Gonosztévőknek sorsára
Kelle jutnom nékem-is! –
Engem’!.. hóhér’ pallossára
Kárhoztatnak engem’-is!..
Lelkem! vedd ezt gondolóra,
Ne-hogy, ütvén majd az óra,
Készületlenek legyünk.
Üdvöz’ légy, oh örök álom!
Földi jók, maradgyatok…
Ah! talán ott feltalálom,
A’ mit itt nem várhatok.
Tí, kik erköltsim’ tudgyátok,
’S holttom’ irtózva hallyátok,
Kedvesim! ne sírjatok.
Alkotómnak rendelése
Így akarta végemet.
Légyen áldott a’ tetszése;
Végye-viszsza éltemet.
Bár megtsalt álmadozásom,
’S rövid volt pállyafutásom,
Térdet hajtva engedek. –
Jer, Szabadság’ szent szerelme,
Bátoríttsad lelkemet!
Az Erőszak’ dühödelme
Ér’ted onttya véremet.
Hogy Hazám’ hív fija voltam,
Hogy bal sorsát panaszoltam, –
Íme! vétkem ez vala.
Te, kiért most könyveimnek
Folyva foly-le zápora,
O Magyar! hűltt tetemimnek
Hogyha nyugszik majd pora:
Ne hidgy a’ rágalmazásnak!
Betstelen sírt azzal ásnak; –
Tudgyad: ártatlan vagyok!
Emlékezzél nagy nevedről
Ah! ’s töröld-le szennyeit.
Gondolkodgyál Nemzetedről;
Szedd-le társod’ terheit.
Mondgy-fel a’ sok papi váznak!
’S véginn lévén e’
*
a’ [Átírással javítva.]
nagy száznak,
Láss, hally, érezz, és akarj.
Virtus, Ész, Érdem, Igazság
Légyenek vezéreid!
*[A felkiáltó jel vesszőből javítva.]
Egygyenlőség ’s a’ Szabadság
Földönn Istenségeid.
Vess Királyod’ hatalmának
Vég határt, ’s a’ rab-igának
Szaggasd-öszve lánttzait.
Te pedig vérem’ omlását
Vedd-fel, árva Nemzetem!
*
nemzetem [Átírással javítva.]
Áldom hóhérom’ tsapását,
Hogy neked szentelhetem!
Elnyomóidnak rettentő
* [Ez s a következő sor a lapon helyhiány miatt egymás mellé írva, // jellel elválasztva.]
Fijaidnak felserkentő
Példa vajha így legyek.