Amat nemus, et fugit urbes.
___________
ELTÁVOZOTT a’ Tél háborgó szelével,
Éjszakra költözvén havával, jegével.
Megjött a’ víg Tavasz a’ lágy Zefirkével,
’S Flóra’ gyermekinek tarka seregével.
Maradgy már, te Hivság’ várasi pompája,
Fényes Balgatagság’ gyűlöltt rab-igája!
Maradgy már, Tettetés’ tsalárd oskolája,
’S ezernyi rút vétek’ számtalan példája!
Jer, Múzsa! jer velem a’ szabad mezőre,
Siessünk a’ tiszta tsendes levegőre,
’S új menedékhelyet keresvén előre,
Verjünk távúl innen szállást jövendőre –
Távúl e’ zártt falak’ keríttő sorától,
E’ zajos szűk utszák’ gőzitől, porától;
Távúl a’ Kevélység’ durva dagállyától,
’S Irígység’, Álnokság’ gonosz játékától!
Ím, eljött a’ Tavasz szokott víg kedvével,
Mindent új életre hoz lehelletével,
’S minden bút enyhítvén bájos erejével,
Bíztat már minket-is édes reménnyével.
Jer azért, jer velem a’ szabad mezőre,
Mennyünk az óhajtott tiszta levegőre;
’S bíztos menedéket választván előre,
Verjünk ama’ tájonn szállást jövendőre,
Hol eggykor eggy szép völgy’ virágos öblében,
A’ Természet’ újúltt öröm-ünnepében,
Legédesb órájim’ boldog érzésében
Üdvözlém a’ Tavaszt Kedvesem’ ölében!
Ott a’ jámbor élet’ ’s józan ész’ hazája,
Ott az áldott béke’ ’s víg öröm’ tanyája;
Ott könnyebbűl a’ szív’ terhes nyavalyája,
Ott derűl az elme’ komor éjtszakája.