De melly zokogó hang érdekli fülemet?
Melly jajszó serkenti elaléltt lelkemet?
Eggy Szűzet szemlélek szapora lépéssel
Hozzánk felsietni nyögő pihegéssel;
Kétség ’s fájdalom ül tévelygő szemében,
Halálos ijedttség bús tekíntetében;
Nemes ábrázattya.. Nagy Isten! mit látok?
Hív lelkek! vérkönnyel borúllyon artzátok!
Splényi’ nagy nemének gyönyörű rajzattya
Jő felénk; Orcziban hívét ő sirattya.
Haja’ szép fürtyeit szélnek eresztette,
Reszkető két karját Égre terjesztette;
Elmúlt artzájinak hajnalpirossága;
Kemény vad szívet-is meghat halványsága.
Azt vélte, halállal most küszködik báttya:
’S oh kín! a’ gyászpadonn már kinyújttva láttya!
Mint eggy súgár tzedrus, mellyet az égi tűz
Földre ver, úgy rogy-le itt az elréműltt Szűz.
„Oh bátyám!”.. De szívét
*szívét <a’>
fájdalminak árja
Hirtelen elfojtván, szavait elzárja.
Elájúl;.. lassanként viszszatér magához;
Siet kedvessének halottas ágyához.
Rá borúl nagy jajjal halovány képére,
Sír, zokog, ’s köny-özönt áraszt hűltt testére;
Kéri, ne haggya-el e’ szörnyű órában!
Szánnya-meg árváját kínos fájdalmában!..
Hasztalan, oh Kegyes! minden esdeklésed;
Nem tellyesítheti már többé tetszésed’.
Örökkévalóság’ boldog országában
*[E sor után egy olvashatatlanul lefirkált sor következik.]
Van már nemes lelke Teremtőnk’ házában.
De hűsége, hidd-el, ott-is fennvan hozzád,
’S angyali szemekkel nézdegel-le most rád;
Várja, míg, végezvén majd élted’ pállyáját,
Megoszthassa veled ditső koronáját.
-x-