Ostendent terris hunc tantum fata, neque ultra
Esse sinent!
Virg.
–––––––––––
Álly-meg, akárki vagy! ’s tekínts e’ táblára:
Itt nyugszik, ’s változik hajdani porára
A’ nagy Orcziaknak jeles unokája,
István, az Ifjúság’ fő dísze, példája,
Ki tizennyoltz nyarat fellyűl alig ére,
Hogy éltének jutott hervasztó telére.
Mint feljövő Napját
*
napját [Átírással javítva.]
a’ nemzet úgy nézte,
’S ér’te sohajtásit az ÚRhoz intézte.
NÉKI másként tetszett! ’s azért bús végzése
Nem engedte, légyen délre jöhetése.
Eltünt! ’s a’ ki előbb reménnyét felhozta,
Édes nemzetének gyászszát az okozta.
Eredgy már; ’s kérd te-is mennyei Atyánkat,
Szánnya-meg már eggyszer veszni-tértt hazánkat!
-x-