Mollia, Pegasides, vestro date serta poëtae!
PROPERTIUS.
__________
TE, kit a kegyes Ég, atyai kedvében,
Már földi pállyámnak első kezdetében
Vezérűl az élet’ setét ösvénnyében,
’S társúl adott mind jó, mind bal szerentsében;
Ki, hogy a’ főbb tzélra kalaúzom lettél,
’S e’ nehéz, e’ kemény, szűk útba vezettél,
Mivel félre térni soha nem engedtél,
Nevemnek népemnél olly jó hírt szerzettél,
Mellyet (úgy ígéri lelkem’ bízodalma!)
Sem az álnok ajak’ ’s gonosz nyelv’ rágalma,
Sem a’ képmutatók’ otromba szidalma,
Sem vad üldözőmnek el nem ront hatalma;
Hagyd-el, Múzsa, hagyd-el e’ magánosságot;
Eredgy, lásd még eggyszer a’ Magyar Világot.
Szedgy előbb egynéhány külföldi virágot,
Zöldellő borostyánt, ’s gyenge mirtus-ágot,
’S köss velem koszorút barátim’ számára:
Eggyet, mellyet (szívem’ örök fájdalmára!)
Nem tehetvén többé tisztes homlokára,
Áldozatúl vihess Dávidom’ sírjára;
’S eggyet ollyant, hogy azt Elíza’ kedvesse
Örömmel fogadván fejére tehesse,
’S mint hazánk’ még élő legjobb énekesse,
Mindenek’ láttára bátran viselhesse.
Fogd még ezt a szépen zöldellő kis ágot,
’S ezt a’ nem múlandó gyönyörű virágot.
Tiszteld az aszszonyi tiszta barátságot,
’S változni nem tudó szent hajlandóságot. – –
Indúlly: vedd útadat napkelet’ tájának;
’S hív bíztossa lévén híved’ szándékának,
Keresd-fel határit ama’ szép hazának –
Árpád’ ditső népe’ boldog országának!
’S elérkezvén oda, hol Komárom’ vára
Büszkén emelkedve néz a’ két Dunára,
Szálly haladék nélkűl Virt’ kies dombjára,
’S borúlly-le barátom’ gyepesűltt halmára.