott derűl az elme’ komor éjtszakája.
’s a’ t.