KI nyög? mellyik boldogtalan
Kiált megínt e’ bú’ helyénn?
Ki háborítt-fel úntalan’
Magánosságom’ éjjelénn?
Hallom, hallom keservedet,
Te vagy, lelkemnek eggy fele!
Érzem minden gyötrelmedet,
Érzem; ’s szivem reped bele!
De ah! hozzád nem juthatok,
Hijába nyújtom karjaim’.
Ah! senkit meg nem hajthatok,
Nem hallya senki jajjaim’!
Felelnek ím! a’ kőfalak,
’S kérésimet kettőztetik:
Őrzőjimtől, hogy – lássalak!
Fájdalmim meg nem nyerhetik.
A’ kőfal szánnya sorsodat,
’S kérésid azt megilletik:
Őrzőjidtől, barátodat
Hogy láthasd! meg nem nyerhetik. .
Nagy Ég! tekíntsd nehéz baját,
Kűldgy néki éltető reményt!
Avvagy te nyisd-meg ajtaját,
’S botsásd el, ô Halál, szegényt!