NE félly, ne félly, kedves Lélek!
Ne távozzál előllem.
Mondtam, hogy már nem reméllek..
Miért tartasz hát tőllem?
Mit kesergetsz haszontalan’,
Mit únszolod könyveim’?
Tudom úgy-is, boldogtalan,
Hogy nem lehetsz az enyim!
Látom, mint küszködik szíved,
Mint ég titkos tüzében,
Szemlélvén, mint eped híved,
’S mint vész kínos hevében!
Látom, nedvesűltt szemednek
Mint húllnak-le gyöngyei,
Tudván, ér’ted mint gerjednek
Lelkemnek gyötrelmei!
Oh! ha bánatimnak árja
Meghatotta szívedet,
’S még egészlen ki nem zárja
Elméd régi hívedet;
Oh! ne siess, drága Lélek,
Ne siess úgy előllem!
Tiéd vagyok én, míg élek..
Ne tartózkodgyál tőllem!