– – Fortunae te responsare superbae
Liberum et erectum, praesens hortatur, et aptat.
HORAT.
Van, van az Embernek léte’ fő végére
Olly jó kalaúzza, bizonyos vezére,
Mellynek súgallását ha híven hallgattya,
Kiszabott ösvénnyét bátran folytathattya.
Nagy Alkotójának tévén bölts kegyelme,
Hogy a’ fellyebbező nyughatatlan elme,
Bár mint erőlködgyék, azt által ne lássa,
A’ minek nem szükség ’s nem használ tudása:
Távozzék bűnétől a’ vakmerőségnek,
Tartsa-meg törvénnyét az emberiségnek;
’S határban maradván józan tudománnya,
Ura’ tetszésének okát ne kívánnya, –
Hogy, fel nem érhetvén, a’ mit Istenének
Örök végzései homályba rejtének,
Ha balgatagságát végre tapasztallya,
Büszke gyarlósága’ szégyenét ne vallya!
De tudván, hogy tilos, köréből kitérni,
’S halandónak az Ég’ titkaihoz férni:
Tanúllya voltaképp’ magát megismérni,
’S tetteit, szándékit erejéhez mérni!
„Szívének érzése, ’s eszének világa,
’S mind jóra, mind rosszra, tellyes szabadsága,
Melly már itt a’ földnek porából felvészi,
’S a’ menny’ lakossihoz hasonlóvá tészi; –
Elméjének ollyan tsuda tehetsége,
Mellynek határt nem vet a’ föld’ kereksége,
Egek’ magassága, pokolnak mélysége,
’S Nap’, hold’, és tsillagok’ szörnyű messzesége; –
Olly kedvére képző ’s alkotó hatalma,
Mellynek napról napra terjed birodalma,
Melly Időnn ’s halálonn győzedelmet vehet,
’S századok utánn-is mindenha jót tehet; –
Belső szent tüzének vígasztaló fénnye,
’S jobb jövendőjének serkentő reménnye,
Melly a’ hív Küszködőt pálmával bíztattya,
Sírjáig késéri, ’s még ott sem hagyhattya,
Még ott-is a’ Jóknak jutalmát ígéri,
’S a’ Szenvedők’ Attyát irgalomra kéri:” –
Ezek a’ nagy Égnek olly főbb ajándéki,
Mellyeknél szebbeket nem adhata néki;
’S mellyekkel ha mindég józanúl, böltsen él,
Lelkében nyúgalmat, ’s kedvet lel ISTENnél!
Jó, vagy bal tettei’ következésében,
Végbe-vitt szándéki’ megértt gyümöltsében,
’S ön-magában lévén első fizetése,
(Érdeme’ jutalma, ’s bűne’ bűntetése):
Saját választása ’s elszántt akarattya
Égig emelheti, ’s földig alázhattya, –
Égig! az Istenség’ örök trónussáig;
’S földig, a’ baromnak veszendő poráig!
Miért mit válasszon, ’s mire légyen gondgya,
Azt szíve ’s elméje világosan mondgya.
E’ két vezér’ ’s bíró’ szoros egygyessége,
Földi boldogsága’ kívántt tellyessége;
’S viszont ezek’ visszás békételensége;
Élte’ legfőbb átka ’s szerentsétlensége!
Míglen e’ kettőnek egygyező szózattya
Serkenti, pállyáját bízvást folytathattya;
’S valamíg azt híven követi, hallgattya,
Győzedelme’ díjját bizonnyal várhattya.
Sőt igy lehet már itt Annak igaz képe,
Kit imádva tisztel a’ Föld’ minden népe;
Ki, lételre hozván, szabadon alkotta,
’S annyi lelki jóval ingyen megáldotta;
’S a’ ki (vizsgálója szíve’ rejtekének
’S eggy bírája lévén minden ösztönének),
Ámbár, hogy láttassa hitének erejét,
Néha rá botsáttya késértő vesszejét,
Sem erőtlenségét ’s baját nem felejti,
Sem bánatos lelkét kétségbe nem ejti:
Míg maga, követvén vezérlő tsillagát
’S bízván Istenében, – el nem hagygya magát!
Belsejébe lévén beírva törvénnye,
Nem tsal bízodalma, nem tsalhat reménnye;
Ha szándékit ahhoz úgy alkalmaztattya,
Hogy szebb érzésivel egygyez akarattya.
