Nec committet, ut, vindicando sibi contumeliam factam,
honorem habeat ei, qui fecit.
SENECA.
________
I.
HOGYHOGY, Barátom! hát felelnél ő-neki?
Oly gyáva féllel perlenél? ’s a’ nép előtt?
Nem látd-e, hogy tsak azt akarja? hogy tsak az
Mesterkedése’ tzéllya, ’s eggy legfőbb oka?
Hogy azért agyarkodik, ’s azért tör úgy reád?
Ne, oh Barátom! meg ne tiszteld így soha. –
Ha most, követvén haragod’ első bús hevét,
Magad’ felejtve, perbe szállanál vele;
Ha most (Minerva’ ellenére) Te-tőlled illy
Betsűletet nyerhetne: Mit nem tenne majd
E’ nyughatatlan, hetyke,
* hegyke [A cenzori kézirat szerint jav.]
furtsa kis vitéz?
Mit mondanának érdemes bajtársaink?
’S mit vélne minden más tudós és bölts Magyar,
Látván, hogy ezt ma szóra méltóztathatod,
Holott az első hely miatt irígykedő
’S önnön magát felhőkbe felmagasztaló
Gőgös Poéta’ gúnyolásit a’ minap
Fel sem vevéd; sőt, durva, motskos fegyverét,
Rozsdás sisakját, ’s homlokánn tsúf szarvait
Mosolygva nézvén, rajta szánakodhatál?
Távúl örökre tőlled az, távúl legyen,
Hogy véle perbe szálly; hogy eggy Vadótzival
Te bajra kelly! Ám lássa: gyújtsa-fel Buda’
Várát, ha hírre vágy; ha, büszkeség’ szele
Tsapván-meg az agyát, nem talállya már helyét,
’S új Empedoklesként valóban veszni tért.
Úgy teheti híressé magát; és úgy lehet
Olly halhatatlan, mint – ama’ bolond, ki fel-
Égette hajdan szűz Diána’ templomát.
II.
Quaenam te mala mens, miselle Ravide,
Agit praecipitem in meos iambos?
CATULLUS.
__________
LÁTOD, miképp’ fenekedik ellenem-is? miképp’
Vizsgállya, kémli tetteim’? mint túr, kotor,
Ás vés utánnam? mint hazudgya, hírdeti
Százféle gántsaim’? miképp’ aláz, miképp’
Szidalmaz, átkoz, ingerel szünetlenűl?
’S ha meszsze meglát, mint kerűl, siet, szalad?
’S bekóborolván lakhelyünk’ egész körét,
És tsapva tsapván a’ levet mindenfelé,
Miképpen artzátlankodik? mint tzimborál,
’S keresve mint keres hasonló társakat?
Hijába mind! Nem boldogúlhat én-velem.
Bár mint tsevegjen, ’s motskolódgyék, hallgatok;
’S előbbre ballagván szokott ösvényemenn,
E’ veszni-tértt, irígy, kevély emberke’ vak
Dühét, erőtlen átkait, fel sem veszem,
’S őt mind ezért haragomra nem méltóztatom.
Miért vesződnénk, mit tzivódnánk mí vele?
Isméri már az egész vidék, isméri jól
Még a’ tanúló gyermek-is tsapodár szavát;
’S ismérik őtet nem sokára voltaként
Majd mások-is, – főképp’ Azok, kiket ma még
Temjénnye’ költsön tékozoltt ál füstivel
Vakítva tsal, ’s véletlenűl majd vízre visz,
De szomjan elbotsátt, ’s belőllök tsúfot űz.
Hadd szidgyon ő bízvást ’s gyalázzon engemet,
’S kövesse nyilván szíve’ mérges ösztönét:
Nem tudgya, mit tselekszik így, a’ balgatag;
Nem tudgya, hogy ditséretétől tartok én.
(Mellyel valóban szer-felett megbántana,
’S tán engem-is boszszúra kénszeríttene!)
Attól azonban, hogyha mit reméllhetek,
Megment, reméllem, mind magyar természetem,
’S hazám’ javára tett saját szolgálatom,
Mind jó barátim’, ’s vélem eggy pállyánn futó,
Eggy tárgyra néző társaim’ ditső neve; –
Mellynek naponként terjedő fénnyét az illy
Kaján bagolynak pislogó kantsal szeme
Hazánk’ derűlő kék egénn nem tűrheti.
___________
III.
Utile proposuit nobis exemplar Ulyssem.
HORATIUS.
__________
HOGY rajta boszszúd’ állhatod, kitöltheted,
Hogy veszni fog, – bizony dolog. De mit nyerend
Azzal neved, ha illy kis ellenségedet
Eggyszerre semmivé teszed? Mit nyerhetett,
’S mit nyert az ív’ és lant’ hatalmas Istene,
(Botsássa-meg, hogy kérdezem!) mit nyerhetett
Apollo Marsyás’ lenyúzott bőrivel?
