___________________
Hogy-hogy’? én adgyak-e vígasztalást néked,
[...]y
*[A lap szélei sérültek.]
el ne tsüggesszen tsoportos inséged?
[...] ki gyengűltt testtel ’s bádgyadott elmével
[...] alig küszködöm bánatom’ terhével;
[...] nyújtsak Te-néked segélytő kezeket,
[...]y birhasd bajaid’ le-nyomó terheket? –
[...]át Világtalan vezessen-e Vakot? – –
[...]h! nem látok én már soha több víg Napot!
Régen el-távozott örömem’ Egéről,
[...]ig emlékezem hajdani fénnyéről! –
[...]-holnap azt hallod eggy Éjszaki széltől,
Melly Gajához téved Hernád’ vidékétől,
Hogy, kinek Múzsáját olly szívesen látod,
Már nints többé, ’s tsak vólt, néhai Barátod!
Ama’ Társod, kinek lantya’ zengésére
Örömmel siettél Helikon’ hegyére;
’S kit most elébb siratsz tziprussa’ tövében,
Hogy-sem ismérhettél vólna személlyében! –
Úgy van! nem sokára el-múlik insége, –
Érzi, hogy közelítt pállyájának vége;
Nem soká vissza-tér régi lak-helyébe,
[...]
*[A lap alja letépve vagy levágva, a szélek elrongyolódtak, így a vágásnál lévő sor olvashatatlan.]
[...]z: hogy nem jutott ki-szegzett tárgyához,
[...]r mind el-követte, a’ mit magával hoz
[...]beri ’s polgári köteles hívsége,
[...]llynek szent tüzétől lángadozva ége. –
[...]k azt mutathatta, hajdan mire menne,
Hogy-ha rendelése nem gátolná benne! –
De ki állhat ellent Halál’ hatalmának?
Nints határozattya bús birodalmának!
Valakik e’ főldön valaha valának,
Ámbátor részei Természet’ Urának;
Valakik valaha ez élet’ terhére
Születendők, kínos létek’ érzésére:
Mind el kell menniek Setétség’ helyére,
*hely[.]re, [Átírással javítva.]
A’ honnan még soha senki meg nem tére!
*– – – – – – Iter tenebricosum Illud, unde regant redire quenquam. Catullus. [A jegyzet a lap jobb szélén, függőlegesen írva.]
Nem használ itt senki’ bajnoki ereje,
Sem a’ gyenge
*gyenge’ [Az aposztrófot elhagytuk.]
Szűznek nyíló esztendeje;
Sem a’ tüzes Ifjú’ virágzó ideje,
Sem a’ jó-erkőltsű Ősznek tisztes feje.
Ama’ Király, ki ma koronákon sétál,
Holnap porban fekszik Jobbágya’ poránál. –
Nintsen könyörűlet nálla: egyre kaszál
Mindent, valamikor valakit hol talál. – –
Bóldog, ki napjait olly-képp’ rekesztheti,
Hogy őt fellyűl-éli jó emlékezeti;
Ki pállya-futását úgy el-végezheti,
Hogy koszorút nyernek hív igyekezeti: –
De bánatra-méltó, ki alig kezdhette
Úttyát, már el-esik annak közepette! – –
Nézd ama’ nevendék Alma-fát. Le-dőle!
Most, mikor gyümőltsöt várhatsz vala tőle!
Eddig tsak virágzott! tsak azt mutatta még,
Mi lenne belőle, ha engedné az Ég. –
El-jött rendelése: ’s időnek-előtte
Íme, gyökeréből a’ szél ki-döntötte! –
Szerentsés! Mert, a’ ki elébb ápolgatta,
Kedves Nevelője mostan meg-siratta. –
De vallyon! Ki-múlván, lessz-e, ki szívében
Fenn-tartson engemet emlékezetében?
Lessz-e, ki eggy könyvet ejtsen sír-halmomra,
’S egy szent áldást mondgyon el-tüntt árnyékomra?
Most, bár érdemeim még nem-is olly nagyok,
A’ kaján Irígység’ ki-tett tárgya vagyok! –
Ez a’ Kevélységnek fertelmes leánya,
Az alatson Lelkek’ lappangó bálvánnya;
Melly tsak szurdékokban kezdi öldöklését,
Míg tovább űzheti fene vérengzését:
Irtózatos fejét már fellyebb emeli,
’S sebhedésem’ módgyát nyilvábban kémleli. –
Ah! ez-e tehát a’ kilentz Szűz’ óltalma?
Ez-e hívségemnek érdemlett jutalma? –
De talán, ha egyszer e’ testtől meg-válok,
Hogy-ha majd Stiksz’ komor vizén által-szállok;
Hogy-ha a’ bóldogság’ mezején sétálok,
’S Ányosom’ lelkével fel-alá járkálok:
Tán akkor, tekéntvén szíves barátimra,
Nem önti-ki mérgét hideg hamvaimra! –
Ha mind-azon-által dühös fúlánkjával
Ott-is tsúfot űzne barátod’ porával:
Ne hagyd háborgatni ekkor Árnyékának
Nyúgalmát! Fogj lantot, ’s mondd-meg a’ Hazának!
Mondd: hogy a’ Jók ellen én soha nem szólltam;
Hazámnak hív fija, jó polgárja vóltam! –
Hanem, oh bús Képzés! távozzál előlem!
[...]s vígasztalást vár most Virág én-tőlem. –
[...]g hír, oh Barátom! örvendgy bízvást néki;
[...]ünnyenek-el borúltt homlokod’ árnyéki:
„Nem sokára Híved, ennyi gyötrelmétől
[...]g-szabadúl, ’s el-vál kínos életétől.” –
[...]het-e még nagyobb vígasztalás ennél?
De hogy-ha ezzel-is meg nem elégednél,
[...]udgyad: hogy, ha majdan ama’ határ-idő,
[...]ellyet Élte’ Ura néki szabott, el-jő;
’S e’ tsalfa Világtól végső bútsút vészen:
Te szívedhez szíve akkor-is hív lészen!
-x-