Asperitatis et invidiae corrector et irae. .
. . . . . . . . . orientia tempora notis
Instruat exemplis!
___________
ILLY nagy és szent erő’ tellyes birtokában
Hazád’ Böltseinek ragyogván sorában,
’S e’ végtelen szélvész’ setét homállyában
Eggyre világítván társadnak úttyában,
Bátorítsd, vezéreld vágyása’ tzéllyához; –
Éleszd bízodalmát a’ népek’ Urához;
Erősítsd szerelmét ditső szép honnyához,
’S honnya’ minden igaz, minden jó fijához.
Szolgállyon most Ennek, egész erejével,
Eszével, karjával, ’s egyéb értekével.
A’ mit kiki tehet, tegye kész elmével,
’S ha mit ér’te szenved – visellye békével!
Lágyítgasd a’ durva hideg keménységet,
Irtogasd a’ gonosz kaján irígységet,
Az oktalan, gyáva, buta kevélységet,
’S ezek’ rút fajzattyát, a’ vad gyűlölséget –
Melly már századoktól népedet zaklattya,
’S erejét fogyasztván addig sanyargattya,
Míg önnön magából végre kiforgattya,
’S utólsó veszélyre, romlásra juttattya:
Hatsak a’ nagy Isten’ atyai kegyelme
Nem segítt! ha minden jobb ’s tehetősb elme,
’S ha kivált a’ nemzet’ saját köz értelme
Nem teszi, hogy szünnyék e’ mirígy’ fertelme!
Zengd, ajánld, magasztald a’ szent eggyességet,
Az egymáshoz vonszó ’s hajlandó készséget,
Férjfiakhoz illő nyíltt egyenességet,
’S tséltsapság-útáló rokon szívességet. –
Égből-vett nagy tiszted’ hív gyakorlásában,
Bízván az igazság’ győző hatalmában,
’S mind feleid’ sok szép tulajdonságában,
Mind saját szándékod’ tiszta jóságában,
Idézz minden Magyart Sajó’ vidékére,
Hol özönnel omlott őseitek’ vére; –
Vezesd onnan Várna’ ’s Moháts’ mezejére,
Hol örök gyász borúlt hazátok’ egére!
Mutatván ott helyét Lajos’ táborának
’S még ma-is torlatlan szörnyű halálának,
’S éreztetvén okát honnya’ sok bajának,
(Kútfejét számtalan keserves kárának!)
Kösd e’ hármas letzkét ott újra szívére!..
’S oszlopot emelvén népe’ sírhelyére,
Lángoló betűkkel vágd-fel a’ kövére,
Mi a’ gyűlölködés’, viszszálkodás’ bére!
Mondd: (mert ezt eléggé soha sem hallhattya!)
Hogy a’ népek’ sorsát ISTEN igazgattya –
A’ ki mind bűnökért megadóztathattya,
Mind tőllök a’ veszélyt meszsze hárítthattya;
Ő! ki mindnyájokat előre serkenti,
’S veszélyes álmokból gyakran felrettenti,
De, ha bús végzésit eggyszer kijelenti,
A’ vakmerő kevélyt többé meg nem menti!
Ott, hol a’ vak ösztön már a’ józan észenn
’S minden jobb szándékonn győzedelmet vészen;
Ott, hol az Ég’ átka lévén az Egészenn,
Eggy rész a’ másikonn erőszakot tészen;
Ott, hol már fejëktől a’ tagok megválnak,
’S vad kénnyek’ követve – jobbágy a’ királynak,
Nagyok a’ törvénynek bátran ellent állnak,
’S hazájok’ kárával magoknak használnak;
Ott, hol az érdemnek bűntetés az árra;
Hol a’ Hatalmasok, Ég’ ’s Föld’ boszszújára,
Az álnok rablelket a’ Jók’ jutalmára,
A’ Jámbort a’ Rossznak juttattyák sorsára;
’S nevetvén hagyásit az élő Istennek,
A’ megnyíltt örvénytől viszsza nem rettennek,
’S az igazság’ úttyánn eggyaránt nem mennek, –
Vétkesek mindnyájan, ’s veszni kell mindennek!
Nem aggódván azért senki’ rossz kedvével,
(Sem az irígy lelkek’ ingerkedésével,
Sem a’ képmutatók’ garázda nyelvével,
Sem más patvarkodók’ ’s tzimborák’ dühével),
Útáltasd, gyűlöltesd a’ rút feslettséget,
A’ dagályt, hivságot, kába déltzegséget.
Ditsőítsd, magasztald a’ szép eggyességet,
Nyájas bízodalmat, szíves emberséget!
Építts dőltt falainn hazád’ templomának;
Vess gátot a’ vétkek’ fertelmes árjának,
Akadályt az Idő’ siető szárnyának
’S mindent-megemésztő kegyetlen fogának.
Zengj, énekelly gyakran néped’ örömére;
Fáradozz, munkálkodgy’ javára, díszére;
Siess, siess bátran pállyádnak végére,
’S légy a’ Magyar Bárdok’ példája, vezére!
Nem múlandók a’ Te kezed’ alkotmányi,
Koszorúra méltók elméd’ találmányi:
Mellyekért míg téged Helikon’ Leányi
Szebbel tisztelnének, – ezt kűldi Batsányi;
Ama’ külföldekenn bújdosó barátod,
Kinek szíve régen ’s örökre sajátod,
’S kiért most – jól tudván, hogy többé nem látod,
Néha sohajtásod’ az Égre botsáttod!
* * *
ÍGY szóllván, hív Múzsa! helyheztesd fejére
Zöldellő koszorúd’; – ’s végy bútsút végtére.
De, tekíntvén szíve’ megújúltt sebére,
Vígasztald! ’s mondd még ezt felserkentésére:
Mérsékeld fájdalmát bánatos lelkednek;
Töröld-le tseppjeit nedvesűltt szemednek.
Vídúlly! majd nyakára borúlsz még hívednek
Ott – hol az Igazak többé nem szenvednek!
Ott, az örök béke’ tsendes kebelében,
Ama’ jámbor lelkek’ áldott seregében,
Kik, földi pállyájok’ ezer veszéllyében
Meg nem tántorodván tárgyok’ űzésében,
Bő jutalmat nyertek fáradozásokkal,
’S most eggyütt örűlnek sok más hű bajnokkal,
Míg tudós munkájok’ ’s jeles példájokkal
Még ma-is jót tesznek egész hazájokkal.
Úgy van. Ott, hol Zrínyi, ditső nagy-attyával,
Gyöngyösi Keménnyel ’s Murány’ aszszonyával,
Hol Faludi ’s Ányos, több jó bajtársával,
Orczi Telekivel, ’s lelki baráttyával,
Nyertt diadalmokonn eggyütt örvendeznek, –
’S minthogy feleikről ott sem feledkeznek,
Sőt követőjikről gyakran értekeznek,
Téged, kedves HÍMFI! vígadva neveznek;
Ott eggykor majd egymást újra megláttyátok!..
’S valamint ők áldva néznek ma tí-rátok,
Úgy majd Tí – kiszolgáltt szerelmes hazátok’
Jobb fijait ott-is áldani fogjátok;
Boldogok mind ketten! itt, a’ Jók’ szívében
’S nevetëknek élvén emlékezetében;
Ott, örvendvén Azok’ szent eggyességében
’S imádott hölgyetek’ égő szerelmében.