____________
LEGSZEBB indúlatink’ tudós gerjesztője,
Hazám’ ditső fija, kedves éneklője!
Te, ki nemes lelked’ vonszó erejével
’S érzékeny nagy szíved’ szelíd erköltsével
Szívemet már akkor magadévá tetted,
Mikor elméd’ szárnyát alig emelhetted;
Te, ki rég kikelvén Márs’ vérmezejére,
Királyod személlye’ ’s űgye’ védelmére,
’S ezernyi bajt, veszélyt, inséget, fogságot
Tűrvén, míg elnyernéd a’ zöld olajágot,
(Mellyet majd, vitézi pállyádnak díjjában,
Örömmel áldoznál hazád’ templomában),
Kettős koszorúval jövél-meg végtére
Édes eleidnek kies lakhelyére, –
Hol most, a’ szent béke’ tsendes kebelében
Pihenvén, érdemid’ jutalma’ fejében,
Ámor’ ’s Hymen’ ritka szép szövetségében
Mint kis isten úgy élsz Lízád’ hív ölében; –
Te! ki, felfel-hatván Apolló’ halmára,
’S tekíntvén Európa’ változó sorsára,
Sírva nézsz – majd Moháts’ térjére ’s Várnára,
Majd kétes jövendőnk’ dörgő homállyára,
’S eggyeztetvén lantod’ Kéri’ bús lantyával,
Szívünket szaggatod szíved’ fájdalmával,
Míg, főbb tzélra intvén a’ Költői Karnak,
Új fényt, új tsillagot mutatsz a’ Magyarnak;
Sándor! Ossziánom’ boldog örökösse!
Jövel, hogy barátod veled közölhesse;
A’ mit e’ vad idők’ zavaros folytában
Múzsája súgallott eggy titkos órában.
Jer, hallyad bús hangját kesergő lantyának,
’S vedd e’ kis zálogát hív barátságának!
_______