Nec virtute fuit, clarisve potentius armis,
Quam lingua, Latium…
Laurea facundis cesserunt arma togatis.
TEKÍNTS, oh Nemzetem! neved’ új díszére,
Tekínts hív munkásid’ serény erköltsére;
Figyelmezz Költőjid’ szíves énekére, –
’S nézz derűlő napod’ hajnali fénnyére.
Bízván nagy Istened’ régi jóságában,
’S nem tsüggedvén a’ Sors’ kemény ostromában,
Lásd, melly helyet foglalsz a’ népek’ sorában,
’S mit várhatsz az idők’ további folytában!
Kijövén Eldődink’ hét fejedelmével,
Megráztad Európát karod’ erejével;
’S hartzolván, küszködvén Ozmán’ vad népével,
Megváltottad újra bajnokid’ vérével.
De lehet másképp’-is tetszenünk az Égnek;
’S ha pállyája szép hírt hoz a’ vitézségnek,
Van még több úttya-is az emberiségnek,
Mellyenn templomához jut a’ ditsősségnek.
Bételt rég a’ Világ tetteid’ hírével;
Tudgya, mit végezhetsz fegyvered’ élével.
Mutasd ma, hadd lássa, mit tehetsz elmével –
Győzz-meg minden népet nyelved’ szépségével!
Róma – végét látta nagy birodalmának;
*
hirodalmának [Sajtóhiba, em.]
Árnyéka sints többé szörnyű hatalmának:
Hódol a’ Föld ma-is Tullius’ szavának,
’S Máró’, Flakkus’, Názó’ mennyei lantyának!