Mert, ha tévedne-is a’ homályos elme,
Szín-okokra nézve hibázván értelme:
Nem téved a’ szívnek tiszta gerjedelme,
’S tsak jóhoz, tsak széphez vonszó hív szerelme;
Nem téved ösztöne lelke’ vágyásának,
’S útmutató fénnye hite’ világának, –
E’ jele ’s záloga főbb származásának,
’S jövendőbéli szebb, boldogabb sorsának!
Ezt kövesd, ettől függj. Mert szerentsétlenné
Tehet ugyan téged ama’ vak Istenné,
A’ kinek változó kényes akarattya
Űgyetek’ szüntelen keveri, forgattya, –
Ő! ki, bár mosolyog, és kedvezni látszik,
Mindenha tsalárdúl ’s kegyetlenűl játszik;
Száz Jámbort eltapod, míg egygyet felemel;
’S háborút viselvén mindég az Érdemmel,
Ha kinek ma méltán legszebb koszorút fűz;
Holnap talán abból legnagyobb tsúfot űz!
Ő szerentsétlenné tehet ugyan téged,
Gonoszúl megtsalván minden reménységed’:
De boldogtalanná – tsak úgy ’s akkor tehet,
Ha szíved hív tanúd ’s pártfogód nem lehet!
Míg ennek nem vádol titkos érzeménnye,
’S bíztatván jövendőd’ éltető reménnye,
Hited’ szent lángjának el nem borúl fénnye:
Nem árthat a’ bal Sors’ üldöző vad kénnye, –
Melly, bár ha testedet gyötri, sanyargattya,
Bár elméd’ nyúgalmát eggyre háborgattya,
’S szívedet kínokkal késérti, szaggattya,
Lelked’ méltóságát meg nem alázhattya!
Úgy van. A’ kit az ész vezet súgárával,
’S egygyezvén szívének szebb indúlattyával,
A’ jó lelk’-isméret fedez paizzsával, –
Feltehet a’ Világ’ ’s Pokol’ hatalmával!
Vele lévén mindég ’s mindenütt Istene,
Mind a’ kettő’ mérge sem tehet ellene.
Mert – lántzra, tömlötzre, halálra vethetik:
De bátor nagy lelkét meg nem rettenthetik;
Melly, végére jutván a’ földi pállyának,
’S lakossa lehetvén mennyei honnyának,
Szárnya’ szabad reptét az Égnek intézi,
’S ellenségi’ dühét mosolyogva nézi.
Így a’ királyi Sas, kőszikla-fészkében,
Tudván, üldözője mit forral szívében,
Míg ez, halálos tsőt forgatván kezében,
Intselkedve lappang a’ fák’ rejtekében,
Kirepűl! ’s felhatván a’ magas egekre,
Nemes büszkeséggel tekínt a’ völgyekre;
’S míg más gyáva madár – itt sövényenn tseveg,
Ott, eledelt lesvén, motsár felett leveg,
Vagy odvak’ ’s barlangok’ homállyának örűl:
Ő szabadon kereng ’s vígad a’ Nap körűl!
Légyen, hogy a’ Rossznak győz gonosz hatalma,
’S a’ Jámbor-Igaznak ritkán van oltalma;
Légyen, hogy jó tettét itt bér nem követi,
Sőt gyakran a’ Világ bűn gyanánt bűnteti;
’S hogy jövendőjét-is a’ sír’ túlsó partya
Sűrű ködbe rejti, ’s elfedezve tartya:
Van ISTEN! van! ’s láttya mindent látó szeme,
Mint tűr, miként szenved, ’s melly bért vesz érdeme!
Él a’ magasságban a’ Jók’ kegyes Attya,
Ki bánatos lelkét megvígasztalhattya!
Él Ő! ki jutalmát bőven megadhattya,
’S hitét, bízodalmát nem tsalatkoztattya!
’S van itt-is bírája, van itélő-széki,
Melly még igazságot szolgáltathat néki.
Eljöhet majd eggykor az itélet’ napja,
’S bosszút állhat Klíó’ bátor és bölts Papja:
Ki, látván az Álnok’ bűnös diadalmát,
’S felfogván a’ Jámbor’ elhagyott oltalmát,
Míg amannak átkot ’s szégyent mond fejére,
A’ hív Szenvedőnek új fényt hoz nevére –
Hogy áldás (erkőltse’ földi végső bére)
’S ditssősség kövesse nyúgalma’ helyére!
BATSÁNYI.