Vídúlly, gyászos elme! megújúl a’ Világ,
’S előbb, mint e’ század végső pontyára hág.
Zengj, hárfa! Hallgasson ma minden reája,
Valakinek kedves nemzete ’s hazája;
’S valaki a’ magyar változó ég alatt
Még a’ szabadságnak híve ’s ember maradt
*[A kéziratlap egy papírcsíkkal van a zöld selyempapírra ragasztva, s ez a papírcsík eltakarja a mondatvégi írásjelet.]
Oh tí! kiknek szívëk örök búba merűlt,
Ím, reménytek’ nem vártt víg napja felderűlt;
Ím, az igazságnak terjednek súgári;
Dőlnek a’ babona’ fertelmes oltári,
Mellyek a’ setétség’ fene bálvánnyának
Annyi századoktól vérrel áradának.
Ama’ ditső nemzet felkelt ím egészen,
Melly a’ két Világnak megváltója lészen,
’S mellynek már lántzoktol szabad vitéz karja
Mutattya, mit tehet eggy nép, ha – akarja!
Az ember’ elnyomott örökös jussait
Délre hozván, porba veri bálvánnyait;
’S míg köz ellenségink’ poklokra süllyeszti,
Hozzánk ím! ölelő karjait terjeszti:
„Állyon-fel az Erkölts’ imádandó széki!
Nemzetek, országok, hódollytok néki!
Uralkodgyék közttünk Ész,
*[az] Ész, [Átírással javítva.] Érdem, <...> Igazság,
Érdem, Igazság,
Törvény ’s Eggyenlőség, ’s te, áldott Szabadság[!”]
*[A sor végét szintén eltakarja a rögzítésre szolgáló papírcsík, az idézőjel egyáltalán nem, a felkiáltó jelből pedig csak a pont látszik. E két írásjel ceruzával van a papírcsíkra írva a sor végén, nyilván nem Batsányitól származnak, hanem valószínűleg Kántz Zsigmondtól.]
A’ föld’ kereksége megrendűl e’ szóra,
’S láttya, hogy érkezik a’ régen vártt óra.
A’ letapodtatott emberi nemzetnek
Tsontyaiból épűltt thrónusok reszketnek.
Réműlve szemlélik közelgető sorsok’
A’ vérre sovárgó
*
<...> |vérre sovárgő| [Sor fölötti betoldás, az elírás („sovárgő”) javítatlanul maradt, emendáltuk.]
koronás gyilkosok;
Ők! kiknek még imént száz-ezrek’ halála
Tsak eggy intésekben, eggy szavokban álla;
’S kiknek több nagy város’ tüzes leomlása
Olly vala, mint annyi hangyaboly’ romlása!
Vídúlly, gyászos elme! megújúl a’ Világ,
’S előbb, mint e’ század végső pontyára hág.
-x-