Bátran kimondván, a’ mit érzek: én ugyan
E’ győzedelmet, e’ kegyetlen bűntetést
Istenhez illő szép ’s jeles dolog gyanánt
Nem nézhetem, soha nem tsudálhatom. De ők
Lássák, miért mit tesznek, a’ nagy Istenek;
Kiknek, tudom, melly tisztelettel tartozunk.
Legjobb talán, ha ember embertől tanúl;
Legjobb, ha példát mí halandó férjfiak
Az embereknek hű vezéritől veszünk.
Nézd, mit tselekszik ott ama’ Görög király,
Kit, mint az ész’ ’s tapasztalás’ hív tűkörét,
Úgy ád előnkbe gyakran a’ bölts Régiség.
Nézd, mit tselekszik ott ez a’ ditső király;
A’ görbe, sanda, rút, merész rágalmazót
Garázda fetsegései miatt mint bűnteti.
Nem száll-ki síkra vele, nem-is perel: hanem,
Eggy-két igaz szót mondva, mellyel betstelen
Tettit szemére hánnya, tsak hamar – kemény
Páltzája’ végivel helyére ülteti.
Pityergve morgolódik a’ gonosz: de bár
Mint sír, zokog, dúl-fúl, nyög és boszszonkodik –
Nem szánnya senki; sőt katzagják mindenek,
’S eggy szívvel és szájjal ditsérvén a’ királyt,
Vídúlva folytattyák tanátskozásokat:
Miképp’ lehetne Trója’ régen vítt falát
Megvenni, ’s látni még saját hazájokat? –
E’ bölts vezért kövessed, oh nagy érdemű
Költő! hazai nyelvünknek áldott bajnoka!
Kit minden ép eszű Magyar tisztel, betsűl,
’S örömmel emlegetni fog mindenha majd
Még a’ jövendőbéli századokban-is!
________
IV.
Liber in adversos hostes stringatur iambus!
OVIDIUS.
__________
ÁM légyen úgy! Ha már eszére nem jöhet,
Ha semmiképpen nem szünik boszszontani,
’S nem tűrheted te már tovább e’ sűltt-agyú
Tzinkos fiúnak vad szeleskedéseit,
Otromba váddal terhelő szidalmait,
És mind ezeknél motskosabb ditséretit:
Fogjad hatalmas tolladat! ’s rajzold-le jól
Talpig tetétől. Hadd tekíntsen képire,
Hadd lássa, melly rút az; ’s legyen másoknak-is
Példás ijesztő váz gyanánt, hazánk’ alig
Serdűlhető kertében. (A’ mellynek, tudod,
Az illyen Ég-átkoztta házi tolvajok
Legtöbbet ártanak!) Ha van pofája még,
’S egészlen el nem tünt szemérme: megpirúl,
’S elundorodván képitől, magába tér.
*Erubuit: salva res est. TERENTIUS. [helyesen erubescit lenne]
Ha pedig irígy dühébe fúlva meggebed:
Akkor te nyúgodalmasan dolgozhatol;
És minden illy patvarkodónak köz neve,
Félelme, tsúfja lészen a’ Vadótzi név,
Mellyet, mihelyt fülébe zúg, irtózva hall –
Sietve távozván ezen berek’ tilos
Vidékitől az elhagyott motsár felé,
’S ott, a’ világos éj’ kegyes szép aszszonyát
Váltig rekegve tsúfoló békák között,
(Kik hajdan illy gonosz bohók lehettenek!)
Titokban átkozódva vádolván magát,
Hogy, míg eszénn volt, elkerűlni nem tudá.
_____________
V.
Sunt certi denique fines.
HORATIUS.
_________
AZT tartom én: hogy az illy veszett indúlatú
Tsalárd kis ellenséget, a’ míg tsak lehet,
(’S az a’ tekíntet és figyelmes szorgalom,
Mellyel magunknak tartozunk, megengedi),
Mély megvetéssel nézni, ’s kába tetteit
Szemlélve, fel sem venni, – szép ’s ditséretes;
De tőlle mindent tűrni, ’s rajta semmiképp’
Boszszút nem állni, – gyáva ’s illetlen dolog.
Mert a’ hamis vád ’s tsalfa hír könnyen hitelt,
A’ rossz, garázda nyelv pedig követőt talál,
’S gyakorta helyrehozhatatlan kárt okoz.
(Főképp’, ha kit már úgy-is álnok tzimborák’
’S kevély vad üldözők’ gonosz hatalma nyom,
’S nyelvét lekötve hallgatásra kénszerítt.)
Mindenben illő tzélt ’s határt kell tartanunk.
__________